Vadai István
Metrumtipológiai megjegyzés egy naptárvers kapcsán

Az Országos Széchényi Könyvtár 1899 óta őriz egy könyvtáblából kiáztatott nyomtatványtöredéket, melynek metrikatörténeti jelentőségére még nem figyelt fel a szakirodalom. A töredék Knauz Nándor hagyatékából került elő, a Régi Magyarországi Nyomtatványok R471A számon tartja nyilván.[1] A betűtípusok tanúsága szerint 1578 és 1583 között nyomtatták a nagyszombati nyomdában. A megmaradt ívjelzések azt mutatják, hogy a szedéskor az ívek kilövése során hiba történt, mert a szövegek nem megfelelő sorrendben követik egymást. Ez lehet az oka annak, hogy a nyomtatványból makulatúra lett, s végül egy könyvtáblába került. A nagyszombati nyomtatványtöredéket Borsa Gedeon mutatta be részletesen, és az emlék teljes szövegét, illetve fotómásolatát is közzétette.[2]

A töredéken a közismert latin nyelvű Ciso Janus szótagjai mellett egy magyar vers töredékes szövege olvasható.[3] Borsa Gedeon a magyar csíziók felsorolása közben tárgyalja a verset. Tanulmányában a következő megjegyzést teszi: „Míg a latin »Cisio Janus« fennmaradt része megegyezik a hazai előzményekből jól ismert szöveggel, addig a magyar merőben eltér mind a kódexekben fennmaradt, mind a Székely-féle »Cisio Janus«-tól. Formailag szinte mér nem is szorosan vett »Cisio Janus« ez, hiszen a szótagok száma havonként nem azonos a napok számával, ráadásul az ünnepnap megjelölését magában foglaló szó sincs pontosan a helyén. Ennek ellenére itt tárgyalandó, hiszen az élőfejben címként a »Cisioianus« szót viseli, továbbá a szöveg célja kétségtelenül azonos a szorosabb értelemben vett »Cisio Janus«-szal, vagyis az ünnepeknek a hónapokon belüli elhelyezkedését volt hivatva memorizáltatni”

Valóban, a vers szótagjai nem jelölik meg a szóbanforgó ünnep hónapon belüli sorszámát. A szöveg azonban mégis szorosan vett csízió! Elkerülte ugyanis a közlő figyelmét, hogy nem csak szótagokkal működő csíziók léteznek. Heinrich Gusztáv a csíziók történetéről értekezve[4] három különböző típusról tesz említést. A legelterjedtebb, és így legismertebb fajta a latin nyelvű, szótagokkal mérő csízió. Léteznek ugyancsak szótagokkal mérő nemzeti nyelvű szövegek is, a tanulmányban német példát láthatunk. Ide sorolandók a Peer-kódexben,[5] a Nagyenyedi-kódexben,[6] illetve Székely István Krónikájában[7] található magyar csíziók is. A második, kevésbé gyakori típushoz a szószámláló csíziók tartoznak. Heinrich Gusztáv német és francia nyelvű példán is bemutatja, sajnos rendre csak a januári strófákat idézve. Az 1500 előttről származó francia vers[8] így fest egészében:

A csíziók harmadik csoportjába tartoznak azok a naptárversek, melyek egy-egy sort rendelnek az év minden napjához.

Mindez ideig csak az első típusba tartozó magyar nyelvű csíziók voltak ismeretesek. Talán ezért siklott el a figyelem a nagyszombati nyomtatványtöredék valódi jellege felett. A magyar vers szövege ugyanis a második csoportba, a szószámláló csíziók közé tartozik. Ennek szemléltetésére megismételjük a vers közlését. A szöveget mai helyesírású alakra írtuk át, ám igyekeztünk megtartani az eredeti ejésmódot:

