PALIMPSZESZT
21. szám --[ címlap | keresés | mutató | tartalom ]

Deák Éva:
Nők a koraújkori Magyarország viseletszabályozásaiban

Mivel a ruházat már első ránézésre számos információt közöl viselőjéről, az öltözködés - a maihoz hasonlóan - komplex szerepet játszott a koraújkori Európában. Jelezhette viselője etnikai vagy regionális hovatartozását, korát, családi állapotát, s függött az alkalomtól, melyen viselték. Leginkább meghatározónak a társadalmi állást[1] és a nemet tekinthetjük. Az öltözék társadalmi megkülönböztető funkciója ma is jelentős, kedvelt terepe az elit státusz és a gazdagság kifejezésének. A történelem folyamán is az egyén státuszának egyik legfontosabb megnyilvánulási területe volt: nemcsak annak aktuális társadalmi állását fejezhette ki, hanem ambícióit is. A szokások és a közvélemény mellett luxusellenes törvények, rendeletek és statutumok is szabályozták az öltözködést.[2]

A luxusellenes rendelkezések a társadalom egyes tagjainak bizonyos kiadásait vagy javainak felhasználát szabályozták, erkölcsi, társadalmi vagy gazdasági érvekre hivatkozva. A leggyakrabban érintett területek az ünnepi lakomák és a megjelenés voltak, bár vonatkozhattak táncra vagy szerencsejátékra is. Az ókori Rómában hozott leges sumptuariae elsősorban az étkezési szokásokat és a temetéseket szabályozták. A közép- és koraújkor folyamán a luxusellenes rendelkezések egyre nagyobb figyelmet szenteltek a megjelenésnek, azon belül is az öltözködésnek. Magyarországról a 17. századtól kezdve ismertek nagyobb számban luxus- és ruharendeletek.

Források és kérdésfelvetés

A dolgozat a viselt ruha társadalmi szerepét, ezen belül a nem jelentőségét vizsgálja a 17-18. századi Magyarországon a ruharendeleteken keresztül. Felvet néhány válaszlehetőséget azzal kapcsolatban, miért kaptak a nők időnként kitüntető figyelmet a rendszabályokban. A jogtörténeti források mellet a dolgozat korabeli egyházi és irodalmi szövegeket, képi forrásokat is figyelembe vesz.

Legfontosabb forrásaim a városok és vármegyék által kibocsátott statutumok, luxusellenes szabályok és ruharendeletek. Publikált forrásokat használtam, elsősorban a Magyar Törvényhatóságok jogszabályainak gyűjteménye című ötkötetes kiadványban megjelent rendeleteket[3] , illetve kisebb forráspublikációkat. A vizsgált körülbelül száz statutum és rendelkezés legnagyobb része Erdély és a Királyi Magyarország területének törvényhatóságaitól származik. Ezeknek csak egy része szabályozza a megjelenést. A legtöbb luxusrendelet Sopronból [1619, 1640, 1654, 1704] és Lőcséről [1654, 1672, 1683, 1691, 1698, 1699] maradt fenn, illetve az erdélyi szász városokból. A viseletszabályozások érvrendszere kiegészíthető más forrástípusok, korabeli versek, utazási leírások, emlékiratok, és prédikációk segítségével, illetve fennmaradt képi ábrázolásokkal. A 17-18. századi Erdélyben készült, kézzel festett viseletsorozatok vizuálisan mutatják be a korabeli erdélyi társadalom tipikusnak ítélt képviselőit, képaláírásokat is használva.

A női nem és a luxus

A középkori katolikus egyház szerint a luxuria különösen a nőkre veszélyes bűn volt.[4] Hasonlóan, a klasszikus politikai gondolkodásban is gyakran a nőkhöz kapcsolva emlegették, ahogy a kényelem feltalálását is a nőkhöz kötötték. Az öltözködésbeli luxust is azért kritizálták, mert az elnőiesedés jeleként értelmezték, mely a klasszikus virtus férfikvalitásait aláássa.[5] A koraújkori gondolkodásban is jelen volt a nő és a luxus összekapcsolása. Az elnőiesedés a török ellen küzdő Magyarországon nagyra becsült férfias-katonai erények negatív ellenpárja volt.

