- Arany János -

Szakirodalom

Kemény Zsigmond: Arany Toldi-ja
Gyulai Pál: Szépirodalmi Szemle: Toldi estéje
Gyulai Pál: Emlékbeszéd Arany János fölött
Erdélyi János: Arany János kisebb költeményei
Riedl Frigyes: Arany János
Péterfy Jenő: Arany János Őszikéi
Babits Mihály: Arany Jánoshoz
Ady Endre: Kétféle velszi bárdok
Kosztolányi Dezső: Arany János
Horváth János: A nemzeti klasszicizmus irodalmi ízlése
Móricz Zsigmond: Arany János írói bátorsága
Kosztolányi Dezső: Író és bátorság
Németh László: Arany János
Szerb Antal: Arany János
Lukács György: A százéves Toldi
Komlós Aladár: A magyar költészet Petőfitől Adyig
Sőtér István: Nemzet és haladás. Irodalmunk Világos után
Németh G. Béla: Arany János
Veres András: Elbizonytalanodó moralitás, ironikus életkép (Kertben)

Szegedy-Maszák Mihály: Az átlényegített dal (A lejtőn)

(részletek)

(...) A pozitivizmus hatására az angolszász költők többsége - a brahmin költők: Longfellow, J. R. Lowell, O. W. Holmes, az 1860 utáni Whitman, de számos műve alapján Arnold és Emerson, sőt még Tennyson és Browning is - felváltva akart költő és tanító lenni, anélkül, hogy valójában e két cél közül egyiket is elérte volna. A költői érzékenység hasonló felbomlásáról beszélhetünk Aranynál is. A pozitivizmus hatása külföldi kortársaihoz hasonlóan nála is determinista világképhez vezetett - részben ezzel magyarázható, hogy művéből hiányzik az igazi tragikum -, verseiben az ember idegenül néz szembe egy iránta teljesen közömbös természettel (Kertben). A magyar költő legnagyobb hibájában számos európai kortársának közeli rokona: finom költői érzékenységét minduntalan tönkreteszik kölcsönzött, nem a versen belül felépített gondolatok (Kertben, Kies ősz). Költészete ezért nem jut el a - mind poétikai (eliot-ransomi), mind filozófiai értelemben vett - metafizikai költészet legmagasabb szintjére.

Amikor Arany arról beszél, hogy „az érthetetlen szépségek kora lejárt”, voltaképpen a költői képzeletnek azt a viszonylagos függetlenségét kisebbíti, melyet a romantikusok rendkívül fontosnak tartottak, s amelyet Marx is mindig hangsúlyozott - többök között a Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből és A politikai gazdaságtan bírálatához című műveiben. A magyar költő mindig hajlott arra, hogy a közérthetőséget értékmércéül használja, akár a pozitivista kritika megteremtője, Sainte-Beuve, aki a közérthetőséget hiányolta Hugo és Baudelaire költészetében, és ezért támadta őket. Mivel kétségbevonta az esztétikai szféra viszonylagos autonómiáját, Arany a szépet ha nem is azonosította, de függőségi kapcsolatba hozta egy nem esztétikai kategóriával, s ez nála - akár a pozitivista Comte-nál - a jó, a közösség számára hasznos volt. Egyetlen általános esztétikai írása, a Széptani jegyzetek bizonyítja a legvilágosabban, hogy az esztétika és az etika tartománya között túlságosan közvetlen megfelelést tételezett fel - innen költészetének hangsúlyozottan didaktikus jellege.

Nagy költészet sohasem lehet pusztán egyéni tehetség terméke. A nagy költőnek mindig szüksége van kulturális hagyományra is, melyhez valahogyan viszonyul, esetleg éppenséggel cáfolja azt. Arany - a pozitivista kor többi költőjéhez hasonlóan - időnként abba a tévhitbe esik, hogy kultúrát mesterségesen is létre lehet hozni (Buda halála). Ebben a tévhitben kora csaknem minden költője osztozott, leszámítva a két legnagyobbat: Baudelaire-t és Dickinsont. Paradox módon ez a két költő valójában azáltal modernebb Aranynál, hogy látszólag - a kor követelményei szerint - elavultabb nála. Mindketten visszatekintenek: egyikük a janzenista, másikuk a puritán hagyománnyal viaskodik. Aranyhoz hasonlóan ők is tátongó szakadékot éreznek az ember és a természet között, de a jelennel szembeállítják az örökkévalóságot, melyben Arany már nem hisz. Arany bizonytalan, határozott irányulás nélküli világképével szemben az ő költői látomásukat központi mag tartja össze.

A fejlődés nem a pozitivista kor tipikus költőit, hanem ezt a két kivételt igazolta. (...)

(...)

