Fogadjuk e könyvet készségesen, mert maga Isten szól általa
Magam helyett küldöm hírnökként e könyvet minden hívő s papi embernek, gonosznak és jámbornak egyaránt, mert ha az oszlopok megrendülnek, úgy az épület sem maradhat épen. Egyedül engem nyilatkoztat ki e könyv és titkomat hirdeti dicséretes módon: aki meg akarja érteni, kilencszer kell elolvasnia.
Legyen a könyv címe: Az istenség áradó fénye
"Ó, Uram, Istenem, kitől származik e könyv?"
"Gyengeségemben szereztem, mert képtelen vagyok visszatartani adományaimat."
"Ó, Uram, mi legyen e könyv címe egyedül a Te dicsőségedre?"
"Legyen e könyv címe: istenségem áradó fénye a hamisság nélkül élő szívekbe."
I.1. A Szeretet és a Királynő így beszélget egymással
A Lélek, közeledvén hozzá, mélységes odaadással üdvözölte a Szeretetet és így szólt:
"Üdvözlégy úrnőm, Szeretet!"
"Isten áldása veled, [kedves] Királynőm."
"Oly tökéletes vagy úrnőm, Szeretet!"
"Ezért állok, kedves Királynőm, mindenek felett."
"Úrnőm, Szeretet, hosszú évekig tartó fáradozásod
arra kényszerítette a magasságos Szentháromságot,
hogy Mária alázatos szüzességébe áradjon."
"Királynőm, kedves, ez dicsőségedre és javadra vált."
"Úrnőm, Szeretet, ím engem is meglátogattál
s valamennyi javamtól megfosztottál,
mit a földön birtokoltam."
"Királynőm, kedves, viszonzásul üdvösséges cserét ajánlottam."
"Úrnőm, Szeretet, megraboltál engem gyermekéveimben."
"Királynőm, kedves, mennyei szabadságot kaptál ezekért cserében."
"Úrnőm, Szeretet, elraboltad tőlem ifjú életemet."
"Királynőm, kedves, kaptál helyébe szent erényeket."
"Úrnőm, Szeretet, elraboltad tőlem javaimat, fiú- és leánytársaimat."
"Királynőm, kedves, hagyjad a szánalmas jajszavakat."
"Úrnőm, Szeretet, elraboltad tőlem a világot,
a földi dicsőséget és minden evilági gazdagságot."
"Királynőm, kedves, meglásd, eljön még az óra,
mikor veszteségeidnek Szentlelkem lesz már a földön kárpótlója."
"Úrnőm, Szeretet, olyannyira hatalmadba kerítettél,
hogy testemet különös betegség lepte meg."
"Királynőm, kedves, cserében megannyi magasztos megismerésben részesítettelek."
"Úrnőm, Szeretet, felemésztetted testemet és véremet."
"Királynőm, kedves, megtisztultál és Isten felemelt magához tégedet."
"Rabló vagy, úrnőm, Szeretet,
veszteségemet mégis meg kell térítened!"
"Királynőm, kedves, fogadj hát cserébe engemet."
"Úrnőm, Szeretet, veszteségem immár ezerszer megtérítetted."
"Királynőm, kedves, Istent és az Ő országát kell hát most magadnak követelned."
I.2. A három személyről és három adományról
Az igaz isteni üdvözlet, mely a Szentháromság kútjának égi folyamából árad szét, oly hatalmas erővel bír, hogy benne a test minden ereje semmivé lesz, a lélek azonban kitárulkozik: hasonlatossá válik a szentekhez és isteni fényt fogad magába. Így hagyja el a lélek a testet annak minden képességével, bölcsességével, szeretetével és sóvárgásával együtt, amelyben az életnek csak egy legkisebb szikrája marad, mintha édes álomba merült volna. Ekkor a lélek megpillantja az egy egész Istent a három személyben és megvallja a három személyt az egy és osztatlan Istenben. Isten e lelket az udvar nyelvén köszönti, melyet itt, nálunk nem értenek, és olyan ruhákba öltözteti, melyeket a palotában szokás hordani, s teljesen átadja magát neki. Ekkor a lélek kívánhat és kérdezhet, amit csak akar, mert minden megadatik neki s mindenről tudomást szerez. Csupán egyetlen dolog marad megválaszolatlan, ami a három személy első dolga.
Ekkor Isten a lelket egyszer csak egy titkos helyre ragadja tova. Nem fog ő ott sem kívánni, sem kérdezni semmit, mert Isten egyedül vele akar játszani egy játékot, melyet nem ismer sem a test, sem az eke szarvát tartó parasztok, sem a lovagi viadalok bajnokai, de még szerelmetes anyja, Mária sem. Mindezzel azonban nem kell törődnie a léleknek azon a helyen.
Onnan egy olyan gyönyörűséges helyre lebegnek tova, melyről nem tudok és nem akarok beszélni: a feladat nehéz s meghalad engem, minthogy nagyon bűnös ember vagyok. Mi több: midőn a végtelen Isten a feneketlen lelket a magasba ragadja, a lélek e csoda folytán elszakad a földtől és már maga sem tudja, hogy valaha is a földön járt. Amikor azonban a játék a legédesebb, akkor kell abbahagyni. Így szól a kiviruló Isten:
"Édes szüzem, immár vissza kell térned."
Mire az megrémül és siratni kezdi elhagyatottságát. Így szól:
"Uram, oly erősen elragadtál engem,
hogy méltó dicséretedre a testben
immár nem lennék képes anélkül, hogy ne kínozna elhagyatottságom
s ne kellene a test ellen csatáznom."
Isten így szól hozzá:
"Ó édes galambom,
hangod hárfajáték a fülemnek,
szavaid zamatos füvek a számban,
sóvárgásod túláradó kegyelmem adománya."
A lélek így szól:
"Édes Uram, történjék minden a házigazda akarata szerint."
Erre a Lélek oly hangosan sóhajt fel, hogy felriad a test és így szól:
"Úrnőm,
ugyan hol időztél ily hosszasan?
Oly szeretetreméltón, szépen és erősen,
felszabadultan és bölcsen tértél ide vissza.
Változásod megfosztott engem minden erőmtől,
ízlelő-, látó- és szaglóképességemtől."
Így szól a lélek:
"Hallgass, te gyilkos! Panaszoddal hagyj fel!
Állandóan óvakodnom kell tőled.
Hogy ellenségem megsebesült? – nem zavar az minket,
sőt, örülök neki."
