- Arany János -

Életrajz

Gyermek- és ifjúkora

A szalontai nótárius

A tízezer lelket számláló hajdúváros tisztviselőjeként a „hallgati ember” (ahogyan a hivatalnok Aranyt városában nevezték) példásan látta el feladatát. Helytállt a rendkívüli helyzetekben is, mint amilyen az 1847. április 17-i nagy tűzvész volt, melynek során tizenkét óra leforgása alatt 2175 ház esett martalékul a lángoknak. A jegyző személyének fontosságát hangsúlyozta első, nyomtatásban megjelent hírlapi cikkében is (Népnevelésügyben. Társalkodó, 1841. július 14.).

Pesten és Bécsben is hivatalos kiküldetésben járt először, 1843 nyarán. Végtelenül puritán életmódot folytat, időközben megszaporodott családjáról kell gondoskodnia (Juliska lánya 1841-ben, László fia 1844-ben született). Apai örökségként földhöz jut, melyet gyümölcsössel bővít. „Zseni a nyárspolgár álarcában” – így jellemezte őt utóbb Babits Mihály; ebben az időszakban még csak az utóbbi egyértelmű. Baráti társasága néhány tisztviselőből, a kántorból, a német orvosból és kereskedőkből áll. „Hírlap is alig fordult meg kezemben” – írja Arany jegyzősége első éveiről. Ebben a helyzetben megváltást jelentett számára, hogy 1842-ben Szalontára került rektornak hajdani debreceni diáktársa, Szilágyi István, a későbbi történész. Felületes, kapkodó, de mohón tájékozódó egyéniség. Aranyt ő biztatja Szophoklész és Shakespeare fordítására. Amikor két évvel később Szilágyit Máramarosszigetre helyezik, levelezés útján folytatják irodalmi eszmecseréjüket.

Arany igazi autodidakta volt. Az a hatalmas klasszikus műveltség, amit másfél évtized alatt magába szívott, számára személyesebben, mélyebben és másként lett érzés- és ítéletformáló, személyiségformáló, mint akiknek az iskola éppen akkor divatos romantikus-liberális válogatása közvetítette. Részben Arany alkata, túlzott lelki és erkölcsi aggályossága, részben pedig a rendszeres iskolai tanulmányok félbeszakadása okolható tartós önértékelési zavaraiért, amelyek később, országos sikereit követően is jellemzik őt. A „mandátum és a személyiség, a kínált és a vágyott szerep nem esett egybe. A vállalás ellenkező eredményt hozott, mint amit hoznia célozva volt.” (Németh G. Béla) Nem Byron tette érzékennyé a romantikára; lappangó romantikája, gyötrő kétségei tették érzékennyé Byronra, a tépett sztoikusra.

Költői bemutatkozása; barátsága Petőfivel
A szabadságharc és az önkényuralom idején
Az irodalmi élet szervezőjeként
Az utolsó másfél évtized

Életrajz
Pályakép
Értelmezések
Hatástörténet

Szöveggyűjtemény

Szakirodalom
Tárló
Tanári kézikönyv

Jegyzetek

7. Ítélkezett a nem-nemesek pörös ügyeiben (talán 1854-ben írt versének, A fülemilének élménye is ebből az időből származtatható), kihallgatási jegyzőkönyveket írt, mérőpálcával járta a határt és térképeket rajzolt a vitatott földekről.(Vissza)

8. Részt vett az oltásban, a mentésben, a segélyek országos felhívásában, majd elosztásában, felségfolyamodványt írt (miközben nélkülözni volt kénytelen az elégett városi levéltár iratait).(Vissza)

9. A cikk „jeandor” álnév alatt jelent meg, ami Arany János nevének tréfás francia tükörfordítása (Jean d’Or); később előfordul Petőfivel folytatott baráti levelezésében is.(Vissza)

5. Ki akart törni a hagyomány predesztinációjából. Kísérlete fatális csőddel végződött - állapítja meg Németh G. Béla Arany színész-epizódjáról. - Pár hónapos bolyongás után, a bizonytalanság anarchiájától megrettenve, céljatagadón, céljavesztetten, megalázottan kellett szülőhelyén közössége bocsánatát kérnie a tradíció szemszögéből oly kihívó és dőre, sértő és botor tettért. Petőfi, a hierarchián kívüli, a kötetlen, a »polgár«, a tudatában már az új rendben élő föl se vette a rendezetlenség szülte ily zűrzavart; belső biztonsága célt, a jövő rendjét vitte a rendezetlenségbe. Neki, a hagyomány százféle szálától kötöttnek, »paraszt«-nak pályameghatározó élménye lett. Vállalta ezután a pályát mindenkor, melyet a tradíció és hierarchia engedett neki. Aggódó figyelemmel, teljesítő elszánással fordult közössége »elvárásai« s ez elvárásokat összegező, kínált szerep felé. Mandátumos, feladatvállaló típus lett. Aki a mandátum védelmében akarja megteremteni biztonságát, függetlenségét, szabadságát, általa megalkotni erkölcsi személyiségét. Mandátumához akart hasonulni, s magához hasonítani mandátumát.”(Vissza)

11. Egészen úgy, ahogy visszatekintve félelmes pontossággal megírta: „Vágytam a függetlenségre, / Mégis hordám láncomat, / Nehogy a küzdés elvégre / Súlyosbítsa sorsomat: / Mint a vadnak, mely hálóit / El ugyan nem tépheti, / De magát, míg hánykolódik, / Jobban behömpölygeti.” (Visszatekintés, 1852)(Vissza)

10. A kortárs hazai és európai szépírókat igazában nem ismerte meg. Az egyetlen Byront leszámítva. „S a gőgös és sértett, a lázadó és otthontalan, a pózoló és provokáló, az exhibicionista sánta lord, az ambivalens romantikus lelkiség e büszkén sztoikus mintapéldánya a hagyomány rendjébe visszamenekült mintahivatalnoknak s immár példaszerű családfőnek is életre szóló, talán legmélyebb, de mindenesetre legszemélyesebb irodalmi élménye lett.” (Németh G. Béla)(Vissza)

562.exhibicionista: önmutogató.(Vissza)