- Arany János -
A hatodik versszak első sora csupán egyetlen szóban különbözik a fölütéstől, de ez máris jelzi a hangnemváltást. A külső képet belső történés, a humort elégikum váltja föl. Az első öt szakaszban a beszélő saját erkölcsi fölényét hangsúlyozta, a középrész kétes értékűnek mutatja ezt az önigazolást. A belső kétely mélysége, a fájdalmas vívódás hangneme, az életmű töredékességének tudata Arany öniróniájának rendkívüli élességét bizonyítja. Az Epilogus összegező jellege a harmadik részben a legnyilvánvalóbb. Az utolsó előtti szakasz a Kertben, a zárlat A rab gólya szövegére utal vissza. A költészet gyógyító szerepének beteljesületlenségét a lírai én a költő kiszolgáltatottságával magyarázza. Az egy sorral kibővített záró versszak a halálra utal, s így végpontként jelöli meg azt a létállapotot, amely a lírikus Arany másik kései fő művében, a Mindvégigben már kiindulópontja a gondolatmenetnek.