Ez az üdvözlet sokféleképpen tör elő a szétáradó Istenből
és ömlik a szegény, kiszáradt lélekbe,
mind újabb felismerésekkel
és megújuló látomásokkal,
az újfajta közvetlenség különleges megtapasztalásával.
Ó, édes Istenem, ki bensődben lángolsz, külsődben virulsz,
Most, hogy mindezt megadtad nekem, jelentéktelennek,
tégy részesévé annak az életnek,
melyet legkedvesebbjeidnek tartogattál
s én készen állok minden további szenvedésre.
Ezt az üdvözletet addig nem fogadhatja senki
míg túl nem lép önmagán
és semmivé nem lesz.
Élve kívánok meghalni ezen üdvözletben,
a vak szentek se tudjanak megakadályozni ebben,
akik ugyan szeretnek,
a megismerésben azonban nem részesednek.
I.3. A lélek szolgálólányairól és a szeretet csapásairól
A lélek szolgálóleánya minden szent keresztényi erény. A lélek édes mélabúja így panaszkodik terhéről a szeretetnek:
"Ó, legkedvesebb szüzem,
sok idő telt el azóta, hogy komornám lettél,
áruld el nékem, engem hová vezettél?
Mert űztél, elfogtál és gúzsba kötöttél,
súlyosan meg is sebesítettél:
meggyógyulni immár sohasem fogok.
Ökölcsapásaiddal földre tepertél engem,
van-e mentségem e súlyos veszedelemben?
Ha kezed által nem lelném halálom,
úgy jobb lett volna meg sem kívánnom
édes jelenlétedet."
A Szeretet: "Üldözésedben kedvem leltem,
elfogásodat igényeltem,
gúzsba kötésednek megörültem,
sebed által velem egyesültél,
ökölcsapásaim hatalmamba kerítettek.
Én űztem ki a mennyből a mindenható Istent,
én vettem el tőle emberi életét
s én juttattam vissza méltón Atyjához.
Szabadulásodban hogyan is remélhetsz, te nyomorult féreg?"
A Lélek: "Szólj, császárnőm, kérlek
mert egy titkos orvosságtól félek,
melyet oly gyakran kaptam Istentől,
hogy belőled kigyógyuljak."
A Szeretet: "Kenyéren és vízen tartod a rabot,
kinek korai halálát nem óhajtod.
Az orvosság, amit Isten gyakran megadott neked,
nem menti meg, csak megnyújtja életed.
Ha elérkezik húsvét napja
s testedet a halál sújtja,
akkor majd hatalmamba veszlek téged,
míg lényem átjárja lényed
s meglopja a földi testet:
Kedveséhez ragadván a lelket."
A Lélek: "Ó, szeretet, e sorokat pontosan úgy írtam le,
Amint azokat szádból elhangzani hallottam.
Asszonyom, kérlek, lásd el pecséteddel!"
A Szeretet: "Aki Istent önmagánál is jobban szereti, tudja,
hogy a pecsétet, honnan kapja:
kettőnk között nyugszik az."
A Lélek így szól: ",Hallgass, szeretet, többé ne szólj!
A teremtményekkel együtt magam is meghajlok előtted,
te szüzek legkedvesebbike.
Mondd meg kedvesemnek, fekvőhelye készen áll,
s én szerelembetege vagyok."
Ha hosszúak lettek e sorok, nem az én hibám:
réten jártam s sok virágra leltem.
Ez egy édes panaszdal:
ki a szerelemben leli halálát,
Istenben kell eltemetni.
I.4. A királyi udvarba érkező Léleknek Isten nyilatkoztatja ki magát
Ha a szegény Lélek az udvarba kerül, akkor bölcsen és illendően viseli magát örömmel szemlélve Istenét. Ó, mily kedvesen fogadja őt Ura! A Lélek azonban hallgat, mert végtelenül kívánja Ura dicsérő szavát. Akkor az Úr mélységes sóvárgástól eltelve isteni szívére mutat, mely vöröslő aranyhoz hasonlatos és izzik mint a szénkatlan. Ebbe a lángoló szívbe helyezi be az Úr a Lelket. Ha a fenséges fejedelem és a semmi szolgáló ily bensőségesen átölelik egymást s egyesülnek mint a víz és a bor, akkor a Lélek semmivé lesz és elragadtatik.
Ha nem is bírja már a Lélek, Ura akkor is szerelem-betege marad, hisz szerelme nem nő és nem is apad soha.
Akkor így szól a Lélek:
"Uram, jegyesem vagy te nékem,
sóvárgásom, napom, túláradó kutam
s én a te tükröd vagyok."
Íme a szerelmes Lélek útja az udvarba, ki képtelen Isten nélkül élni.
I.5. A lélek kínja és dicsőítő éneke
Nagy kín számomra a test, lelkem azonban örül, mert megannyiszor láthatta és karjával ölelhette Kedvesét: tőle származik minden kínja a szegénynek. Ha Kedvese magához vonja, folynia kell: nem állhat ellen, ha magába vonja őt az Úr. Szólna ő akkor szívesen, de nem tud, mert az egyesülés magasztos pillanatában teljesen a csodálatos Szentháromság hatalmába kerül. Akkor elhagyja őt az Úr egy pillanatra, hogy a Lélek újra vágyódhasson utána. Akkor a Lélek ismét Ura dicsérete után eped, amit puszta akarata által Urából ki nem kényszeríthet. Sőt, a Lélek azt kívánja, bár a pokolra küldené az Úr, hogy valamennyi teremtménye módfelett dicsérje Őt. Urára tekintvén így szól a Lélek:
"Uram, add reám áldásod!"
Akkor az Úr rátekint a Lélekre és ismét magához vonja isteni üdvözletével ajándékozva meg, amit a test képtelen szavakba önteni. Így szól akkor a Test a Lélekhez:
"Hol maradtál ily sokáig? Nélküled immár nem bírom tovább."
A Lélek így válaszol:
"Hallgass, te ostoba!
Azt akarom, hogy ő legyen velem, a Kedvesem,
bár soha ne tudnád ezt kiállni épen-egészségesen.
Én öröm vagyok számára, Ő pedig kín nekem."
Íme, ez a lélek kínja: bárcsak soha ki ne gyógyulna belőle!
Mindezen kínban te is helyt kell álljál.
Soha meg ne hátráljál!
