Christine de Pisan (1365-1429 után):
Rondeau III

Je suis vesve, seulete et noir vestue,
A triste vis simplement auffluée;
En grant courroux et maniere adoulée
Porte le dueil trés amer qui me tue.

Et bien est droit que soye rabatue,
Pleine de plour et petit enparlée;
Je suis vesve, seulete et noir vestue.

Puis qu'ay perdu cil par qui ramenteue
M'est la doulour, dont je suis affolée,
Tous mes bons jours et ma joye est allée,
En dur estat ma fortune embatue;
Je suis vesve, seulete et noir vestue.

Gyászruhás, magányos özvegyasszony vagyok,
Egyszerű a ruhám, szomorú a szemem,
Súlyos fájdalommal és búsan viselem
Keserű gyászomat, mibe belehalok.

Nem is ok nélkül van, hogy így sorvadozok,
Sírok, és szót szólni sincsen többé kedvem,
Gyászruhás, magányos özvegyasszony vagyok.

Mióta meghalt ő, mióta itt hagyott,
Mindig újraéled az én fájó sebem,
Minden jó napomat, s derűm elvesztettem,
Sorsom megkeményült, úgy megátalkodott,
Gyászruhás, magányos özvegyasszony vagyok