PALIMPSZESZT
17. szám --[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]

Seláf Levente:
Trubadúrok Magyarországon

Ez a címe Zemplényi Ferenc egyik legérdekesebb polémikus tanulmányának,[1] melyben Falvy Zoltán véleményével vitatkozik, aki túlzott jelentőséget tulajdonítanak néhány trubadúrversnek, melyek alapján provanszál költők magyarországi tartózkodását lehet feltételezni. Falvy szerint két jelentős trubadúr, Gaucelm Faidit és Peire Vidal hosszabb időt töltött Magyarországon, felsorol olyan műveket, melyeket szerinte Magyarországon írtak, és feltételezi, hogy hatással voltak a középkori magyar zenére; Zemplényi megmutatja, hogy Falvy állításai mindenféle történeti-filológiai alapot nélkülöznek, s ha jártak is trubadúrok Magyarországon, semmiképpen sem lehet ebből a középkori magyar költészet vagy zene kapcsolatait a nyugati udvari kultúrával közvetlenül összekapcsolni.

A feltevés igazi jelentősége persze az, hogy választ keres a kérdésre, hogy a virágzó középkor népnyelvű udvari kultúrája és irodalma milyen mértékben terjedt el Magyarországon, s vajon létezett-e annak magyar nyelvű megfelelője, s ha igen, miért, hogy ez számunkra teljesen elveszett, nyoma sem maradt. E rövid tanulmánynak nem célja erre választ adni, de azt megpróbálja felvázolni, hogy mennyire ismerték Magyarországot a trubadúrok. A magyar szakirodalomban emlegetett költemények, Gaucelm Faidit (167,6 Anc no×m parti), Peire Vidal (Peire Vidal 364,13 Ben viu) és Guilhem Raimon (229,3 N'Obs de Biguli se plaing) egy-egy verse mellett több olyan van, melyek ha nem is bizonyítják, hogy költőjük járt Magyarországon, de annyit igen, hallottak róla, felkerült térképükre. A következőkben ezeket a tanúságtételeket veszem sorra.

Elias Cariel egy keresztesdalában említi meg Magyarországot (133,11 Qui saubes dar tan bo conselh denan)[2] . Arra bíztatja az itáliai nagyurakat, hogy induljanak keresztes hadjáratra, megsegíteni a frissen alapított konstantinápolyi latin császárságot, és harcolni a szaracénok ellen. Versében tanácsot ad, elmagyarázza az irányt, hogyan juthatnak el a Szentföldre.


v. 33- "Retraire vuolh als crozatz que lai van
lo drech cami del viatge quals es :
per Ongria en terra de Grezes,
que ja negu revel no×i trobaran ;
e socorran lieis on Dieus volc complir
totas bontatz per qu'om la deu grazir :
l'emperairitz Yolen qu'ab maltraire
a × l loc don fo Manuels emperaire."

("El akarom magyarázni a kereszteseknek a helyes utat: Magyarországon át a görögök földjén, ahol semmilyen ellenállást nem találnak: és megsegíthetik azt, akiben minden jót beteljesített Isten, amiért hódolni lehet neki: Jolánta császárnőt, aki nehezen birtokolja a helyet, ahol Manuel császár volt.")

A következő, 6. strófa Frigyes császárhoz szól, bíztatva, induljon el a Szentföldre:


Emperaire Frederic, ieu vos man
que de son dan faire s'es entremes
vassals, quan a a son senhor promes
so don li falh a la besonha gran.
Per qu'ieu cantan vos vuolh pregar e dir
que passetz lai on Jesus volt morir,
e no . lh siatz a cest besonh bauzaire,
quar ges lo filh non deu atendre . l paire.

Az első tornada pedig Montferrat-i Vilmoshoz, számon kérve, mikor bosszulja meg apja halálát, és mikor segít örökségéből kisemmizett öccsének:


Marques Guilhem, lo sojorn ni.l dormir
de Monferrat non voletz ges gurpir;
tart vengaretz la mort de vostre paire
ni.l deseret qu'om fai a vostre faire.

Hilde Jaeschke a dal kritikai kiadásában a datálásáról azt írja, hogy 1220 nov. 20, II. Frigyes császárrá koronázása után kellett keletkeznie, sőt 1221 július után, mert Demetrius thesszaloniki király, Montferrat-i Bonifác és Magyarországi Margit-Mária fia, VI. Vilmos féltestvére akkor vesztette el a királyságát. Demetriosz Itáliába utazott, hogy segítséget kérjen a testvéreitől, és Frigyestől. 1224-ben kapott a versben még erősen korholt Guiglelmo da Montferrattól segítséget, ami Jaeschke szerint kijelöli a terminus ante quem-et.

