(1)
Ahová csak nézett közvetlen közelében nem
látott mást mint viruló kacagó arcocskákat
melyek gyerekkoruk határán még üdék és
kedvesek voltak nem látták a rútság
rájuk váró birodalmát ez a szép
szemű arcocska a családjában jellegzetes kissé

erős metszőfogaival nem sejtette hogy alig
tíz év alatt úgynevezett halálfő lesz
belőle: amott azon a nyugodt szabályos
angyalarcon még csak nem is kísértett
az öröklött kapzsiság és képmutatás vonása
mely hamarosan összevissza fogja túrni és

barázdálni a bőrét: ki hitte volna
arról a rózsás pisze orrocskáról hogy
egykor visszataszító kíváncsiság és szimatoló szenvedély
fogja székhelyül kiszemelni hogy jobb és
bal felől a két csillagszem csalóka
lidércfénnyé változik ki gondolhatta volna arról

a csókra termett vastagocska szájról hogy
a mostan mégoly kellemes ajkak az
apró szenvedélyek és henye szokások következtében
szétnyúlnak idomtalanokká lesznek hol a jobb,
hol a bal fül irányába húzódnak
hol a fölső fogja befödni az

alsót hol az alsó a fölsőt
majd pedig mindkettő összetevődve előrenyúlik mint
a rucacsőr hát az a hegyesnek
ígérkező orrocska mely olyan mintha az
isteni Beatrixot ígérné a jövő Dantéjának
de héjjacsőrré alakul mely a házassági

kereszt türelmes viselőjének nap nap után
fölhasogatja néma gyűlöletében épen maradt máját
vagy megint ez az egykedvű ártatlansággal
szelíd vidámsággal mosolygó rózsaszál melynek szirmait
időnek előtt lepergeti majd a gondok
fagya soha nem sejtett tapasztalások szele

(2)
Ma késő délután
  úgy mosta át megint
vörös arannyal a
  szemközti tűzfalat a nap,
igazán tűzben állt
  a ház, és rendben állt,
ez volt a rend. Ez eltakar
  inkább, vagy fölfedi?
Vagy mégiscsak inkább
  az álmaimban nézek így?
Aztán majd abbahagyja.
  Valami, magától.
Egy egészen másféle rendezés
  kikapcsolja a megvilágítást.
Csak úgy, tényleg magában.