Hemrik Orsolya
egyetemi hallgató
Károly Gáspár Református Egyetem
Olvasó a világok határán (Michael Ende: A Végtelen Történet)

A fikció világai olyan idősek, mint maga a nyelv, amellyel az emberek megalkotják őket. Évezredek óta léteznek – a civilizáció és az emberi tudás kezdete óta. Csak a szemünket kell becsukni, a kezünket kinyújtani, és máris rátalálunk a világokra, amelyeket az emberi fantázia szabadított fel.

Az ember az egyetlen olyan lény, aki képes a képzelete segítségével utazni. Könyvvel a kezünkben képesek vagyunk rá, hogy felfedezzünk egy olyan különleges világot, amely az olvasás folyamata előtt nem létezett, s annak végeztével ismét eltűnik majd. Thomas G. Pavel állítása szerint ez egyfajta játékként fogható fel: (t)he readers are located within the fictional world that, for the duration of the game, is taken as real.[2] Valóban játékról van tehát szó? Játékról, melynek során az emberi fantázia és a nyelv segítségével új világok születnek, a fikció egyre újabb mélységei tárulnak fel?

Fantázia alapvetően különbözik a valós világtól – ez a mítoszok és mesék létrejöttének legfontosabb indítéka. Ebben a közegben nem érvényesek többé a mindennapi szabályok. A gyermeki, naiv olvasó sokkal fogékonyabb az általa látott, s elképzelt történések iránt és élénk képzeletében maga „Fantázia” születik meg. Történeteket, meséket olvasva metamorfózison megy keresztül: egyszerű olvasóból a szerző „asszisztensévé” válik s a mesebeli világok, azok minden szereplőjével benne születnek meg.

A Végtelen Történet is egy fantáziavilágba viszi az olvasót: egy kisfiú-olvasóról és az általa olvasott történetről szól. A regényszöveg egy olyan fikcionális lényt jelenít meg, aki saját valós világának határán átlépve jut el a történetbe, és annak alakítójává is válik. Maga a regényszöveg hozza létre saját olvasóját: mintegy odavonzza a kisfiút, Bux Barnabás Boldizsárt. Tulajdonképpen beszippantja őt, így lesz Barnabásnak saját története.

Miképp lehetséges vajon a valóság és a fikció határvonalának átlépése? Hogyan alakul át a regénybeli olvasó a regényszöveg terébe lépve, mesebeli hősökkel találkozva? S miképp alakíthatja ő maga a fikciót, miképp változtathatja meg maga körül Fantáziát? Ezekre a kérdésekre keresem a választ ebben az elemzésben.

Egy fikcionális világ

A Végtelen Történetet Michael Ende 1979-ben írta. A regény cselekménye röviden összefoglalva a következő: a főszereplő kisfiú, Bux Barnabás Boldizsár egy mágikus könyv segítségével Fantáziába utazik, amely azonban pusztulóban van. A Kislány Királynő birodalma darabjaira hullik, kezdi behálózni és elárasztani a Semmi, amely mind szürkébbé mállasztja Fantáziát. E világ lakosai csupán egy embergyerekben bízhatnak, ő az egyetlen, aki segíthetne megmenteni a Kislány Királynő pusztuló birodalmát; Barnabás pedig az utolsó percben meg is érkezik. Különleges események részese lesz: hősi tetteket visz véghez, mégis majdnem mindent elpusztít maga körül, míg végül, hosszas utazás után képes lesz arra, hogy visszatérjen saját, emberi világába.

A cselekmény, a mesebeli szereplők, és a szerencsés befejezés szempontjából mondhatnánk, hogy ’hagyományos’ mesével van dolgunk. Azonban Ende regénye sokkal több, mint egy hagyományos gyermekmese; Horváth M. Adrienne például a mese mítoszi gyökerei és szimbolikáját vizsgálta. A Történetnek komplex struktúrája van.[3] Ez annyit jelent, a regény szövegén belül több világ épül egymásra, felépítésük rétegzettségét leginkább egy dióbélhez és a héjához hasonlíthatnánk; ezek közt pedig egy, esetleg több szereplőnek is van átjárása. A Végtelen Történet egész pontosan két, egymásba ékelődő, egymáshoz szorosan kapcsolódó világot vonultat fel, s mivel ezek, a történet két síkjában egyidejűleg vannak jelen, így a Történet szerkezetét duális struktúraként érdemes meghatározni. Elsőként – mint egyfajta „külső burok” – a történet valóságos síkja jelenik meg, ez a tulajdonképpeni mindennapi élet. A tizenhárom éves főszereplő, Bux Barnabás Boldizsár itt él édesapjával, mint egy átlagos, kicsit kövér kisfiú, iskolába jár, az osztálytársai azonban nem fogadják be, ezért ő inkább a könyvek világába menekül: rengeteget olvas. Ebben a világban – amelyet a továbbiakban egyszerűen valós világnak nevezünk,– található még egy antikvárium, Korándi Károly Konrád boltja, valamint az iskola, amelynek padlásán Barnabás egy egész éjszakát tölt el a könyv olvasásával. Ennek bemutatása adja a történet keretét, a tulajdonképpeni „nulladik” fejezetet, amely Barnabás történetéhez szolgál bevezetőül. A fejezetnek még címe sincs, s a színe is más, mint a történet többi részének (pirossal íródott, míg a Fantáziabeli történések zölden jelennek meg a könyv lapjain). Az Antikvárium és az iskola valósága tehát egyfajta keretet képez a fikcionális történések köré – innen indul el Barnabás a fantasztikumba, és ebbe a közegbe tér vissza.