I.6. A kilenc kar éneke
Halld kedvesem,
lelki füleiddel hallgasd
a kilenc kar énekét:
"Áldunk Téged, Uram, mert megaláztatásodban felkerestél minket.
Áldunk Téged, Uram, mert könyörületességedben megtartottál minket.
Áldunk Téged, Uram, mert megvetettségedben is megdicsőítettél minket.
Áldunk Téged, Uram, mert jóságodban felkaroltál minket.
Áldunk Téged, Uram, mert bölcsességeddel kormányoztál minket.
Áldunk Téged, Uram, mert hatalmaddal megoltalmaztál minket.
Áldunk Téged, Uram, mert fenséged megszentelt minket.
Áldunk Téged, Uram, mert titkod részesévé avattál minket.
Áldunk Téged, Uram, mert szereteteddel felemeltél minket."
I.7. Nyolc dolog, amit Isten átokkal sújt
"Intelek téged:
a testnek meg kell halnia,
a szónak el kell némulnia,
szemed csukódjék,
de szíved folyjék,
emelkedjék a lelked,
de maradjon a tested,
szűnjön minden, mi érzék és érzés,
ha lelked a Szentháromság elé lép."
I.8. Teremtményei legjelentéktelenebbike tíz dologban dicséri Istent
Ó, lángoló hegyfok!
Ó, kiválasztott nap!
Ó, teli hold!
Ó, kiapadhatatlan kútfő!
Ó, elérhetetlen magasság!
Ó, mérhetetlen fényesség!
Ó, kimeríthetetlen bölcsesség!
Ó, soha nem kétkedő jószívűség!
Ó, legyőzhetetlen erősség!
Ó, minden méltóság koronája!
Téged áld teremtményeid legjelentéktelenebbike.
I.9. Három dologgal lakozol a magasságban
A magasságban lakozik,
ki az igaz istenszeretetben lángol,
az igazság biztos kősziklájára épít
és a boldog halál reményében bőséges termést hoz.
Magyarázat: ez meghaladja még a szeráfokat is.
I.10. Három dolog felett győzedelmeskedik, ki Istent szereti
Mondj le, ember, e földi világról,
s a test minden hasztalan kívánságáról!
Győzedelmeskedj az ördög felett!
Ím a lélek, akit Isten szeret!
Ha támad is ellene a világ,
nem fáj a seb, amit rajta vág.
Vethet bár a test tört ellene,
a szellem éber, nem esik bele.
Akarhat az ördög is bármit,
a lélek figyelmes, mindent elhárít.
A lélek szeret és még egyszer szeret,
minthogy ezen kívül egyebet nem tehet.
I.11. Négyen állnak Isten szolgálatában
Ó, te galamb, keserű epétől mentes!
Ó, te szűz, érintetlen!
Ó, te lovag, meg nem sebzett!
Ó, te szolga, rendületlen!
E négyre Isten mindig számíthat a harcban.
I.12. Öt dologgal dicséri Istent a Lélek
Ó, te császárok dicsősége!
Ó, te fejedelmek koronája!
Ó, te minden mesterek bölcsessége!
Ó, te minden adományok szétosztója!
Ó, te minden béklyók feloldója!
I.13. Miként közeledik Isten a Lélekhez
Úgy közeledek kedvesemhez
mint a virágra leszálló harmat.
I.14. Így fogadja és dicséri a Lélek Istent
Ó, te boldog megpillantás!
Ó, te kellemetes üdvözlés!
Ó, te szeretetteljes ölelés!
Uram, csodás tetteid megsebeztek engem
s kegyelmed súlyos teherként nehezedik rajtam.
Ó, te magas sziklaorom,
oly tökéletesen átfúrattál,
hogy nem fészkelhet benned,
csak a galamb és a csalogány.
I.15. Így fogadja Isten a Lelket
Légy üdvözölve, szépséges galambom!
Oly merészen szárnyaltál a földön,
hogy a tollaid már-már az egeket szántják.
I.16. Isten a Lelket négy dologhoz hasonlítja
Ízletes vagy mint a szőlőfürt,
illatozol mint a balzsam
és fénylesz mint a nap:
mindent fölülmúló szeretetemnek hajtása vagy.
I.17. Öt dologban dicséri a Lélek Istent
Ó, Isten, adományaidat szétontó!
Ó, Isten, szerelmedben áradó!
Ó, Isten, sóvárgásodban parázsló!
Ó, Isten, kedveseddel az egyesülésben olvadó!
Ó, keblemen megnyugvó Istenem!
Nélküled immár nem is létezhetem.
I.18. Öt dologhoz hasonlítja Isten a Lelket
Ó, te tövisek között szép rózsaszál!
Ó, te mézből kiröppenő méh!
Ó, te természeted szerint tiszta galamb!
Ó, te fényedben tündöklő nap!
Ó, te tisztán fénylő telihold!
Tőled elszakadni magam sem tudok.
I.19. Isten hat dologgal becézi a Lelket
Mindennél puhább vánkosom vagy te nekem
s kedvem szerint való nászágy,
bensőséges nyugalmam,
legmélyebb sóvárgásom,
mindennél nagyobb ékességem!
Istenségem öröme vagy,
emberségem szomjúhoz rád:
patak vize hevemre.
I.20. A Lélek is dicséri Istent hat dologban
Tükörhegy vagy te nékem, Uram,
és szemem világa,
ki önnönmagamtól fosztasz meg engem.
Szívemet feldúló vihar,
erősségem, mely olykor ugyan elhagy,
és mégis legfőbb menedékem.
I.21. A megismerésről és a megtapasztalásról
A szeretet megismerés nélkül
a bölcs léleknek vaksága.
A megismerés megtapasztalás nélkül
pokoli kínok lelki forrása.
Az el nem múló megtapasztalás
a lélek legfőbb vágya.
I.22. Szűz Mária üzenetéről valamint arról, hogy az egyik erény miként követi
a másikat. A lélekről, ki a Szentháromság jubilusában teremtetett és arról,
hogy Mária miként táplálta és mind a mai napig táplálja a szenteket
A kezdet nélkül létező Szentháromság édes harmatja az örök Istenség kútjából a kiválasztott szűz virágára hullott: a virág termése egy halhatatlan Isten és egy halandó ember, az örök élet elnyerésének eleven reménye. Vőlegény lett a Megváltó!
Szerelemittas a Menyasszony, mert megpillantotta Jegyese nemes arcát:
elragadtatik a legnagyobb biztonságban,
világtalan a legszebb ragyogásban
és a legnagyobb vakságban lát a legtisztábban.
