VÁRADI  PÉTER
Anyakatasztászisz

Gyerekkoromban testöm gyönge volt
és harmat szállt hajnalban homlokomba
az álmoktól, de nem tudtam mikor
mit álmodtam, meg hogy senki sem tudja,
arra emlékeztem vagy arra sem
amit mondtak vagy én mondtam, ki tudja,
egyetlen szál finom hernyóselyem
tartotta testem, lassanként lebontva
ebből szövöm meg most függőhidam
egy suttogásodhoz újrasuttogva:
"Egyél húst, gyönge kisfiam!"

Apokalipszis

Egy este (már később sötétült,
de künn még hó, fagy, ítéletidő)
Jancsi bácsi körébe gyűltünk,
míg vízipipát vett elő.

A kandallónak háttal ült le
égig polcolva lábait,
és előkerült a kézitükre,
mert félt, hogy a fotó majd öregít.

"Míg ifjú voltam és vidám
- kezdte - zajosnak tűnt a vég,
de majd' kétezer év után
néhány szót hozzátoldanék..."

Nyilván azt hitték, vége van,
mert hátul taps harsant, sebes
vaku villant, köszöntő szólt,
de már nem történt érdekes.