- Ady Endre -

Életrajz

Gyermek- és ifjúkora
A nagyváradi újságíró
Léda és Párizs
Az új idők új dalosa
Viták középpontjában

A „beérkezett” Ady

Alighanem a Nyugat a legjelentékenyebb folyóirat a magyar irodalom történetében. Arculatát mindenekelőtt szerkesztője, Osvát Ernő alakította ki, aki kizárólag a művészi színvonalat tartotta szem előtt. Ady nemcsak első munkatársa volt a lapnak, hanem példaképe, lobogója és reklámja is. 1909. június 1-én a Nyugat külön Ady-számot jelentetett meg, benne Ady önéletrajzával. Ám az ő vezér szerepét korántsem mindenki fogadta el, s Ady ambícióját (a politikába való beleszólásra) sem elégítette ki a politikától magát tudatosan távol tartó Nyugat. Ezért más lapokba is szívesen dolgozott: 1910-től a szabadkőműves Világ, 1912-ben átmenetileg a Népszava munkatársa.

Ady polgári radikális nézőpontjából megmérettetve a korabeli magyar állapotok szükségképpen könnyűnek találtattak. A magyar kormánypártok nacionalista politikáját élesen támadta, ugyanakkor kifogásolta a szociáldemokraták antinacionalizmusát is, s miközben polgári Magyarországot hirdetett, a magyarországi polgárságot úton-útfélen gyalázta. Ellentmondásos politikai pozíciója mindenekelőtt abból következett, hogy mélyen megélte a magyar megkésettség valamennyi traumáját, ugyanakkor az áhított nyugati modell árnyoldalaival is tökéletesen tisztában volt. Elvbarátjához, Jászi Oszkárhoz hasonlóan elégedetlen volt a magyar polgárosodás ütemével, ám a finánctőke mohósága, profitéhsége fölháborította. Különutas álláspontjukkal teljesen egyedül voltak a korabeli magyar politikai palettán.

Az 1900-as évek vége, tízes évek eleje ismétlődő remények és kiábrándulások közepette telt el. 1909-től Ady egyre gyakrabban szorul szanatóriumi ápolásra, hogy rendbe hozzák kimerült idegeit, legyöngült fizikumát. A szertelen életmód, a narkotikumok és kicsapongások felőrlik erejét. S megviselik az állandó izgalmak is: Tisza István diktatórikus intézkedései, az ismétlődő hajszák, gyakori pénzgondok. Részben a saját képére rajzolja meg a nagy költőelőd alakját Petőfi nem alkuszik című tanulmányában (1910) - melyet mintegy jóvátételül írt A forradalmár Petőfi című versgyűjtemény (1910) elé hevenyészve készített méltatlan bevezetőjéért -: „Az a lekicsinyelt ifjú ember, az a Petőfi Sándor, az a zenebonás népköltő, tízmillió embernél tisztábban látott, jobban látott. Persze, hogy az ember századok számára lehessen bölcs, okos, ahhoz nagyon ugrifülesnek, csacsinak, rajongónak, szeleburdinak, megbízhatatlannak kell lennie.”

Amikor csak történik valami, nyomban föltámad Ady forradalmas hangja. 1911-1912 a politikai ellentétek kiéleződésének évei. 1911-ben meggyilkolják Áchim Andrást, akivel Ady személyes barátságban volt. A kormányon lévő Nemzeti Munkapárt - Tisza István gróf vezetésével - diktatórikus rendszabályok bevezetését szorgalmazza, ez a parlamenti ellenzék tiltakozását és a pesti munkásság tüntetését váltja ki. E feszült légkörben írja meg Ady a harc vállalására biztató A Tűz csiholója című versét, amely a Népszava 1912. május 1-i számában jelenik meg. Május 22-én Tisza Istvánt megválasztják a képviselőház elnökének, hogy letörje az ellenállást. Másnap százezres tömeg tüntet a Parlament előtti téren, barikádokat emelnek, s összetűzésekre kerül sor. Hasonló méretű megmozdulásra korábban nem volt példa. Sokan várják ekkor a forradalom közeli kirobbanását, Ady is. Rohanunk a forradalomba - hirdeti egyik versének már a címe is. Tisza erőszakos intézkedései ellenére bizakodó, sőt ettől épp a politikai helyzet továbbéleződését reméli. Június 9-én jelenik meg a vers, két nappal azután, hogy Tisza István ellen sikertelen merényletet követtek el.

Háború és menedék: a Csinszka-szerelem

Életrajz
Pályakép
Értelmezések
Hatástörténet

Szöveggyűjtemény

Szakirodalom
Tárló
Tanári kézikönyv

Jegyzetek

18. Hitt a tehetség mindenhatóságában s nyitva akarta hagyni a Nyugat ajtaját az újabb és újabb művésznemzedékek előtt. Ő fedezte fel Babits Mihályt, Móricz Zsigmondot és Füst Milánt, 1911-ben pedig - a Nyugatot és Adyt pártfogoló - Hatvany Lajos javaslatával szemben (hogy részesítsék előnyben az ismert szerzőket s ezzel nagyobb közönséget nyerhetnek meg a Nyugat számára - a lapnak 800 előfizetője volt ekkor) Osvát kitartott korábbi gyakorlata mellett, vállalta a kísérletezéssel járó kockázatot. Az irodalmi vitára végül kettejük párbaja tette föl a pontot.(Vissza)

19. Jól példázza ezt Kiké legyen Budapest című cikke (1907): „Nem kellene Budapestről kisöpörni minden budapestit, csak ki kellene cserélni őket. Mágnásai, hivatalnokosított dzsentrije, gazdag zsidói, agyvelőtlen polgársága, hatalmas iparlovag-kasztja, írói és művészei például undorítók.”(Vissza)

20. Így pl. amikor 1912-ben szakított a Világgal, a Népszavába cikket írt ennek okáról, a Világ és az általa képviselt polgárság politikai gyávaságáról, megalkuvásáról, s cikkében (melynek címe: Bejelentés és rövid elmélkedés a magyar polgárságról) ilyen keserű-gúnyos megállapításokat tett: „Hiába, Magyarországon a polgárságot is úgy kell kinevezni, mint a tudományt, mint a nemzetiségi törvényt, mint az általános tankötelezettséget, mint ezer fundamentumtalan kulturális intézményt: nincs polgárságunk.”(Vissza)

21. Jászi kénytelen-kelletlen maga próbált intézményes hátteret teremteni platformjukhoz, Ady pedig követte Jászit, így lett tagja 1912-ben a szabadkőműves Martinovics páholynak, 1914-ben pedig (mint utóbb kiderült, a legszerencsétlenebb történelmi pillanatban) ő is ott bábáskodott a Polgári Radikális Párt alapításánál.(Vissza)

22. Ady életének legjellemzőbb színtere a kávéház mellett a kocsma; az Andrássy úti Három Holló vendéglő a kedvenc törzshelye, ahol napról napra folyik a dáridó, s valóságos fejedelemként veszi körül udvartartása - amiről Révész Bélától Fülep Lajosig számosan írtak, Krúdy Gyula egész könyvet szentelt „Ady Endre éjszakái”-nak.(Vissza)