Másodikként Fantázia világa jelenik meg. Ez csupán akkor nyílik meg Bux Barnabás Boldizsár – és a Barnabás szemével látó olvasók – előtt, amikor Barnabás olvasni kezdi a Végtelen Történetet. Nyugodtan állíthatjuk tehát, hogy e két világ nem egyszerűen egymás mellett található, hanem egymásban,[4] a valós világon belül létezik a Végtelen Történet című könyv, amely viszont magát Fantáziát foglalja magába.

A valós világ és Fantázia egymásba ágyazódásáról nem tudnak Fantázián belül. Egyedül Jajulála, a Déli Jósda hangja tesz erről említést Atráskónak:

Fantázia lényei tehát mit sem sejtenek világuk valódi természetéről. Barnabás, mint embergyerek, látja a két világ közti kapcsolatot, és ő képes arra egyedül, hogy megfogalmazza Fantázia lényegét:

- Halld hát, Nagytudományú, a kérdésünket: micsoda Fantázia?

Barnabás hallgatott egy darabig, majd ezt válaszolta:

- Fantázia a Végtelen Történet.[6]

Barnabás a Végtelen Történetnek először csak olvasója. Néhány fejezet után azonban ő maga is belép a Történetbe, Fantáziába és az általa korábban olvasott szöveg főszereplője lesz. A könyv nyomtatási képe is mutatja e változás bekövetkeztét.

A történet minden fejezete egy-egy iniciáléval kezdődik, és így a fejezetek végigkövetik az egész ábécén. Az A és L fejezetek között Barnabás csupán olvasó. A valós világ – az olvasó Barnabásé, aki az iskola padlásán pokrócba csavarva kuporog – piros (rőt) betűkkel íródik.[7] A Végtelen Történet azonban, amelyet olvas, zölden jelenik meg a könyv lapjain. Így Barnabás közege, és az általa olvasott történet – még könnyen elválasztható egymástól. Azonban ez az elválaszthatóság, a fikció és a valós ilyen fokú szeparálódása a későbbiekben megszűnik. Mind Barnabás, mind az olvasó számára nehéz lesz a világok közti tájékozódás. A szöveg ide-oda ugrál a Barnabás igazi valóját magába foglaló valós világ, és a könyvben olvasott fantáziabeli történések között. S, ahogy az események menete felgyorsul, Barnabás is egyre inkább beékelődik a történet szövetébe: amint olvas, úgy talál egyre több jelet a könyv lapjain arról, hogy a valóság és a mese közti határok könnyedén átléphetők.

Bux Barnabás Boldizsár egy hagyományos mesét, kalandos történetet kezd olvasni. Ebben Atráskó, a ’zöldbőrűek’ törzséből származó vad kisfiú a főszereplő, őt bízza meg a Kislány Királynő a Nagy Kereséssel. Rengeteg veszélyes kalandon át próbálja Atráskó megtalálni a ’gyógyírt’, amely megmentheti Fantázia pusztuló világát. Azért, hogy ráleljen a megmentőre, az Északi Ingoványtól a Déli Jósdáig beutazza az egész fantáziai birodalmat. Ám hamarosan kiderül: a Kislány Királynő csupán egy új névtől lehet ismét egészséges, amelyet – mint az tudvalevő, – emberen kívül senki más nem képes adni Fantázia teremtményeinek. Ehhez kell tehát Barnabás személye.[8]

Fantáziában új dolgokat – akár nevet, akár egy új történetet – kitalálni csupán egy kívülálló lény képes, olyasvalaki, aki a valós világból lépett a Történetbe. A fikció teremtményei nem változtathatnak maradandóan a fantasztikus világ szerkezetén. Ezt csak olyasvalaki teheti meg, aki az itteni törvények felett áll, és a mesélés, vagyis a fikcióalkotás képességével bír. Atráskó épp ezért csupán hozzásegítheti a Kislány Királynőt a megmentő megtalálásához, ő maga nem lehet Fantázia megmentője.

Az M és Z iniciálékkal kezdődő fejezetek közt Barnabás már a Végtelen Történet része, sőt, annak főszereplője lesz. Úgy utazik körbe Fantáziában, mint korábban, a Nagy Keresés során Atráskó – semmiképp nem véletlen tehát, hogy kettejük között szoros kapcsolat alakul ki.[10] Ezen utazás alatt Barnabás nem csupán passzív olvasó többé, hanem immár aktív szerepe lesz magában a mesében.

