15. szám --[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]
Jelen munkánk célja egy magyarországi származású portugál szent bemutatása, akit sokan tévesztenek össze Tours-i Szent Mártonnal[2]: a következőkben tehát Dume-i[3] vagy Bracarense[4] Szent Mártonról lesz szó, aki ez utóbbi jelzőt onnan kapta, hogy a brágai egyházmegyéhez, illetve magához Braga városához kötődött.
November 11-én több országban megünneplik Szent Márton napját: Franciaországban ez a nap Tours-i Szent Márton tiszteletére nemzeti ünnep; Magyarországon az ünnepségek Szombathelyen, Tours-i Szent Márton szülőhelyén zajlanak; Olaszországban Todi[5] Szent Mártonról emlékeznek meg; Portugáliában, nevezetesen Dume-ban ekkor Dume-i Szent Mártont ünneplik.[6]
Portugáliában e naphoz fűződik az, hogy a családok főtt vagy sült gesztenyét esznek, amit jófajta vörös borral "öntöznek meg", ami mind a hívő, mind a nem hívő ember gyomrát átmelegíti, s még az a néhány napsütésesebb nap is, amely áldásosan köszönti az egykor történteket. Az iskolákban a legkülönbözőbb módon ünneplik e napot: színielőadásokkal, fogalmazásokkal, rajzokkal és más játékos tevékenységekkel. Mindazonáltal nem minden esetben tudatosul az, hogy a megemlékezések során a két szent közül valójában melyikről is van szó, hiszen Tours-i Szent Márton alakja, akit a híres Szent Márton nyara[7] legenda nyomán általában csak Szent Mártonként emlegetnek, szinte elhomályosítja a többi Szent Mártont, s így mintegy másodlagos szerepre ítéli őket a szentek élettörténetének világában.
Ám akármilyen mitikus és kétségtelenül érdekes volt is Tours-i Szent Márton élete és munkássága, a már említett két szempontból egyáltalán nem mondható kisebb jelentőségűnek Dume-i Szent Márton, vagy ahogyan őt Braga lakói - kikhez jómagam is tartozom - nevezik, a mi Szent Mártonunk.
ő, aki a kereszténység 6. századának elején[8] Pannóniában (a mai Magyarország dunántúli régiójában) született, 550 körül érkezik Galaecia Provinciába. A mai történészek tévesen teszik ideérkezésének idejét 560-ra. Ez az állásfoglalás ellenkezik a Tours-i Szent Gergelytől származó híradásokkal, és főként azon alapul, hogy Szent Izidor és João Valclara szavait az 560-ban tartott Braga-i Zsinat jegyzőkönyvében foglaltakkal vetették össze.[9]
Szent Izidor a szvébekről írott, Remismundo Királyig tartó rövid krónikájában, az 560-as esztendőt igyekszik olvasójával elhitetni, azt állítván, hogy amikor Tours-i Szent Márton ereklyéi ebbe a régióba érkeztek, akkor Theodomiro volt a király. Valóban, ha ez igaz volna, az lenne maga a dátum is.
Mégis az 550-es dátumot megerősíti az, hogy Tours-i Szent Márton ereklyéi ekkor érkeztek ide, ahogy az a következőkből kiolvasható: "hamar megérkeztek Galícia kikötőjébe; (...) Akkor érkezett oda isteni intelem folytán egy távoli területről egy bizonyos Márton, aki akkor még pap volt. De nem hiszem, hogy isteni gondviselés nélkül történhetett volna az, hogy ő éppen azon a napon indult el hazájából, amelyen a szent földi maradványait helyükről elmozdították; és így az ereklyékkel egy időben lépett partra Galíciában."[10] Ily módon azáltal, hogy Szent Gergely Carrarico királyról, míg Szent Izidor Theodomiro királyról tesz említést, az előbbit pontosabbnak kell ítélnünk, hiszen otthonához közelebb lévén, az eseményekről is nyilván több ismerettel rendelkezett. Hogy a kérdést lezárjuk, a történelmi kronológiából meggyőződhetünk arról, hogy Carrarico uralkodása megelőzi Theodomiro királyét, és Dume-i Szent Márton szerzetbe lépésének idejéről pedig a Braga-i breviárium tudósít, amely ezt az 556-os esztendőre teszi. Így álláspontunk igazolható. Életének első éveiről, szinte semmi, vagy alig valami tudható. Ez a tény könnyen magyarázható azzal, hogy igen csekély történelmi forrás vonatkozik a 469 és 550 közötti időszakra.
