PALIMPSZESZT
19. szám --[ címlap | keresés | mutató | tartalom ]

Ladányi-Turóczy Csilla:
Pettyes szépség – üresen
avagy:
Az archetípusok ismét győznek

Murray Bail: Eukaliptusz, Fordította: Loósz Vera, Ulpius-ház Kiadó, 1999

Nem a napokban jelent meg magyarul az Eukaliptusz c. könyv, mégis meglehetősen újnak számít. Recenzió természetesen több is született róla, méltatván elvitathatatlan érdemeit, Bail szokatlan és épp ezért lebilincselő mesélőkedvét. Tar fedőnevű recenzens nem véletlenül említi a latin-amerikai mágikus realizmust a messzi ausztrál tájakon játszódó (amennyiben játszódik egyáltalán) elbeszéléssel kapcsolatban, valóban mindjárt a Száz év magányt idézi a hangulat, a nagy távlatok és nagy elzártság kettőssége, és való igaz az is, hogy „ha igen, akkor szikárabban, szemérmesebben, jobb szó híján mondjuk azt: »északiasabban«.[1]

A recenzió feladata általában, a kis terjedelmű stilisztikai, narratív elemzésen túl a könyv tartalmának ismertetése, amire most nem vállalkozom. Egy dologra szeretnék rávilágítani: a női princípiumnak az elbeszélésben és elbeszélések sokaságában betöltött szerepére, vagyis a szép és magányos, kérőkre váró lány (királykisasszony) archetípus feltámadására, ami nem kis mértékben magyarázza a könyv sikerét.

Ha úgy tetszik, fordított Ezeregy éjszaka meséit látunk itt miniatúrában és puritán formában. A főtörténet feloldódik vagy felaprózódik a sok benne elmesélt kisebb és gyakran befejezetlen történetben – Seherezádéval ellentétben azonban nem nő, hanem férfi a mesélő – a par excellence nő pedig puszta hallgató, ha úgy tetszik, múzsa, éppen olyan, amilyennek a tabula rasa, megíratlan papír-királykisasszonynak lennie kell. Az Ezeregy éjszaka alapszituációjától nincs is olyan messze – de itt utalhatnánk a népmesék világára is, ahol előfordul olyan kérőválasztó verseny is, melyben a jelöltnek meg kell nevettetnie a királykisasszonyt. A mesélés egyenértékű a gyógyítással – a regénybeli Ellen, mikor apja által kiválasztott kérője már igen közel van feladata (a birtokon lévő összes eukaliptusz megnevezése) beteljesítéséhez, és mikor a mindvégig névtelenségbe burkolózó Másik, a lány kegyeltje eltűnik a környékről, megmagyarázhatatlan betegségbe esik, melyből csak az Ismeretlen újbóli megjelenése menti majd meg – az elbeszélés legvégén. A férfi princípium beszédmonopóliuma mind a két kérő esetén nyilvánvaló: a szabályos úton közeledő Mr Cave egyfajta új Ádámként tűnik fel, megnevezvén a fákat – az élet minden területét, ahogy az egyes eukaliptuszok is egyes életszakaszokat, jellemeket stb. jelképeznek, sőt: testesítenek meg, az Ismeretlen (aki ezért vonzóbb, férfiasabb) szintén a fákból kiinduló történetekkel teszi magáévá nem csupán a lányt, de a birtokot is – hiszen a birtok, ez a magukban semmitmondó, csak a hozzáértő számára tartalommal bíró fák által alkotott birtok a lány testének-lelkének meghosszabbítása – mint ahogy a lány maga a birtok, a fa, a föld – csupa feminin fogalmak.

Az eukaliptuszok lexikális ismeretének igénye, amit az elsődleges férfi princípium, a lányát magányosan nevelő apa (Mr Holland) szab meg követelményként, tipikusan férfias világlátásnak tűnik. Két férfi gyalogol a sivár birtokon és számba vesz, osztályoz, felismer, megnevez – hatalmat gyakorol, erőt fitogtat, számokban és meghatározásokban írja le a világot. Talán nem túl messzi párhuzam valamelyik autómárka hirdetése, melyben apa és fiú között az abszurd dialógus abból áll, hogy a fiú monoton hangon megnevezi a legújabb Play Station csodálatos tulajdonságait, mire az apa azzal replikál néhány pillanattal később, hogy felsorolja autójának túlszárnyalhatatlan előnyeit, megvalósítva ezzel a férfias társalgás „legmagasabb fokát” – de említhetnénk egy klasszikusabb példát is: az Iliász hajókatalógusát…

Az Eukaliptusztól valójában egyik világ sem áll távol – modern és archaikus egyben, de főképpen nagyon szépen és tudatosan kezeli a női-férfi princípiumról alkotott elképzeléseinket. Olyannyira, hogy még a teli és üres finom ellentétének megteremtésére is képes – egyetlen szereplőben. Ellen a szép lány. A pöttyökkel teli (lehetőségekkel teli) szép lány, akiben azonban csak lehetőségek vannak, mert sem apja, sem ő maga nem képes azokat kinyitni. A lány történetektől és tartalomtól való mentessége éles ellentétben áll pöttyös voltával, ahogy az ausztrál táj dezertikus mivolta is az eukaliptuszok sokaságával – egyszerre teli és üres mindkettő.