A legnagyobb világosságban élő is meg holt.
Minél tovább halott, annál boldogabban él,
minél boldogabban él, annál többet tapasztal,
minél jelentéktelenebbé válik, annál több minden árasztja el,
minél inkább retteg, [...],
minél gazdagabb, annál rászorulóbb,
minél mélyebben lakozik, annál befogadóbb,
[...], annál türelmesebb,
minél mélyebbek sebei, annál harciasabb,
minél gyöngédebb Isten vele szemben, annál magasabbra szárnyal,
minél szebben ragyog Isten viszontlátásától, annál közelebb kerül Hozzá,
minél inkább törekedik, annál kellemesebb lesz megnyugvása,
[...], annál többet ért meg;
minél mélyebb hallgatása, annál tisztább kiáltása,
[...], annál nagyobb csodákat visz végbe hatalma által,
minél epedőbb a vágyódás, annál szebb az esküvő,
minél szűkebb a nászágy, annál szorosabb az ölelés,
minél édesebb a csók, annál szerelmetesebb a pillantás,
minél nehezebb az elválás, annál bőkezűbb a Vőlegény;
minél pazarlóbb, annál gazdagabb,
minél alázatosabb az elválás, annál koraibb a viszontlátás,
minél parázslóbb, annál gyorsabban lobban lángra,
minél tovább ég, annál szebben fénylik,
minél távolabbra hat el Isten dicsérete, annál elevenebb a sóvárgás iránta.
Hol lett Vőlegénnyé a Megváltó? A legszentségesebb Szentháromság jubilusában, minthogy Isten képtelen volt visszatartani magát, így hát megteremtette a lelket, hogy nagy szeretetében önmagát adhassa néki.
"Lélek, ugyan hol alkottál, hogy a teremtményeket meghaladva ily magasra száltál és bár a Szentháromsággal elegyedtél, mégis egészen önmagad maradtál?"
"Származásomról beszéltél, én pedig ezt felelem neked: ugyanott teremtett engem a Szeretet (mint a Megváltót) s ezért egyetlen teremtmény sem tudja erősíteni, de csonkítani sem bennem a nemes természetet, egyet kivéve, a szeretet."
"Szűz Szent Mária, szülőanyja vagy te e csodának. Mikor részesülhettél benne?"
"Amikor Ádám tette miatt Atyánk öröme haragra vált, az Örök Bölcsesség általam kívánta kiengesztelni a mindenható istenség sérelmét. Akkor menyasszonyává tett engem az Atya, hogy szerelmére viszonzást nyerjen, minthogy szeretett menyasszonya, a Lélek immár halott volt. A Fiú anyjául jelölt ki engem, a Szentlélek kedvesévé fogadott. A legszentségesebb Szentháromság egyedüli jegyesévé lettem s árvák anyjává, kiket Isten színe elé vezettem, hogy el ne vesszenek, mint sokan mások előttük. Minthogy így sok szenvedő gyermek anyjává lettem, melleim olyannyira megduzzadtak az adakozó könyörületesség tiszta és szeplőtlen tejétől, hogy a prófétákat és látnokokat tápláltam, noha még meg sem születtem. Gyermekéveimben Jézust szoptattam, ifjúságom ideje alatt Isten menyasszonyát, a szent keresztény Egyházat tápláltam, a kereszt alatt pedig, hol oly gyenge és meggyötört voltam, Jézus testi fájdalmainak tőre lelki értelemben sebezte meg lelkemet."
Akkor leplezetlenül feltárultak Jézus sebei és Mária mellei. A sebek folytak, a mellek tejet árasztottak, úgyhogy életre kelt a lélek és meggyógyult, mikor is Jézus a tiszta vörös bort pirosló ajkához emelte. Mikor a lélek a nyílt sebekből ily módon megszületett és életre kelt, gyermeki volt és nagyon fiatal. A halál és az újjászületés utáni romolhatatlan gyógyulás titka, ha a lélek Isten anyját anyja helyett anyjává és bábaasszonyává fogadja. Így kell ennek történnie, mert Isten a lélek igaz Atyja és a lélek az Ő valóságos menyasszonya, kihez mindenben hasonlatos.
"Asszonyom, idős korodban a szent apostolokat tápláltad anyai tanításoddal és hathatós imád szavával, hogy rajtuk Isten kinyilvánítsa saját dicsőségét és te pedig akaratodat. Asszonyom, hasonlóképpen erős hittel szoptattad és szoptatod mindmáig a mártírok szívét, a gyóntatók fülét szent oltalmazással, a szüzeket szemérmetességgeddel, az özvegyeket állhatatossággal, a házasokat jóakarattal, a bűnösöket pedig türelmességgel. Asszonyom, minket is táplálnod kell, mert melleid még oly teltek, hogy el nem rejtheted őket. Ha mégsem volnál hajlandó táplálni minket, a tej nagy fájdalmat okozna neked: oly teltnek láttam ugyanis melleidet, hogy egyikből egyszerre hét sugár tört elő megöntözvén testemet és lelkemet. Enyhítsed hát ebben az órában terhemet, miket szívfájdalmak nélkül Isten egyetlen barátja sem volna képes elviselni. Az Utolsó Ítélet napjáig kell még szoptassál minket, akkor azonban megpihenhetsz, mert Isten fiai és a te gyermekeid melleidtől elválasztatnak és az örök élet nagykorúságába lépnek. Ó, mindezek után kimondhatatlan gyönyör lesz látni és szemlélni a tejet és a melleket, miket Jézus oly gyakran szájához emelhetett.
I.23. Kérd, hogy Isten erősen, kitartóan és sokáig szeressen téged,
mert akkor tiszta leszel, szép és szent
Ó, Uram, szeress engem erősen!
Szeress meg engem kitartóan!
Sokáig szeressél engem!
Mert minél erősebben szeretsz, annál tisztább leszek,
minél kitartóbban szeretsz, annál szebbé válok
s minél tovább szeretsz, annál szentebb leszek itt a földön.
I.24. Isten válasza a Léleknek
Hogy én képes vagyok téged erősen szeretni, annak oka természetem,
hisz én maga vagyok a szeretet.
Hogy kitartóan szeretlek, annak oka irántad való vágyódásom,
mert azt kívánom, hogy engem erősen szeressenek.
