PALIMPSZESZT
17. szám --[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]

Simon Éva:
INTERTEXTUALITÁS ÉS STRUKTÚRA

A középkori újlatin geszták intertextualitásának kimutathatósága

Az intertextualitás vizsgálata a jelenlegi irodalomelméleti és irodalomkritikai kutatásokban alapvetõ jelentõséggel bír. Irodalomkritikai szempontból az egyes mûvekben fellelhetõ idegen alkotásokból származó elemek fontos információt jelentenek a mû keletkezésének körülményeit, mondanivalóját és filozófiáját tekintve, másrészt pontosítják az adott szerzõ mûveltségérõl, érdeklõdésérõl és ezáltal gondolatvilágáról kialakult képet. Irodalomelméleti szempontból az intertextualitás, mint a modern és kortárs irodalom egyik legalapvetõbb aspektusa vizsgálatának fontossága abban a módszertani útkeresésben rejlik, melynek a mûvek megírása és az irodalomelméleti modellek létrehozása közötti kölcsönhatás eredményeképpen maga az írásmûvészet újulhat meg, mivel a már létezõ mûvekbõl leszûrt elméleti modellek lehetõséget nyújtanak arra, hogy az új mûvek nagyobb és újszerûbb mûvészi tudatossággal jöjjenek létre.

Az intertextus több formában, és a mûvészi alkotások különbözõ interpretációs rétegeiben jelentkezhet. Az elemzések során általában három szembeötlõ megnyilvánulására figyelünk. Az egyik az intertextuális egység szinte szó szerinti idézettel vagy egy-egy kulcsszó említésével történõ beékelése az adott szövegbe. A másik a stilisztikai átvétel - vagyis, hogy az adott mû szerzõje hirtelen érzékelhetõen más stílusvilágot idéz egy adott nagyobb szövegegységben, és ez a stílusvilág igen jellemzõ egy bizonyos szerzõre vagy kulturális körre. A harmadik a csak a szerzõ gondolatiságában fellelhetõ intertextualitás, mely a mû alkotójának ismereti körébõl táplálkozik.

Az elõbbiekben felsorolt megnyilvánulásokat általában az ún. pozitivista ill. a narratológiai módszerek közül a köztes szövegszintet[1] elemzõ módszerek vizsgálják. Az ilyen elemzések a pozitivista módszerek esetében régen is nagy számban készültek - gondoljunk például a panelvizsgálatokra, mint forráselemzõ munkákra -, a narratológiai módszerek esetében pedig az utóbbi évtizedekben fellángoló érdeklõdés miatt napjainkban folyamatosan foglalkoztatják az irodalomkritikusokat és az elméleti szakembereket. Ezért én inkább az intertextualitás és a mûvek mélyszerkezeti vizsgálata közötti kapcsolatot fejteném ki itt bõvebben, saját kutatási eredményeim alapján. Ezeket a kutatásokat az újlatin középkori geszták tárgykörében végeztem. Mivel az elemzendõ anyag hatalmas mennyiséget képvisel, és éppen a pontos inetertextus-kutatást akadályozza, hogy a középkori mûvek tekintetében sok elveszett vagy általunk nem ismert szöveg létezett illetve feltételezhetõ, kutatásaim természetesen nem terjedhettek ki minden egyes gesztára, sõt az egyes geszták minden egyes változatára sem. A továbbiakban csupán néhány érdekes összefüggésre szeretném felhívni a figyelmet, melyek továbbgondolása fontos és alapvetõ eredményeket hozhat az intertextusok szövegbeni meghatározása és az erre eddig még szinte egyáltalán nem alkalmazott módszer, a strukturalista elemzési módszer összekapcsolása révén.