Hainault-i Jolánta császárnő, aki régensként kormányozta rövid ideig a birodalmat, és akire Elias gondolhatott, meghalt 1219-ben. Elias tíz évig nem volt Bizáncban, talán ezért tudott pontatlanul pár dolgot, teszi fel Jaeschke. 1216-ban halt meg Henrik császár, utána következett Pierre de Courtenay királysága, majd neje, Jolánta régenssége 1219-ben bekövetkezett haláláig. Ezt követi Robert de Courtenay trónralépése 1221-ben. Ő Magyarországon keresztül utazott Konstantinápolyba, mert meg akarta látogatni nővérét, Jolántát, II. András feleségét. Ez az utazás magyarázza a kritikai kiadó számára, hogy Elias Magyarországot javasolja útvonalként az itáliai kereszteseknek, noha akkoriban már mindenki a tengeri útra szavazott. És ha már így, a kiadó megkockáztatja, hogy Magyarország emlegetése okozta a tévedést a császárnő személyét illetően. A magyarországi Jolánta, András neje, Róbert testvére és a konstantinápolyi Jolánta lánya. Jaeschke végül, ellentétben Kurt Lewenttel, aki 1219-ből keltezi, 1221-re datálja a dalt, mert még így a legkevesebb az ellentmondás a történeti adatok között.

Érdemes kicsit tágabban felrajzolni a történelmi keretet. Elias Cairel egyike a jelentős 13. századi eleji trubadúroknak. Feltehetően részt vett a 4., bizánci keresztes hadjáratban, és több évet töltött a keresztes államokban. Fennmaradt a vidája, két, egymástól jelentősen eltérő változatban. Abban megegyeznek, hogy jó költő volt, de az egyik verzió szerint pocsék énekes. Mindkettő szerint sokat utazott: "E fetz se joglars e anet gran temps per lo mon[3] " (zsonglőrnek állt, és sokáig utazott a világban), írja az egyik, "E serquet la major part de terra habitada[4] " (bejárta a lakott Föld nagyobbik részét), írja a másik változat.

A latin császárság megalakítása után tartózkodott Görögországban. Boutiere írja, hogy 1207-ben írt közismert sirventese Bonifacio da Montferrat ellen Szalonikiben készült. Utána talán Spanyolországba ment, majd az 1220-as években Itáliában tartózkodott, és egyike annak a két trubadúrnak, akik bizonyítottan hosszabb időt töltöttek II. Frigyes udvarában. Hilde Jaeschke Elias utolsó datálható verseit 1224-re teszi.

A vers nem említi nyíltan Démétrioszt, Thesszaloniki királyát, de az első tornada nyilván rá utal, amikor Montferrat-i Vilmoshoz fordul, hogy segítse meg öccsét, aki elvesztette örökségét. Ahogy Peter Lock írja, Démétriosz csak 1222-ben érkezett Itáliába, ésszerűbb tehát ezután datálni a költeményt. Azt tudjuk egy pápai oklevélből, hogy 1222. március 14-én már Anagnibanm a pápai udvarban tartózkodott. Vilmos már 1221-ben elkezdi szervezni a hadjáratot, próbál pénzt szerezni, sikerrel, hiszen a pápa is támogatja bizonyos összeggel[5] . Az első keresztesek 1222 második felében érkeznek, Umberto da Biandrata vezetésével, aki Vilmos egyik hadvezére, Démétriosz és anyja, Margit politikai ellenfele. Feltehetően az ő érkezése csak még jobban felszította az ellentéteket Thesszaloniki latin pártjai között, és megnehezítette a védekezést Theodorosz Dukasz görög seregeivel szemben[6] . A magyar származású királynő, ex-császárnő Margit ekkor térhetett haza Magyarországra. Vilmosnak még 1224 márciusában sem volt elég pénze a hadjáratra, ezért II. Frigyestől kér egy 9000 márkás kölcsönt, aminek fejében elzálogosította javait. Még ezután sem indulhatott útnak, megbetegedett, és csak 1225-ben tudott hajóra szállni. III. Honoriusz pápa egy 1225. január 23-án kelt oklevelében jelzi a konstantinápolyi latin császárságnak, hogy segítségükre küldte Vilmost kereszteseivel, tehát ez az esemény ante quem íródhatott a költemény. Korábban, 1223 márciusában Ferentinóban összeült egy konferencia, ahol II. Frigyes, Démétriosz, Montferrat-i Vilmos, Jean de Brienne jeruzsálemi király és a Templomosok, Johanniták, valamint a Német Lovagrend képviselői tárgyaltak az új keresztes hadjáratról. A vers megírása kapcsolódhatott ehhez a dátumhoz is.

A tárgyalásokon Hermann von Salza, a teutonok nagymestere javasolta, hogy Frigyes és Isabelle de Brienne, a jeruzsálemi trón örököse, Jean de Brienne lánya, kössenek házasságot. Ezt az Isabelle-t hívták más néven Yolande-nak is, és tulajdonképp a vers rá is utalhatna, hiszen a Frigyessel megkötött frigynek hála ő is császárné lett. Csakhogy a házasságot csupán 1225 novemberében kötötték meg, valamivel Vilmos keleti vállalkozásának kudarca, és a montferrat-i őrgróf halála után, tehát ez a Jolánta sem illik a többi adat által felrajzolt képbe. Valamint, ne felejtsük el, ő nem a néhai Mánuel birtokán uralkodott, hanem Frigyes nejeként a római császárság felett.

