DÓCZY ILONA
Könyörgés

Dicsérlek tégedet, én édes Istenem,
nagy kegyelmességedért
és énhozzám való az te szent fiadnak
nagy irgalmasságáért.

Ó, mely édességes és mely örvendetes,
Uram, az te szent lelked! 
Bocsásd énreám is, hadd vigasztaljon meg
te nagy kegyelmességed!

Csak tebenned, Uram, mindörökké bíztam, 
soha meg nem csalattam,
most is, én Istenem, mint erős kőfalhoz, 
tereád támaszkodtam.

Ha pediglen, Uram, te is elhagyandasz
az én nagy szükségemben,
ingyen majd elfogyok, és semmivé leszek
nagy keserűségemben.

Imhol ez mai nap az én életemet 
szent kezedben ajánlom,
mint édesatyámtul, minden szükségemet
szent fiadért én várom.

Jusson jól eszedben, kegyelmes Istenem,
régen mi atyáinkkal
mely kegyelmességet sokszor cselekedtél,
szegény nyomorultakkal.

Légy meghallgatója én könyörgésemnek,
édes Uram, Istenem!
Vigasztalj meg engem az te szent lelkeddel,
hadd örüljen én lelkem!

Ó, mely keseredett és mely nyomorodott,
Istenem, az én szívem, 
mert elfogyatkozott, tűlem eltávozott, 
jaj, már az én életem!

Nézzenek énreám az te szent szemeid,
és ne hagyj el engemet,
ennyi sok bánatot végy ki én szívemből,
vigasztalj meg engemet!

Az te jóvoltodért és énhozzám való
nagy kegyelmességedért
véghetetlen hálát adok én teneked,
nagy irgalmasságodért.

Azki ez éneket rendelé versekben,
gondolkodik magában,
mert nincs bizodalma senkihöz ez földön
sok nyomorúságában.

Az ezerötszázban és az hatvanhétben,
pinkesdnek elmúltában
az kegyes Istenhöz ő gondolatjában
vagyon hálaadásban.