- József Attila -

Hatástörténet

József Attila és kortársai
A József Attila-kultusz kezdetei
József Attila pártállami kisajátítása

A hivatalos József Attila-kép folyamatos átalakulása

1956 után megkezdődött a dogmatikus József Attila-kép lebontása, a hivatalos felfogás fokozatosan átalakult. De nem ment könnyen és gyorsan. Egy még 1956-ban Lobogónk, József Attila címmel publikált cikk szerzőjét hivatalos megrovásban részesítették, a hatvanas évek derekára azonban ez a cím már hivatalos álláspont lett. A korabeli helyzet furcsaságaihoz tartozik, hogy a költő halálának 20. évfordulója alkalmából készült Emlékkönyv nem kerülhetett az olvasók kezébe (azt követően, hogy Marosán György államminiszter, az egykori szociáldemokrata bejelentette: az egykori kommunista párt nem zárta ki József Attilát), a költő értekező prózájának gyűjteményes kiadása viszont (benne számos politikai szempontból kényes írással) 1958-ban csodával határos módon megjelenhetett.

Az első elmozdulást a korábbi merev hivatalos felfogástól éppen Révai József tette meg 1957-es, 1958-as írásaiban, ahol immár megértően szólt a költő freudizmusáról, bár továbbra is eszmei tévútnak minősítette. Révai csak megpendítette, hogy József Attila egyszerre volt indulása idején népies magyar költő és avantgárdista költő, Szabolcsi Miklós viszont József Attila, Derkovits Gyula, Bartók Béla című „kísérletében” (1958) a két háború közti magyar kultúra modelljét látta benne. Szabolcsi egy másik fontos írásában a költői pályán már csak egyetlen cezúrát ismert el: 1931 és 1932 között, a költő forrongó és érett korszakát különböztetve meg, amivel gyakorlatilag kettévágta a szocialista pályaszakaszt, a Döntsd a tőkét-periódust tényleges értékére szállította le, ugyanakkor A város peremén, az Elégia és az Óda jelentőségéhez közelítette a kései versekét.

Az ötvenes-hatvanas évek fordulójától a változatlanul középpontban maradó középső pályaszakasz mellett egyre nagyobb figyelmet kap a korai és a kései József Attila. A költő cikkeinek és tanulmányainak 1958-as kiadását követően világossá vált, hogy értekezőként is jelentős.

A hatvanas évek felemás viszonyait jellemzi, hogy míg egyfelől az ötvenes évek szellemét idéző módon vitáztak a költő és az illegális kommunista párt viszonyáról, másfelől jelentékeny tudományos eredmények születtek: fény derült az életrajz számos homályos részletére és új lendületet kapott a költő poétikai leleményeinek számbavétele is. Különösen nagy érdeklődést keltett Hankiss Elemér József Attila komplex képei című dolgozata (1966), amely a költői képek bonyolult jelentésszerkezetében mutatta ki e költészet szemléleti összetettségét. Hasonló fogadtatásban részesültek Németh G. Béla Az önmegszólító verstípusról (1967) és a Még, már, most (József Attila egy kései verstípusáról) című tanulmányai (1969), amelyek a kései korszak verseinek szó-, kép- és gesztuskincsét elemezve bizonyították e válságköltészet egyedülálló jelentőségét József Attila életművében és a magyar líratörténet egészében.

Figyelemre méltó, hogy József Attila növekvő népszerűségének még a hivatalos kultusz sem tudott ártani. Már az 1945 után induló költőnemzedék legjobbjai is - Pilinszky Jánostól Juhász Ferencig - megkerülhetetlennek tartották, az utánuk jövők pedig anyanyelvként beszélték. Ismeretes például Petri György vallomása, akinek roppant erőfeszítésébe került, hogy elszakítsa, önállósítsa magát a József Attila-hatástól. Az ötvenes években egyenruhába kényszerített, egyszólamúnak beállított költészete lassan ismét többszólamúvá változott, egyre újabb szépségeit, gondolati mélységeit fedezték fel. Így előbb észrevétlenül, majd észrevehetően is kikerült a hatalom felügyelete alól.

Napjaink József Attila-képe

Életrajz
Pályakép
Értelmezések
Hatástörténet

Szöveggyűjtemény

Szakirodalom
Tárló
Tanári kézikönyv

Jegyzetek

97.1958-ban külön tudományos tanácskozást tartottak a költő és az avantgárd kapcsolatáról, s nem utasították el sommásan, mint ahogy korábban szokás volt. A József Attila-kép átalakulásában nem kis szerepet játszottak az újvidéki Bori Imre tabudöntögető cikkei, amelyek elsőként hangsúlyozták, hogy „filozófus költő”-ről van szó, akinek állítólagos „zavarossága” valójában azt jelenti, hogy József Attila kilógott a sorból: nem a doktriner marxizmushoz, hanem a fiatal Marx humanizmusához és elidegenedés-kritikájához kapcsolódott. A hatvanas évek elején már a Téli éjszaka és az Elégia került szocialista költészetének élére.(Vissza)

98. Végre hitelt kapott Fejtő Ferenc 1947-es írásának (József Attila, az útmutató) figyelmeztetése: József Attila „senkire sem haragudott inkább, mint azokra, akik dilettáns kirándulásoknak minősítették elméleti kísérleteit, s csupán mint költőt voltak hajlandó elismerni”. A politikai szempontból érdekes és korábban elhallgatott dokumentumok mellett éppen az esztétikai tárgyú szövegek váltottak ki nagy visszhangot. Mivel ezek közül soknak nem sikerült keletkezési időpontját kielégítően tisztázni, tág tere maradt a spekulációnak. A hatvanas évek derekán-végén (a korábbi helyzet ellenhatásaként) általánossá vált az a vélekedés, hogy József Attila félbehagyott költészetbölcseleti tanulmánya érett mű, pályájának kései szakaszából való, s figyelemre méltó kísérlet egy koherens marxista esztétika megalkotására.(Vissza)

99. Az 1968 tavaszán alakult írói csoportosulás, az Eszmélet Kör József Attila nagy gondolati költeményéről kapta nevét, nyilvános előadóestjének meghívóján pedig az Ars poetica két sora szerepelt mottóként: „Én túllépek e mai kocsmán, / az értelemig és tovább!” A politikai vezetés értett a szóból, és betiltotta a Kör további szereplését.(Vissza)