Van egy másik számbavehető hölgy aki szerepel oklevelekben, Elena-Jolánta, aki Démétriosz unokahúga volt, és akiről nagyon keveset tudunk. Annyit, hogy talán Agnese da Monferrato és Hainault-i Henrik latin császár lánya. Ha nem is illeti meg az emperatritz cím, anyja révén szóba jöhetett[7] . Néhány forrásban mint Thessaloniki királynőjéről beszélnek róla, de jóval azután, hogy a királyság felbomlott és a görög Dukasz család birtokába került. A források töredékes mivolta, ellentmondásaik és önellentmondásaik legalábbis megengedik, hogy ezt a lehetőséget is számba vegyük.

Jaeschke 1221-re datálja a dalt, de én valószínűbbnek tartok egy későbbi datálást, például 1223-ból, vagy egy évvel későbbről, hiszen Vilmost bármikor korholhatta 1225 elejéig, hogy nem indult el a hadjáratra, és Frigyest, aki már 1215-ben felvette a keresztet, és 1220-as császárrá koronázásakor megígérte, hogy a következő évben keletre indul, nyugodtan korholhatta ezekben az években is. Hogy mindketten szerepelnek a versben, valószínűsíti, hogy éppen ugyanakkor foglalkoztak a hadjárat gondolatával, és az 1223-as ferentai találkozó alkalmat szolgáltathatott egy ilyen dal megírására.

De miért emlegeti Elias Magyarországot? Egyrészt talán, mert Démétriosz anyja, Mária-Margit, II. András húga, magyar volt, és 1223 elején hazatért Magyarországra, amikor Démétriosz már Itáliában tárgyalt, és tudjuk, hogy 1223 márciusában II. Frigyes udvarában tartózkodott. Segítséget remélhettek a magyar rokontól, főleg ha a vers Mária hazatérése után íródott. Egy másik ok lehet, hogy az 5. keresztes hadjáratként ismert expedíciósorozat II. András akciójával kezdődött, ő volt, aki 1217-ben először a Szentföldre utazott magyar és német keresztesekkel, majd egy évnyi, inkább kevesebb mint több katonai sikert hozó csetepaté után hazatért Magyarországra. A magyarországi útvonalat javasolni egyébként sem volt teljesen ésszerűtlen. Igaz, hogy a tengeri út volt a leginkább bejáratott Itália és Bizánc között, de talán nem a legkellemesebb, sem a legbiztosabb. II. Frigyes 1226-ban, mikor végre maga is útra kelt, annyira megbetegedett a tengeren, hogy vissza kellett térnie, és csak hosszantartó gyógyulása után mert újra hajóra szállni. Egy másik ok lehet, hogy a 4. keresztes hadjárat 1204-ben Magyarországon keresztül jutott el Bizáncba, komoly veszteségeket okozva Imre királynak, és talán Elias Cairel is Magyarországon keresztül utazott, vagy legalábbis az erre utazó keresztesekkel tartott később, Bizáncba érkezésük után. Ez az utóbbi Magyarország, amelyen át Bizáncba jutottak 1204-ben, a magyar koronához tartozó Horvátországot és Dalmáciát jelenti. Ha Jaeschkének igaza van, és Robert de Courtenay utazása motiválta Magyarország említését, akkor nem feltétlenül azt. Ő a Balkánon át érkezett Bizáncba, miután meglátogatta nővérét, Yolandát, II. András feleségét. A vers írásának feltételezett időpontjában már Robert uralkodott császárként, s neki csak egy feleségéről tudunk, aki alacsony származású volt, és a császár titokban vette el. 1227-ben az udvari nemesek felkoncolták a szerintük urukhoz rangban nem illő hölgyet. Róbert anyja halott, nővére csak magyar királyné és nem császárnő, tehát Elias, vagy a szöveghagyomány, biztosan félreért valamit. A datálást mindez nem befolyásolja, az 1223-as dátum a valószínűbb, és annyiban érdekes, hogy talán a magyar király feleségét dicsőíti a vers. Vagy a feleség anyját. Ami a trubadúrokat illeti, nincs adatunk rá, hogy a magyar királyt szórakoztatták volna, ebben a versben sem.[8] II. András költői és katonai kvalitásaikkal megismerkedhetett a Szentföldön, de többet nem állíthatunk.

Mánuel bizánci császár említése a versben furcsa, hiszen 1180-ban meghalt. Ennek oka az lehet, hogy ő volt az utolsó jelentős uralkodója Bizáncnak a latin hódítás előtt. Peire Vidal is említi egy versében (364,11), mint különösen gazdag uralkodót.

Egy másik versben is egyszerre emlegetik Mánuelt és Magyarországot. Joan d'Albuzo Sordelhez címzett gúnyversében (265, 3 Vostra domna) lesajnálja a költőtársat, aki Nyugaton hódít, míg a hölgye, akit keres, Keleten tesz hódításokat[9] . Egy sirventés Sordel ellen. Két cobla plusz egy tornada. Magyarország egy felsorolás eleme:


Vostra dompna segon lo meu semblan,
Vos contrafatz, bel amic en Sordel;
Car vos anatz Provenza conquistan,
Engleterra e Franza e Lunel
E Lemozi, Alvergn' e Vianes
E Borgoign' e totz los autres paes
E d'Espagna los plans els pois el mon
De conquerre tut or vos er a ffron.
Vostra dompna fo al terré denan
Per conquistar l'emperi Manuel,
Ongari' e Cumania la gran,
Et eissamen lai de mar anet, ges
Per conquistar l'enperi qe la es,
Et enaissi conquerretz d'aval et il d'amon.
Amic Sordel, can Gasco e Frances
seran amic, adonc vos trobares
Lei qui cerchas tot lo mon e reon
Quant om ve l'Un, e l'autre s'en escon.