Mint látható, a nyomtatványtöredék a június, július, augusztus és november hónapokra utaló strófát teljes egészében, az októberre utaló versszakot pedig csonkán őrizte meg. Sorszámozással jelöltük, hogy az adott szó hanyadik a strófában. Természetesen figyelembe kell venni, hogy a szó definíciója nem egyezett meg a mai jelentésével. Például az is módosítószót a korban mindig egybeírták a megelőző szóval (ahogyan a mai napig ejtjük is). Néhány ponton a számlálást nehezíti a szöveg romlott volta. Ilyen bizonytalan hely rögtön a szöveg legelső sora, ahol az Isten szóból csak egy t-betű látszik. Elképzelhető, hogy a sorkezdő Nem egybeolvasandó a szükség szóval, de az is, hogy a harmadiknak jelölt szó nem külön egység (például: Nem szükség mostanában háborogni). A hetedik szó alakja ugyancsak bizonytalan, bár az bizonyosnak tűnik, hogy egyetlen szó. Zavar van a júliusra eső strófa legvégén is, elképzelhető, hogy az utolsó szó a megelőző, olvashatatlan részhez tartozik, így a szakasz mégsem tartalmaz felesleges többletszöveget. A csonka októberi versszak számozását természetesen nem kezdhettük 1-től, látni fogjuk, hogy a vers csízió-jellege támasztja alá a 11-gyel való kezdést.

A szöveg töredékességéből adódó bizonytalan olvasatok és számozási bizonytalanságok ellenére világos, hogy a versszakok pontosan feltüntetik az adott hónapra eső napok számát: június, augusztus és november éppen 30 napos, ahogyan a versszakok is éppen ennyi szóból állnak. Vastagított szedéssel jelöltük, hogy mely ünnepekről emlékezik meg a vers:

A felsorolt ünnepek kivétel nélkül a megfelelő sorszámú szónál bukkannak fel szövegünkben.[9] Ezért a nagyszombati töredék versét a korábbi értelmezéstől eltérően egyértelműen szabályos, szoros értelemben vett csíziónak kell tartanunk.

A fentieken túl van még egy jelentős következménye megfigyeléseinknek. A bemutatott vers bizonyítja, hogy a 16. századi metrika ismerte a szószámlálás fogalmát. Mindeddig úgy tudtuk, hogy ez csak a nyugati nyelvekben fordul elő, ott is inkább a hangsúly számlálása jellemző (pl. az ógermán verselésben).

A vizsgált vers hagyományos metrummal is rendelkezik. Felező 12-esekben íródott, szokásos módon bokorrímeket használ. Érthető módon gyakran döccen a ritmusa, hiszen miközben szótagszámláló, szavakat is számlál. A kétféle szabályozottság lehet az oka annak, hogy két esetben 13 szótagos sort találunk benne, hét sor pedig csak 11 szótagos.[10]

Minden csíziót versnek tarthatunk, még akkor is, ha nem tart be jól ismert verstani szabályokat. Székely István csízióját például prózainak szokás tekinteni. Véleményünk szerint minden szótagszámláló csízió a szótagok szintjén szabályozott szöveg, ennélfogva vers. A 16. századi versek repertóriuma ennek megfelelően verses szövegként tartja nyilván a kódexek csízióit is, és Székely István memoriterjét is. A hagyományos értelemben is verses csíziók ezért kétszeresen versesek, egyfelől a hagyományos szótagszámlálás, másfelől a csízió szabályainak betartása miatt. A nagyszombati töredék szövege ezért két teljesen más elvű szabályrendszerhez igazodik. Szótagszámláló vers, mely szószámláló csízió.[11]

Ezek szerint a magyarra sem érvényes kizárólagosan az a Lotz János tanulmányára[12] visszavezethető definició, hogy a vers: szótagok szintjén szabályozott szöveg. A német és francia szószámláló csíziók már korábban sem fértek el ebben a szótagprozódiára szűkített metrumtipológiában. A fentiek alapján már a magyar vers sem fér el benne.

Úgy tűnik, hogy a magyar formakincs ezen a téren sem tér el teljesen az európai formakultúrától.