Ármos Lóránd
Taknyából, ó, mosd ki ma végre!
Ahol az
én nőm elhalad,
piros mázga megy a földre.
És taknyába dermedten áll meg
kétoldalt a nép.
Ő libben köztük és félrelép,
botlik, s a
tétova fénybe
cingár
kis kacajával
most kitáncorog.
Mozgása űrbéli szellő.
Ajka fehér, mint a vásznak.
Vérét gyűjti S hónap végén
kimossa a lépcsőházat.
Primavera
Akasztófám volnál, ha
Jobb kezem nem volna, hisz
Csak rám sem nézel édes,
Gömbölyű nyalóka!