PALIMPSZESZT
14. szám --[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]

Samuel USQUE
Vigasztalás Izraelnek megpróbáltatásaiban

Prológus: A könyv rendjéről és okáról, prológus a Portugáliából száműzötteknek

A kétségbeesett lelkek számára az elmúlt megpróbáltatások emlékezete gyakran enyhíti egy kicsit a jelen fájdalmait, különösképpen, ha azok, melyeket már elmúltak, fölülmúlják azokat, melyeket éppen el kell viselniük[2], és, bár rosszul gyógyít, ki az egyik bajt a másikkal akarja gyógyítani, azért a vigasztalásnak ezt a fajtáját jóváhagyták azok az igen nemes urak is, kik hatalmas tudományuk révén a lélek gyötrelmeire való orvosságokat örökítettek ránk, és megtanítottak bennünket arra, hogyan viselhetik el az emberek mindazokat a kínokat, amelyeknek ezen nyomorúságos élet olyannyira ki van téve és alá van rendelve. Amiért is Szókratész (tükör és iránytű, melyet nemcsak az athéniek, az egész tanításnak[3] feltalálói követtek, de a pogányság többi, mindenféle nemes művészetben jártas része is) azt szokta mondani, hogy mikor az ember veszedelemben forog, hasonlítsa össze a már elmúlt gyötrelmeit azokkal, melyeket most kell elszenvednie, és így könnyen vigaszra lel. Mert egyetlen egy sem lehet olyan kicsiny, hogy a jelen bajoknál ne tűnjék nagyobbnak, és úgy igaz, hogy, ha jól megvizsgáljuk a dolgot és nem hagyjuk, hogy lelkünk szenvedélye elragadjon bennünket, láthatjuk, hogy akármilyen nagy legyen is, nem lehet olyan nagy a szenvedés, melynek hatalma most kínoz bennünket, hogy az előttünk járók ne láttak és viseltek volna el hasonlót vagy még nagyobbat. És ha van olyan nép, melynek esetében ez megérthető és melyre igaz, akkor az a mi sokat szenvedett és meggyötört népünk[4], mely, noha a mostani időben is igen nagy megpróbáltatások miatt kínlódik[5], bizony elődeink életében még sokkal nagyobb bajokat viselt el, miért is ezek a mostaniak kicsinyeknek nevezhetők. És az én vélekedésem szerint könnyen belátható ez, vagy népünk már úgy megfogyatkozott volna, hogy a megpróbáltatások, lévén igen nagyok, már nem találnának embert, kin erőiket kipróbálhatnák. Vagy, amiben hiszek és amit kívánok, hogy ez a gyötrelem, mely eddig üldözött és még mindig üldöz bennünket, enyhülni kezdjen végre, és az annyira várt hajnal a viharos téli éjszaka elmúltával immár pirkadni akarjon egünkön.

A rend, mely szerint ez a mű készült, az, hogy a nagy Jákob pátriárcha a hamis Ycabo név alatt pásztori öltözetben, mert bizony az is volt, siratja gyermekeinek gyötrelmeit, vér, a törvény és a lélek szerinti gyermekeiét, és gyakran Izraelnek egész testét jelképezi igen jogosan, mert mindketten egyetlen létező vagyunk. Őt Nahum és Zachariás vigasztalják, de neveiket kicsit megváltoztattam, ahogy a régi írók szokták tenni. Ezek, lévén kiváló próféták, szavaikkal tanúbizonyságot tesznek hitükről, és azonkívül, hogy Izraelnek sok kétségére választ adnak, végül érvek és próféciák segítségével meggyőzik arról, hogy a bajok elmúltak immár és az oly igen kívánt üdv már közel van, és arról, hogy az milyen lesz, sok és igaz hírt mondanak.

A pásztorok nevei nem ok nélkül valóak[6], mert Ycabo, mely atyánkat jelöli, ugyanazokból a betűkből áll, mint Jákob[7] és ezenkívül a szent nyelven[8] annyit jelent, mint: elmúlt Izrael dicsősége, mely nevet Éli főpap menye adott fiának, akit akkor szült, mikor értesült a frigyláda palesztinaiak általi elrablásának szomorú híréről.
Numeo Nahum vigasztaló jelentéséből származik, mert ez az ő szerepe ebben a műben; Zachariás[9]Zicareoként pedig azokra a javakra emlékeztet bennünket, melyeket Izrael elszenvedett kínjaiért kapott kárpótlásul, és a bosszúra, mely az ő kedvéért teljesült be.
Bizonyos urak, mielőtt megismerték volna szándékomat, azt mondták, hogy jobb lett volna kasztíliai nyelven[10] írnom, de én úgy hiszem, hogy ebben nem tévedtem, mert lévén az én fő szándékom, hogy a portugálokhoz[11] szóljak és szemük elé tárva száműzetésünk emlékezetét, számos eszköz segítségével és hosszú beszéd révén némi megkönnyebbülést adjak kínjainkra, amelyeket ott[12] elszenvedtünk, nem lenne helyénvaló, ha menekülvén a nyelvtől, melyet csecsből szoptam, más, kölcsönzött nyelvezetet válasszak arra a célra, hogy honfitársaimhoz szóljak. És bár sokan vannak körülöttünk, kik Kasztíliából száműzettek[13], és az én elődeim is onnan származtak, úgy tűnik nekem, hogy helyesebb a jelennel és a nagyobb számú csoporttal számolnom.



Az Ycabo pásztornak nevezett Izrael az emberi társaságtól messze fekvő helyen félrehúzódva siratja gyötrelmeit.[14] Nahum és Zachariás pásztori névvel és öltözetben így találnak rá - nekik elbeszéli minden kínját és ők megvigasztalják.

Pásztori párbeszéd a Szentírásról. Ycabo. Numeo. és Zicareo. A párbeszéd résztvevői

Ycabo: Ez a megfelelő hely arra, hogy gyötrelmeimet sirassam, és a legmagasabb égig emeljem panaszomat. Ti, magányos fák és szelíd vizek, kik készek vagytok arra, hogy meghallgassatok, hallgassatok meg, és könyörüljetek kínjaimon![15] Kétségbeesett lelkek, megfáradt, összetört tagok, elviselni oly súlyos teher, vegyetek erőt magatokon, kiszáradt forrású, fáradt szem, ezer és ezer véres könnyet ejts! Magas és sűrű lombok, melyek elrejtitek előlem a gyenge világosság sugarait, húzódjatok félre egy kicsit, hogy szüntelen és keserű sóhajaim felszállhassanak a felhőkig, és adjatok helyet arra, hogy kiáltásaim a föld mind a négy sarkában hallhatóak legyenek!

Európa, Európa (én földi Poklom)[16], mit mondjak rólad, ha tagjaimból raktad össze diadalmaid nagyobbik részét, hogyan dicsérjelek, bűnös és harcos Itália: benned a kiéhezett oroszlánok bárányaim húsát szétmarcangolva laktak jól; élettel teli francia mezők, mérgezett füveket legeltek benned a juhaim; gőgös, durva és hegyekkel teli Németföld, darabokban hulltak alá alpesi szikláidról gidáim, édes és hideg angol vizek, keserű és sós itallal itattad jószágaimat! Képmutató, kegyetlen és ordas Hispánia, tolvaj és vérszomjas farkasok pusztították és pusztítják benned még mindig az én gyapjas nyájamat!

Numeo: Ó, Zicareo! Vagy csalatkozom, vagy valaki jár ebben a vadonban, mert olyan zajt hallok, mint emberi hangnak tűnik. Várj egy kicsit a kedvemért, és meghalljuk megint.

Numeo: Ó, jó pásztor, mit csinálsz te itt, ezen a különös és félreeső helyen? Hová való vagy, hogy ilyen szomorúnak mutatkozol és ilyen magányos és félelmetes helyen egyedül bujdokolsz? A jószerencse úgy örvendeztessen meg bárányaid és kecskéid megsokasításával, hogy el ne fedd előlünk titkodat, mert ha kínjaidra kezünkből némi orvosságot kaphatsz, igen szívesen felajánljuk azt neked mostantól fogva. Vidítsd fel szomorú orcádat és emeld föl fejedet, szűnjenek meg hosszú és gyötrelmes sóhajaid, melyek, ahogy láttam és csaknem még most is látom, kebledet hol kiáltásokkal, hol nyugtalan ütésekkel kínozzák!

Zicareo: Ó, fivérünk, állj föl onnan, gyere velünk és a közeli, tiszta vizű forrás vizében mosd meg szemedet, mert a sok sírástól nedves és elnehezült, és ha nincs ellenedre társaságunk, jöjj el kunyhónkba, ahol megpihenhetsz és ahol fehér tejjel és friss tejszínnel kínálunk majd meg.

Ycabo: Jóságos és kedves pásztorok, nem érkezett el még az én megnyugvásom ideje[17], és mindaz az öröm és derű, mi ezen a helyen ér (mivel nem illenek ide) nem szerezhet enyhületet nekem, sem megkövült keblembe behatolni nem tud, ezért ne törekedjetek arra, hogy vidámságot adjatok nekem, mert ez csak még nagyobbá teszi a szomorúak gyötrelmeit, és (ha jó szándékkal is), így növeltétek meg most az enyémeket, melyek addig nyugodtan töltötték ki rajtam haragjukat.[18] Távozzatok, és én is lecsendesítem őket újra.

Zicareo: Nem távozunk semmiképpen, hiszen minden túlságba vitt szenvedés káros, inkább arra kérünk, hogy oszd meg velünk a fájdalmadat, mert (kétségtelenül) úgy hiszem, hogy valamennyit enyhülni fog a szenvedésed, mert a bajok csökkennek, mikor megosztjuk őket valakivel.


Fordította és jegyzetekkel ellátta: Ladányi-Turóczy Csilla. A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Samuel Usque: Consolaçam ás Tribulaçoens de Izrael, Com revisăo e prefácio de Mendes dos Remédios, Coimbra, França Amado - Editor, 1906