Pavel szerint minden fikcionális világ rendelkezik utazókkal, metaforikusokkal mindenképp:

Ahhoz, hogy Barnabás hős lehessen, át kell lépnie a határokat. Ám hogyan lesz hős a kisfiúból, aki a saját, valós világában ixlábú, csúnya és magányos? A mese természete megkövetelné, hogy szép, daliás, okos legyen: Fanztáziában ő is metaforikus utazó lesz tehát, s hamarosan ő rendelkezik majd a legtöbb jó tulajdonsággal az egész birodalomban.

Az L kezdőbetűs fejezetig Barnabás a lopott könyvet olvassa az iskola padlásán. A történések reggel kilenc órától éjfélig játszódnak le. Ez tizenöt órát és tizenkét fejezetet jelent. A tizenkettedik fejezetben, pontosan éjjel tizenkét órakor (tehát a mesék világában megszokott módon) lépi át Barnabás valóság és Fantázia birodalmának határát. Az M-el kezdődő fejezettől azonban Barnabás számára másképp telik az idő. Számtalan éjszakát tölt el Fantáziában, ám a saját világában ez csupán egyetlen éjszakának, tizenkét óránál is kevesebbnek felel meg, tizenkét fejezetben elmesélve.

Az idővel való játék, a történet újra és újra visszatérő ritmusa, a gyorsulás és lassulás mintha mind része lenne annak az örök körforgásnak, amelyet egy ’Végtelen Történettel’ kapcsolatban talán el is vár az olvasó: egyrészt. Másrészt pedig a végtelen napok sora nagyon is tudatosan alkalmazott mesei elem: a másfajta időszámítás addig lesz érvényes, amíg az utazó vissza nem tér saját valós világába.

A valóság és a fikció határán – amikor a valós világ és Fantázia összeér

Barnabás két teret jár be: a valós, és a számára eddig csupán fikcionális világot, Fantáziát. A regényszövegben a kettő összeérését az L és az M fejezetek között találjuk. Ha ismét Pavel megfogalmazását alkalmazzuk: az első tizenkét fejezet Barnabás mint főszereplő számára aktuális világ. Itt a Barnabással megeső történések az aktuálisak, valóságosak, az általa olvasott történet pedig fikcionális, vagyis még csupán mese. Barnabás olvasni kezd, mert a saját élete, s a világban betöltött szerepe nem lesz többé elégséges a számára. Amint kinyitja a Könyvet, olvasása során a valós világ és Fantázia közti határok lassacskán áttetszőek lesznek. Mindez azért lehetséges, mert a két világ határa egymáshoz ér, és e két teljesen különböző dimenzió Barnabás által egy rövid időre összekapcsolódik.

Az olvasás fikcionális folyamatot indít el, az olvasó Barnabás nyitottá, érzékennyé válik a másik világra, énjének egy új oldala bontakozik ki. Ennek következményeképpen a fiú képes lesz a két világot elválasztó vékony határmezsgye átlépésére is. A fokozatos határátlépés könnyen nyomon követhető. Először csupán Barnabás kiáltása hallható Fantáziában:

Másodszor Barnabás egész teste láthatóvá válik Atráskó számára a Déli Jósda Második Kapujában, vagyis a Tükörkapuban.

Barnabás hitetlenkedő pozíciója nagyon is érthető. Olvasóként nem volt még része hasonló élményekben, melyek során kénytelen lett volna beljebb merészkedni a szövegbe. Wolfgang Iser művében, A fiktív és az imaginárius-ban közelebbről is foglalkozik a fikció, a valós és az olvasó közti összetett kapcsolatról:

És íme, az eddig passzív olvasónak hirtelen döntenie kell: Barnabás kénytelen feladni hitetlenkedő pozícióját, a kétkedést elsöprik a hirtelen események, s Barnabás immár saját szemével láthatja a Kívánságok Aranyszemű Királynőjének arcát:

Barnabás azonban kétkedő olvasó: az utolsó pillanatig nem hisz a saját érzékeinek: bár már közel jár Fantáziához, valahol a két világ közti mezsgyén, a határ átlépése mégis erejét meghaladó feladatnak bizonyul. Pedig, mint az hamarosan kiderül, Atráskó segítségével egészen a kapuig érkezett:

Barnabás mégsem mer cselekedni, fél attól, hogy feladja passzív, olvasói szerepét, fél átlépni fikció és valós határán. Retteg, mert nem meri megmutatni valódi önmagát; azt képzeli, hogy hős ő csak álarcban, más alakban és más ruhában lehet.[17] Éppen ezért nem akarja megérteni a Kislány Királynő szavait sem, és nem meri kimondani az általa kitalált új nevet.