A reneszánsz idejére már általánossá vált gondolkodás szerint nemcsak a luxus szeretete, hanem a divat kapcsán is főleg a nőkre asszociáltak.[6] Magyarország esetében az állapítható meg, hogy míg a férfiak öltözködésében az orientális elemek kerültek túlsúlyba, s magyar férfiak viselete leginkább a lengyelekével mutatott hasonlóságot a régión belül,[7] addig a nők továbbra is a nyugati minták alapján öltözködtek: a 16. században az itáliai reneszánsz majd a spanyol divat hatása volt jelentős, míg a 17. század végétől a francia hatás dominált.[8] Mivel a divat definícióját jobban kielégíti a gyorsabban változó nyugati minták követése, ami Magyarországon a nők öltözékére inkább jellemző volt a korszakban, a változás és állhatatlanság újabb érvet jelentett a nők öltözködésének bírálatához.

A nem és az öltözködés

A testen viselt öltözék a gender-konstrukció fontos eleme. Az Ószövetség leszögezi: "Asszony ne viseljen férfiruházatot, se férfi ne öltözzék asszonyruhába; mert mind útálatos az Úr előtt, a te Istened előtt, a ki ezt míveli.” (Mózes V. 22, 5) Az uniszex darabok viselete csak a huszadik század utolsó évtizedeire vált elfogadottá. A 17. századi Európában a felöltöztetett férfi és a nő test jelentősen különbözött. Magyarországon is ez volt a helyzet. A női öltözet a harang alakú szoknyával, keskeny derékkal, az általában bő ruha- és ingujjakkal teljesen megváltoztatta a sziluettet. A férfiviselet legfontosabb darabjai: a rövidebb, általában combközépig érő mente és a fölötte viselt, a 17. században még térdig érő, majd egyre rövidülő dolmány a lábnak szabad mozgást engedtek. Mind a ruhaujjak, mind a szűk nadrág a test vonalát követték. A korabeli női és férfi ábrázolásokat összevetve jól látható a különbség: a férfiruhák ránézésre is kényelmesebbnek tűnnek. A szabad mozgást lehetővé tevő magyar férfiruházat hadviselésre alkalmas voltára idegen utazók is felfigyeltek.

Mind Apor Péter Metamorphosis-ában, mind Bél Mátyás Értekezésében a nem a legelső kategória az öltözködésről szólva. Aztán a férfi és női részt osztották tovább a szerzők a társadalmi státusz, foglalkozás és anyagi helyzet alapján további alcsoportokra, időnként kitérve a korra és családi állapotra, ritkábban az évszakokra és különböző alkalmakra.[9]

A 17-18. századi Erdélyben készült viseletsorozatok is hasonló kategóriákat használnak. A képaláírások alapján a négy leggyakoribb kategória a.) a nem, b.) a családi állapot vagy életkor, c.) társadalmi állás vagy foglalkozás, d.) a származási hely (település vagy régió) és/vagy nemzetiség. A nem az egyetlen jellemző, amely kivétel nélkül minden képfeliratból kiderül. Martin Dinges a ruharendeleteket és viseletsorozatokat együtt vizsgálva állapította meg, hogy mindkettő egy olyan, jól elrendezett világ képét közvetíti, amelyben a nem, társadalmi állás, életkor és regionális identitás a viseletben egyértelműen kifejeződik. Statikus világ ez; a viseletkönyvek minden lapja arról biztosítja a szemlélőt, hogy az öltözék pontosan azt fejezi ki, amit a képaláírás jelöl.[10]