A hölgy Keleten hódít, míg Sordel Nyugaton. Ez tulajdonképpen egy metafora, amely a szerelem egyik örök és banális alaptörvényét illusztrálja: ha az egyik akarja a másikat, akkor a másik menekülni fog előle, tehát nem kell túlzottan kimutatni az érzelmeket, mert csak még messzebb kerül a vágyott cél. A második versszak magyarul így hangzik: "Az Ön hölgye más földekre indult, meghódítani Mánuel császárságát, Magyarországot és a Nagy Kumániát, és szintúgy tengeren ment, hogy meghódítsa az ottani császárságot, és így Ön nyugatnak, ő keletnek fog hódítani." Lehet, hogy az élcelődés nem véletlenül él ezzel a metaforával, és Sordel szívének hölgye valóban keletre keveredett, de ez is csak puszta feltevés. Sordelnek a vidája tanúsága szerint Ezzelino da Romano lányával, Rizzardo di San Bonifacio feleségével volt viszonya. A hölgyet bátyjai Sordel segítségével rabolták el az őt elhanyagoló férjétől. Ez 1225-26 táján lehetett, a házasságot 1222-ben kötötték. Sordel talán 1228 végén, 1229 elején hagyta el Itáliát, és ment Provence-ba, s csak 1265-ben tért vissza. Joan d'Albuzzo versét nem könnyű datálni, de mivel egy olasz trubadúrról van szó, feltehetően Sordel elutazása előtt, vagy kevéssel utána írhatta a versét, ha valóban el akarta juttatni a címzetthez.

Van egy dialogizált költemény, melyben Joan mindenféléket Sordel szemére vet, aki több-kevesebb sikerrel védekezik. Ennek a vitának egy másik fázisa lehetett Joan verse. Ezt a költeményt 1231-34 közé datálja James J. Wilhelm.[10] Joan verséről ő annyit jegyez meg, hogy ha feltesszük, hogy igaz, hogy Cunizza da Romano volt Sordel szeretője, lehet, hogy a dalban azon gúnyolódik, hogy Sordel nyugatnak ment, míg Cunizza egy új szeretővel, egy Bonius nevű lovaggal Kelet felé utazott. Ezt az adatot Rolandino krónikájából ismerjük. Sordel és Cunizza szerelme egyébként az Isteni Színjátékba is bekerült, ahol együtt tűnnek fel az utazó szeme előtt. Annyi bizonyos, hogy ha Cunizza utazgatott is mindenféle szeretőivel, 1265-ben Firenzében halt meg.

Nagy Kumánia a kritikai kiadó magyarázata szerint a Nagykunságot jelenti a versben, és Szolnok megyébe helyezi. Valószínűbb, hogy a kunok keleti országára gondolt, még mielőtt Magyarországra települtek. Sordello 1228-ban ment Itáliából Provence-ba, feltehetően ekkortájt készült a vers. Ez az időpont körülbelül egybeesik a kunok Magyarországi megtelepedésével, de a Nagykunság még távolról sem került fel az ország térképére. A felsorolásban Magyarország egy emblematikus keleti birodalom, amely Bizánchoz hasonlítható. Nem tudjuk, hogy csak gúnyolódik Joan d'Albuzzo, vagy Sordello hölgye valóban keletre utazott, de még ha így van sem tudjuk, merre mehetett, és a trubadúrról végképp nem tételezhetjük fel, hogy Magyarországon járt volna. Pont ellenkező irányba indult, és hogy a Föld gömb alakú lenne, kevesen sejtették akkortájt.

Hadd emlékeztessek itt Guilhem Raimon versére, mely szerint a trubadúr járt Magyarországon (229,3 N'Obs de Biguli se plaing). Abban a költeményben szó van egy bizonyos Ezzelinóról, akit mint II. Ezzelino da Romanót azonosít De Bartholomais, és az ő nyomán Zemplényi Ferenc[11] . A vers datálásának egyetlen támpontja ennek az Ezzelinónak a halála.

Guillem Raimontól 1 coblát és három tensót ismerünk. A Guilhem Raimon Provence-ban név igazán gyakori, nem tudhatunk semmi biztosat a viselőjéről, csak azt amire a verseiből következtetni lehet. A jongleur-ök királyának tarthatta magát, a coblaváltás alapján, amiben egy másik jongleurrel, Molával vetélkedik. A másik konkrét adatot, amit tudhatunk Guilhem Raimonról, Zemplényi is idézi, eszerint Aimeric de Peguilhannal közös tensóját 1215 táján Ferrarában költötte.