Amikor a Királynő maga kényszeríti rá, a fiú a legutolsó pillanatban mégis kimondja a gyógyító Holdgyermek nevet, s átlépi a két világot elválasztó vékonyka határvonalat, megérkezve ezzel magába a fikcióba. Az M betűvel kezdődő fejezettől tehát a fikcionális világ lesz számára aktuálissá, és az eddigi aktuális, a valós világ egyre inkább háttérbe szorul, mígnem egészen eltűnik látóteréből.

Barnabás Fantáziában megkapja Aurint a Kislány Királynőtől. Ez az az ékszer, amely korábban Atráskó nyakában lógott, az ékszer, amely minden kívánságot képes valóra váltani; ez lesz Barnabás segítségére egy új, különleges Fantázia megteremtésében. A Kívánságok Aranyszemű Úrnőjével való találkozás pedig Barnabás számára egész Fantáziabeli tartózkodása legmeghatározóbb élményévé válik.

A Kislány Királynő és Barnabás kapcsolatát több szempontból is érdekes megvizsgálni. Kettejük találkozása, és egymás felé fordulása köré épül a textus, amely egy különleges mitikus képet bontakoztat ki. A történések, és Barnabás jelenléte komoly változásokat indítanak el Fantáziában: új kezdet virágzik ki a teljes sötétségből és csupán egyetlen kisfiú – Barnabás – és egyetlen kislány – a Királynő – vannak jelen. A női és a férfi máris megjelent a még nem is létező világban, a teremtés előtti őssötétség peremén. Egy tökéletesen új mindenség van megszületőben, a régiből[19] csupán egyetlen magocska, egyetlen homokszem maradt meg. Ebből a magocskából a kezdet kezdetén, a kisfiú kívánságára Perelin, az ősdzsungel születik meg. Perelinből pedig lassacskán kibomlik és kivirágzik az a Fantázia, amelynek megteremtője maga Barnabás: minden fűszál és élőlény az ő gondolatainak csírájából szökken szárba.

Barnabás, a valós világból érkezett embergyerek, történeteket mesél. Ezeknek segítségével jut előbbre Fantázia birodalmában, de e történetek egyúttal át is alakítják Fantáziát. A fikció átformálásával pedig Barnabás is átalakul, az Aurin varázshatalma nem marad hatástalan. Minden történet Barnabás egy belső vágyát testesíti meg, amelyeket azután az Aurin valóra is vált. Aurin, a Kislány Királynő ékszere, amint azt a külsején megjelenő jelképek is sejtetni engedik, különleges erővel rendelkezik. A medalion színén egy fekete és egy fehér kígyó látható, amelyek egymás farkába harapnak, így jelképezva az örökös körforgást, a jó és a rossz változhatatlan harcát.[20] A Fantáziabeliek Fénynek is nevezik, ezt a napkoronghoz hasonló alakú ékszert, melynek hátulján felirat található: Tedd Azt, Amit Akarsz. Ez a mondat ad hatalmat Barnabás kezébe, ő azután szó szerint értelmezi, és valóban akképp tesz, amint a szíve diktál, nem nézve a következményeket Fantáziára.

A kívánságok s a történetek, amelyek az Aurin varázsos hatalmának köszönhetően rendre valóra válnak, elveszik Barnabás valós világra vonatkozó emlékeit: a fiú elfelejti az iskolát, az osztálytársait, a saját, fikción kívüli életét. Ezzel együtt elvész az imagináriusra való fogékonysága is, a képesség, amellyel a fiú mint mesélő, és mint ’határátlépő’ képes volt beindítani a fikció folyamatát. Barnabás így nagyon hasonlóvá válik a mesebeli teremtményekhez: először csupán sérülnek az emlékei, de később elfelejt mindent, azt is, ki ő és miképp érkezett a Történetbe.[21] Hamarosan nem emlékszik már önnön valós, valamikori álarctalan létére sem is, és kész elfogadni azt az életformát, amelyet a fikció kínál számára: ott akar maradni a történetben, mert immár nem érez erőt magában ahhoz, hogy kilépjen a magára húzott álarc mögül.

Azonban, mint arra lassacskán fény derül: hiába áll szándékában levetni régi énjét. Az ember ugyanis, habár szinte kiürül amikor már minden kívánságát elkívánta, mégsem lehet soha igazi fantáziai teremtménnyé. A Régi Királyok Városa várja mindazokat, akik kívánságaik elherdálása után már nem találják a kivezető utat – az ő számukra a kapu visszafelé örökre bezárult. Barnabásnak azonban még épp sikerül a visszatérés, ám ehhez előbb hősiesen végig kell járnia saját meséjének titokzatos, nehéz próbatételét. Hiszen a valós világba visszajutni is csupán az Aurinon keresztül lehetséges – méghozzá csak abban az esetben, ha a hatalmat jelentő ékszert hordozója önként leveti magáról. Ez azonban közel sem egyszerű. Barnabást mesebeli segítői, fantáziabeli barátai juttatják arra a szintre, ahol már képes önként maga mögött hagyni az Aurin által kínált világot.

