2.
Ő volt az első s a legkedvesb,
örömöm, e hölgy,
kihez én örök
szolgáttal hű leszek.
A legfőbb s legszentebb
szívemben csak ő;
ládd, bolond öröm
vendégem ritkán lehet.
Fájt néki mind e
dal s bizony a költeményem.
Így üdv és vígság mind tűnőben,
bú nyom, hol utam vezet.
Bár esne néki jól e
dal, hozzá szállna csak.
Ám tiltá szavam:
hát többet ér, ha hallgatok.
Most néki is sok lett már a csend.
Szóllanom ha illik
dalom még a régi.
Úrnőm mint teheti, hogy
feled lovagot,
s kegyét épp tőlem vonja meg?
Jaj nekem, ki fájón tűröm gúnya mellett
hogy kegyét elnyerni nem tudom!
Nos, tanácsot, kedves hölgyek,
mi legyen énekem,
hogy néktek is tetszen?
Öröm nélkül holt a dal!
Pillantást csak s köszöntést tőle
kapok mit mindnek
-akarja vagy sem-
úgyis meg kell adnia.
Az idő lába lassan
jár, ha öröm s vígság nincsen.
Lássuk csak, dolgát ki érti vélem,
hogy új dalokba fogjak?
Hölgyek hölgye te, keress
bajomra balzsamot,
mit teérted hordozok
tudod jól, régóta már.
Ha boldogság a vége
s mind tőled kapom,
rajtam bút nem fog
látni senki, de hű rajongást.
Hisz csak rajtad áll
mind az én üdvösségem.
Vigaszt nyújthat női kegyed, hisz te
vagy nékem öröm s vígság.
Látom én jól, engem e
hölgy nem óhajt.
Hogy köszönt-e avagy
sem, újabb próba döntse el.
Ő esküdözött, hogy nem
fog, hát essen úgy.
Be kár, hogy dúl-fúl,
mert illik világba mondjam,
én hű szolgája
mellőle nem mozdulhatok,
légyen bú vagy öröm mit ezért kapok.
Válhat e kín is jóra.
4.
Ily magasztos örömben sosem
úszott még szívem, ily örömmel teli;
gondolatban csak körötte
keringek én, bár tudnék szállni!
Lám szavával bátorít;
egész valómon áttört,
s szívem sebezte a nyíl.
Bármerre is tekintek, őt
érzem, s mint jókedv ragyog bennem vissza!
Ég és föld, erdő s mező,
tavaszom eljöttét fogadja!
Égi remény és várakozás
lakik bennem mostantól;
lelkem az égig meg nem áll!
Légyen áldott az örömhír,
mi füleimnek oly édes dallam;
áldott légyen a gyöngéd kín,
mi szívemben már fogva marad.
Minden üdvöm innen fakadt,
míg rajongó szemeimből
jégesőnek gyöngye szaladt.
Édes óra, áldott legyél,
áldott a tavasz, áldott e nap;
hisz ő küldte a várt igét,
mit vágyott szívem régtől fogva,
hogy örömtől remeg azóta,
s hódolatom járma alól
nem tudom, mint szóljak róla.
18.
Mindnek éke,
áldás néked, amint jár!
Jaj az őrnek,
ki miatt e fényes sugár
a világtól rejtve van, nékünk csak néha fénylik.
Úgy mint a nap, este korán tér nyugodni.
Ha hosszú éj
tűnik míg jő a reggel,
nem nyugszom én.
Ám ekkor látnom lehet
mint kél kedves napom, kinek megváltó öröm jötte:
szűn szemem borúja, foszlik felhő köröttem.
Ki őrzöd e
hölgyet, terád mondok átkot:
örömünkre
alkotá őt az Úr,
fényt szórni mint tiszta tükör, ha férfi csodálja.
Mit ér fényes arany, ha földbe rejtve van?
Jaj a vasnak,
mi szüzet kell vigyázzon!
A szigor csak
tiszta nőt is bajba von.
Engedd, legyen szabad mind a nő, hadd csodáljuk!
Való, a leprás is tiltott vízhez fordul.
30.
Ne még, -
Ó vajon fog-e még,
ha az éj ránkborul,
szép alakja szórni fényt,
fehérebben mint a hó?
E csudás fény volt mi
elbűvölte szemeim;
hittem, hold süt még, pedig
már kélt a nap.
"Ne még, -
Ó vajon fog-e még
itt időzni hajnalig?
Lenne hosszabb az éj,
sóhaj nem hagyná ajkaink:
Ne még, jő a hajnal,
csak ez volt panasza
legutóbb is nálam.
Már kélt a nap."
Ne még, -
annyiszor csókolt,
míg álmodtam én.
Oly sok könnye hullott
titokban maga elé.
Vigasztaltam sokáig,
hogy elapadjon mind,
majd rámborult e kincs.
Már kélt a nap.
"Ne még, -
Hányszor is feledte
tekintetét rajtam!
Takaróm felfedve
ennyi volt vágya csak:
ruhátlan karom
nézte oly csudamód,
betelni nem tudott.
Már kélt a nap."
34.
Én édes gyönge gyilkosom,
vajh mért lenne épp ön éltem vége,
mikoron csak önnek áldozom,
hűbben én, mint bármely hölgynek.
Gondolja, ha éltem veszi,
már többé sosem követhetem?
Nem, hisz szíve járma alatt e,
szív, rabul ejtett, úrnőm, a szerelem.
Ha most kegyét nem is adja
míg ön előtt esengek,
bizonyságot e lélek tesz majd,
hogy odaát is szolgája lesz, mint jár ez tiszta szűznek.
35.
Hosszú időt emésztett a gond,
örömtelen hű szerelem.
Ám e nap oly hírt hozott,
melynek szívből örvendhetem.
Hölgyem hát elnyerem,
vár az üdvösség.
Ím szomorú hogy lehetnék?
Ha piros ajka
lesz ajándéka,
bús többé nem leszek én.
Fájt bizony, de jó a vég!