Hogy én téged sokáig szeretlek, örökkévalóságom erre az ok,
mert én kezdet és vég nélkül való vagyok.
I.25. Az út, amelyen szívesen szenvedünk Istenért
Isten választott gyermekeit különleges utakon vezérli. Ez az út különleges, nemes és szent, amelyet Isten maga járt be, hogy az ember szenvedjen ugyan, holott bűnt és törvénysértést el nem követett. Ezen utat járva örvendezik az Isten után epekedő lélek. Hisz a lélek természeténél fogva örül Urának, kinek oly sok kínt kellett jótéteményeiért elviselnie. A mi Urunk, a Mennyei Atya, egyszülött Fiát adta, akit – bár bűnt nem követett el – a pogányok megkínoztak, a zsidók pedig megfeszítettek. Immár elérkezett az idő, amikor Isten gyermekeit testben és lélekben kínozzák egyházinak látszó emberek: azt akarja ugyanis Isten, hogy szeretett Fiához váljanak hasonlatossá, aki maga is testben és lélekben kínoztatott.
I.26 Ezen az úton a Lélek irányítja az érzékeket és szabad
minden szívfájdalomtól
E ritka és magasztos úton lépked előre a Lélek vezetve az érzékeket úgy, ahogy az ép szemű ember mutatja az utat a világtalannak. Ez utat járva a Lélek szabad és mentes minden szívfájdalomtól: Urán kívül ugyanis semmi másra nincs gondja, minthogy Ura minden szükségéről a legtökéletesebb módon gondoskodik.
I.27. Arról, miként leszel méltó ez utat járni, hogy eljuthass
a tökéletességre
Három dolog teszi az embert méltóvá arra, hogy ez utat felismerje és haladjon rajta:
Először is az ember alá kell vetnie magát Istennek és minden emberi tudományával fel kell hagynia, Isten kegyelmeit szentségben meg kell őriznie és készségesen hordozva azokat le kell mondania az önös akarat kívánta valamennyi dologról.
A második megőrzi az embert az úton, hogy a bűnt kivéve mindent örömmel tudjon fogadni.
A harmadik tökéletessé teszi az ezen úton haladó embert, amennyiben mindent, amit tesz, Isten dicsőségére végez. Ilybéli tetteim legkisebbikét is Isten színe előtt oly nagyra merem becsülni, mintha a legmagasabb kontemplációban részesedtem volna, amit az ember csak elnyerhet.
Miért? Mert minden ugyanolyan értékű, amit szeretetből Isten dicsőségére teszek. Amennyiben azonban bűnt követek el, máris letérek ez útról.
I.28. A mértéktelen és szüntelen szeretet halálos;
ez a balgák balgasága
"Boldogít, hogy szeretnem kell, aki engem szeret s kívánom, hogy halálosan, mértéktelenül és szüntelenül szerethessem őt. Örvendezzél, én lelkem, mert szeretetből halt halált érted az élet s szeresd őt oly erősen, hogy képes legyél meghalni érte. Így mint az élő, magát soha fel nem emésztő parázs örökké loboghatsz a Magasztos nagy tüzében:
Betölt téged a szeretet tüze
s boldog lehetsz vele.
Nem oktatsz akkor többé engem,
szeretet lesz minden cselekedetemben.
A szeretet foglya leszek,
nélküle immár nem is létezhetek.
Ahol ő van, ott az én helyem is,
az életben, de a halálban is.
Ez a balgák balgasága:
Élni szívfájdalom nélkül.
I.29. A Vőlegény szépségéről és arról, hogyan kövesse őt a Menyasszony.
A kereszt huszonhárom foka
"Vide mea, sponsa!"
[2]
Nézd, a szemem mily szép,
Lásd, a szám mily édes
s mily tüzes a szívem,
mily fürge a kezem,
mily sebes a lábam,
jöjj, és kövess engem!
Vállald a szenvedést velem s rosszakaróid elárulnak. Hamis színleléssel keresnek meg téged s a gyűlölet foglyává leszel. Engedelmességed kötelet vet rád. Szemeidet is bekötik és megtagadják tőled az igazságosságot: ütlegel a világ bősz indulatában. Bűnbevallás végett bíróság elé állítanak, bűneid miatt megbotoznak s gúnyolódások közepette Heródeshez visznek. Elhagyatottságodban megfosztanak ruháidtól, nincstelenségedben megkorbácsolnak és kísértések közepette megkoronáztatol. Csúfolódva és gyalázva leköpnek téged, de te a bűnt megvetve hordozod kereszted. Az akarat valamennyi kívánságáról lemondasz s keresztre feszítenek: szent erényekkel szegeznek fel rá. A szeretet sebet üt rajtad, szent állhatatosságban kereszthalált halsz s szívedet az Istennel való folytonos egyesülés járja át. Az ellenség felett aratott biztos győzelem tudatában levétetel a keresztfáról, temetésed közöny kíséri, boldog végzetként feltámadsz a halálból és Isten téged egyetlen lélegzetvételével ragad magához a mennybe.
I.30. A hét imaóra
Matutin: Szeretetnek teljessége, örvendező erőssége.
Prím: Szeretetért epedezés, édes bánat és szenvedés.
Terc: Szeretetre vágyódás, nem hasztalan szomjúhozás.
Szext: Szeretet jövetele, lélek édes enyhülete.
Nóna: Szeretetben múlni el, édes kín, és nem teher.
Vesperás: Szeretetnek áradása, minden boldogság forrása.
Kompletórium: Szeretetben megpihenni, örülni és örvendezni.
I.31. A gyalázkodásra ne figyelj
A meggyaláztatások idején így szólt az Úr: " E dolgon ne nagyon csodálkozz: ha ennyire megvetik az értékes edényt s leköpik, mi lesz a sorsa akkor az ecetes edénynek, amely semmiféle értékkel nem bír?"
I.32. Elismeréssel, gyötrelmekkel és jótéteményekkel ne törődj.
Szomorkodj a bűn felett
Ha elismeréssel adóznak neked, szégyenkezz.
Ha gyötörnek téged, örvendezz.
Ha valaki jót tesz veled, óvakodj tőle.
Ha bűnt követsz el ellenem, bánkódj teljes szívedből.
Ha képtelen lennél a bánkódásra, lásd, mennyire és mily hosszasan szenvedtem miattad.