Mielőtt Barnabás Fantáziába érkezett, Atráskó története már elkezdődött és lejátszódott. A szerepe csupán annyi volt, hogy az embergyerek ennek nyomán jutott el a Kislány Királynő birodalmába. [22] Ekkor Atráskó története lezárult, de ezzel együtt valami teljesen új vette kezdetét: s ez az új Történet már Barnabás sajátja, amelyet ő a kívánságai segítségével formál, alakít. Barnabást az imagináriusra való nyitottsága tette képessé arra, hogy belépjen Fantáziába, egyúttal megindítva a fikcionálás folyamatát. E folyamat középpontjában a fiú áll, aki tudatosan irányítja a történéseket maga körül: új lényeket teremt, a születő dolgoknak nevet ad – akár nyugodtan nevezhetjük őt ezen új világ teremtőjének, hiszen közte és teremtményei között nagyon erős kapocs alakul ki. S bár Fantázia térben és időben végtelen, minden, ami most – Barnabás kívánságai által – született, mégis ősöreg természetű. Ezt fedezi fel Barnabás is Góba sivatagában:

Barnabás kívánságaival szerves részévé válik a Történetnek, annak a Fantáziának, amelyet ő hoz létre. A Kívánságok Aranyszemű Úrnőjének birodalma számtalan teremtménnyel bővül, ezeknek az évezredes lényeknek a létét a fiú nyitja meg a fikcióra. Így ez a Barnabás rég nem olvasó többé, hanem Fantáziai utazó, része a fikciónak – ennek a soha véget nem érő körforgásnak.

Történet, amelynek nincs vége?

A Végtelen Történetnek van a szó valódi értelmében vett vége, mint ahogyan van eleje, és közepe is. Mi teszi mégis indokolttá a Végtelen Történet elnevezést? Mitől lesz vajon ez a történet egy végeérhetetlen, titokzatos és örökös körforgás része? A tizenkettedik fejezetben, éppen Barnabás érkezését megelőzően kapunk minderre magyarázatot.

Ebben a fejezetben a Kislány Királynő elindul a magnóliapavilonból, hogy megkeresse a Vándorló Hegy Öregjét. Az Öreg a Végtelen Történet feljegyzője; ő jeleníti meg a fikció világában a történetírást, öregségében a Kislány Királynő ellentéte. Míg a Vándorló Hegy Öregje örökké bolyong Fantázia területén, még azt sem lehet pontosan tudni, merre található; ezzel szemben a Kislány Királynő örökösen Fantázia közepében, az Elefántcsonttorony tetején tartózkodik.[23] A Vándorló Hegy Öregje örökké öreg, míg a Kislány Királynő örökké fiatal. Kettejük ellentéte pedig az örök kezdetet és a megújulást és az ezzel szembeni örök állandóságot, a soha-nem-változást jelképezi.

Mivel a Kislány Királynő az örök kezdet, így Barnabás személyes története is a Királynő döntése által indulhat el. A Vándorló Hegy Öregje a Történet lejegyzője, általa rögzül mindaz, ami azelőtt képlékeny, változékony volt: az Írás statikussá alakítja a változó pillanatot. A kezdet, amely a Királynő maga, egyben az imaginárius[24] állapota is, a változás, a teremtés és átformálás lehetőségét rejti magában. A Vég ezzel szemben minden megtörtént esemény utolsó állomását jelzi: mindaz, ami megszületett, elkezdődött, az az Öreg által megáll és változtathatatlanná dermed. A Kislány megjelenése, és a fiú elhívatása ezt a mozdulatlanságot hozza újra mozgásba, s egy új elmeséléssel a már megtörtént dolgok mind-mind visszakerülnek a fiktívbe, a változhatóság állapotába.

Az imént elmondottak alapján képtelenségnek tűnik, hogy ők ketten – a fantázia birodalmának Kezdete és Vége – találkozzanak. Hiszen ha az örök megújulás eljutna az örök állandóságba, akkor a történet önmagába térne vissza, ahogy ezt a szereplők maguk is megfogalmazzák. A Kívánságok Aranyszemű Úrnője érzi a találkozás veszélyét, mégis útra kél, hogy ezzel a lépésével rávehesse a még mindig kételkedő és cselekedni képtelen Barnabást arra, hogy átlépjen saját valós világából a Történet síkjába s ezzel elindíthassa a fikciót, a történetképzést folyamatát.[25]

A Királynő azzal, hogy felkeresi az Öreget, visszafordíthatatlan folyamatot indít el. Arra kényszeríti Fantázia történetíróját, hogy kezdje újra az elbeszélést, írja újra azt a textust, amelyet egyszer már leírt, vagyis rögzített. Azonban a történet újbóli elbeszélése, az újraírás által minden, ami eddig a múlthoz tartozott, hirtelen újból jelenné és változtathatóvá lenne. Ez még a történetírás Öregjében is félelmet ébreszt:

