- Arany János -
Arany egyetlen balladája, amely közvetlenül nem magyar tárgyú, közvetve azonban az. A költő 1857-ben elhárította magától a kétes megtiszteltetést, hogy üdvözlő verssel köszöntse a császári párt magyarországi látogatása alkalmából – helyette megírta „ó-angol balladá”-ját, amelyet (átdolgozva) az újabb önkényuralmi időszak idején, 1863-ban publikált. Aranyt nem egyszer vádolták meg utóbb túlzott óvatossága, sőt állítólagos „gyávasága” miatt. Holott a Szondi két apródja mellett ez a balladája is bizonyíthatja: amikor a nemzet függetlenségéről van szó, Arany nem ismer tréfát, „ilyenkor nem fontolgat, szava a halálraszántság tüzével lobog” (Komlós Aladár).Nyelvének összetettsége, jelentés-telítettsége viszont ma is bámulatba ejtő. „Egyetlen sorban gyakran a legkülönbözőbb élmény-, ítélet-, látás- és távlatfajták találkozását, kereszteződését, szembesítését tudja megteremteni – írja Németh G. Béla. – »Ötszáz, bizony, dalolva ment, / lángsírba velszi bárd"«... s csupán a mondatszerkesztés, a szórend segítségével rettenetet és büszkeséget, elégtételt és fenyegetést, pátoszt és gyászt, tragikumot és bizakodást, meditációt és kinyilatkoztatást egyesít, szembesít – egyetlen sor dikciójában. Micsoda extatikus erővel dobja föl ez a szórend, ez a sor végére vetett értelmező az elnyomottak, a legyőzöttek mártírgőgjét: mi tettük ezt, mi, velsziek! Sehol sem ragaszkodott a nyelv metaforikus szintjéhez oly következetesen, mint balladáiban.”
A szakaszos tördeltség benyomását erősítő belső ismétlések visznek uralkodó szerepet A walesi bárdokban – mind az elbeszélés, mind a párbeszéd szintjén, sőt a két szint között is. A tetőpontot, a feszültséget a nyelv felemelése idézi elő a betű szerinti szintről a szójátékok és igei metaforák szintjére: „Szó bennszakad, hang fennakad, / Lehellet megszegik. – (...) S fegyver csörög, haló hörög, / Amint húrjába csap. (...) Levágva népünk ezrei, / Halomba, mint kereszt, / Hogy sírva tallóz, aki él: (...) Körötte ég, földszint az ég.”