- Ady Endre -

Hatástörténet

Ady és kortársai
Ady vezér-szerepe és „magányossága”
Ady mint a nemzet tragikumának költője

Ady pártállami kisajátítása és hatásvesztése

1969-ben már olyan gyűjteményes kötet jelent meg, amelynek címe az 1915-ös Ady-vers címének parafrázisa: Ifjú szívekben élek? - így, kérdőjellel ellátva. Még szerepeltek benne a századelő Ady-élményén felnőtt nemzedéknek olyan képviselői, mint Benedek Marcell és Lukács György. De már a későbbi nemzedékek véleménye volt túlsúlyban, s ők Ady költészetének jelentős hatásvesztéséről számoltak be. Az 1945 utáni magyar líra két kiemelkedő alakja, Weöres Sándor és Pilinszky János hasonlóképpen nyilatkoztak arról, hogy bár Ady bűvöletében eszmélkedtek, de később eltávolodtak tőle.

Számomra... döntően és végérvényesen Ady a legjelentősebb modern magyar költő - mondta Pilinszky. - Mégis tökéletesen megértem, miért hanyatlott napjainkban költészete iránti szeretetünk, lelkesedésünk. A koncentrációs táborok világa, az egyetlen kis didergő molekulára redukált ember után mit kezdjünk Ady királyi pózaival?”

Keresztury Dezső azzal magyarázta a múló idő mellett Ady fakuló hatását, hogy elérte a klasszikusok közé kerülés végzete. Keresztury úgy látta, hogy már a harmincas évek végén elkezdődött igazi hatásának csökkenése, abban a pillanatban, amikor a két háború közti hivatalos irodalomtörténet-írás elismerte, hogy Ady nagy költő volt, s megfelelő retusokkal megformált szobrát beállította a nemzeti panteonba. Ady kanonizálása és egyszersmind elszürkítése tovább folytatódott a negyvenes-ötvenes évek fordulóján, amikor Petőfi Sándor és József Attila mellett a hivatalos kultusz kiemelt szereplője lett. Politikai költészete látszólag teljes elismerésben részesült, csakhogy - a népi írók Ady-értelmezéséhez hasonlóan - most is elhallgatták, sőt tagadták szociáldemokrata és polgári radikális környezetét. Az életmű más részeit pedig a „két lelkű”-nek nyilvánított (hol harcos, hol pedig csüggeteg) költő dekadens hajtásaként marasztalták el. A koncepció részben Lukács Györgytől, részben pedig Révai József 1940-41-ben Moszkvában írt, itthon 1945-ben publikált Ady című tanulmányából származott.

Lukács és Révai koncepcióját követve dolgozta fel Ady pályájának 1905-1912 és 1914-1919 közé eső szakaszait Király István két monumentális könyvében (Ady Endre I-II., 1970, Intés az őrzőkhöz. Ady Endre költészete a világháború éveiben I-II., 1982). Mire Adyt a maga korának páratlanul tisztán látó, egyedül eligazodni képes hősévé avató művével Király elkészült, a politikai körülmények alapvetően megváltoztak és az Ady-filológia, valamint a századelő kutatása is jelentős eredményeket ért el. Ady Endre összes prózai műveinek kritikai kiadása során egyértelművé vált, hogy milyen szoros összefüggés van Ady publicisztikája és költészete között, s hogy maga Ady nem érthető meg kulturális és politikai környezete nélkül. Vezér Erzsébet Ady-könyvei (Ady Endre alkotásai és vallomásai tükrében, 1968; Ady Endre élete és pályája, 1969) már mentesek minden ideologikus túlzástól, bár az életrajz bennük jóval kimunkáltabb, mint a pályakép. Az életmű poétikai feltérképezésével és Ady fejlődéstörténeti helyének kijelölésével mind a mai napig adós irodalomtudományunk.


Életrajz
Pályakép
Értelmezések
Hatástörténet

Szöveggyűjtemény

Szakirodalom
Tárló
Tanári kézikönyv

Jegyzetek

65. „Az iskolai klasszikusokat kevéssé olvassák... vagy ha olvassák, másképp olvassák. Tisztelettel olvassák, nem úgy, ahogy Adyt egyáltalán lehet igazán olvasni, állandó viaskodással és állandó megütközéssel.”(Vissza)

66. Bár Révai számos részlet-kérdést értelmezett viszonylag árnyaltan, alapbeállítottságát pőrén tárja elénk e mondata: „Mert Ady tragikuma... az volt, hogy nem tudta megtalálni a helyes választ azokra a kérdésekre, melyekre a bolsevizmus adta meg a választ.” Az ifjúkorában Ady-hívő Révai József most olyan vádbeszédet tartott Ady esztéticista tömegiszonya fölött, amit még Király István is megsokallt (igaz, negyedszázadot várt vele): a „külön utálok és külön nem enyhülök” sor költőjét megvédte, méltán hivatkozva arra, hogy Ady a Mégsem, mégsem, mégsem című versét a háborús hisztéria közepette írta, tehát ekkor igencsak indokolt volt radikális elhatárolódása. (Révai különben, aki az erotikát illetően viktoriánus elveket vallott, a századelő erénycsőszeihez hasonlóan foglalt állást abban is, hogy a Léda-szerelem alacsonyabb rendű, mint a Csinszka-szerelem - ergo a Csinszka-versek a jobbak.)(Vissza)