Bár a Vándorló Hegy Öregje független Fantázia többi teremtményétől, mégis kénytelen lesz engedelmeskedni a Királynő akaratának. Mindez azonban végzetes következményekkel jár: Fantázia belép az örök körforgásba, egyúttal magával ragadva Barnabást is, aki most már kénytelen megérteni, hogy nem csupán olvasója, hanem menthetetlenül részese is az általa olvasott szövegnek, a Végtelen Történetnek, amely a folyamatos újrakezdés hatására lesz igazán végtelenné. Fantázia számára ezzel a pillanattal nem létezik többé jövő, csak az egybefüggő jelen, az örök pillanat, amelyben minden holnap egyszerre ma lesz – mozdulatlan kövület az időben. A jövő pedig csupán akkor jöhet el, ha Barnabás képes átlépni a két világ közti határt, és megbontani a változatlanság láthatatlan, de mozdíthatatlan falát: méghozzá nem csupán olvasóként, vagy a Kislány Királynő kényszerítő szavára, hanem egyúttal saját akarata szerint is.

Az újbóli elmesélés kezdetétől Fantázia és a valóság – Barnabás valós világa – közti falak áttetszővé válnak. A történet könyvbéli színe is megváltozik – piros lesz az is, mint Barnabás saját története – s a fiú ott találja magát a körforgás közepén.

Éjfélkor – a mesék világában megszokott módon – megtörik a varázs, Barnabás kimondja Holdgyermek nevét, és ezzel a lépéssel egy teljesen új kezdet jön el Fantáziába. A pusztulásra ítélt Fantáziai Birodalomba – a fikcionálisba – így lép be az embergyerek Bux Barnabás Boldizsár.

Történet a történetben – avagy hogyan ébred öntudatra a fikció?

Ez annyit jelent, hogy mind a valóságról, mind a fikcióról – amennyiben feltételezzük, hogy a kettő együttese jelenti az univerzumot, amelyben élünk – létezik írásos feljegyzés. A valós eseményeket dokumentarista alkotások rögzítik, a fikciót pedig regények, mesekönyvek foglalják magukba. Minden, ami a világ része, lejegyzésre kerül tehát, és meg is találjuk ezeket valamilyen könyvben.

Pavel minden Univerzum legfontosabb könyvét „Magnum Opusnak” nevezi. A mi esetünkben kijelenthető, hogy a Magnum Opus maga a Végtelen Történet című könyv. Hiszen ebben minden megtalálható, ami Fantázia világában valaha megtörtént, vagy megtörténhet. Amennyiben a Végtelen Történetről, mint egy, Fantáziát leíró és azt befogadó könyvről – a Könyvek Könyvéről, ha úgy tetszik – beszélünk, akkor igaz lesz a következő megállapítás is:

Fantázia lakói soha nem olvashatnak bele a Könyvbe.[30] Azonban Barnabás nem csupán ezért válik ki a Fantáziabeliek közül: ő olyan történetek kitalálására is képes, amelyeket mások még soha nem hallottak. Barnabás tehát az egyetlen, aki érti és látja az imagináriust. Ezzel a képességgel érkezett ő a fikcióba, s ebben különbözik Fantázia teremtményeitől. A fantáziaiak nem képesek új történetek kitalálására, és saját, igazi történet is csupán keveseknek adatik meg. Ha mégis mesélni kezdenek – mint az Öreg, az amarganti mesélők, vagy Ujuóla, úgy az elhangzó történetek csupán egyszer már elmesélt mesék, egyszer már megtörtént események feldolgozásai lehetnek. Mindez azért van így, mert ők nem léphetnek ki a fikcióból, s így magára a fikcionálás aktusára sem lesznek képesek: csupán saját világuk keretein belül mozoghatnak. [31] Fantázia teremtményei tehát nem változtathatják meg a jövőt, s nem írhatják át a múltat sem, élnek csupán egy olyan világban, amelyben köréjük szövődik a Történet: egy ember(gyerek) meséje.

– állítja Pavel. Esetünkben mindez annyit jelent, hogy a Végtelen Történet részeiben is önmagára utal, vagyis magán a történeten belül számtalan mellékszálat találunk, amelyek szinte végtelenül tekeregnek, mégis összekapcsolódnak, vissza-visszatérnek s eggyé fonódnak a fő cselekményszállal. Az L betűvel kezdődő fejezetig a történet egyenesen halad előre, ekkor azonban ez a vonal megtorpan, szinte megtörik. Az Öreg mesélni kezdi előröl a Végtelen Történetet, és ebben a pillanatban az eredetiben egy régebbi, mégis új történet veszi kezdetét:

Egyfajta intertextualitás tűnik itt fel: Barnabás megtalálja, és olvasni kezdi a Végtelen Történet című könyvet, amelyben megleli önmagát. Eljut a könyvben odáig, hogy a Kislány Királynő az Öreggel találkozik, és a szöveget olvasó kisfiú látja a szöveget olvasó önmagát, és amint olvas, ismét útjára indul a Történet: újra visszaérkezünk a kezdet kezdetéhez, az Antikváriumhoz, ahonnan minden újra elindul elölről. (Aztán így tovább, a végtelenségig…)

Fantáziában utazgatva Barnabás találkozik négy lovaggal, Hiszárral, Hikarral, Hiróttal és Hős Hiborral, valamint annak szép szíve hölgyével, Oluda hercegnővel. Ők újból megosztják Barnabással saját történetét.