A nem - Apor és Bél Mátyás leírásához hasonlóan -, gyakran meghatározó a viseletszabályozások szerkezetében. A néhány hosszabb magyarországi rendelkezés esetében a nem vagy a társadalmi státusz a lehetséges kiindulási kategóriák. Míg az 1723-as szászvárosi ruharendelet két részben, külön a nőkre és külön a férfiakra vonatkozóan sorolta föl az ruházatra társadalmi állástól függően érvényes korlátozásokat[11] , addig az 1752-es Nagyszeben városi statutum a kilenc 'Classis'-ba sorolt polgárok valamennyi csoportját egyaránt felosztotta nőkre és férfiakra[12] . Az is megfigyelhető e részletesebb rendeletekben, hogy a nőkre vonatkozó részek hosszabbak. Például az említett szászvárosi rendeletben a férfiakra vonatkozó szövegnek másfélszerese a nőkkel foglalkozó rész.[13]

A fényűzés és a nők a ruharendeletekben

A középkori Európában a ruharendeletek gyakrabban irányultak a férfiak öltözködése ellen, ez azonban a koraújkorra megváltozott, s a nők váltak a törvényhozás elsődleges célpontjaivá.[14] Diane Owen Hughes a 13-15. századi Bologna, Siena és Velence luxusellenes rendelkezéseit tanulmányozva figyelt fel a törvényhozók érdeklődésének ilyen irányú elmozdulására.[15] Ronald Rainey a reneszánsz Firenzét vizsgálva mutatott rá a nők öltözködésére irányuló aránytalanul nagy figyelemre; még a férfiakra vonatkozó szabályokat is az ornamenta mulierum alatt sorolta fel a város.[16] Alan Hunt Governance of Consuming Passions című könyvében azt is állítja, a szabályok betartatására a nők esetében fektettek nagyobb súlyt.[17]

Hunt magyarázat-lehetőséget is kínál könyvében a nők öltözködésére irányuló megnövekedett figyelemre. Keresve a zavar okait, melyre a nagyszámú ruharendelet megalkotása volt a válaszlépés a koraújkori Angliában, a nemi szerepekben bekövetkezett változásokat jelölte meg egyik okként.[18] E megállapítás a régi erdélyiek viseletére vonatkozó fejezet kezdősorait juttathatja eszünkbe Apor Péter Metamorphosisából. „Ne kacagjad, erdélyi magyar, midőn hallod, hogy az francia asszonyoknak az az szimbóluma: galiae dominae, melyet ha igazán akarunk magyarul kimondani, úgy kell mondanunk: a francia asszonyok uralkodnak az férfiakon; mert én is gondolom, hogy igazat írok, midőn írom, hogy ma Erdélyben az férfiaknak nagyobb része haec vir, az asszonyoknak nagyobb része hic foemina. Azért én is az mostani felfordult világhoz alkalmaztatom írásomat, és az asszonyok köntösin kezdem el ezen cikkelyt.”[19] Apor a latin mutatónévmások nemének felcserélésével tette érzékletessé állítását a nemi szerepek fölcserélődéséről. Ugyanezt a módszert használta egy 17. századi angol röpirat is, mely szintén a női nemi szerepekben bekövetkezett változásokat kritizálja, az öltözködésen keresztül is megvilágítva a problémát. A vitaindító írás, mely a 'Hic Mulier; or, The Man-Woman: Being a Medicine to Cure the Coltish Disease of the Staggers in the Masculine-Feminines of Our Times' (1620) címet viseli, elítéli a férfias viselkedés- és öltözködésmintákat átvevő nőket; erre válasz a 'Haec Vir; or, The Womanish-Man' című írás.[20]

A magyar viseletszabályozások bevezető, indokló résszel is ellátott képviselői időnként kiemelten is hangsúlyozták a nők hallatlan fényűzését. Lőcse 1698-as rendőri szabályzata szerint a nők között annyira elterjedt az egyházi és világi törvények által egyformán tiltott, meg nem engedhető és büntetésre méltó fényűzés, hogy az úristen haragját, sőt a fiatalság bosszankodását is magára vonta.[21] Az 1593-as kolozsvári rendelet azt állapította meg: „Varosul lathuan ith ez Varosban az Luxust mind az ferfy renden s mind feokeppen az Azzony allaty es leanzo renden az Ruhazat dolgaban, itiltek eo kgmek sokaknak rendehez es erteokekhez kepest alkalmatlannak lenny".[22] Kassa 18. század elején hozott artikulusai szerint a luxus „legfőképpen az asszonyemberek között annyira eláradott, hogy alig ösmerködhetik már meg, ki az asszony és ki a szolgáló”.[23]

Öltözködés és erkölcs

A korabeli írások és a ruharendeletek alapján is fontos elvárás volt az öltözködéssel szemben az erkölcsösség. Bár férfiakkal kapcsolatban is fölmerült ez a szempont, nők esetében gyakrabban. Ugyanakkor természetesen elvárták, hogy egy nő vonzó legyen férje számára. Ezeket a szempontokat foglalja össze a Teleki Józsefné Kun Bormára temetésére írt beszéd (1720), mely a testi és lelki öltözék kérdései köré szerveződött: „ha tisztességesen öltözhetnek is, az öltözetben ne kevélykedjenek; öltözzenek ugyan tisztességesen, de ne paráznának ékességében. Péld. 7:10. Ne azért, hogy másokat fel gerjeszszenek; hanem hogy tulajdon férjeknek tessenek;”[24] Számos korabeli nő-, leány- és asszony- és vénlánycsúfoló[25] is alátámasztja, hogy a nők szinte nem tudtak úgy öltözni, hogy az mindenkinek megfeleljen. Ezt bizonyítja Pázmány Péternek a keresztény leány neveltetéséről írt megállapítása is: “Nem kívánkoznék bezzeg a leányasszony piacra vagy lakodalomba menni, ha meggondolná, hogy ítílőmesterek eleibe mégyen, kik erkölcsérűl és tisztességérűl törvényt tésznek. És soha magát úgy nem viselheti, hogy kárhoztató szentenciát ne nyerjen. Ha keveset szól vagy hallgat; parasztnak ítílik; szaporább szaváért csácsogó neve. Ha együgyűn beszél, tudatlannak; értelmes szólásért álnok– és csalárdnak mondatik. Ha nehezen felel, rosszul nevelt, ha künnyen szónak adja magát, szerelmeskedő; ha szemérmetesen hallgat, képmutató. Ha szépen öltözik, kevély; ha az öltözettel nem gondol, ocsmány: ha valahová néz, azt mondják, hogy oda hajol szíve, ahová néz szeme, mivel a szem után jár a szűvek gonoszsága. Egyszóval: soha olyat nem mívelhet a leány, hogy meg ne szólják, meg ne ítéljék, ne kárhoztassák. Ami pedig egyszer reá ragad, künnyen le nem mosatik; csaknem holtig rajta marad. Micsoda okosság tehát, hogy a leány szem eleibe kívánkozik?”[26]

A kritika gyakori tárgya volt a női dekoltázs, amit Apor különösen szemléletesen írt le, rámutatva: a régi erdélyi nők „nem bocsátották úgy zsibvásárra az csecseket szemtelenül, mint az mostani asszonyok és leányok, hogy csaknem egészlen, többnyire félig nyakok, csecsek mezítelenül úgy áll, mintha éppen az férfiakat kínálnák csecsekkel.”[27] A probléma a ruharendeletekben is felmerült, erre példa a már említett lőcsei rendelkezés, mely szerint tilos volt a nőknek "a bosszantó meztelen nyakakon arany lánczot, gyöngyöket és korallt viselni".[28]

Hangsúlyozottan a nyilvános megjelenéssel kapcsolatban azonban már a férfiakra vonatkozott több szabály; ezek az illendő öltözetet írták elő például különböző gyűléseken, a tanácsban vagy céhüléseken. Szombathely az 1793-as rendelet indoklása szerint azért kényszerült a tanácsházán való megjelenést szabályozni, "Minthogy tapasztaltatik, hogy némely purgerok a közönséges összegyülekezés alkalmatosságával ronda öltözetben jelennek meg, mely mind a magistratusnak, mind a közönséges gyülekezetnek mintegy megvetésére szolgálna...".[29] Bár egy tisztességes nőnek valószínűleg eszébe sem jutott nyilvánosan főkötő nélkül megjelenni, egy szebeni szomszédségi szabályzat jónak látta a kevésbé egyértelmű esetekkel kapcsolatban leszögezni: a nőknek tilos főkötő nélkül átmenni a szomszédhoz vagy az utcán járni, s nem viselhették az utcán az alváshoz használt háló főkötőt sem.[30]

Az öltözködés és a nő társadalmi státusza

Akárcsak a férfiak esetében, a nőknél is döntő szerepe volt a társadalmi helyzetnek abban, milyen öltözéket engedtek meg a ruharendeletek az egyes személyeknek. A rendeletek az értékesebb anyagok (nemesfémek, szőrme, posztó) felhasználásának jogát korlátozhatták az elitre, s tilthatták azok viselését az alacsonyabb rangúaknak. A nő státuszát a legközelebbi férfi hozzátartozó, az apa vagy a férj társadalmi állása határozta meg. A lányok születésük, a férjes asszonyok férjük státusza alapján illeszkedtek a hierarchiába. Mindössze egy általam ismert példa, az 1755-ös segesvári statutum határozta csak meg egy helyen a lányok társadalmi állását másképp: az anya státusza alapján.[31] Saját foglalkozással rendelkező csoportként nők mint szolgálólányok tűntek fel rendszeresen, illetve mint prostituáltak.

A családfő felelős volt a feleség, a gyermekek és a cselédség rendeletek által is szabályozott öltözködéséért. Például Lőcse egy rendelkezése szerint, ha a cselédlányok számukra tiltott ruhadarabot viseltek, először munkaadójuk - gazdájuk vagy gazdasszonyuk -figyelmeztette őket, másodszor azonban már a hóhér vette le róluk a nyílt utcán.[32] A szabályok megsértése legtöbbször pénzbüntetést vagy a tiltott ruhadarab elkobzását vonta maga után. Büntetés sújthatta a munkaadót is, ha a rendeletek által tiltott darabot ígért fizetésként a cselédnek vagy napszámosnak.

Záró gondolatként rámutatnék arra a magától értetődő tényre, hogy a vizsgált városi és megyei rendeleteket, statutumokat férfiak alkották. Mind a városi tanács, mind a nemesi vármegye gyűlései férfiakból álltak.

Jegyzetek:

[1] az öltözködés és társadalmi helyzet kapcsolatára: Belfanti, Carlo Marco - Giusberti, Fabio: Clothing and social inequality in early modern Europe: introductory remarks, in: Continuity and Change 15: 3 (2000) pp. 359-365.; Blockmans, Wim: The Feeling of Being Oneself, in: Blockmans, Wim – Janse, Antheun: Showing Status. Representation of Social Positions in the Late Middle Ages. Brepols, Turnhout, Belgium, 1999, pp. 1-18.; Bulst, Neithard - Jaritz, Gerhard: Einleitung, in: Zwischen Sein und Schein. Kleidung und Identität in der ständischen Gesellschaft, Saeculum 44 (1993) pp. 2-7.; Dinges, Martin: Der „feine Unterschied”. Die Soziale Funktion der Kleidung in der höfischen Gesellschaft, in: Zeitschrift für Historische Forschung 19 (1992) pp. 49-76.; Jaritz, Gerhard: Kleidung und Prestige-Konkurrenz. Unterschiedliche Identitäten in der städtischen Gesellschaft unter Normierungszwengen, in: Saeculum 44 (1993) pp. 8-31.
[2] az európai luxusellenes rendelkezések történetéhez: Bulst, Neithard: Kleidung als sozialer Konfliktstoff. Probleme kleidergesetzlicher Normierung im sozialen Gefüge, in: Saeculum 44 (1993) pp. 32-46; u. ő: Zum Problem städtischer und territorialer Kleider-, Aufwands- und Luxusgesetzgebung (13. bis Mitte 16. Jahrhundert), in: Gouron, André – Rigaudière, Albert (eds.): Renaissance du pouvoir législatif et genèse de l’état (Publications de la société d’histoire de droit et des institutions des anciens pays de droit écrit III), Montpellier, 1988, pp. 29-57.; Baldwin, Francis E.: Sumptuary Legislation and Personal Regulation in England, Baltimore, 1926.; König, Benno: Luxusverbote im Fürstbistum Münster, Vittorio Klostermann, Frankfurt am Main, 1999.; Hampel-Kallbrunner, Gertraud: Beiträge zur Geschichte der Kleiderordnungen mit besonderer Berücksichtung Österreichs, Wien, 1962.; Hunt, Alan: Governance of the consuming passions: a history of sumptuary law, London and New York, 1996.; Kovesy Killerby, Catherine: Sumptuary Law in Italy 1200-1500, Clarendon Press, Oxford, 2002.; Vincent, J. M.: Costume and Conduct in the Laws of Basel, Bernd and Zürich 1370-1800, Baltimore, 1935. A magyarországi luxus- és ruharenrendeletek történetéhez: Endrei Walter: Patyolat és posztó, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1989, pp. 110-116.; G. Szende Katalin: A luxus fogalma és a luxusigények kielégítése a középkorban, in: Luxusiparok. Válogatás a IX. Kézművesipartörténeti Szimpózium előadásaiból, Szerkesztette: Horváth Sándor és Szulovszky János, Budapest-Veszprém, 1997. pp. 13-24.; Zimányi, Vera: Néhány szempont az életszínvonal vizsgálatához a 17. századi Magyarországon, in: Óra, szablya, nyoszolya. Életmód és anyagi kultúra Magyarországon a 17-18. században (szerk. Zimányi Vera) MTA TTI, Budapest, 1994. pp. 7-18.;
[3] Kolosvári Sándor - Óvári Kelemen: A magyar törvényhatóságok jogszabályainak gyűjteménye I-V, Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1885-1904.
[4] Collier Frick, Caroline: Dressing Renaissance Florence: Families, Fortunes and & Fine Clothing, The John Hopkins University Press, Baltimore & London, 2002. p. 186.
[5] a luxus fogalmához: Berry, Christopher J: The idea of luxury. A conceptual and historical investigation, Cambridge, Cambridge University Press, 1994 (különösen a II. és II. rész); Sekora, John: Luxury: The concept of Western Thought, Eden to Smollet, Baltimore, John Hopkins University Press; Goldsmith, M. M.: Liberty, Luxury and the Pursuit of Happiness, in: Languages of Political Theory in Early Modern Europe (ed. Padgen, A), pp. 225-251.