Íme a Magyarországot emlegető tornada:


v. 16- "Quant eu ving d'Ongria,
   N'Aicelis rizia
   Car per saluz e per manz
   Er'eu folz ; mas si l'enchanz
   Qu'eu sai d'outra color fos,
   El seria per un dos
Plus ras de mi e plus tos,
Setot s'en feing Salamos.[12] "

Könnyen lehet, hogy Guilhem Raimon verse a da Romano család legillusztrisabb tagjára utal, az 1259-ben elhunyt III. Ezzelino da Romanóra, a lányrablóra. De apját is Ezzelinónak hívták, s bár az ő kapcsolataira a trubadúrokkal nincsenek adataink, nem biztos, hogy az egyetlen támpont a datáláshoz, II. Ezzelino halálának időpontja valóban érvényes. Így Guilhem Raimon magyarországi utazásáról legfeljebb annyit mondhatunk, feltehetően a 13. században történt. Az viszont érdekes lehet, hogy ha igaz, hogy Joanet lo menor, akivel Bertran d'Aurel tensót vált, azonos Joan d'Albuzzóval, és Joan akkor tartózkodott Ezzelino da Romano udvarában, amikor Sordel, 1226 és 1229 között, ahogy azt a filológusok feltételezik, lehet, hogy a két Magyarországot emlegető vers között szorosabb a kapcsolat az egyszerű motívum-egyezésnél. Mindenesetre a Grundriss szerint Joan Sordel elleni sirventesét már Provence-ban írta.[13] A Guilhem Raimon versében szereplő király Guilio Bertoni szerint II. Frigyes német király, 1220-as császárrá koronázása előtt. Ez talán mégis behatárolja a költemény írását, szigorúbban, mint III. Ezzelino da Romano 1259-es halála teszi.

Bernart d'Alamanon (76,9 Ja de chantar nulh temps no serai mutz) szintén egy keresztes hadjárat kapcsán beszél Magyarországról[14] . A trubadúr működése 1230 és 1266 között adatolható.

1247 táján írt sirventesében arra bíztatja urát, Anjou Károlyt, hogy ne féljen a provence-i városok koalíciójától, melyet ellene alakítottam, hiszen az jogtalan és úgyis felbomlik, hanem kérje bátran azt, ami jár neki[15] . A kritikai kiadás szerint a hűbérúrnak járó városi adókról van szó, azt kellene követelnie Károlynak. Bertran azon gúnyolódik, hogy Franciaországból olyan hírek érkeznek, Károly felvette a keresztet, és Tyr felé akar indulni, hogy ott kérje vissza a törököktől, amit emitt szégyenletesen elvesztett: vv. 29- "E vol passar en terra de Suria. Guardatz d'o fai ben ni adrechamens Que so que pert de sai aunidamens Uol demandar ad aquels de Turquia". Károly valóban felvette a keresztet, már 1225-ben, és bátyjával, IX. Lajossal keresztes hadjáratra készült. Bertran dühös a gróf restsége láttán, és azzal fenyegetőzik, nem fog, mint egy breton várakozni (utalás arra, hogy a bretonok Arthur király visszatérését várják az idők végén), hogy az összeszedje magát és a koalícióra támadjon. Nem lesz a pártján, amíg nem kapja meg a javait, amiket miatta vesztett el. A tornada azzal zárja a verset, hogy ha az ura azt akarja, hogy békén maradjon, engedje, hogy ami neki jár, azt maga kérje vissza, hiszen Alamanon nem Magyarországon van.


v. 41- "S'a mon senhor plai qu'ieu en patz n'estia,
   Prec li, si×l plai, que mi sia suffrens
    Q'ieu lur deman so de que sui perdens,
     Qu'Alamano non es pas en Ongria."

Feltehetően maga Bertran is elvesztette a hűbérbirtokát, Alamanont a városok koalíciója miatt, és most Károly révén reméli visszaszerezni. Magyarország megint csak mint egy keleti, a világ másik végén, a keresztes hadjáratok célpontja táján található ország tűnik fel, a nyugati világ ellenpontjaként, vagy legalábbis az onnan Keletre vezető úton.

Gyakorlatilag semmilyen adatunk sincs Gauceranról, aki feltehetően jongleur volt, valamikor a 13. században, és csak egy unokatestvérével váltott tensója ismert (167a,1 Cozin). A költői vita témája minden eredetiséget nélkülöz. Gauceran teszi fel a kérdést, mi a jobb, egy szép nőt birtokolni, vagy gazdagnak lenni. A rokon a gazdagságot választja, minden udvari hívsággal szemben, mire Gauceran nyilvánvalóan, a műfaj szabályainak megfelelően, a másik oldalt választja, és a szerelem mellett voksol.

v. 21- " Cozin, be mal sabez chauzir ;

Q'enanz volria ieu tenir

Avinen domna senz vestir

Qe tot l'aur ni l'argen de Tyr

Ni cel del rei d'Ongria.[16]

"Kuzin, bizony rosszul választ, én inkább szeretnék egy megfelelő hölgyet meztelenül, mint Tyros, vagy a magyar király összes ezüstjét, aranyát."

A magyar király úgy kerül szóba, mint közmondásosan gazdag uralkodó, Tyrosszal, a leggazdagabb keleti királysággal együtt.

Ez a vers arra példa, hogy Magyarország és a magyar király gazdagsága toposz a középkori irodalomban. Hogy Tyrosszal együtt emlegetik, az felidézi a chanson de geste-ek azon korszakát, amikor a magyarok még pogányoknak számítottak és a szaracénokkal egy táborban harcoltak, illetve a keresztes hadjáratok idejét, amikor Magyarország felkerült a valós politikai térképre is. Gauceran, ellentétben unokaöccsével, többre értékeli a gazdagságnál, Szíria és a magyar király minden ezüstjénél, aranyánál egy "megfelelő", akár meztelen hölgy birtoklását. A vers zárlatában az unokaöcs zárja le a vitát, azzal, hogy ha a rokon elveszti vagyonát, akkor úgysem állnak vele szóba a hölgyek, és barátnő nélkül marad.

Ez minden, amit a trubadúrok verseiből Magyarországról megtudunk. A provanszál epikában szerepel Magyarország, például a Flamencában, Arnaut Vidal de Castelnaudary regényében, a Livre des aventures de Monseigneur Guilhem de la Barra-ban,[17] és a Jaufréban, ezeket most nem tárgyaljuk. Érdekes lehet viszont még itt beszélni az ófrancia irodalom tanúságtételéről, hogy aszerint jártak-e Magyarországon udvari költők.

Sajnálattal kell közölnöm, hogy szinte teljesen híjával vagyunk erre utaló adatoknak. Egyetlen trouvere, Thierri de Soissons emlegeti a magyar királyt, egy hasonlat erejéig: "Et neporquant d'un regart seulement Sui plus riches que li rois de Hongrie."[18] (Egy pillantása gazdagabbá tesz engem a magyar királynál, mondja hölgyéről.) Ez csupán megerősíti azt a narratív művekben gyakori toposzt, miszerint a magyar király példátlanul gazdag a keresztény uralkodók között.

A legérdekesebb, legrészletesebb, legbecsesebb és legmulatságosabb adatok egy trouvere magyarországi ténykedéséről Jean d'Outremeuse-től származik. A 14. század második felében aktív liege-i krónikás hatalmas művében, a Myreur des histors-ban az Özönvíztől egészen saját koráig akarta megírni a világ, és különösképpen Liege város történetét. Sajnos a krónika utolsó könyve, melynek eseményeit kortársként rögzítette, elveszett, a korábbiakban pedig minden létező forrásból kompilál, különösebb kritikai érzék nélkül.

Magyarország több helyen szerepel művében. Időszámításunk szerint 193-ban például szerinte Thomas brit kiály érkezett Magyarországra Clodas velszi herceggel együtt, és megtámadja Alixandre magyar királyt. A király vereséget szenved, de bosszút tervez, és Commodus római császártól kér segítséget. Hiába, így is veszítenek, Commodust kettévágja Thomas, és a csata után békét köt Alixandre-ral, aki inkább akart meghalni, minthogy megkereszteljék. Thomas megengedi, hogy hűbéreseként továbbra is Alixandre uralkodjon Magyarországon.[19]

Ezt az érdekes beszámolót talán a Claris et Laris című lovagregény alapján kompilálta a szerző. Abban összecsap a római császár és Arthur király serege. Ditas magyar király a római seregben küzd, meg is hal, annak rendje és módja szerint. Aztán a cselekmény egy másik pontján Saris magyar király városát ostromolja Henris, Claris apja, görögökkel, s ott találkozik össze a két testvér, Claris és Laris az apjával. A csatában a magyarok keményen harcolnak, védekeznek, mígnem Claris kerül szembe Sarisszal, és levágja a fejét. A magyarok erre megfutamodnak, Arthur serege győz. Eztán már csak a boldog végkifejlet van hátra a regényből.[20]

A bennünket itt ennél jobban érdeklő részletet André Goosse kiadásában találjuk, a krónika 794 és 826 közötti eseményeket tárgyaló fejezetében.[21] A rész hőse Ogier de Danemarche, Gaufroit dán király és Béatrice magyar hercegnő fia. Jean d'Outremeuse írt egy gesztát Ogier-ről, a könyv jórészt ezt dolgozza át prózában. 795-ben kezdődnek a cselekmény szempontjából fontos események.[22] Gaufroi, Doon de Mayence fia a leggazdagabb királyságot, Dániát kéri hűbérül Nagy Károlytól, és meg is kapja, miután meghódítja. Ugyanebben az évben a vándor dalnok, jongleur de viele Ythier, zarándokúton a Szűzanya boulogne-i szobrához, megállt Magyarországon. A király nagyon örvendett neki. Hívta a leányát, hogy vigye Ythier-t a szobájába, és lássa el minden jóval. A hölgy így tett, és miután az megvacsorázott, így szólt hozzá: "Ythier, te mindig Isten dicsőségére munkálkodsz, és Ő szeret téged. Kérlek kérd őt, hogy küldjön nekem egy hozzám illő férjet." Majd megajándékozta, és pénzt adott neki adományként a Szűznek. Ythier hajóval utazott tovább, Bordeaux-n keresztül. hajótörést szenvedett, csak ő menekült meg, és Dániában vetették partra a hullámok. Az epizód topográfiája szerint Magyarország valahol Hispániában van. Ythier-t Gaufroit királyhoz vezették, aki érdeklődött tőle Jean Asculphin magyar király felől, akiről sok jót hallott. Ythier elmondja, hogy van 15 remekbeszabott fia, és egy lánya, a legszebb hölgy a világon, és ajánlja Gaufroit-nak, hogy vegye el feleségül. Ezután előkapta a nyirettyűjét, és előadott vele egy breton lai-t. Majd tovább dícsérte Béatrice-t, és előadott egy szerelmi lai-t, amit Trisztán írt Izolda számára. Gaufroit teljesen belehabarodott a magyar királylányba.