Fantázia Barnabás számára valósággal a történetek birodalma lesz. Amint egyik kívánságát a másik után kívánja, úgy utazik egyúttal egyik történettől a másikig, s amint egy újabb kívánság születik meg benne, mesél hozzá egy történetet, ezzel egyre beljebb és beljebb jutva a fikcióba, meséivel változtatva meg maga körül a világot is. Attól fogva, hogy megérti: Fantázia átalakult a kívánságai nyomán, úgy próbál kívánni, hogy a szavai nyomán keletkező történetekkel segíthessen a fantáziaiakon. Ezért mesél Hős Hibornak sárkányt, és így mondja el Amargant és az amarganti könyvtár történetét.

Barnabás legújabb története egy könyvtárról szól tehát, amely Amargant közepén található. Amargant lakóinál – tudvalevő – nincs ékesebben szóló históriás Fantáziában. Azonban, bár meséjük csodaszép, egy idő után minden történetükben önmagukat ismétlik, hiszen ők sem képesek új történetek kitalálására. Barnabás azzal, hogy történetével egy egész könyvtárat ajándékoz nekik, lehetővé teszi ezeknek a lényeknek, hogy megismerjék saját, elfeledett múltjukat, és ezidáig ismeretlen történeteket mesélhessenek, egészen életük végéig.

Ugyanakkor – hiába a mesemondói jó szándék – Barnabás nem mindig képes eldönteni, meddig mehet el a mesélésben. Így születnek meg az aharárik, az Örök-sírók, akik Fantázia legcsúfabb teremtményei [36] , s egyben a legboldogtalanabbak is; hiába lesznek később az Örök-nevetők, vagy más néven salabókok: e szánalmas figurákon már Barnabás jó szándéka sem segíthet.[37]

Amint Barnabás egyre beljebb jut a fikcióban, mesemondói szerepet nyer el, ám ezzel el is veszti eredeti, hallgató- és olvasó énjét, a kisfiút, aki egykor Fantáziába érkezett.[38] Előbb a Kislány Királynő világának hős megmentője, majd harcos, vitéz, óriási seregeket vezető hadvezér, végül földönfutó fantáziabeli lesz belőle. A történetek, amelyekkel először másokat szórakoztat és segít, lassacskán őt emésztik fel: elveszti emlékeit, amelyek a kinti, a valós világhoz kötik. Legutolsó útjára azért indul, hogy visszaszerezze valódi mivoltát, levesse a magára vett maszkot, s azzá legyen ismét, aki a mesébe való belépéskor volt.

Így jut el a fiú végül Ujuóla asszonyhoz is. Ujuóla a mítoszok világában valamiféle ősasszony, istennő lehetne: gyümölcsöket terem a haja és jóságos édesanyaként fogadja be örökké változó házába a megérkező fiút. Az immár tökéletesen gyermeki, és minden emlékét elvesztett Bux Barnabás Boldizsárnak az asszony is elmeséli a történetét; ekkor már szinte olyan, mintha egy réges-régi történetet, vagy legendát hallanánk:

Itt, Ujuóla szavai nyomán aztán ismét összekeveredik az ősöreg és az új: Fantázia valóban a kettősség világa. Most már Barnabás sem csupán Fantázia megmentője, valaki, aki saját meséivel formálta át a Végtelen Történetet, hanem maga is annak része, eggyé vált a körforgással. Azonban így, a fikció részeként, már új történetek kitalálására sem lesz képes. Aki pedig erre nem képes, az nem juthat tovább; az ilyen lényt Fantázia bezárja, és ennek a ’mesebeli csapdának’ eredményeként, ha akarna sem lehetne többé igazi embergyerek.

Több történet szövődik egymásba itt, s ezek közül mi csupán azokat érintettük, amelyek valamiképpen kapcsolódnak a főhős, Barnabás alakjához. Fantázia végtelenje számtalan kisebb világ egybefonódásából, csupán Barnabás képzelőereje segítségével születhetett meg. A mellékszálak azonban nem fejeződnek be a könyv lapjain: az olvasó csupán bepillantást nyerhet a mesébe, s a félig elmondott történetrészek – amelyek így maguk is szinte végtelenné válnak – majd még egy másik mesélőre, s egy új történetre várnak.[41]

Az olvasó, mint a textus alakítója

Minden textus többdimenziós tér: magába foglalja, érinti vagy idézi azokat a korábbi szövegeket, amelyeknek az olvasó már egyszer befogadója lehetett. Nyugodtan állíthatjuk tehát, hogy egyetlen szöveg sem áll magában az irodalmi textusok sorában: a szövegek kapcsolódnak egymáshoz, és felidézik egymást az olvasó tudatában. Barthes szerint a „szöveg idézetek szövedéke, amelyek a kultúra ezernyi forrásából rajzanak elő”.[42] Ez azzal is jár, hogy az olvasó nem hagyhatja többé figyelmen kívül korábbi olvasmányélményeit.