[6] Owen Hughes, Diane: Regulating Women’s Fashion p. 136, in: Klapisch-Zuber, Christiane (ed.), Silences of the Middle Ages: A History of Women in the West II., The Belknap Press of Harvard University Press, Cambridge, Mass., and London, 1992, pp. 136-158.
[7] Boucher, Francois: Histoire du costume en Occident. Flammarion, 1965, p. 192.; Gervers, Veronica: The Influence of Ottoman Turkish Textiles and Costume in Eastern Europe with Particular Reference to Hungary, Toronto, 1982; Turnau, Irena: History of Dress in Central and Eastern Europe from the Sixteenth to the Eighteenth Century, Warszava, 1991.
[8] F. Dózsa Katalin: How the Hungarian National Costume Evolved, in: The Imperial Style: Fashions of the Hapsburg Era. The Metropolitan Museum of Art, New York, 1980, pp. 75-87; László Emőke: A magyar nemesi viselet a családi arcképek tükrében, in: Főúri ősgalériák, családi arcképek (Kiállításkatalógus), szerk. Buzási Enikő, Budapest, 1988, pp. 35-44; Tóth István György: A magyar művelődés a koraújkorban, in: Magyar művelődéstörténet, (szerk.) Kósa László, Bp. 1999, pp. 149-157.
[9] Apor, Péter: Metamorphosis Transylvaniae, előszó és jegyzetek: Kócziány László, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1978.; Bél Mátyás: Magyarország népének élete 1730. táján, szerk.és előszó: Wellmann Imre, Gondolat, Budapest 1984.
[10] Dinges, Martin: Der „feine Unterschied” pp. 53-54.
[11] A magyar törvényhatóságok jogszabályainak gyűjteménye I. pp. 611-613.
[12] A magyar törvényhatóságok jogszabályainak gyűjteménye I. pp. 616-626.
[13] A magyar törvényhatóságok jogszabályainak gyűjteménye I. pp. 607-613
[14] Harte, Negley Boyd: ‘State control of dress and social change in pre-industrial England’ p. 143, in D. C. Coleman, D. C. – John, A. H. (eds.): Trade, Government and Economy in Pre-Industrial England, London, 1976. pp. 132-65.
[15] Owen Hughes, D.: ‘Sumptuary Law and Social Relations in Renaissance Italy p. 84. in: John Bossy (ed.) Disputes and Settlements: Law and Human Relations in the West, Cambridge, 1983. pp. 69-99.
[16] Rainey, Ronald: Sumptuary Legislation in Renaissance Florence, PhD Dissertation, Columbia University, 1985, idézi: Kovesy Killerby, C: i. m. pp. 112-113.
[17] Hunt, A: Governance of consuming passions pp. XII-XIII, 27.
[18] Hunt, A: Governance of consuming passions p. 9.
[19] Apor, P: Metamorphosis Transylvaniae p. 54.
[20] Three pamphlets on the Jacobean antifeminist controversy : facsimile reproductions, with an introd. by Barbara J. Baines. Delmar, N.Y. : Scholars' Facsimiles & Reprints, 1978.
[21] Demkó Kálmán: Egy rendőri szabályzat a XVII. század végéről p. 833, in: Századok 1880. 829-834.
[22] A magyar törvényhatóságok jogszabályainak gyűjteménye I pp. 239-240.
[23] A magyar törvényhatóságok jogszabályainak gyűjteménye II/2 pp. 356-360.
[24] Solymosi Mihály: Az Istenben bizó kegyes asszonynak belső ékessége, és Isten elött kedves öltözete..., Telegdi P. Sámuel, Kolosvár, 1720. p. A4
[25] Kulcsár Adorján: Asszonycsúfolók, in: Irodalomtörténet XXXIII (1944) pp. 77-80.
[26] A római anyaszentegyház szokásából minden vasárnapokra és egynéhány innepekre rendelt evangeliomokrúl prédikációk, melyeket élő nyelvnek tanítása után írásban foglalt cardinal Pázmány Péter esztergami érsek. Nyomtatták Pozsonyban, MDCXXXVI. esztendőben.
[27] Apor, P: Metamorphosis Transylvaniae pp. 55-56.
[28] Demkó K: Egy rendőri szabályzat p. 833.
[29] A magyar törvényhatóságok jogszabályainak gyűjteménye V/2, pp. 583.
[30] A magyar törvényhatóságok jogszabályainak gyűjteménye I, pp. 607-613.
[31] A magyar törvényhatóságok jogszabályainak gyűjteménye I, p. 631.
[32] Hain Gáspár: Szepességi avagy lőcsei krónika és évkönyv a kedves utókor számára (szerk. Veber Károly), Budapest, 1988, pp. 232-233.



[ címlap | keresés | mutató | tartalom ]