Jegyzetek


[1] A Prológust egy ajánlás előzi meg, mely az igen kiváló Dona Gracia Nasci úrnőnek szól. Dona Gracia Nasci (1510-1569, alias Gracia Mendes, Francisco Mendes, lisszaboni bankár özvegye, alias Beatriz de Luna), férje halála után Európa egyik leggazdagabb asszonyaként hagyta el Portugáliát, először sógoránál Antwerpenben, majd Velencében keresve menedéket - a Serenissima saját huga feljelentése alapján két évig nem engedte el területéről, szabadulását Joao Micas (alias Joseph Nasi) eszközölte ki (róla bővebben a Clareo és Florisea jegyzeteiben), ki később elnyerte egyetlen, gazdagsága miatt keresztény főnemesek által is többször feleségül kért leánya kezét. Dona Gracia és kisérete Velence után Ferrarában tartózkodott (Usque itt találkozhatott vele), majd Konstantinápolyban talált végső menedékre, itt is halt meg. A Clareo és Floriseával kapcsolatban beszélünk a emigráns zsidóság megmentése érdekében betöltött szerepéről.
[2] Ugyanez a gondolat szerepel a Leány és Hajadon elején is, a Clareo és Florisea szerzője szintén átveszi a motívumot.
[3] Doutrina = valószínűleg a filozófiára gondol
[4] Izrael népe, azaz a zsidóság (nem csak a szefárdok)
[5] A XVI. sz. második feléről van szó, a kényszerkeresztelések és kiűzetés utáni, az Inkvizíció teljhatalommal való felruházását követően kialakult helyzetről, amely elsősorban az Ibér-félszigeten maradtak életét keserítette meg, de az elmenekült, száműzött zsidóságnak is súlyos gondokat okozott. A mű nem a Portugáliában maradt, hanem az Európa egyéb részeiben emigránsként élő, de Portugáliában (vagy spanyol földön) született szefárdokhoz szól, akiknek egy része nyíltan a zsidó rítusok szerint élt, de nagyobb része kereszténynek vallotta magát. A hitvallás még évszázadokig kétséges, ambivalens kérdés marad, sokakról nem lehet megállapítani, hogy visszatértek-e hivatalosan Mózes törvényéhez - mindenesetre, ha megtették, félelem nélkül csak a keresztény Európán kívül tehették meg, mint ezt a Vigasztalás ajánlásában dicsőített Dona Gracia Nasci példája bizonyítja.
[6] Az anagrammák magyarázata nem szokásos a művek elején, noha használatuk széles körben elterjedt (Leány és Hajadon; Clareo és Florisea; Naceo és Amperidónia; Diana, etc.) - itt azonban a szerző talán kifejezetten a héber nyelven már nem értő közönségre gondolva fejti ki, mely névnek mi a jelentősége. A logika mindenesetre a Kabala logikája: a betűk felcserélése nem változtatja meg a szó jelentését, csak felfedi egy-egy eddig rejtett tulajdonságát, ill. megerősíti az eredeti jelentést.
[7] Portugálul: Yahacob
[8] Héberül
[9] Portugálul: Zahariahu
[10] A kasztíliai a spanyol nyelvet jelöli - de a félszigeten a spanyol mint fogalom ritkán használatos, ebben az időben csakis az egész ibér világra vonatkozóan. Ami a nyelvválasztást illeti: megdöbbentő, milyen soknyelvűek voltak ebben az időben a szerzők, de nem csak ők - különösen a zsidó közösségre jellemző a multilinguis létezés - magától értetődő, hogy a két ibér nyelvet ismerték, de természetesen (legalábbis a beolvasztás megvalósulása előtti időig) beszéltek egyfajta héber nyelvváltozatot is, valamint egy újlatin, ladin-nak nevezett, külön szefárd használatra alkotott nyelvet (ez egészen máig létezik, ahogy az Észak-Afrikában gyűjtött népdalok bizonyítják), eredetiben olvasták az Ószövetséget és a Talmudot, tudtak latinul, sokszor görögül is, kereskedelmi kapcsolataik révén mozarabul ill. arabul. Egy szerző három, négy nyelven is alkothatott, tehát a nyelvválasztás nem egyszerű származás által meghatározott, hanem ideológiai vagy művészi kérdés.
[11] Nyilván nem portugál keresztényekhez, hanem portugál származású szefárd menekültekhez.
[12] Ott: Portugáliában. Noha Samuel Usque elődei Kasztíliából származtak, ő portugálnak vallotta magát.
[13] Az 1492-es, Isabella és Ferdinánd által véghezvitt száműzetés nyomán, de már korábban is, tömegekben települtek át szefárdok Portugáliába - és mivel onnan sokáig nem tudtak távozni, megszokták a nyelvet, az ott születettek pedig már a portugált tekintették anyanyelvüknek (ahogy Usque is). Így aztán még azok számára sem jelenthetett gondot a Vigasztalás olvasása, akik a kasztíliain nőttek fel. Számban a mű megszületése idején már többen voltak azok, akik a portugált tekintették anyanyelvüknek, noha a kiűzési hullám kezdete előtt nyilván nagyobb tömegben éltek szefárdok a katolikus királyok országaiban, mint Portugáliában.
[14] Közhely a pásztori költészetben, hogy a pásztor/költő elhagyott helyre vonul, hogy bánatában énekeljen. Itt azonban a spirituális szándék sokkal erősebb - a pásztorköltészet közhelye a bibliai pusztába való kivonulás-motívummal találkozik.
[15] A természet megszólítása szintén gyakori a pásztori költészetben, elsősorban a conversók műveiben. Valószínű, hogy itt is, mint Bernardim és Montemayor esetében, a Super flumina Babylonis kezdetű zsoltár gondolatát veszi át a szerző.
[16] A korra nem csupán az Ibér-félszigeten volt jellemző az antiszemitizmus, mint ez a felsorolás is bizonyítja.
[17] Ycabo-Jákob érvelése erősen emlékeztet a Bernardim-eklogák szerelmes pásztorainak érvelésére. Noha látszólag a kesergés oka különbözik, a vigasztalhatatlanság állapota hasonló. Igaz, Jákob, lévén a mű műfaja vigasztalás, végül enged az őt meggyőzni próbálóknak, míg Jano, Persio etc. pásztorok, valószínűsíthetően a költő, Bernardim alteregói, kitartanak fájdalmuk örök és szavakkal nem enyhíthető voltának érve mellett - ez az igazán nagy különbség a két szerző között! Maga a Vigasztalás mint műfaj az ókorban alakult ki, leghíresebb képviselője Seneca (Consolatio-k).
[18] Nagyon hasonlóan érvel a Leány a Leány és Hajadon kezdetén. A kínok, fájdalmak megszemélyesítve, mintegy önálló élettel és akarattal rendelkező lényekként tűnnek fel ezekben a szövegekben.



[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]