Egy úgynevezett ’igazi’ olvasás során senki sem maradhat csupán felszínes szemlélő, hiszen az olvasás egyben a textusban való elmerülést is jelenti:

Egészen mély befogadás esetén így válhat az olvasmányélmény saját szöveggé. Ha most szemügyre vesszük az általunk vizsgált történetet, látható: Barnabással is ez esett meg. Bux Barnabás olvasóként égész életében a soha véget nem érő Történetre vágyott, a Könyvre, amelyre most rá is talál az Antikváriumban; s amikor olvasni kezdi, oly nagyon belemerül a szövegbe, hogy az az ő szövegévé, az ő Történetévé válik.

Minden textus kommunikál az olvasójával. Az olvasónak azonban minden esetben kellőképpen nyitottnak kell lennie ahhoz, hogy képes legyen belépni a Történetbe. Ez történik meg Barnabással is.

Isert idézve elmondhatjuk, hogy az olvasás határátlépéssel jár[44] , és egyben szubjektív tapasztalat is. Annyira szubjektív, amennyire olvasásunk során egyedi és megismételhetetlen határátlépés részesei lehetünk. Elég ha megfigyeljük Barnabást és az Antikváriust: a fiú olvasata a Végtelen Történetről teljesen egyéni és különleges, nem egyezik meg Korándi Károly Konrád olvasatával:

A megfelelő kommunikáció létrejöttekor az sem mellékes, hogy milyen nyelven szólítja meg a szöveg saját olvasóját, akinek pedig értenie kell ezt a nyelvet, máskülönben be sem kerülhet a textusba. Ennek alátámasztására vizsgáljuk csak meg a Végtelen Történet szereplőit. A legtöbben közülük nem is ideális olvasók, hiszen még olvasni sem tudnak. Atráskó például csupán nyomolvasási képességekkel bír; Amargant lakosai pedig még új történetek kitalálására sem képesek. Ezek a teremtmények nincsenek tisztában világuk valós természetével: még a saját világukból a valós világba vezető ajtót sem lelik meg. Barnabás számára azonban a Végtelen Történet, mint textus: értelmezhető; és egyben olyan érdekes nyelv, amelyre egész fiatal életében várt. Így lesz ő ideális olvasó, aki semmiképp nem maradhat ki magából a fikcióból, őt is a […] szöveg szereplőjévé tesszük[46] – állítja Barthes. Barnabás valóban be is lép a szöveg terébe, részese lesz a fikciónak, majd – mivel olyan jól érzi ott magát – nem akar többé visszatérni saját életébe.

A főhős tehát, akinek a Könyv lesz ez a Textus, és a Végtelen Történet című könyv, amelynek pedig a kisfiú lesz az ideális olvasója, szinte vágynak egymásra. Ez a vágy játszik szerepet olvasó és szöveg az egymásra találásában. Nagyon érdekes az a folyamat, amint a Végtelen Történet is maga választja ki saját olvasóját, vagyis Barnabást:

Barnabás a VégtelenTörténet ideális olvasójaként bekerül a fikcióba, egyetlen napra és egyetlen mesebeli éjszakára ő lesz ennek a világnak az igazi hőse: olvasó, mesemondó és kalandor; kívánságai és vágyai alapján követik egymást a történések, egészen a mesebeli befejezésig. A Történet azután, otthagyva Barnabást ismét elindul, hogy újabb ideális olvasók után nézzen.

Zárszó

A Végtelen Történetben a könyv valóságán belüli fikcionális világ születik meg. Bux Barnabás Boldizsár főszereplőként egyik napról a másikra alakul át, és fiatal, értő Fantáziautazó születik belőle. Olvasásával, új meséivel menti meg Fantáziát: eltünteti a Semmit, és saját, színes képzeletének segítségével egészen új történetet teremt.

Pavel szerint azonban nem Barnabás az egyetlen, aki Fantáziát valaha is felfedezheti:

Barnabás, az elsőként olvasói, majd elbeszélői szerepben megjelenő alak egy egészen különleges világot hoz létre. A Fantáziában eltöltött napok alatt – a valós világban ez csupán egyetlen éjszaka – megváltoztatja, átalakítja a Kislány Királynő birodalmát. Ennek hatására azonban ő is megváltozik, és az általa elmesélt, egyedi, igazi történet az ő saját Története lesz, amely azonban már soha nem ismétlődhet meg újra: