Pál Dániel

Azt az embriót

Azt az embriót kutatva kutattam,
melyben szerelmesem véltem felismerni,
és egy villanykörtét vagy neoncsövet,
hogy a felületekből párálló fény ellenére
idegeit arcomra irányítsam.

Amikor szeretsz, meggyorsul lélegzeted,
a szokásosnál jóval több oxigént,
egy álommal több buborékot használsz el.
Amikor a rendelkezésedre bocsátható adag
adott időegységre optimálisan meghatározott,
azaz ennyi és ennyi embrió
huszonnégy óra leforgása alatt
ennyi és ennyi oxigént használ fel,
akkor az a buborék és az az álom
egy szomszédos élettől fog hiányozni.

Háromszázan lehettünk – …

háromszázan lehettünk – vagy harminckétezren
április huszonkilencedikén
mindjárt a szabadulás után
néhányan
fogolytársak lehettünk – vagy először láttuk egymást
tehát néhányan elhatároztuk
elhatároztuk hogy bosszút állunk ezen az egészen
mondom
fogolytársak lehettünk – egymás édestestvérei
tehát elhatároztuk hogy elégtételt veszünk
bátrak voltunk
bátrak voltunk – először láttuk egymást
és szétfutottunk
és ki-ki a maga módján
egy vaságyon egy vas-kapufélen egy kapcsolótáblán
tízen egy nyüszítő rohadt katonán
a gyülekezőtér betonporában
egy edénnyel vagy egy üveggel
mondom
és ki-ki a maga módján
bosszút álltunk –

Emléktyúkszem

Kemény és lágy szemem,
tükör- és rántotta szemem,
csibe-csirke-tojás szemem,
szélkakas-szemem,
a bombázás lefejelte nagymama
tyúkjait, szomszédjait, malacait,
baromfiudvar-szemem,
alfa és omega szemem,
keltető és kisfazék szemem.

Vacogó pipiknek
görényes csöndbe
a baromfiudvar százszemű pírja lobog.
Végső kotkodálás –
legalább te
sírd el a jövőnek azt, hogy ma nem tojok
szeplős tojást!
Megbízhatóbb vagyok késnél, imánál,
a kukoricánál!

Nocsak – amott
a csillagokat megint kopasztják,
s mint a vágóasztal, csupa toll a menny!

Uborkát reggeliznek,
ahogy csordul az udvarra a napnyál
és leharapja szemükről az álmot.
Nagymama,
nagypapa
a sárga csésze száján
kocogtatja,
eltöri a szemgolyóm.

Nagypapa messzire elnéz –
Oroszországban is hasonló felhők
híztak,
kolompoltak,
tréfából egyiket-másikat
megnyúzták,
megették.
Kérdőn bámulom a tálból,
csíp a só,
öreg fejében
egy darab vér megáll.
Sehova mered,
lefordul a székről,
már vigyorog és kicsiket kukorékol,
mint a túlfejlett hüjegyerek.

Példa kitűnő vacsorára

Tudod,
a sajthoz is bort ajánlanak.
Késsel és dugóhúzóval hámoztam
valakit, magam, mert szügyemet
a szívről, mely gonosz és gyáva,
lebontani, hát azt nem tudom.

Tudod,
hogy tálcán és porcelánban eléd,
ezüst fedő gőzében damasztra
szolgálnak fel fehér, kesztyűs kezek.
Ami kimaradt, sercegve elég,
sót is hints a kalapos kamaszra.