A kétségbeesett lelkek számára az elmúlt megpróbáltatások emlékezete gyakran enyhíti egy kicsit a jelen fájdalmait, különösképpen, ha azok, melyeket már elmúltak, fölülmúlják azokat, melyeket éppen el kell viselniük[2], és, bár rosszul gyógyít, ki az egyik bajt a másikkal akarja gyógyítani, azért a vigasztalásnak ezt a fajtáját jóváhagyták azok az igen nemes urak is, kik hatalmas tudományuk révén a lélek gyötrelmeire való orvosságokat örökítettek ránk, és megtanítottak bennünket arra, hogyan viselhetik el az emberek mindazokat a kínokat, amelyeknek ezen nyomorúságos élet olyannyira ki van téve és alá van rendelve. Amiért is Szókratész (tükör és iránytű, melyet nemcsak az athéniek, az egész tanításnak[3] feltalálói követtek, de a pogányság többi, mindenféle nemes művészetben jártas része is) azt szokta mondani, hogy mikor az ember veszedelemben forog, hasonlítsa össze a már elmúlt gyötrelmeit azokkal, melyeket most kell elszenvednie, és így könnyen vigaszra lel. Mert egyetlen egy sem lehet olyan kicsiny, hogy a jelen bajoknál ne tűnjék nagyobbnak, és úgy igaz, hogy, ha jól megvizsgáljuk a dolgot és nem hagyjuk, hogy lelkünk szenvedélye elragadjon bennünket, láthatjuk, hogy akármilyen nagy legyen is, nem lehet olyan nagy a szenvedés, melynek hatalma most kínoz bennünket, hogy az előttünk járók ne láttak és viseltek volna el hasonlót vagy még nagyobbat. És ha van olyan nép, melynek esetében ez megérthető és melyre igaz, akkor az a mi sokat szenvedett és meggyötört népünk[4], mely, noha a mostani időben is igen nagy megpróbáltatások miatt kínlódik[5], bizony elődeink életében még sokkal nagyobb bajokat viselt el, miért is ezek a mostaniak kicsinyeknek nevezhetők. És az én vélekedésem szerint könnyen belátható ez, vagy népünk már úgy megfogyatkozott volna, hogy a megpróbáltatások, lévén igen nagyok, már nem találnának embert, kin erőiket kipróbálhatnák. Vagy, amiben hiszek és amit kívánok, hogy ez a gyötrelem, mely eddig üldözött és még mindig üldöz bennünket, enyhülni kezdjen végre, és az annyira várt hajnal a viharos téli éjszaka elmúltával immár pirkadni akarjon egünkön.
A rend, mely szerint ez a mű készült, az, hogy a nagy Jákob pátriárcha a hamis Ycabo név alatt pásztori öltözetben, mert bizony az is volt, siratja gyermekeinek gyötrelmeit, vér, a törvény és a lélek szerinti gyermekeiét, és gyakran Izraelnek egész testét jelképezi igen jogosan, mert mindketten egyetlen létező vagyunk. Őt Nahum és Zachariás vigasztalják, de neveiket kicsit megváltoztattam, ahogy a régi írók szokták tenni. Ezek, lévén kiváló próféták, szavaikkal tanúbizonyságot tesznek hitükről, és azonkívül, hogy Izraelnek sok kétségére választ adnak, végül érvek és próféciák segítségével meggyőzik arról, hogy a bajok elmúltak immár és az oly igen kívánt üdv már közel van, és arról, hogy az milyen lesz, sok és igaz hírt mondanak.
A pásztorok nevei nem ok nélkül valóak[6], mert Ycabo, mely atyánkat jelöli, ugyanazokból a betűkből áll, mint Jákob[7] és ezenkívül a szent nyelven[8] annyit jelent, mint: elmúlt Izrael dicsősége, mely nevet Éli főpap menye adott fiának, akit akkor szült, mikor értesült a frigyláda palesztinaiak általi elrablásának szomorú híréről.
Numeo Nahum vigasztaló jelentéséből származik, mert ez az ő szerepe ebben a műben; Zachariás[9]Zicareoként pedig azokra a javakra emlékeztet bennünket, melyeket Izrael elszenvedett kínjaiért kapott kárpótlásul, és a bosszúra, mely az ő kedvéért teljesült be.
Bizonyos urak, mielőtt megismerték volna szándékomat, azt mondták, hogy jobb lett volna kasztíliai nyelven[10] írnom, de én úgy hiszem, hogy ebben nem tévedtem, mert lévén az én fő szándékom, hogy a portugálokhoz[11] szóljak és szemük elé tárva száműzetésünk emlékezetét, számos eszköz segítségével és hosszú beszéd révén némi megkönnyebbülést adjak kínjainkra, amelyeket ott[12] elszenvedtünk, nem lenne helyénvaló, ha menekülvén a nyelvtől, melyet csecsből szoptam, más, kölcsönzött nyelvezetet válasszak arra a célra, hogy honfitársaimhoz szóljak. És bár sokan vannak körülöttünk, kik Kasztíliából száműzettek[13], és az én elődeim is onnan származtak, úgy tűnik nekem, hogy helyesebb a jelennel és a nagyobb számú csoporttal számolnom.