Mindazonáltal úgy hírlik, hogy még fiatalon eljutott Palesztinába és Itáliába, ahol széles műveltségre tett szert, miáltal korának egyik legtanultabb alakjává vált. "Isten kívánságát" követve jut el a mai Portugália területére 550 körül, vagyis abban az évben, amelyet a szvébek keresztény hitre való áttérésével azonosítanak.[11] Ezt a nemes és híres megtérést kizárólag Dume-i Szent Mártonnak tulajdonítják, annak ellenére, hogy egy olyan csodához kötődik, amelynek szereplői Theodomiro, Carrarico király fia és Tours-i Szent Márton.
A krónikák elbeszélése szerint Theodomiro súlyos betegségben szenvedett, hiszen pestis tizedelte a környéket. Carrarico király kérésének eleget téve szvéb küldöttek szándékosan Galliába utaztak Tours-i Szent Márton ereklyéiért, akinek csodatévő hírnevéről az ott lakók már sokat hallhattak, s ami minket még inkább érint, nevezetesen éppen Dume-i Szent Márton prédikációiból, aki patrónusának Tours-i Szent Mártont tekintette. Elhangzott tehát a kérés, és be is teljesedett. Amikor az ereklyék megérkeztek, megérintették velük a beteg Theodomirót, aki ezután meggyógyult. A királynak még a szava is elállt, és azonnal készen állt, hogy e cselekedetet nagylelkűen meghálálja.
Viszonzásul és köszönetképpen Carrarico király Tours-i Szent Márton tiszteletére templomot építtetett Dume-ban, azért, mert e szent közbenjárásának köszönhetően a fia, Theodomiro gyógyulást nyert. Dume-i Mártont püspökké[12] emelte, a templomot pedig püspöki székhellyé[13].
Ez az előléptetés még inkább megbecsültté teszi Dume-i Szent Márton személyét, hiszen olyan korszakban történik, amikor a püspökségek még nem nagyon elterjedtek. Ez a kicsi, a Nyugati Egyházon belül a maga nemében egyedülálló püspökség a monostorból és annak birtokaiból tevődött össze. Ezen kívül az sem volt tipikus, hogy érdemeire való tekintettel kapott címet valaki, ami még inkább kiemeli a szent egyedi, tiszteletreméltó és ragyogó személyiségét mindazok előtt, akik vele kapcsolatban álltak és munkálkodtak.
569 előtt Szent Mártont püspöki hatalommal ruházzák föl, és igyekszik helyreállítani az egyházi fegyelmet egy olyan területen, amely évtizedeken keresztül az arianizmusba merült.
Nagy elszántságot, értelemet és isteni útmutatást igénylő munkájával, a mi szentünk újjászervezte a szvéb egyházat, plébániákat létesített és a Provinciát két szinódusra osztotta fel, melyek székhelyéül Lugo-t illetve Braga-t jelölte ki. Kelta hatásra a Dume-i püspök-apát irányítja saját monostorát, és felügyeli Galaecia valamennyi monostorát, amelyekkel valamiféle szerzetesi szövetséget alkot. Ez a szövetség a VII. században, Szent Fructuosus[14]-szal éri el fénykorát.