Nálunk a népiesség „a magyar polgárosodás nemzeti igényének kifejezőjeként és előmozdítójaként tölti be hivatását”. Az 50-es években ezt a hivatást már egyre kevésbé tudta betölteni. A korszerű követelményekkel ellentmondásba került. Aranyt elsősorban klasszicista hajlama vitte rá, hogy ragaszkodjék a népiességhez. A nép-nemzeti iskola - hasonlóan a klasszicizmushoz és ellentétben a romantikával - a konkrét művektől elvonatkoztatott nyelvi formát állította fel, s Arany kritikáiban erre hivatkozott. Itt kell megjegyezni, hogy a klasszicista vonások a magyar népiesség többi képviselőjének nézeteiből sem hiányoztak: példa rá Erdélyi tanítása a forma tagadólagosságáról. Arany Crabbe-re hivatkozott s a költészetet a kővágáshoz hasonlította, azaz inkább klasszicista „maker”, mint romantikus „seer” akart lenni. Maga az érthetőségre hivatkozás is a klasszicista örökséggel függ össze.

Már korábban is hangsúlyoztuk, hogy a klasszicizmus és a romantika között afféle vízválasztó vonal húzódik: ennyire alapvető változás azóta sem ment végbe az irodalomban, a XIX. század eleje óta lényegében minden a romantika következményeként jött létre. A mai olvasó azért érzi néha prózainak Arany költészetét, mert romantikus eredetű az ízlése. Annyi azonban bizonyos, hogy Arany rövidebb költeményei közül nem egy a romantika után már prózainak (Furkó Tamás) vagy klasszicista értelemben versnek, nem pedig romantikus értelemben költészetnek hat (Téli vers). A klasszicista poétikához kötődés egyéb megnyilvánulásai is fellelhetők Arany költészetében: így a téma-verselés (Reg és est), az alkalmai (Írjak? ne írjak?) vagy a felvett hangnem kedvéért írt szerepjátszó vers (A lacikonyha, Eh!..., Vojtina levelei öccséhez, Csendes dalok). Ugyancsak a neoklasszikus kor szokását idézi az, ahogyan egy verset ironikus kifordítással (Szőke Panni) vagy csattanóval zár (Ősz végén). Számos, alapjában véve romantikus lírai költeményét heterogénné teszi az epigrammatikus megfogalmazás (Oh! ne nézz rám... refrénje: „Férfié az élet gondja” vagy az Enyhülés 3-4. sora: „Fájdalom a boldogságnak / Egyik alkatrésze”) vagy éppen záradék (Válság idején) - ez utóbbi még sokszor az 50-es évek legjobb költeményeire is vonatkozik (Évek, ti még jövendő évek; Kertben; Visszatekintés). Ezek a klasszicizáló vonások éppúgy jellemzők Tompa költészetére: idillszerű verseit didakszissal toldja meg (Nyári estén, Máriához), a záradék sokszor nála is ironikus kifordítás (Pipacsok I.), pointe- (Szerettelek...) vagy aforizmaszerű (Tavasszal). Arany 50-es években írt lírai költeményei közül A lejtőn az, amelyiken a legkevésbé lehet megérezni ennek a klasszicista örökségnek a nyomát.

(1972)

Szili József: Arany hogy istenül. Az Arany-líra posztmodernsége
Dávidházi Péter: Hunyt mesterünk. Arany János kritikusi öröksége

Életrajz
Pályakép
Értelmezések
Hatástörténet

Szöveggyűjtemény

Szakirodalom
Tárló
Tanári kézikönyv

Jegyzetek

585.„a magyar... hivatását”: l. Sőtér István: Nemzet és haladás. 24. (Szegedy-Maszák Mihály jegyzete)(Vissza)

586.... hivatkozott: vö. Költemények Szász Károlytól. Krk. XI. 194. (Szegedy-Maszák Mihály jegyzete)(Vissza)

587.Erdélyi tanítása...: vö. Erdélyi János: Arany János Kisebb költeményei. Szemelvények Erdélyi János kritikáiból és tanulmányaiból. Bp. 1901. 164. (Szegedy-Maszák Mihály jegyzete)(Vissza)

588.... hasonlította: Petőfihez 1847. XI. 11. HIL III. (Szegedy-Maszák Mihály jegyzete)(Vissza)

589.az érthetőségre hivatkozás:az érthetetlen szépségek kora lejárt.” Petőfihez 1847. III. 5. HIL III.; „a költészet ne legyen... csak egynéhány tudósnak vagy ábrándozó holdvilág-egyéniségnek nagy bajjal megérthető”, Szász Károlyhoz 1847. X. 11. HIL III. (Szegedy-Maszák Mihály jegyzete)(Vissza)