Az Ismeretlen férfi, a Vándor, a hol felbukkanó, hol eltűnő, titokzatos kérő (aki egyáltalán nem úgy viselkedik, mint egy kérő) szinte a népmesei legkisebb fiúként, diplomák és nemzetközi elismertség nélkül állít be – ill. fekszik be a képbe: a testtartás, amiben Ellen rátalál, nem csupán lelki nyugalmára utal és nem csupán szexuális előjele a könyv végén végbemenő újbóli lefekvésnek (immár a lány ágyában, a lány mellett), hanem földközeliségét, vagyis női princípiumhoz való közeliségét is hangsúlyozza. Az Ellent jellemző leírások egy a föld és víz elemében otthonosan mozgó, a természetben felolvadó teremtést mutatnak be, aki csak a fákat, az eukaliptuszokat nem szíveli, a földből kiálló, a férfibüszkeséget tápláló eukaliptuszokat – melyek ilyen értelemben a férfi princípium fallikus szimbólumaként is értelmezhetők… Ellen vonzódik a vízhez (meztelen fürdőzés szintén rendkívül archetipikus motívuma), és a madarakhoz (különösen megérinti az Ismeretlen kanárikról szóló története, valamint az elegáns fehér nő combjára helyezett csirke képe). Az ébredő női szexualitás mindvégig a férfiak által évezredek óta leírt módon ábrázolódik, víz, madarak, tükrök segítségével, noha a szerző egy keveset Ellen benső életéről, gondolatairól is elárul, azt a hagyományos módon teszi: nem öntudatos, tartalommal teli érési folyamatot átélő, hanem a hiányérzetet hangsúlyozó, egyik férfi princípiumtól a másikhoz menekülő, védtelen, csak betegségbe menekülni tudó lányt állít elénk, akik a nők ősi, sokszor kipróbált módján, gyengeségéből kifolyólag tud csak győzedelmeskedni. Ellen szótlansága igazán ékesszóló: míg a három férfi körülötte beszél, ő maga legfeljebb naplójába jegyezget vagy apjának ír néhány soros üzeneteket, amelyekben nem képes önmaga védelmére kelni. Szembeszökő és persze szándékolt mindenféle női kísérő hiánya – nincs egy bizalmas barátnő, egy dajka, egy házvezetőnő, senki. Mégis a női princípium küldi el a megoldást – az Ismeretlen történetéből kiderül, hogy a városka jellegzetes ikerpárja hívta fel a Férfi figyelmét a lányra, nyilvánvalóan meggyőződésből, hiszen az apa saját megátalkodottan férfias, rendszerező gondolatvilágában nem lehet képes arra, hogy a megfelelő kérőt megtalálja.

Ez azonban újabb kérdésre irányítja a figyelmünket, mégpedig arra, hogy az elbeszélő és a szereplők, sőt, még az érintett is egyetérteni látszanak abban, hogy a megoldás (mert ennek az életnek megoldásra van szüksége) csupán egy férfi lehet. A leánynak ugyanis, aki azon kívül, hogy szép, fiatal és magányos más tulajdonságokkal látszólag nem rendelkezik, nem lehet más sorsa, mint az, hogy egy férfi tulajdonává legyen. Erre predesztinálja különleges külseje (noha az Ismeretlenen keresztül a szerző hangsúlyozza, hogy a szerelem nem szépség kérdése) és magányossága. Erre predesztinálja azonban mindenek előtt üressége, mely teljességre vágyik. Az elbeszélésben senkinek nincsenek kézzelfogható, mindennapi céljai – mintha sem a fő történet, sem a kis történetek szereplői nem egy valós világban élnének. Homályos érzések és önfelejtés, hömpölygő időfolyam, beláthatatlan térbeli és időbeli távlatok – éppen csak vonalakban felvázolt történetek – ez a könyv világa. Ezért idézi a mágikus realizmust. Azt azonban, hogy nem egy Isabel Allende vagy egy Laura Esquivel írta, abban lehet érezni, hogy a mágia nem a női princípium kezében van.

Jegyzetek:

[1] https://www.konyv7.hu/Docs/2000_3/konyva00310.htm (tar)



[ címlap | keresés | mutató | tartalom ]