Venantius Fortunatus, Dume-i Szent Márton egyik kortársa levelet intéz hozzá, amelyben erről a csodáról ír, és hozzáfűzi, hogy valójában Mártont illeti a legtöbb érdem abban, hogy a szvébek áttértek a keresztény hitre. Még ennél is továbbmegy. A szvéb területet parlagon hagyott, terméketlen földnek nevezi, amelynek termővé válása Dume-i Szent Mártonnak köszönhető, aki erényeit tekintve Péterhez, igehirdetésében pedig Pálhoz hasonlatos.
Fernanda Espinosa szövegében egy ellentmondásos megjegyzés található, amely így szól: "Dume-i Szent Mártonnak 561-ben sikerült Theodomiro királyt a katolikus hitre térítenie." Ez a forrás Sevillai Szent Izidor jelentésére támaszkodik.[15]
Dume-i Szent Márton Galaecia-ban kifejtett tevékenysége elsődleges fontosságot nyer a vallás, az irodalom és a társadalom területén.
Az 572. évi zsinattól kezdődően csak olyan ismeretekkel rendelkezünk Dume-i Szent Mártonról, amelyeket az ezután keletkezett műveiben hagyott ránk. Tudható például, hogy híres és magas rangú személyek kérték ki tanácsát: ilyen volt Radegunda királyné, vagy Miro király, aki rendszeresen számított útmutatására és tanácsára, de ugyanez történt maga Venantius Fortunatus és Tours-i Gergely esetében is.[16]
Tevékenységét azzal kezdi, hogy abban a Provinciában monostorokat alapít: ezek sorában az első és különösen emlékezetes a Dume-i, - a Carrarico által építtetett templom mellett, Braga város szomszédságában - ahol szorgalmasan igyekezett meghonosítani a szerzetesi életet úgy, ahogy azt keleten látta. Így rögzül azután a későbbiekben a neve mellé a duminense (Dume-i) jelző.[17] Töretlenül tiszteli Tours-i Szent Mártont, olyannyira, hogy a kapu oromzatába bevéset néhány, a szentnek emléket állító verssort.[18]
Ezzel párhuzamosan írásba kezdte foglalni a megfelelő útmutatásokat, amelyek célja a szerzetesek önnön vallási szellemiségének fejlesztése és serkentése. Azonban nem csak ez foglalkoztatta. Mivel az egész nyájat kívánta tanítani, egyszerű és világos megfogalmazásban írt. S mert elsajátította a görög és a latin nyelvet, ezeket más szerzeteseknek is tanította, és arra utasította Pascasio diakónust, hogy sok, általa példaképnek tekintett pap kijelentését és bölcs mondását fordítsa latinra, s egyben tömörítse is ezeket bizonyos címek alá, amelyek a keresztény és a szerzetesi élet tökéletesítését szolgáló legfontosabb szabályokat tartalmazzák.[19]
Ily módon végül a javakról való lemondás elvét hirdeti, azaz a felesleges javaknak a szegények közötti elosztását és a rászorulóknak osztott alamizsnát. Az Opúsculos de S. Martinho Bracharense (Brágai Szent Márton művei) néven ismertté vált írásai három különféle műfajt képviselnek, nevezetesen az aszkétikus-morálist, a kánoni-liturgikust és a lírait.