I.33. Az eledelről, a vigaszról és a szeretetről
Kedveséhez így szólt a Lelkem: "Uram, bőkezűséged testi eledel nékem csodálatos módon, könyörületességed lelkem vigasza egyedülálló módon, szereteted Benned való megnyugvásom örökkön-örökké.
I.34. Légy a szenvedésben bárány, galamb és mátka
Bárányom vagy a szenvedésben,
galambom a sóhajokban,
mátkám a várakozásban.
I.35. A pusztaság tizenkét jellemzője
Szeresd a Nem-Létezőt
s vesd meg mindazt, ami Önös.
Tanulj meg helytállni
s tanácsért közbe ne járj.
Ne fáradozz oly kitartón,
Légy inkább egészen szabad!
A rabokat foszd meg láncaiktól
S bátorítsd mindazt, ki szabad.
Legyél a betegnek orvosa
s te magad mindenki koldusa.
Meg fogod ízlelni a szenvedés vizét,
a szent erények fájával szítsd a szeretet tüzét:
így válhat otthonoddá a pusztaság.
I.36. A gonoszság, a jócselekedetek és a csoda
Ellenségeid gonoszsága által válsz ékessé,
szíved erényei által felmagasztaltatol.
Jócselekedeteid által megkoronáztatol.
Kettőnk szerelme által felmagasztaltatol.
Kedves csodatetteim által megszentelődsz.
I.37. A Lélek válasza Istennek: méltatlan e kegyelmekre
Ó, Kedvesem! Az ártatlan megvetettség az én örömöm,
a szív erényei után vágyódom,
jócselekedeteim sajnos nincsenek.
Ezért kettőnk szerelmének megrontója vagyok
és szépséges csodatetteidre méltatlan.
I.38. Isten dicsekszik, mert a Lélekben négy bűn felett győzedelmeskedett
A szerelmes lélekkel, ki a földön él, így dicsekszik a mi Urunk az égben:
Nézzétek, miként szárnyal emelkedvén hozzám,
ki megsebzett engem.
Elvetette magától a világ majmát;
A tisztátalanság medvéjét is legyőzte;
Lábával tiporta a gőg oroszlánját;
A mohóság farkasának torkát felmetszette
és közeledik, mint az űzött szarvas
a kúthoz, amely én magam vagyok.
Szárnyra kap mint a sas
és felemelkedik a mélyből a magasba.
I.39. Isten kérdezi a Lelket, hogy mit hoz magával
"Kedvesem, szeretettől űzött Lelkem,
mit hozol nekem Királynőm, Szerelmem?"
I.40. A Lélek feleli: azt hozok, ami hét dolognál is értékesebb
"Uram, kincsemet hozom elődbe,
mely a hegynél is nagyobb,
a világnál is tágasabb,
a tengernél is mélyebb,
magasabban van mint a felhők,
fényesebb a napnál,
számosabb az ég csillagainál.
Többet ér mint bármi, ami földi."
I.41. Dicsérőn ezt kérdezi Isten: mi a neve e kincsnek
"Ó, istenségem képmása!
Ó, emberi természetem által felmagasztalt!
Ó, Szentlelkem által ékesített!
Mondd, mi a neve e kincsnek?"
I.42. A kincs neve: szív-óhaj
"Uram, szív-óhaj a neve e kincsnek,
melyet a világtól megvonva
magam számára tartottam meg:
egyetlen teremtménnyel sem osztottam meg.
Minthogy nem vagyok képes tovább viselni,
Uram, hová helyezhetném?"
I.43. Sóvárgásod helyezd a Háromságba
"Szíved minden óhaját
helyezd isteni szívembe
és emberi keblemre.
Egyedül itt lelhetsz vigaszt,
lelkem csókjára egyedül itt találsz."
I.44. A szeretet hét ösvénye, a három ruha és a tánc
"Ó, szerelmes Lélek, akarod-e tudni, hogy melyik a te utad?"
"Mondd, Szentlélek, taníts meg rá engem!"
"Ha a bánat gyötrelmét a gyónás fájdalmát, a vezeklés fáradalmát, a világ utáni örömet, az ördög kísértéseit, a test csábítását és átkos önös akaratodat, amely a valódi szeretettől oly sok lelket eltántorít, és ha valamennyi ellenségedet térdre kényszeríted, akkor majd a fáradtságtól így szólsz: "Szépséges Ifjú, epedek irántad, vajon hol talállak meg téged?"
Az Ifjú így válaszol:
"Egy hangot vélek hallani,
szerelemről dalolni.
Sokáig kerestem kegyét,
válaszra azonban nem méltatott.
Most hív és szólít engem
s én sietek fogadására.
Ez történik azzal, ki keservet és szerelmet egyaránt visel."
A hajnal édes harmatjában – a titkolt bensőségesség ez, ami elsőként tér a lélekbe –, így szólnak a Komornák vagyis az öt érzék:
"Asszonyom, öltsd fel immár ruhádat."
"Kedveseim, mi fog történni velem?"
",Hallottuk a szóbeszédet:
érkezik a fejedelem s látni kíván téged!
Útját harmat fedte, madárcsicsergés kísérte,
Ne késlekedj asszonyom, siess elébe!"
Erre a Lélek magára ölti a szelíd alázatosság ingét, mert oly alázatos, hogy önmagánál mélyebben senkit meg nem tűrne; az ingre a tiszta szüzesség fehér ruháját húzza, mert e Lélek oly szeplőtlen, hogy úgy gondolatban, mint szóban és tettben irtózik mindentől, ami beszennyezhetné. Magára ölti még a szent hírnév köpenyét, melyet erények aranyával ékesített, s elindult az erdőbe, a szent emberek társaságába, ahol az Isteni Egyesülés édes hangú csalogánya dalol éjjel-nappal s a szerelmes Lélek a Szent Megismerés megannyi madarának kedves énekét hallgatja. Az Ifjú azonban még nem jön. Erre a Lélek, minthogy táncolni szeretne, küldöncöket meneszt Ábrahám hite, a próféták vágya, a Mi Asszonyunk Szűz Mária tisztaságos alázatossága és Urunk Jézus Krisztus szent erényei valamint megannyi kiválasztottja érdemei után: erre szép hálatánc kerekedik ottan. Akkor megérkezik az Ifjú is és így szól:
"Édes szüzem, oly illedelmesen táncolj te is mint kiválasztottaim."
Erre ő így válaszol:
"Táncolok, Uram, de csak ha te vezetsz engem.
Kezdj el Uram dalolni,
ha látni szeretnéd mint szököm.