Ythier továbbment, eljutott Boulogne-ba, majd Arras-ba, ahol vele esett meg a gyertya csodája, ami a Confrérie des jongleurs et des bourgeois d'Arras megalapításához vezetett.[23] Aztán visszatért Dániába, és a szerelmes király megbízta, hogy kérje meg számára Béatrice kezét. A dalnok teljesítette a küldetést, és Montluisant várában, a magyar királyi székhelyen átadta Gaufroit ajándékait. Béatrice és apja természetesen nagyon örültek a lánykérésnek. Kíséretével Gaufroit Magyarországra érkezett, és hamarosan megülték a lagzit, ahol jelen volt mindenki, például Léon pápa, a magyar király fia is. A lagzi egy hónapig tartott (már az első éjszakán megfogant Ogier), utána Gaufroit hazavitte feleségét Dániába.

Noha Jean d'Outremeuse nem beszél olyan dalokról, amelyekkel Ythier a magyar királyt vagy lányát szórakoztatta, feltehetjük, hogy a dán-magyar lakodalmon mindenféle igricek húzták, gregorián zene, dán és magyar népdalok, trubadúrdallamok egyszerre rezegtették meg a levegőt, egyaránt hatva egymásra. A sztárvendég Ythier előadhatta a két számot, melyekkel Gaufroit-t szórakoztatta, és mellette biztosan felléptek a helyi előadóművészek, meg a hagyományos dán stílus képviselői. Milyen kár, hogy a 8. század végén még nem létezett Magyarország!

Jean d'Outremeuse különböző történeti rétegeket kever össze nagy előszeretettel. Forrásai a chanson de geste-ek, a lovagregények, Jean de Mandeville képzelt útleírása, és sok minden más a krónikák mellett. Nehéz megállapítani, hogy mit talál ki a krónikás, és mit kompilál, megváltoztatva a talált adatok kronológiáját, jellegét.[24] Idézi forrásait, de ezek közül több kitalált. Megajándékozza a magyar irodalomtörténetet és historiográfiát egy krónikással, Segire de Hongrie-val, akitől több lényegtelen adatot vesz át. Feltehetően ő, Arnoult de Saxoigne, Gerart de Fraite, és még számosan, kitalált szerzők. Ythier neve és a történet az arras-i csodáról egy pontosan adatolt, közismert legendából származik, mely a 12. században történt eseményekről szól. Így próbálja hitelesebbnek feltüntetni a történetét, festői és valós részletekkel. A reminiszcenciák adhattak valóságszagot művének. Ami Ogier de Danemarche genealógiáját illeti, ezt is egy chanson de geste-ből meríti. A lánykérés bonyolult története pedig egy toposz. Nem tudni, honnan származik, de forrásértéke annyiban lehet, hogy Jean talán olvasott egy olyan regényt, chanson de geste-et, krónikát, melyben a magyar király lányának kezét egy vándor dalnok kérte meg egy nyugati uralkodó számára, és ez ügyben járt Magyarországon. Erre semmi biztosíték, források hiányában, mégis, azt mondhatjuk, ez a legtöbb, amit a nyugati udvari költők magyarországi megjelenéséről nyugati lírai forrásokból megtudhatunk. Örüljünk hát neki.

Lábjegyzet:
[1] Zemplényi Ferenc : Trubadúrok Magyarországon, in : Az európai udvari kultúra és a magyar irodalom, Budapest, Universitas, 1997, pp. 68-91.
[2] ed. Jaeschke, Hilde, Der Trobador Elias Cairel, Berlin, Verlag von Emil Ebering 1921. (Romanische Studien Heft 20.) pp. 164-5. Kéziratok: A52, C234, H32, N264, bis419, R33, 279.
[3] Jean Boutiere - A. H. Schutz: Biographies des Troubadours, Paris, Nizet, 1973, p. 252.
[4] Idem p. 254.
[5] Van egy pápai oklevél, 1222 május 28, arról, hogy 15000 márkát utal át Vilmosnak a szentföldi expedícióra III. Honoriusz. (ld. Haberstumpf, Regesto... p. 103.)
[6] Ld. Bredenkamp, François : The Byzantine Empire of Thessaloniki (1224-1242), Thessaloniki, 1996.
[7] Walter Haberstumpf : Dinastie europee nel Mediterraneo orientale. I Monferrato e i Savoia nei secoli XII-XV, Torino, Scriptorium, 1995. pp. 89-91.
[8] Annyit talán még érdemes megjegyezni a vers kapcsán, hogy a kezdő sorok azt mondják, "Ha valaki tud jó tanácsot adni korán, még mielőtt megesett volna a baj, soha senkit sem érne meglepetés. És miért késlekedik bárki, hogy szolgálja azt az urat, aki meghalt és szenvedett értünk? Nem szabadna késlekedni jót tenni, mert a halál után a jó tanács mit sem ér." Merész feltevés, de elképzelhetőnek tartom, hogy az időrétegek szándékosan keverednek a versben, és van némi irónia ebben a későn jött tanácsban, ami talán az események lejátszódása után íródott.(Thesszaloniki már elveszett, Jolánta meghalt, Vilmos meghalt, Frigyes is volt a Szentföldön) Ez viszont több évvel eltolná a vers keletkezését, Frigyes keresztes hadjárata utánra, amit tényleg nem érdemes megkockáztatni, nem illik össze a sirventes műfajáról ismertekkel.
[9] Ed. Kolsen, Zeitschrift für Französische Philologie, 58, (1938), p. 99.
[10] James J. Wilhelm : The Poetry of Sordello, New York, Garland, 1987. p. 224.
[11] Ed. De Bartholomaeis, Vincenzo: Poesie provenzali storiche relative all'Italia, vol. II, Roma 1931., pp. 191-2, és ld. Zemplényi, i. m. 79-81.
[12] H-daloskönyv, 233. darab.
[13] Grundriss der Romanischen Literaturen des Mittelalters, vol. II Les genres lyriques, Tome 1, fasc. 7, p. 442.
[14] J-J Salverda de Grave : Le troubadour Bertran d'Alamanon, Toulouse, Privat, 1902. pp. 27-32.
[15] V. 44. Ed. J.J. Salverda de Grave: Le troubadour Bertran d'Alamanon, Bibliotheque méridionale, Toulouse 1902.
[16] Kolsen, Adolf: Trobadorgedichte. Dreissig Stücke Altprovenzalischer Lyrik zum ersten male kritisch bearbeitet, Halle, Max Niemeyer, 1925. (Sammlung Romanischer Übungtexte 6.) p. 17. Kolsen kiadása nyomán megadom a vers teljes szövegét itt, lábjegyzetben.
Cozin, ab vos voil far tenzon
E digatz mi s'a vos er bon
C'una domn'ab bella faizon
Vos colg ab se per tal razon
Qe.lh laissetz manentia.

En Gauseran, se Deus be.m don,
Per nulla dompna jus del tron
Non laissarai a far mon pron.
Anz voil esser rics hom que son
Que pecs ab cortezia.

Cozin, per dompna val hom mais
E n'es plus cortes e plus gais
E.n fai hom guerras et essais,
E s'avia d'aver mil fais,
A la mort no.il valria.

Ja no m'en fara col ni cais,
En Gauseran, qu'ieu per un lais.
Donc qant eu ai, m'es ops e mais;
Qe de l'aver m'en vest e.m pais
E meillur chascun dia.

Cozin, be mal sabez chauzir ;
Q'enanz volria ieu tenir
Avinen domna senz vestir
Qe tot l'aur ni l'argen de Tyr
Ni cel del rei d'Ongria.

En Gauseran, al mieu albir
Maint home n'avem vist faillir,
Qan fai de lo sieu descusir
Lo chauziment e d'escarir
Per qu'ieu no.m desfaria.

Cozin, car etz tant malapres,
Ja non volgr'eu taizessetz res
Qe per domn'es hom meilz apres.
L'aver vos lais; q'ieu no.l vol ges
Et esser ses amia.

En Gauseran, quant auretz mes
Tot vostr'aver e vostr'arnes,
Non auretz de las domnas ges
Lo jazer ni nuls autres bes
E seretz ses amia.

A vers két kéziratban van meg : O 84, a1 594.
[17] Gérard Gouiran kiadása adja ezt a hiperkomplikált címet, Paris, Champion, 1997.
[18] Petersen Dyggve, Holger : Onomastique des trouveres, Annales Academiae Scientiarum Fennicae, B, XXX, 1, Helsinki, 1934. p. 132.
[19] Ly Myreur des histors, chronique de Jean des Preis dit Outremeuse, vol. 2. eds. Ad. Borgnet, Stanislas Bormans, Bruxelles, 1865, pp. 576-9.
[20] Li romans de Claris et Laris, ed. Johann Alton, BLVS 169. Tübingen 1884.[reprint Rodopi, Amsterdam 1966.]
[21] Jean D'Outremeuse: Ly mireur des histors. Fragments du second livre (Années 794-826), ed. André Goosse, Bruxelles 1965.
[22] Ibidem p. 1-10. A következő parafrázis ennek alapján.
[23] Az arras-i gyertya legendáját lásd : Roger Berger, Le Nécrologe de la Confrérie des bourgeois et des jongleurs d'Arras (1194-1361), Arras, 1963-1970. vol. 2.
[24] G. Kurth: Étude critique sur Jean d'Outremeuse, Mémoires de l'Académie Royale de Belgique, Bruxelles, 1910. Megcáfolja Jean rengeteg adatát, és hitelesen mutatja be, hogy miféle fikciókat gyárt apró hiteles adatok alapján. Gondos hamisítás, amiben nevet ad mindenkinek, és minden részletet valamilyen "faux semblant" felépítésére használ. Kurth kritikája mindenekelőtt a forrása megbízhatatlanságán feldühödő pozitivista történetíróé.