Az első csoportba tartozik: a Formula Vitae Honestae[20] (A becsületes élet alapjai) című kiváló természet erkölcsi értekezés a négy fő erényről, amely a király és udvari embereinek képzését és tanítását szolgálta. Theodomiro király kérésére íródott, és neki is lett ajánlva;[21] a De Ira (A harag) című morálfilozófiai munka, amely Seneca azonos című könyvének adaptációja, és Orense püspökének kérésére íródott; valamint az Opus Tripartitum (Három részes mű) címet viselő írásmű, ami tulajdonképpen a Pro repellenda iactantia (A sorscsapások elhárítása érdekében), a De Superbia (A gőg) és az Exhortatio humilitatis (Alázatosságra való buzdítás) című, a keresztény erkölcsről szóló evangéliumi ihletésű három értekezésből tevődik össze, és egyben méltó lezárása a két korábbi műben kifejtett tanításnak; a Sententiae patrum Aegyptiorum (Az egyiptomi egyházatyák bölcs mondásai) című mű, amely görög apoftegma fordítások gyűjteménye, amelynek célja, hogy a szerzetesek lelki olvasmányaként és épülésükre szolgáljon; a De correctione rusticorum (A parasztok javítása) címet viselő, és Polémio, Astorga püspöke kérésére írott mű egy pásztori felhívás a főként a vidéki népesség körében még létező pogány gyakorlatok és babonák felszámolására, amely az embereket a megkeresztelkedésük alkalmával tett ígéreteik teljesítésére igyekszik ösztönözni.[22]
A kánoni-liturgikus csoportba sorolható a Capitula Martini (Fejezetek Mártonról) vagy más néven Canones ex orientalum patrum synodis (Kánonok a keleti egyházatyák zsinatjai alapján) című munka, amely 84 egyházi jogszabály rendezett gyűjteménye, amelyben Dume-i Szent Márton a különböző keleti zsinatok és az I. Toledói zsinat törvénykezéseit a szvéb egyház szükségleteihez és sajátságos körülményeihez alakította oly módon, hogy hozzáfűzött még néhány rendelkezést.[23]
A harmadik csoportban három, összesen 38, klasszikus ízű hexametert magába foglaló költeményt kell megemlíteni, melyek az In basilica (A templomban) az In refectorio (Az étkező teremben) címet viselik, és idetartozik még saját Epitaphium-a (Sírverse)is.[24]
Dume-i Szent Márton 580 körül halt meg.[25]
Kétséges, hány évig élt Szent Márton hazánkban. Ez a kétség abból adódik, hogy sem a Galaecia Provinciába való megérkezésének, sem a halálának pontos dátumát nem ismerjük.
Annak alapján, amit Szent Márton hazánkba való érkezéséről eddig elmondtunk, most már elemezhetjük az említett szerzők tanúbizonyságait. Tours-i Szent Gergely, bár távol élt attól az országtól, ahol Dume-i Szent Márton csodatételei és apostoli cselekedetei végbementek, az időszakot tekintve szentünkhöz mégis ő áll a legközelebb: 544-ben született, 572-ben lett püspök és 596-ban halt meg. Pontosan ő az, aki 580-ra teszi a Braga-i Szent halálát. Ehhez történelmi eseményeket vesz alapul, mint például a gót Leovigild király halálát, amikor is ő Desidério tábornokra mért vereséget és végül Justino király halálát is.
Barónio[26] ugyanezt az eseményt 583-ra datálja, ugyanazon tényekre támaszkodva, ám azt állítva, hogy Chieldeberto király uralkodásának ötödik éve, amire Szent Gergely is hivatkozik, az 583-as esztendőre és nem az 580-as évre esett. Azonban a történelmi kronológia Szent Gergelyt és nem Baróniot igazolja.[27]
Ezért döntöttünk az 580. esztendő mellett.
Bár már meghalt, Dume-i Szent Márton még mindig sok vitára, különböző találkozókra és nagy döntésekre ad okot. Ha életében sajátságos volt, az maradt halálában is, akárcsak patrónusa Tours-i Szent Márton. Valójában ereklyéi számtalanszor, és különböző helyekre kerültek át.
Amikor Galaecia Provincia eme része felszabadult az Ibér-félszigetet 711-ben megszálló mór elnyomás alól, úgy tűnik, hogy a Braga-i szent ereklyéit féltő gonddal a Dume-i Templom főkápolnájában két oszlopra helyezték. A XV. század végén, V. János király, ott tisztelgett a Szent teste előtt, ahogy a következő században ezt a Santiago de Compostelába zarándokló Manuel király és Luís infáns is megtette.
Még a XVI. században, Mánuel érsek arra gondolt, hogy át kellene helyezni a Szent ereklyéit a Braga-i székesegyházba. Mindazonáltal, előre ismerve a jámbor hívek ellenállását, az ereklyéket először csak elrejti a nép szeme elől, mégpedig a főoltár alá. Így tehát Frei Agostinho de Castro érsek az, aki felismeri, hogy ott mennyire nem biztonságos a szent ereklyék tárolóhelye, lebontatja a főoltárt és szembetalálja magát egy "az Estremoz-ihoz hasonló márvány ládával, amelynek hossza tíz arasz, s melyet fent a tizenkét apostol, középen a Szentháromság, és a négy szegletében a négy evangélista jelképének (Angyal, Sas, Oroszlán és Bika) domborművű alakjai díszítenek, s amely a mi Szentünk ereklyéit tartalmazza." Miután a helyszínre hívták a tanúkat, megbizonyosodtak afelől, hogy ugyanarról a ládáról van szó, amelyet egykor mindenki láthatott. Amikor elmozdították a követ, amely azt a szent tárolóhelyet lezárta, "kellemes és illatos" levegő áradt belőle, ami mindenkit ámulatba ejtett, aki részese volt ennek a természetfeletti jelenségnek.[28] Ez az illat napokig terjengett. Ekkor az érsek úgy döntött, hogy a szent ereklyéket gyűjtsék egy "drága selyemmel bélelt" koporsóba, a lezárás után, annak rendje és módja szerint, kerüljön rá az érseki pecsét és ezek után, ünnepi körmenettel szállítsák az ereklyéket a Szent Fructuosus-i monostor templomába. Ezenközben pedig, a Braga-i Székesegyházban nagyon méltó kápolnát készítsenek a Szent testének befogadására.
A XVIII. század elején, pontosabban 1718-ban Cabido püspök és Mondanho város Szenátusa levelet intézett Rodrigo de Moura érsekhez azzal a kéréssel, hogy adja nekik Dume-i Szent Márton egy ereklyéjét, azért a tiszteletükért, amivel e Szentnek adóznak, hogy az ereklyét a Szentélyükben őrizhessék. Ezt a megbízatást Dr. António Trigo y Falcon kapta, amit csak részben teljesíthetett, mert néhány pillanattal az után, hogy 1718. szeptember 4-én megkapta a Szent ereklyéjét, ő maga meghalt. A megbízatást csak később, egy kanonok váltotta valóra.
1770. május 20-án, D. Gaspar úr szintén felnyittatta Szentünk sírját, hogy onnan kivegyenek egy ereklyét, azzal a céllal, hogy azt a Cedofeita templomban temessék el Portóban, amely városról úgy tartották, hogy ott volt Szent Márton első lakhelye, amikor Galaeciába érkezett.[29] Úgy mondják, hogy Tours-i Szent Márton ereklyéi is itt nyugodtak.
Napjainkra Dume, ahogy Braga városa is sokat fejlődött és változott, de a hívek ugyanazzal a rajongással és hévvel tisztelik Szentjüket. Fogadalmakat tesznek neki a véghezvitt csodákért cserébe. A többség úgy tartja, hogy ő az az Apostol, Apa és Mester, aki életében azoknak a megtéréséért és tanításáért munkálkodott fáradhatatlanul, akik később a luzitán népet alkották.
Erkölcsi tanítású műveinek összességéért, az egyszerű emberek javára végzett hittérítői munkájáért, a szvéb királyság keresztény hitre való megtérítéséért és az általa alapított Dume-i monostor kulturális tevékenységéért, amely aztán az egész középkoron át továbbfejlődött, Szent
Márton jelentősége kiemelkedő az Ibér-félsziget művelődéstörténetének e tőlünk már oly távol eső időszakában.[30]
Csaba Márta fordítása
A latin szövegek fordítása Cs. Tóth Cecília és Hermann István munkája