A hagyományos strukturalista módszereknek két olyan tulajdonsága van, melyek alapján ezeket nem tartják alkalmasnak az intertextuális vizsgálódásokra. Ha a proppi funkcióvizsgálatból és az arra épülõ más módszerek elemzési mechanizmusából indulunk ki, mivel ezek lényege a szintetizálás és a leegyszerûsített, általános érvényû szerkezeti modellek felállítása, látókörükbõl minden olyan mûvészi elem, mely nem a szerkezetben integrált funkcióval rendelkezõ egység, kiesik. Márpedig ha egy elem már beépült az adott mû szerkezeti egységébe, nem feltétlenül beszélhetünk intertextualitásról, hiszen két szerzõ azonos gondolkodásmód folytán is hozhat létre azonos szerkezeteket. A strukturalista vizsgálati módszerek másik közös tulajdonsága eddig az elemzett mûvek mûfajától való elvonatkoztatás volt[2] - ezt pedig az intertextualitás vizsgálatában feltétlenül figyelembe kell vennünk, mégpedig azért, mert az intertextus nyilvánvalóan más formában jelentkezik egy regényben, mint egy rövid lírai mûben. Másik oka annak, hogy a strukturalista elemzéseket nem használták az intertextualitás vizsgálatában az, hogy ez utóbbi összehasonlító irodalmi elemzéseken alapul, míg a strukturalizmus egyelõre abban a fázisban van - még ennyi idõ elteltével is -, hogy alapvetõen egy-egy mûvet vizsgál, hiszen elméleti modelleket kíván felállítani.

Az intertextus strukturalista módszerekkel történõ meghatározása a középkori irodalmi mûvek esetében, azon belül is a gesztákra vonatkozólag azért merülhetett fel és hozhatott eredményt, mert ez az irodalom cselekményorientált, ezáltal jobban alkalmazható elemzésében mind a proppi funkciómodell, mind a Lévi-Strauss-féle aránypáros cselekvõ-cselekmény leírás, mind a Bremond szerinti logikai döntés-cselekvés folyamatelemzés. A gesztákban még kevés, illetve a többi mûfajhoz képest kevesebb - még a kései gesztákat illetõleg is - a regényes, igazi narrációs elem. Mûfajára pedig nem jellemzõk a leírások, elemzõ gondolatmenetek, melyek rengeteg intertextuális elemet hordoznak például a regényben, valamint, mivel hasonló témákról írnak és ezek ábrázolásának a legtöbb esetben egy társadalmilag és kulturálisan meghatározott sémát kell követnie (lásd pl. a párviadalokat), ritka az eltérõ stílusjegyeket hordozó szövegek illetve a lírai utalások beépítése. Tehát a gesztákban ennek megfelelõen viszonylag kevés, ám pozitivista vagy narratológiai módszerrel nehezen azonosítható intertextust találunk.

Az egyetlen tulajdonképpen egészében fennmaradt spanyol geszta, a Poema de mio Cid strukturalista elemzése során elsõsorban az volt szembeötlõ, hogy vannak olyan, több verssorból álló részek, melyek bár a textualitás és a stílus szintjén tökéletesen illeszkednek a történetbe, és ezt a többszöri pozitivista szövegvizsgálatok (elsõsorban Menéndez Pidal, Colin Smith, Jules Horrent) is így látták, mégsem kerülhettek bele semmilyen hagyományos strukturalista funkcióértelmezés vagy logikai rendszersor szerint a mû mélystruktúrájának vázába.[3] Amint jobban szemügyre vettem ezeket a részeket, rájöttem, hogy a fent említett tény, legalábbis részben, magyarázatot adhat arra a kérdésre, hogy a mûnek egy vagy két szerzõje volt-e, és hogy az elsõ két rész - melynek nyelvezete hagyományosabb illetve régiesebb - jóval korábban keletkezett-e, mint a harmadik rész.[4] E két, egymással szorosan összekapcsolódó kérdésrõl mind a mai napig folyik a vita.[5]

A Poema de mio Cid három különbözõ strukturalista módszerrel történt elemzése mind arra az eredményre vezetett, hogy a mû mélystruktúrájában egységes, abban semmilyen törés, sõt még kiegészítõ, a mû mondanivalójához laza szállal kötõdõ epizódrész sem mutatható ki. Ez alól a kijelentés alól csupán három híres rövid szakasz kivétel: a Cid jövõjérõl adott jóslat, Jimena imája és a híres Oroszlán-jelenet, melyek bizonyítottan intertextusok,[6] ám nem olyan hosszúak, mint más geszták epizódtörténetei, és szorosan a cselekményhez tartoznak, amennyiben a történet végkimenetelére utalnak, illetve a fõszereplõket jellemzik. Eszerint a következtetés nyilvánvalóan csak az lehetett, hogy a mélystruktúrába félig-meddig beágyazódott, ám a hagyományos strukturalista módszerek alapján nem értelmezhetõ szakaszok is intertextusok. A kevésbé nyilvánvaló szövegszintû leválaszthatóságot valószínûleg az okozza, hogy ezek a részek egy hasonló stílusú, korú, és azonos témájú szövegbõl kerültek a mûbe. Mivel a Poema de mio Cid kapcsán - és éppen az elsõ két részt illetõleg - sokat emlegetjük a kor- és történeti hûséget, ezeknek a részeknek értelemszerûen valamely krónikából - krónikákból - kellett származniuk. Ez megmagyarázná, hogy a költemény elsõ két részének lexikája miért tûnik sokkal korábbinak, mint a harmadik rész szóhasználata, másrészt kibékíthetné az ellentétet a mû elvitathatatlanul egységes mélyszerkezete és a lexikai-stílusbeli különbségek ténye között.[7] Amennyiben bizonyossá válik, hogy a funkciósorba nem illeszthetõ részek krónikákból származó intertextusok, melyek a szövegek stílusának és korának hasonlósága miatt pozitivista vagy narratológiai módszerekkel nem feltétlenül kimutathatók, a strukturalista elemzési módszert új alkalmazási területen hasznosíthatnánk.