Az Ycabo pásztornak nevezett Izrael az emberi társaságtól messze fekvő helyen félrehúzódva siratja gyötrelmeit.[14] Nahum és Zachariás pásztori névvel és öltözetben így találnak rá - nekik elbeszéli minden kínját és ők megvigasztalják.
Ycabo: Ez a megfelelő hely arra, hogy gyötrelmeimet sirassam, és a legmagasabb égig emeljem panaszomat. Ti, magányos fák és szelíd vizek, kik készek vagytok arra, hogy meghallgassatok, hallgassatok meg, és könyörüljetek kínjaimon![15] Kétségbeesett lelkek, megfáradt, összetört tagok, elviselni oly súlyos teher, vegyetek erőt magatokon, kiszáradt forrású, fáradt szem, ezer és ezer véres könnyet ejts! Magas és sűrű lombok, melyek elrejtitek előlem a gyenge világosság sugarait, húzódjatok félre egy kicsit, hogy szüntelen és keserű sóhajaim felszállhassanak a felhőkig, és adjatok helyet arra, hogy kiáltásaim a föld mind a négy sarkában hallhatóak legyenek!
Európa, Európa (én földi Poklom)[16], mit mondjak rólad, ha tagjaimból raktad össze diadalmaid nagyobbik részét, hogyan dicsérjelek, bűnös és harcos Itália: benned a kiéhezett oroszlánok bárányaim húsát szétmarcangolva laktak jól; élettel teli francia mezők, mérgezett füveket legeltek benned a juhaim; gőgös, durva és hegyekkel teli Németföld, darabokban hulltak alá alpesi szikláidról gidáim, édes és hideg angol vizek, keserű és sós itallal itattad jószágaimat! Képmutató, kegyetlen és ordas Hispánia, tolvaj és vérszomjas farkasok pusztították és pusztítják benned még mindig az én gyapjas nyájamat!
Numeo: Ó, Zicareo! Vagy csalatkozom, vagy valaki jár ebben a vadonban, mert olyan zajt hallok, mint emberi hangnak tűnik. Várj egy kicsit a kedvemért, és meghalljuk megint.
Numeo: Ó, jó pásztor, mit csinálsz te itt, ezen a különös és félreeső helyen? Hová való vagy, hogy ilyen szomorúnak mutatkozol és ilyen magányos és félelmetes helyen egyedül bujdokolsz? A jószerencse úgy örvendeztessen meg bárányaid és kecskéid megsokasításával, hogy el ne fedd előlünk titkodat, mert ha kínjaidra kezünkből némi orvosságot kaphatsz, igen szívesen felajánljuk azt neked mostantól fogva. Vidítsd fel szomorú orcádat és emeld föl fejedet, szűnjenek meg hosszú és gyötrelmes sóhajaid, melyek, ahogy láttam és csaknem még most is látom, kebledet hol kiáltásokkal, hol nyugtalan ütésekkel kínozzák!
Zicareo: Ó, fivérünk, állj föl onnan, gyere velünk és a közeli, tiszta vizű forrás vizében mosd meg szemedet, mert a sok sírástól nedves és elnehezült, és ha nincs ellenedre társaságunk, jöjj el kunyhónkba, ahol megpihenhetsz és ahol fehér tejjel és friss tejszínnel kínálunk majd meg.
Ycabo: Jóságos és kedves pásztorok, nem érkezett el még az én megnyugvásom ideje[17], és mindaz az öröm és derű, mi ezen a helyen ér (mivel nem illenek ide) nem szerezhet enyhületet nekem, sem megkövült keblembe behatolni nem tud, ezért ne törekedjetek arra, hogy vidámságot adjatok nekem, mert ez csak még nagyobbá teszi a szomorúak gyötrelmeit, és (ha jó szándékkal is), így növeltétek meg most az enyémeket, melyek addig nyugodtan töltötték ki rajtam haragjukat.[18] Távozzatok, és én is lecsendesítem őket újra.
Zicareo: Nem távozunk semmiképpen, hiszen minden túlságba vitt szenvedés káros, inkább arra kérünk, hogy oszd meg velünk a fájdalmadat, mert (kétségtelenül) úgy hiszem, hogy valamennyit enyhülni fog a szenvedésed, mert a bajok csökkennek, mikor megosztjuk őket valakivel.
Fordította és jegyzetekkel ellátta: Ladányi-Turóczy Csilla. A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Samuel Usque: Consolaçam ás Tribulaçoens de Izrael, Com revisăo e prefácio de Mendes dos Remédios, Coimbra, França Amado - Editor, 1906