Először szöknék érted a szerelembe,
a szerelemből a felismerésbe,
a felismerésből a megtapasztalásba,
innen pedig túl minden emberi érzéken.
Ott akarok megmaradni és keringve még magasabbra szállni."
Az Ifjúnak így kell dalolnia:
"Engedj magadhoz, vezess magamon túlra."
"Szívesen veled, keserves nélküled."
Erre így szól az Ifjú:
"Édes szüzem, minthogy illő és szép volt a tánc, melyet magasztalásomra lejtettél, s fáradt lettél a szerelemtől, így azt tehetsz a Szűz Fiával, amiben csak kedved telik. Jöjj, mikor a nap delelőre hág, az árnyékos forráshoz a szerelem ágyába. Társaságában ott majd megpihenhetsz."
Így szól erre e szűz:
"Ó, Uram, felfoghatatlan,
hogy szerelemtársadul olyasvalakit választottál,
kinek szeretete nem is saját magától,
hanem egyedül Tőled származik.
Komornáihoz, az érzékekhez fordulva pedig így szól:
"A tánc kifárasztott engem, hagyjatok magamra! Vissza szeretnék húzódni, hogy megpihenhessek."
Az Érzékek: "Asszonyunk, Szent Mária Magdolna szerelmetes könnyeiben nyugovásra lelhetsz."
A Lélek: "Hallgassatok, mert nem értitek beszédem!
Ne akadályozzon engem senki,
vízzel nem kevert, tiszta bort akarok inni."
Az Érzékek: "Asszonyunk, a szüzek tisztasága
nagy szerelem forrása."
A Lélek: "Tanácsotok helytálló ugyan,
de én még ennél is többre vágyom."
Az Érzékek: "Enyhet nyújt néked a mártírok kiöntött vére."
A Lélek: "Oly gyakran volt már üldözésben részem,
hogy a mártírok vére nem nyújthat megnyugvást nékem."
Az Érzékek: "A hitvallók jótanácsa a tiszta lelkek lakhelye."
A Lélek: "A jótanácsot mindig szívesen veszem
és aszerint is igazítom életem,
most azonban nem sok vigaszt nyújt nekem."
Az Érzékek: "Az apostolok bölcsessége
minden lélek erőssége."
A Lélek: "A bölcsességgel a jobbomon
mindig a helyeset választom."
Az Érzékek: "Asszonyunk, az angyalok sugárzó lények,
szeretettől ékesek és szépek.
Kérd tanácsuk, ha hűsületre vágysz."
A Lélek: "Ami öröm az angyaloknak, az nekem szívfájdalom,
minthogy urukat, a Vőlegényt nem láthatom."
Az Érzékek: "Asszonyunk, keress enyhülést abban a szent fáradságos életben,
miben Isten Keresztelő Szent Jánost részesítette."
A Lélek: "Kész vagyok viselni bármi kínt-keservet,
hisz a szerelem hatalma fölülmúl minden terhet."
Az Érzékek: "Asszonyunk, ha gyöngéd enyhületre vágysz,
úgy hajtsd fejedet a gyermekhez a Szűz ölébe
s ízleld és lásd,
amint az angyalok gyönyöre
az Örökké-Szűz nem-természetes anyatejét issza."
A Lélek: "Nem jelent nekem csupán gyermeteg örömet,
ha látom, mint szoptatják és ringatják a gyermeket.
Menyasszony vagyok én, ki ennél többet ér,
a Vőlegény szerelmével semmi más fel nem ér."
Az Érzékek: "Ó, asszonyunk, megvakulunk és hatalmunk oda,
ha megesnék veled e csoda.
Mert az istenség tüze perzselő,
amint ez számodra is tudvalevő.
Mindaz a parázs és mindaz a tűz,
mi egeket áthat és szenteket fűt,
az ő isteni leheletéből
és emberi ajkáról árad szét
a Szentlélek tanácsa szerint.
Hogy maradhatnál meg ott akár egy óra erejéig is?"
A Lélek: "Vízben a hal meg nem fulladhat,
a magasból a madár le nem zuhanhat,
nem szenved kárt arany a tűzben:
fényes lesz és tündököl ragyogó színben.
Minden teremtményének meghagyta Isten,
hogy beleoltott természete szerint éljen.
Hogyan is hadakozhatnék természetem ellen?
Mindenen fölülemelkedve Istenhez kell jutnom,
ki természetem szerint atyám nékem,
embersége folytán bátyám,
vőlegényem a szerelemben:
jegyese vagyok én néki kezdetlen kezdettől fogva.
Azt gondoljátok talán, hogy nem érzem Istenem jelenlétét?
Ő képes égetni perzselőn, de nyugtatni is vigasztalón.
Túlzottan bánkódnotok azonban nem kell!
Még oktathattok engem, mikor visszatérek hozzátok,
nem fogom megvetni útmutatástok,
a világ csalárd, jól fog majd tanácstok."
Ekkor belép a Kedves a szépséges láthatatlan Istenség titkos kamrájába. Ott találja a nászágyat a szerelem hajlékában, amit Isten maga készített elő számára, azonban nem emberi módon és emberi elképzelés szerint. Akkor így szól az mi Urunk:
"Asszonyom, Lélek, várj!"
"Mit parancsolsz, Uram?"
"Vetkőzz le, légy egészen meztelen!"
"Uram, hogyan történjék ez?"
"Asszonyom, Lélek, olyannyira belém vagy formálva,
hogy semmi sem lehet köztünk, mi elválaszthatna minket egymástól.
Egyetlen angyal sem volt még oly magasztos,
hogy akár egy óra erejéig is részese lehetett volna annak,
ami neked már az idők kezdete óta megadatott.
Félelmedet és szemérmességedet,
világi erényeidet ezért vesd el magadtól.
A természetednél fogva beléd írt erényeket
azonban állandóan ápolnod kell,
így a nemes sóvárgást és a kimeríthetetlen vágyódást:
végtelen jóságommal kívánom beteljesíteni őket."
"Uram, lásd érted meztelen lélekké lettem,
te pedig ékes Isten vagy.
Egybeköt minket a halál nélküli örök élet."
A szentséges örömteli csendben
a vágyak egymásra lelnek:
az Úr átadja magát a Léleknek,
a Lélek pedig Urának.
E Lelken kívül nem tudhatja más,
hogy mi történik vele e percben:
csak ezzel vigasztalhatom magam.