Kutatásaim során egy másik érdekes megállapításom az volt, hogy a strukturalista módszerek nem csupán az adott mû forrásanyagának kiszûrését teszik lehetõvé, hanem összehasonlító szerkezeti elemzések során alkalmasak lehetnek arra, hogy az adott szövegekben hasonló tematikával, sõt szinte azonos mondatokkal megfogalmazott szakaszok között lévõ szoros vagy éppen távoli kapcsolatot kimutathassa. A módszer ugyanis megmutatja, hogy ezek a szakaszok azonos vagy eltérõ szerkezeti elemként szerepelnek-e egy-egy mûben, azonos vagy eltérõ helyzetük van-e a vizsgált mûvek szerkezetén belül, illetve némelyikük egyértelmûen kiesik-e az adott vizsgált mû funkciósorából. Ezáltal egyrészt pontosítani tudjuk, hogy a szó szoros értelmében vett intertextusról - tehát egy adott szövegrész egy másik mûbõl való átvételérõl - van-e szó, másrészt esetleges rokonsági fokokat állapíthatunk meg az egyes mûvek között, aszerint, hogy a mûvekben elõforduló vizsgált szakaszok mennyire azonos szerepet töltenek be a vizsgált mûvek szerkezetében.

Erre a szintén új alkalmazási területre lehet példa, hogy a "városba bevonuló hõs" ismert, és gyakran használt panelje milyen szerkezeti helyeken fordul elõ és ezáltal milyen funkciója van az egyes mûvekben.

Vegyük például a Poema de mio Cid vv. 15-21, a francia-olasz[8] Chevalerie Ogier vv. 11590-11594, 11628, 11634-11636 szakaszait, és vessük össze ezeket egymással.[9]

"Chevalerie Ogier"
Cod. XIII Bibl. Marciana[16]

Adoncha se parti qe non fe aresteson.
E si sen vait non trovo homo del mon.
Qe a lui deist altro qe ben non.
Or le conseile celu qe duro pasion.
Desor la cros por nostra redencion.
...
Adoncha sen vait fora por la cite.
...
Tel mille omes li sont darer ale.
Li quel li ont e planto e plure.
Qe de lu li paroit gran pece.
"Poema de mio Cid"
Cod. de Per Abbat[17]

Myo çid ruy diaz por burgos en tr(a)ua
En su conpańa Lx pendones leuaua(1) exien lo uer mugieres t uarones
Burgeses e burgesas por las finiestras son
Plorando delos oios tanto auyen el dolor
Delas sus bocas todos dizian una razon
Dios que buen vassalo si ouiesse buen Seńor
Conbidar le yen de grado mas ninguno non osaua
/(1) a másoló lejegyzett sora fölött olvasható, másik kéz által írt kiegészítés

Elsõ olvasatra szembeötlõ a két szakasz nyelvi hasonlósága, mely a témából - tehát a hõs siratásából, a helyzetbõl - tehát a városba belépésbõl, és a mindkét szövegben elhangzó invokációból adódik. A két szakasz egymás közötti intertextuális kapcsolatát azonban ez nem bizonyítja, hiszen az anonim szerzõk - akik az irodalomtörténeti kutatások szerint azonos korban éltek - azonos forrásokra is támaszkodhattak. A két szakasz azonban a két mûben azonos funkciót tölt be, és a szerkezetben azonos helyet foglalnak el. Mindkét mûben a feladat végrehajtásának szekvenciáját vezetik be, és mindkét invokációban az az eszköz szerepel - a tanács illetve a vagyon, mellyel a hõs sikeresen végrehajthatja a feladatát, és életben maradhat. A két szakasz valóban szoros kapcsolatát tehát csak a struktúrákban betöltött szerepük felismerésével fedhetjük fel.

Azok a mûvek, melyekben egy-egy ilyen szakasz a szerkezetbe szorosan beágyazódva jelenik meg - és ezt csak a mûvek strukturalista elemzése során leírt szekvencia vagy funkciósorok összehasonlításával lehet szembeötlõen kimutatni -, és az adott egyforma szakasz ugyanolyan módon és ugyanolyan helyzetben található meg bennük, valószínûleg szorosabb kapcsolatban állnak egymással - legalábbis, ami a mûvek keletkezési idõpontját és helyszínét illeti -, mint azok, melyekben az ilyen szakaszok csak nyelvi hasonlóságot mutatnak. Az említett szoros kapcsolat pedig azt engedi feltételezni, hogy egyik mû szerzõje a másikból merítette az adott szakaszt, amely ennek következtében intertextus.

Érdekes eset a Chanson de Roland és a francia-olasz Chevalerie Ogier elsõ részének hasonlósága: az alapszituáció azonossága[10] elsõ látásra inkább egy azonos panelre enged következtetni. Az alapszituáció megoldása azonban a két fõhõs ellenkezõ reakciója következtében egymás ellentettje. A két mû kiinduló szituációja közötti kapcsolat és az ellentétes megoldás csak a szerkezeti elemzés során válik nyilvánvalóvá. Mivel tudjuk, hogy a francia-olasz Chevalerie Ogier-ben az a funkciósor a mû egész elsõ részét - tehát a próbatételt fedi le, és mivel a Chanson de Roland-ban is tulajdonképpen errõl van szó, ám Ganelon nem felel meg a tragikus és gyõzedelmes hõs alakjának, feltehetõ, hogy a két mû itt nem egymásból táplálkozott, hanem mindkettõ egy harmadik, már korábban megírt mûvet használt fel, és azt átalakította saját céljaira.[11]

A szerkezeti vizsgálatban felfedett funkciósor azonos helyzete és a funkciósor bizonyos elemeinek azonossága, melyet azonban a többi funkció eltérõ volta illetve egyik esetben a funkciósor megszakadása követ, arra enged következtetni, hogy a két vizsgált mû nem egymásból veszi át az adott szakaszt - hiszen akkor a mûvészi megoldás inkább azonos lenne, szinte önkéntelenül is -, hanem ugyanazon forrásanyagra támaszkodik.

Pontosan ezért érdekes az Ogier-történet három variánsának összevetése is.[12] Az elsõ változat a francia-olasz Chevalerie Ogier lenne, míg a másik két változat a francia hagyományhoz tartozó Raimbert de Paris által írt mû és ennek tours-i változata, melyet Mario Eusebi adott közre.[13] A francia-olasz szöveg teljes elsõ részét lefedõ nehéz követség szekvenciája, vagyis a próbatétel funkciósora, a francia változatokban, ahol Nagy Károly a lombard király védelme alatt álló Ogier-hoz küldi követét - tehát az alapszituáció már eleve más -, epizódszerepet kap, mely igen lazán kapcsolódik a mû mélyszerkezetéhez, sõt, gyakorlatilag el is tekinthetünk tõle. Ezáltal a két francia szöveg közelebb áll egymáshoz, mint a francia-olasz szöveghez. Mégis, a tours-i kódex anyaga úgy tûnik, hogy átvesz elemeket a francia-olasz gesztából, mégpedig azért, mert másolója itáliai származású volt, ahogy azt Mario Eusebi szövegkritikájával[14] bizonyította. A francia-olasz szöveggel szinte azonos mind szövegszerûen, mind a funkciók egymásutánisága miatt az a rész, amikor Bertrand Obessistõl kér segítséget, és amikor együtt mennek Desirée palotájába. A tours-i kódex másolója ráadásul - és ez megerõsíti a szerkezeti vizsgálattal kimutatott eredményt -, amikor Bertrand a palotában Ogier-vel vitázik, megemlíti, hogy ott volt Marmie-ban, érdekesen változtatva át[15] a Raimbert által ugyanezen a ponton említett Marne helynevet, ezáltal egyértelmûen utalva a francia-olasz szöveg fõ helyszínére, mellyel éppen ez az epizód áll kapcsolatban, s melynek neve Marmora. Eszerint az Ogier-történetet feldolgozó tours-i kódex mindkét hagyományból táplálkozott, bár maga a mû Raimbert de Paris énekét követi.

Az összehasonlító szerkezeti vizsgálat a fenti szövegkapcsolatokat egyértelmûen kimutatta, sõt azt is megmutatta, melyik szöveg melyik hagyományt jelentõ változathoz áll közelebb. Ez a hagyományos pozitivista illetve a narratológiai módszerekkel vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen kimutatható, hiszen vagy csak magára az intertextusra tudunk rámutatni, de annak pontos eredetére nem, vagy csak azt tudjuk megjelölni, hogy egyes vizsgált szövegekben ugyanaz az intertextus fordulhat elõ, de a szövegek közötti kapcsolat mértékét nem tudjuk behatárolni. Ez tehát szintén újabb alkalmazási lehetõséget jelent a strukturalista vizsgálati módszerek tekintetében.

Összefoglalva: a strukturalista elemzési módszerek alkalmazása az összehasonlító irodalom területén sokban hozzájárulhat az egyes szövegek rokonsági fokának megállapításában aszerint, hogy egy adott, a struktúrában is fellelhetõ azonos vagy hasonló rész a két szöveg közötti intertextuális kapcsolatot bizonyítja, vagy egy azonos forrásból vett intertextust mutatki. Hasonlóan fontos, ám nem közvetlenül a strukturalista vizsgálat eredménye, hogy egy adott mû mélystruktúrájának kimutatásakor a funkciósorba egyáltalán nem, vagy csak részben illeszthetõ részek intertextusok lehetnek, mint forrásanyagok vagy mint egy adott mû integráns részébõl epizóddá alakult részek. Az egyébként nehezen felismerhetõ intertextusok kimutatása nagyon nagy munkát igényel egyéb módszerekkel. A mélystruktúra és a kiegészítõ narratológiai és stíluselemek elemek egyértelmû szétválasztása azonban felgyorsítja és megkönnyíti ezt a munkát, amelyet természetesen az adott, a mélystruktúrából kiszorult részek alapos narratológiai és pozitivista vizsgálata kell, hogy kövessen annak megállapítására, hogy valóban intertextusról van-e szó, és ha igen, az honnan származhat.

Lábjegyzet:
[1] Azt a szintet nevezem így, mely a mû mélyszerkezete és a mû megfogalmazásának szintje között van, ezeket köti össze. Általában véve ez a szint, melyet a modern narratológai (nem strukturalista) módszerek vizsgálnak.
[2] Bár Propp hangsúlyozta, hogy kutatási eredményei csupán az orosz tündérmesékre vonatkoznak.
[3] A mû pontos strukturalista elemzésének táblázatos illetve kapcsolatábrás leírása (három különbözõ módszer szerint) PhD disszertációm részét képezi, a többi, ebben a cikkben is megemlített középkori geszta strukturájának leírásával együtt: Simon, Eva: La Chevalerie Ogier franco-italiana ed il Poema de mio Cid. Due geste di struttura identica e di sottofondo simile: prova di un itinerario del viaggio dei testi finora sconosciuto o della determinateyya del processo creativo manifestantesi nella struttura profonda? [A francia-olasz Chevalerie Ogier és a Poema de mio Cid. Két azonos szerkezetû és hasonló társadalmi hátteret tükrözõ hõsi ének: a szövegvándorlás eddig figyelmen kívül hagyott útvonalának vagy a mélyszerkezetben megnyilvánuló alkotói gondolkodás meghatározottságának bizonyítéka?], Tesi di Dottorato di Ricerca (PhD), Vol. I-II, Allegati A-B-C-D-E, Vol. II, ELTE, Budapest, 2001. A Poema de mio Cid részletes elemzéséhez lásd: Simon Éva: "Isten irgalma nem feledkezik meg a bûnösökrõl, ámde Isten igazsága nem barátja Érdem ellenségeinek" (A keresztény életeszmény és a narratológiai szerkezet), Filológiai Közlöny, XLIV/3-4. szám, Budapest, 1998, pp. 105-121
[4] A felosztás Menéndez Pidaltól származik. Az elsõ két rész a Számûzetésrõl szól és Valencia meghódításával fejezõdik be, a harmadik rész pedig Cid lányainak házasságát beszéli el.
[5] A szöveg ugyanis, meglehetõsen egységes, még stilisztikailag is. Annak megállapítására, hogy a mûnek egy vagy két szerzõje volt-e, legutóbb Garci-Gómez vállalkozott, egy számítógépes lexikai elemzéssel (lásd: Garci-Gómez, M.: Dos autores en el Cantar de Mio Cid. Aplicación de la informática, Cáceres, Univ. De Extremadura, 1993), melynek eredménye szerint az elsõ két ének lexikája eltér, elsõsorban régiességénél fogva a harmadik ének lexikájától. A következtetés azonban nem veszi figyelembe, hogy az elsõ két részben - még a mû strukturalista elemzése elõtt is bizonyíthatóan - krónikákra támaszkodik a szöveg, míg a harmadik rész teljes egészében fikció.
[6] Az említett szakaszokkal kapcsolatban lásd: Higashi, Alejandro: La tradición manuscrita en el Poema de mio Cid a la luz de una interpolación (vv. 404-412), Nueva Revista de Filología Hispánica, XLII/2, México, 1994, pp. 459-488; Schrader, Dorothy L. - Hartman, Richard: Dońa Jimena et ses soeurs françaises: pourquoi une femme prononce-t-elle un crédo?, in: Essor et Fortune de la chanson de geste dans l'Europe et l'Orient latin; Actes du IXe Congrés International de la Société Rencesvals pour l'Étude des Epopées Romanes; Padoue-Venise, 29 août-4 setembre 1982; Tomes I-II, Mucchi Editore, Modena, 1984, Tome I, pp. 363-368; Galmés de Fuentes, A.: Le "mythothčme" des lions dans la poésie épique romane et le tradition arabe, in: ibidem, pp. 297-320
[7] Az eredményeim alapján megfogalmazott feltételezésem és Georges Martin szemiotikai-szemiológiai szövegelemzései (Martin, Georges: Histoires de l'Espagne Médiévale (historiographie, geste, romancero), Cahiers de Linguistique Hispanique Médiévale, Annexes) valamint Jules Horrent történelmi összehasonlító tanulmányai a krónikák és a Poema de mio Cid kapcsolatáról (Horrent, Jules: Historia y poesía en torno al "Cantar del Cid", Letras e Ideas, Maior 2, Ariel, Barcelona, 1973 és Horrent, Jules: Croniques latines primitives et chansons de geste espagnoles, in: Mélanges offerts à Edmond-René Labande, Études de Civilisation Médiévale, C.É.S.C.M, Poitier, s.a., pp. 407-415) következtetéseit még alaposabban össze kell vetni ahhoz, hogy a strukturalista elemzés során a funkciósorból kiesõ részekrõl teljes bizonyossággal állíthassuk, hogy ezek a krónikákból származó intertextusok.
[8] Francia-olasz mûveknek nevezzük a francia nyelv és az olasz nyelv egyik - az eddigi elemzések szerint lombard vagy venetói - nyelvjárásának mûvenként különbözõ arányú keverékén íródott mûveket. Ehhez a corpushoz nagyon sok geszta tartozik, melyeknek csak elenyészõ részét adták eddig ki. A francia-olasz Chevalerie Ogier viszont három kiadásban is hozzáférhetõ: elsõként Barry Cerf adta közre (Cerf, Barry: The Franco-Italian Chevalerie Ogier, Modern Philology, 8, 1910-11, pp. 187-216, 335-361, 511-525), majd Pio Rajna adta ki fakszimile formában a kódexet, melyben ez a mû is szerepel (La Geste Francor di Venezia (Codice marciano XIII della serie francese), ed. facsimile con un Proemio a cura di Rajna, Pio, Milano-Roma, 1925) és megszületett két modern kiadása is, egy önálló szövegkiadás: Le Danois Ogier, Codice Marciano XIII, Cremonesi, Carla ed., Milano - Varese, 1966 és a teljes kódex kiadása: La "Geste Francor di Venezia". Edizione integrale del Codice XIII del Fondo Francese della Marciana, Rosellini, Aldo ed., Brescia, 1986.
[9] A szakaszokat a saját átírásomban adom meg itt, melyeket az egyes szövegek fakszimile kiadása alapján készítettem el: Cantar de mio Cid, facsímil de la ed. paleográfica por D. Ramón Menéndez Pidal, Madrid, 1961, Vols. 1-2 ill. La Geste Francor di Venezia (Codice marciano XIII della serie francese), ed. facsimile con un Proemio a cura di Rajna, Pio, Milano-Roma, 1925)
[10] Az uralkodó, Nagy Károly, kijelöli követét, akinek az arab - szaracén - uralkodó behódolását kell elérnie. A követ azonban a biztos halálba megy…
[11] Ezt a feltételezést erõsíti meg, hogy a francia-olasz Chevalerie Ogier esetében valószínûsíthetõ, hogy egy régi, talán már a IX-X. században létezett a Marca Hispanica területén, feltehetõleg latin nyelven írt szöveg volt az alapja. Ezt különbözõ pozitivista kutatással - névkutatás, történeti kutatások, legendakutatás - próbáltam meg alátámasztani, jó eredménnyel. Lásd: Simon, Eva: Description, caractérisation et relation des personnages dans la version franco-italiene de l'histoire d'Ogier le Danois, Studia Romanica de Debrecen, Series Litteraria, XXII,Debrecen, 2000, pp. 137-155 és Simon Éva: Katalán hatások a francia-venetói irodalomban. A francia-venetói Chevalerie Ogier, Kutatási Közlemények III., MTA-SZTE Hispanisztika Kutatócsoport, Hispánia, Szeged, 2001, pp. 41-46.
[12] Több variáns létezik, csak a francia szövegekbõl öt különbözõ kódexet ismerünk, mint Raimbert de Paris mûvének másolatát - de vannak kései változatok is, mind francia, mind toszkán nyelven (sõt, tudomásunk van umbriai és nápolyi változatokról is, melyek azonban nem dokumentáltak), mind verses, mind próza formában. Az öt francia variánshoz lásd Mario Eusebi elõszavát: La Chevalerie d'Ogier de Danemarche, a cura di Eusebi, Mario, Cisalpino, Milano-Varese, 1963, pp. 5-22. Raimbert de Paris mûve: La Chevalerie Ogier de Danemarche, počme du XIIe sičcle, publ. d'aprčs le ms. de Marmoutier et le ms. 2729 de la Bibl. Natonale, Tomes I-II, Slatkine Reprints - réimpression de l'édition de Paris, 1832-1848, Genčve, 1969. A francia hagyomány teljesen eltér a francia-olasz és a toszkán szöveghagyománytól! A toszkánai szövegek még nem kerültek kiadásra, csupán a kódexeket olvasva nyerhettem róluk képet.
[13] Lásd elõzõ jegyzet, id. szövegkiadás.
[14] Uo.
[15] Bár ez egyszerû másolói hiba is lehetett...
[16] A szöveg fordítása: Akkor rögvest elindult és meg sem állt,/és hol járt, a világban embert nem talált/ki néki mást, mint jó nevet nem kiált./Tanácsot adjon, ki halált szenvedett,/keresztre megváltóként feszíttetett!/[…]/Akkor elindul kívül a városban./ […]/És ezernyi ember kíséri útján,/kik õt siratják jajdulva búján,/mert nagy gondot szenvedne, árván." (A "kívül a városban" kifejezés pontos, és igen jelentõs, mert egy bizonyos fajta városépítési rendre utal.)
[17] A szöveg fordítása: "Mio Cid Roy Díaz Burgosba beérve,/Kíséretében hatvan zászlós lépked;/Kijöttek õt látni asszonyok és férjek,/a burgosi népek az ablakból néznek,/szemükbõl könnyek hullnak, … a nagy bánat végett./Ajkukról hangzik s mind egyetlen bánatban érez:/"Isten, mily jó szolga, Uram, bár javakat tetézne!"/Hívnák szívesen ételre-italra ám egyik sem merészeli:…" - A 20. verrsor, :"Isten, mily jó szolga, Uram, bár javakat tetézne!" fordítása nem így ismert, hanem: "Istenem, mily jó szolga, …. bárcsak jó ura lenne!". Az új értelmezés megalapozottságát egy cikkemben bizonyítom, mely éppen a két említett mû idézett szakaszainak összevetésébõl indul ki: Simon, Eva: Observaciones sobre dos pasos paralelos en el Poema de mio Cid y en la Chevalerie Ogier franco-véneta del Códice XIII de la Biblioteca Marciana de Venecia, Rivista di Studi Testuali, I, Torino, 1999, pp. 207-221