SZABÓ T. ANNA
Leviatán

Nem a trombita, nem az angyalok.
Cirregő neonfény. Éjszaka van.
Kifordult szemű mezítlábasok
mennek a porban, mennek, hangtalan.
Most minden út a tengerhez vezet.
Sötét fenevad, mindenkit benyel.
Férfi és asszony, aggastyán, gyerek,
sorban tűnik a hullámokban el.
Aki elalszik, mind, mind idejut.
Lépked mereven, lassan, elnyílt szájjal.
Mozog a föld, kiveti holtait.
Mennek ők is az alvók nagy hadával.
            És elmerül a sötét víz alatt
            az öntudattal fertezett anyag.