De ez sem tarthat sokáig:
ha két szerelmes titokban találkozik,
gyakran búcsú nélkül történik a válás.
Isten kedves barátja, a szeretet ezen útjáról írtam neked. Bárcsak felfedné az Úr mindezt a te szíved számára is! Ámen.
I.45. Nyolc nap, amely alatt a próféták sóvárgása beteljesedett
A sóvárgás és a szentséges öröm napja ez, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe.
A megnyugvás és a bensőséges gyöngédség napja ez, Jézus születésének ünnepe.
A hűség és a boldogságos egyesülés napja ez, Nagycsütörtök.
A könyörületesség és a szív mélységéből fakadó szeretet napja ez, csendes Péntek.
A hatalom és az ujjongó öröm napja ez, Feltámadás ünnepe.
A hit és a fájdalmas elhagyatottság napja ez, Jézus Mennybemenetele.
Az igazság és a tüzes vigasztalás napja ez, Pünkösd ünnepe.
Az számadás és az igazság órájának napja ez, a Végítélet.
E hét napjait állhatatossággal kell végig járnunk,
A nyolcadik napot az Utolsó Ítéletkor üli meg velünk az Úr.
I.46. A Menyasszony gazdag pompájáról és arról, hogyan közeledik a Vőlegényhez
és kíséretét, amely kilencszeres, hogyan állítja össze
A napba öltözött Menyasszony lábával a holdat tiporja és fején az Istennel való egyesülés koronája ragyog. A Menyasszonynak van egy káplánja, akinek neve: Félelem. A káplán aranyvesszőt tart a kezében, minek neve: Bölcsesség. A káplán a bárány vérével van felruházva és tisztességgel koronázva. A Bölcsesség Istennek tetsző módon van felékesítve, koronája pedig az Örökkévalóság.
A Menyasszonyt négy szűz kíséri. Az első a Szeretet, aki vezeti a Menyasszonyt. Ruhája a Szemérmetesség, koronája pedig a Méltóság. A másik szűz az Alázatosság, aki óvja a menyasszonyt. Ruhája a Megvetettség, koronája pedig a Felmagasztaltatás. A harmadik a Bűnbánat. Ruhája szőlőfürtszőttes, koronája az Öröm. A negyedik szűz a Könyörületesség, kinek ruhája édes illatú balzsam, koronája pedig minden gyönyörűséggel teljes. E két utóbbi szűz hordozza a Menyasszony uszályát, minek neve: Szent Hírnév.
A Menyasszony püspöke a Hit, aki a jegyest a Vőlegény elé vezeti. A püspök ruhája értékes kövektől ékes, koronája pedig a Szentlélek. A püspöknek két lovagja van. Az egyik az Erősség, kinek ruhája a Harci Vágy, koronája pedig a Győzelem. A másik a Merészség, kinek ruhája a Megingathatatlan Elszántság, koronája pedig minden embernek üdve.
A Menyasszony komornája az Éberség, kinek ruhája az Éber Kitartás, koronája pedig az Állhatatosság. Ö hordozza a Menyasszony előtt a fáklyát és tartja ruhája uszályát. A fáklya fénye maga az Értelem, kinek ruhája a Felismerés, koronája pedig a Jóság. Az uszály a szent Lelkiismeret: ruhája a Jóakarat, koronája pedig Isten rendelése szerint való. A Menyasszony csaplárosa a Sóvárgás, kinek öltözete a Vágyódás, koronája pedig a Lelki Béke. A Menyasszony hegedűse a Szeretetreméltóság. Hárfája a Bensőséges Bizalom, ruhája a Kegyelem, koronája pedig az Önzetlen Segítség.
A Menyasszony öt birodalom úrnője. Ezek közül az első a szem: erénye a Könnyhullatás, ékessége az Önfegyelem. A második birodalomhoz tartoznak a Gondolatok, amelyek természetük szerint harcra teremtettek és a Jótanács erényével vannak ékesítve. A harmadik a Beszéd képessége, amely a Hasznosság erényével van megáldva, ékessége pedig a Hűség. A negyedik a Hallás Isten szavának befogadására, minek éke a Vigasztalás erénye. Az ötödik a Tapintás, az Észlelés, amelynek Hatalom adatott, ékessége a bűntől mentes Megszokás. Ezen öt birodalomnak van egy várnagya, kinek neve: Bűntudat. Ruhája Bűnbánat, koronája pedig az Engesztelés. A Menyasszonynak egy bírája is van, kinek ruhája az Önsanyargatás, koronája pedig a Türelem.
A Menyasszony háziállata maga a test. Ennek kötőféke a Méltatlanság, étele a Megvetettség, istálója pedig a Bűnbánat. A kantár, amit visel, maga az Ártatlanság. A Menyasszonynak van egy bíborkendője, a Remény. A Remény öltözete az Igazság, koronája pedig kalászkoszorú. Kezében a Menyasszony pálmaágat tart, a bűn felett aratott győzelem jelét, és egy dobozt a másik kezében. E doboz, mivel kedvesét akarja meglepni, szeretettel és vágyódással teli. Pávatollból készült kalapot visel annak jeléül, hogy a földön rossz hírbe soha nem került és a mennyben méltóság vár rá. A Szelídség útját járja. A Szelídség öltözete omló méz, koronája pedig a Bizonyosság.
Így énekel akkor a Menyasszony:
"Kedvesem, egyetlenem,
óhajtalak s kívánlak téged.
Te vagy szívem fájdalmának oka,
de orvossága is te vagy.
A kínok, amelyekben engem részesítel,
meghaladják még ugyan erőmet,
de csak akarnod kell Uram,
s megszabadulok magamagamtól."
Így szól az Úr:
"Kedvesem, egyetlen szerelmem
gondolj csak a percre,
amikor adományaim teljességében részesedtél,
és hagyj fel a kesergéssel:
karom ereje nem lankad,
továbbra is megmaradsz ölelésemben."
Így szól akkor Urunk kiválasztott Jegyeséhez:
"Veni dilecta mea, veni, coronaberis!"
[3]
Az Igazság Koronáját helyezi Urunk Menyasszonya fejére, mit lelki embereken kívül senki más nem viselhet. A koronában négy erény látható: a Bölcsesség és a Lelki Szegénység, a Sóvárgás és az Állhatatosság. Adja Isten, hogy mindannyian viselhessük e koronát! Ámen.
Nemes Balázs fordítása
Jegyzetek: