PALIMPSZESZT
12. szám --[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]

PÁL Ferenc
Pessoa Magyarországon -- a Pessoa-művek magyar fordításának, megjelenésének és értelmezésének története


Fernando Pessoa magyarországi megismerése az 1960-as évek derekán kezdődik. Jelenlegi tudomásunk szerint első hazai népszerűsítője Nemes Nagy Ágnes költő, aki a Nagyvilág című világ-irodalmi folyóirat 1964. évi 8. számában közölt négy Pessoa vers fordításához írt bevezetőjében röviden összefoglalva ismerteti a költő munkásságát.

A Pessoa-blokk kitüntető helyet kap az említett folyóiratszámban: rögtön a lap elején elhelyezkedő tartalomjegyzék után következik, ilyenképpen vezető anyagnak tekinthető.[1] Nemes Nagy Ágnes bevezetőjében a közvetett megismerésre hivatkozik, Pessoának a hazaival (értsd portugáliai) együtt kibontakozó külföldi, az ötvenes évek óta tartó "hirtelen és majdnem meghökkentő népszerűsége" irányította figyelmét a portugál költő munkásságára. Armand Guibert, a portugál költő francia kutatójának egy tanulmánya[2] és a franciául megjelent versek révén jutott közelebb Pessoához, ez annál is inkább valószínű, mivel a kor magyar költőinek tájékozódása elsősorban francia irányultságú volt. A rövid életrajzi ismertetés után a három heteronim költőtárs, majd pedig Pessoa költői vonásainak ismertetése következik.

Nemes Nagy Ágnes négy verset fordít le Pessoa-tól, ezek: Önlélekrajz, Sebestyén, Portugália Királya, Ez a régi szorongás (részletek a Trafikból )[sic!], Kálvária, VI. stáció. Ezek a versek, mivel Pessoa első magyar fordításai, kuriózumnak számítanak, de néhány problémát is fölvetnek. Az első az Ez a régi szorongás alcíme, amely ezt a verset tévesen a Trafik részletének tünteti föl. A második a fordítások formahűségének kérdése. Nemes Nagy Ágnes az eredeti formától mindegyik vers esetében eltér. Az Önlélekrajz eredetiben jambikus, hét szótagos, keresztrímes sorai nála trochaikus, 8-9 szótagos, félrímes sorokká válnak. A Kálvária 10 szótagos soraiból 11 szótagos sorok lesznek nála, az eredeti abba abba cdd ccd rímképletét abab cdcd eef gg'f' rímsorra váltja, s az eredeti tiszta rímeit nemegyszer asszonáncokkal adja át a magyarban. Ez utóbbi nem annyira költői hiba, mint a magyar költői fordítások sajátossága. A váltakozó szótagszám sem annyira a figyelmetlenségnek, hanem föltételezhetően a portugál eredetiknek a magyar számlálási gyakorlat alapján nehezen fölfejthető, megzavaró szótagszámából következett, hiszen mindegyik metrikus versben a szótagok számának gyarapodását tapasztalhatjuk. A Kálváriában talán csak a szonett hagyományainak figyelembe vétele és betartása miatt nem jelentek meg 12 szótagos sorok.

Pessoa alaposabb megismerését és népszerűségét az évtized utolsó harmada hozza el. Az Évgyűrűk c. antológiában (1967) két verse jelenik meg Kálnoky László fordításában.

Az 1968-ban megjelenő A XX. század külföldi írói című irodalmi lexikonban közepes méretű (kb. 3400 betűhely) Remarque Maeterlinck, Max Frisch, Franz Werfel terjedelmű szócikkel szerepel, ami abban a korban a jelentősebb, polgári szemléletű íróknak kijárt. A szócikk, amelyet Dr. Rózsa Zoltán - a Portugál Tanszék későbbi vezetője írt - pontos, szabatos, és bár szabadulni igyekszik a marxista irodalomtörténet-írás közhelyeitől, értékelésében nem érzékelteti világosan Pessoa költészetének lényegét.

A Nagyvilág 1968. évi 12. számában Somlyó György - aki már Pessoa válogatásának fordításán dolgozik - A költőparadoxon (Fernando Pessoa egy verséről) címmel elemzi az Autopszichográ-fiát. Ez a rövid, brilliáns eszmefuttatás már föltételezi Pessoa minimális ismeretét, mert a költői pályarajz ilyenkor megengedhető bemutatását elhagyva az elemzendő költeményre összpontosítja figyelmét. A Diderot-i Színészparadoxonból kiindulva bontja ki a művészi attitűdnek ebben a versben tökéletes pontossággal megfogalmazott képét. Elemzésében megidézi Tonio Kröger alakját - aki Thomas Mann ifjúkori alteregójaként a művészsorsnak ugyanezeket az ellentmondásait élte át - és Jorge Luis Borgesnek az alkotó kettősségéről, a "létezés, álom és alakítás" hármas egységéről vallott költői vízióját. Fernando Pessoa-t ezzel belehelyezte a magyar olvasó számára a világirodalom közegébe.

1969. júniusában a Nagyvilág 1969/6. számában, újabb öt Pessoa vers jelenik meg Somlyó György magyarításában: a Ha már ..., Egy esős nap..., a Valaki, aki... (Caeiro-tól), A Newton-féle... és Harcias óda (Campostól). Ezek a versek minimális változtatással megjelennek az első magyar Pessoa verseskötetben is, amelyet 1969-ben adott közre az Európa könyvkiadó a Napjaink költészete c. sorozat darabjaként, a sorozatra jellemző csaknem négyszögletes, fekete papírborítójú, puha fedelű, 187 oldalas fűzött kötetben. A kötet Pessoa-Campos egyik versének kezdősorát kölcsönvéve az Ez az ősi szorongás címet kapta. Válogatója, fordítója Somlyó György volt, és az utószót is ő írta. A kötet megjelenésének némiképpen disszonáns felhangja, hogy a válogatás egy brazil kiadás alapján készült[3].

A kötet 76 verset tartalmaz. Pessoa saját maga versei közül 2 verset az Üzenet című kötetből és 18-at a Daloskönyvből. Alberto Caeiro-tól 20 verset, Ricardo Reistől 12 verset és végül Álvaro de Campostól 24-et. Az utószó a költői álarcokkal, átlényegüléssel, személyvesztéssel foglalkozik, az Armand Guibert által publikált és kommentált Pessoa-levélrészletből, mint inspiráló szövegből kiindulva. Ettől az időtől fogva a három heteronim költőfigurát létrehozó "tudatrobbanás" és a magas komód (amely mellett állva Pessoa papírra vetette Caeiro verseit) bevonul a magyar irodalmi köztudatba.

Somlyó György fordításai formahűek, viszonylag pontosak, bár olykor-olykor egy félreértelmezés akad bennük (ilyen pl. a "pavimento térreo" ('földszint') "döngölt padló"-ra magyarítása az A Chevrolet volánjánál-ban), de ezek igazán nem súlyosak. A versek hangszerelése azonban egy kicsit könnyedebbre, frivolabbra sikerült az eredeti versek hangütésénél. A pessoai könnyed dalforma, amely az eredetiben a népdalok keresetlenségét idézi fel, itt túlságos gördülékenységével elvesztegetni látszik a gondolatiságot. (Ezért szólnak hitelesebben Nemes Nagy Ágnes inkább a gondolatok átadására figyelő, döcögősebb fordításai. Érdekes egyébként, hogy Nemes Nagy fordításait Somlyó következetesen újrafordítja.) Caeiro és Campos fordításaiban van egy csipetnyi nyegleség, városias hányavetiség, amely hasonlóképpen a gondolati elmélyedés ellen hat.

Az 1969-es Pessoa kötet, amely 1900 példányban jelent meg, pillanatok alatt "best seller" lett, hamarosan eltűnt a könyvesboltokból, majd egy idő múlva a könyvtárak polcairól is (nem éppen törvényes módon) átvándorolt a Pessoa-rajongók magánkönyvtárába, úgyhogy ennek a kiadásnak a darabjai ma már könyvritkaságnak számítanak.

A Nagyvilág c. folyóiratban megjelent Költőparadoxon c. tanulmány és a Pessoa verseskötet versfordításai és utószava jelentik azt a tőkét, amelyet a következő években újra meg újra fölhasználva Somlyó György Pessoa kizárólagos népszerűsítőjévé lép elő. A Nagyvilág-cikket változatlanul adja közre Fernando Pessoa: Autopszichográfia címmel a világirodalom válogatott verseit bemutató és elemző Miért szép? című, 1970-ben, a Gondolat kiadónál megjelent kötetben. Az 1971-ben megjelent A költészet évadai 3. című saját kötetében Somlyó Fernando Pessoa - két megközelítésben összefoglaló címmel újra kiadja ugyanezt a két tanulmányát[4]. Ez a két tanulmány változatlan összefoglaló címmel még egyszer megjelenik a fordító "Másutt" című 1979-ben a Szépirodalmi Könyvkiadónál megjelentetett tanulmánykötetében. Az Ez az ősi szorongás című kötet versei közül pedig huszonhatot újra megjelentetett Szélrózsa című fordításantológiájának 1973-ban kiadott 2. ciklusában.[5]

Somlyó György ekképpen Fernando Pessoa "hivatalos fordítójává" lépett elő, pedig ezekben az években mások is fordítottak Pessoa verseket. Itt kell megemlítenünk az Európa Könyvkiadó Hesperidák kertje című, 1971-ben megjelent két kötetes antológiáját[6], amelyben tizenegy Pessoa vers van, s a már említett Nemes Nagy Ágnes (Portugál Tenger, Az állvány) mellett, mint Pessoa-fordító megjelenik Tótfalusi István (Ricardo Reis ódája) és Kálnoky László (A szörnyű éjszakán). Somlyó György fordításai ( Az utolsó varázslat, Kálvária X., Behúzódom, Óda, Lemondás, A Chevrolet volánjánál, Trafik) a korábban publikált versek változatlan újraközlései. Az ebbe a kötetbe készült verseken látszik a hozzáértő előkészítői munka, mert formai szempontból tökéletesnek mondhatók, az olvasó nem találkozik olyan esetlegességekkel, mint Nemes Nagy Ágnes korábbi fordításainál.[7]

Az 1976-ban megjelent két kötetes Világirodalmi kisenciklopédiában Szapphóval, Montaigne-nyel, Oscar Wilde-dal nagyjából azonos terjedelmű szócikkben ismertetik a munkásságát. Ez az ismertetés korrekt, szabatos és igaz, de nyomaiban még megvan benne a korábbi doktriner marxista irodalom-felfogás, ahol a századelő alkotója, ha nem apologétája a fennálló állapotoknak, akkor szükségképpen a "töredékekre bomlott polgári világot" látja.

Pessoa ebben az időben az értelmiség állandó olvasmányává válik. Ruttkai Évának, a kor kimagasló színésznőjének esti olvasmánya volt Fernando Pessoa, olyannyira, hogy életét a portugál költő egyik verssorát ("futva élek, de egyenesen") idézve jellemezte barátainak[8]

Somlyó György a Philoktétész sebe (Bevezetés a modern költészetbe) c. könyvében[9] három alkalommal is idézi Fernando Pessoa-t. A 38. oldalon a jelentéssé váló, majd újra visszaalakuló jellel kapcsolatban Alberto Caeiro Valaki, aki c. versét idézi, a 64. oldalon a XX. századi szorongás és az istenvesztés illusztrálására Pessoa "saját maga" Ez az ősi szorongás és Karácsony című verséből ragad ki egy-egy részletet, a 341. oldalon pedig az új versalakzatokat kialakító jelen századi költők között említi meg Pessoa nevét.

Pessoának a magyar értelmiségi gondolkodásba történő beágyazódását bizonyítja Temesi Ferenc Por című szótárregényének egy részlete is[10]. A második kötetben található trafik szócikk harmadik utalása Pessoa (487. o.) Trafik c. versére vonatkozik.[11]

A terjedelmes és alapos Világirodalmi Lexikon 1986-ban megjelent 10. kötetében már jelentőségének megfelelő terjedelemben, három és fél hasábon tárgyalja Pessoa munkásságát. A brazil irodalmár, Rónai Pál, értő elemzését adja Pessoa életének és művének, s szócikkében megörvendeztet bennünket az Autopszichográfia első versszakának könnyed, talán túlságosan is gördülékeny fordításával.

Pessoa igazi sikersorozata 1987-től kezdődik Magyarországon. A Nagyvilág c. világirodalmi folyóirat a költő születésének századik évfordulójára készülve az 1987. júliusi számában rövid bevezetővel Kukorelly Endre fordításában hat verset (Macska, ha..., Amibe csak..., Ez, Ma csaknem két oldalt olvastam..., Kövesd a sorsodat..., Rémesen náthás vagyok...) közöl, amelyet a bevezető írója, Pál Ferenc által fordított A kétségek könyvéből kiválasztott 8 részlet követ. A folyóirat 1988 júniusi számában - a költő születésének századik évfordulójáról egy rövidke tanulmánnyal megemlékezve - újabb Pessoa-verseket ad közre, a lapban szétszórva. Várady Szabolcs a II., a VIII., a XIV., a XVII., a XXIII., a XXVIII. és a XXXIV. angol szonettet fordította, Csuday Csaba Walt Whitman köszöntésé-t, Takács Zsuzsa a Christian Rosenkreutz sírjánál-t és Szőnyi Ferenc a Boldog hajókat és az E test-világon-t.

Ez a közlés már előkészítette az év végén megjelenő újabb Pessoa-verseskötetet, amellyel a Helikon kiadó az 1988-as évfordulóról emlékezett meg. A mintegy kétezer ötszász verssort tartalmazó Arc, többes számban c. verseskönyvben 92 vers szerepel Pessoa-tól és heteronimjeitől. A kötet érdekes koncepciója, hogy az angol versek Pessoa-ját külön költőnek tekinti, és a kisebb terjedelmű Pessoa-válogatásoktól eltérően közli az Epithalamiumot valamint az Angol szonettek közül 13-at. Fernando Pessoa saját maga verseiből 32-t, Caeiro pásztorkölteményeiből 15-öt, Ricardo Reis ódáiból 20-at és Álvaro de Campos verseiből pedig 12-őt ad közre. Ennek a kötetnek másik érdekessége, hogy az egyes heteronimek műveit más-más karakterű magyar költő ültette át magyarra. Az angol szonettek fordítója a hűvösen elegáns Várady Szabolcs, aki hűen, az eredeti gongorisztikusan bonyolult szerkezeteit pontosan átmentve fordított. Fernando Pessoa "saját maga" verseit nagyobbrészt Kukorelly Endre fordította: saját költészetének pszeudo-infantilis, városias hangvétele helyenként átütött a Pessoa verseken. Pessoa kötött, tisztarímű dalformájával azonban nem mindenütt tudott megbirkózni, a fordításokban sokszor nem egyezik a szótagszám és a rímelhelyezés az eredetivel, a rímei asszonáncok a pessoai teljes rímek helyett.[12] Az Autopszichográfia fordításával pedig megszületett a vers harmadik magyar változata is.[13]

Takács Zsuzsa, Csuday Csaba és Szőnyi Ferenc is fordított néhány Pessoa "saját maga" verset. Ez utóbbi fordításai pontosak, hangulatosak, dalszerűek, könnyedek, mégis a maguk múlt századi jellegű hangulatával, kidolgozott nyelvezetükkel némi idegenkedést keltettek az olvasókban, akikhez ma a Kukorelly Endre-féle borzasabb, kissé urbánusabb hangvétel áll közelebb. Lehet, hogy ez a Somlyó György féle 1969-es fordítások nyomán kialakult Pessoa-kép miatt van így. Pedig véleményünk szerint Pessoa "saját maga" igazi hangja ez a kissé konzervatívabb, régies vagy népies ízű dalforma.

Alberto Caeiro versein Csuday Csaba és Kukorelly Endre osztozott, Ricardo Reis ódáit három kivételével Takács Zsuzsa fordította, aki az antik valamint a középkori spanyol költészet fordításában szerzett tapasztalataival, biztos formaérzékkel oldotta meg ezt a feladatot. Róla is elmondhatjuk, hogy formailag, hangulatilag és szóhasználatában tökéletesen sikerült visszaadni Pessoa-Reis hangját. Álvaro de Campos verseit Csuday Csaba fordította.

Az utószó röviden felvázolja a költő életét, és a heteronim alakok költői munkálkodásának sajátosságait, ámde a heteronimia kérdésében nem misztifikál, nem a tudatalatti folyamatok rejtelmes megnyilatkozásaként mutatja meg a több figurára széttöredező költői ént, hanem tudatos alkotói törekvésként, egy drámaírásra képtelen költő "életszínjátékaként"[14].

A Pessoa művek iránti megnövekedett érdeklődést kielégítendő jelent meg Egyed Orsolya, a portugál szakot frissen elvégző fiatal filológus írása, amelyben a költő életét és munkásságát mutatja be.[15] Ebben az időben kezdett bele Demetar Mária is az O Marinheiro ('A tengerész') magyar fordításába egy vidéki színház felkérésére. A fordítás tudomásunk szerint félbemaradt.

1989-ben jelent meg a Kráter kiadónál Kétségek könyve címmel egy válogatás az O Livro do Desassossego-ból. Ez a 171 oldalas könyv körülbelül a negyedét tartalmazza az eredeti Könyv szövegeinek. A kritika kedvezően fogadta, s az ötezer példányban megjelent könyv egy-két hónap alatt eltűnt a könyvesboltok polcairól. Az olvasói között azonban akadtak értetlenkedők is. Ezek egyike volt a Népszabadság kritikusa, Forgács Iván, aki poszt-marxista szempontból elemezte a napilap 1990. május 29-i, keddi számában a Kétségek könyvét. A kritika Pessoa-Soares művének jelentőségét egyáltalán nem érti meg, a portugál költő gondolatfutamait bölcseleti szövegnek nevezi, filozófiai alapállását pedig szubjektív idealistának, ezért bírálandónak tartja.[16]

Az Arc többes számban c. kötet sikere nyomán a budapesti Holnap kiadó is tervbe vette Pessoa kiadását, egy rövid válogatást szeretett volna megjelentetni a költő elméleti írásaiból. A kiadó vezetője azonban túlságosan konzervatívnak találta Pessoa írásait, ezért ez a 137 oldalas válogatás Nemzet, emberiség, Isten (Politikai és Ezoterikus tanulmányok) címen a Kráter Kiadó "Portugál Műhely" sorozatában jelent meg 1991-ben. A válogatás 5 nagyobb részre tagolódik. Az első rész címe Az emberről, a másodiké A politikáról (ebben található többek között a Háromszázak c. tanulmány, a modern demokráciáról szóló írások stb.), a harmadiké A művészetről (fontosabb írások: Följegyzések egy nem-arisztotelészi esztétikához, a művészi erkölcsről és lángelméről szóló írások és A porlocki ember c. tanulmány), a negyediké Megismerés és metafizikus valóság, az ötödiké Az okkult tudás. A kötet előszava Pessoa okkult és ezoterikus tanok iránti érdeklődéséről és portugálok szellemi világuralmát jelképező "ötödik birodalom" létrehozásának vágyáról szól.

Ezekben az években Pessoa nem egy írása belekerült a politikai sajtóba is: a Világ c. hetilap II. évfolyamának 6. számában (1990. február 8.) jelent meg A politikai szavazás elmélete (44-46. oldal), a 13. számban (1990. március 9.) A közvélemény c. írása (41. o.). A 3. Part című "Teljességügyi Értesítő" 10. száma (1992. tavasz) rövid bevezetővel részletet közöl a Herosztratoszból (18-24. o.).

1994 megint fontos év Pessoa magyarországi elterjedésében. Az egyik legnépszerűbb antológiában a 88 híres vers a világirodalomból című válogatásban[17], ahol minden egyes verset egy-egy, a költője életét bemutató tanulmány és verselemzés kísér, megjelenik a Christian Rosenkreutz sírjánál című vers (Takács Zsuzsa fordításában) és elemzése. S ebben az évben jelenik meg magyarul Fernando Pessoa Üzenet című verseskötete is[18], amelyet a kritika kedvezően fogad. A kötet verseit a Pessoa-t már fordító Tótfalusi István és a Camoes-fordító Hárs Ernő, valamint a mai magyar költészet nagyjai, Döbrentei Kornél, Tornai József, Deák László mellett a már kizárólagosan portugál költészet fordítására szakosodott új költők és műfordítók nevei is feltűnnek (Ladányi-Turóczy Csilla, Mohácsi Árpád, Egressy Zoltán). A kötet megjelenése után kevéssel két méltatás is megjelenik. Az egyik egy értő és átfogó méltatás az Üzenet című kötetről Bárdos László tollából[19], amelyben a jeles irodalomtörténész bemutatja és elemzi Pessoa hazafias verseit, külön fejezetet szentelve a sebastianizmusnak és a pessoai "supra-Camőes" eljövetelét meghirdető jóslatnak. Bár megemlíti, hogy a portugál költő igazi arcainak megismeréséhez ez a kötet nem járul hozzá, mégis elismeréssel adózik a míves szövegeknek és a könyv megformálásának. Véleménye szerint az "európai líra becses kuriózumát" kapta kézbe a magyar olvasó. Az Üzenet c. kötet kiadás nyomán jelent meg egy e sorok szerzőjével készített interjú a portugál irodalomról és benne Pessoa szerepéről, feladatvállalásáról.[20]

Az 1988-as, Arc többes számban c. kötet fordítói közül Kukorelly Endre fordítóból Pessoa költészetének népszerűsítőjévé és magyarázójává lép elő. Ebben az elhatározásban mindenképpen szerepet játszik Balassa Péter neves irodalomkritikus egy megjegyzése is, amelyben Kukorelly verseinek ironikus, kissé hányaveti stílusában Pessoa hatását véli fölfedezni. A száz nagyon fontos vers c. antológiában[21] az 1988-as kötetben saját fordításában megjelent Ez című verset elemzi. Kukorelly Endre a magyar posztmodern írói nemzedékéhez tartozik, stílusa fittyet hány a hagyományos, komoly irodalmi formáknak, mind verseiben és prózájában, mind pedig tanulmányaiban, amelyek inkább esszék: valamiféle városias és tudatosan vállalt okos gyermekiségre vagy másképpen fogalmazva, széleskörű tájékozottsággal ellensúlyozott neoprimitivizmusra épülnek idézeteket és nyelvi bakugrásokat gyakran alkalmazó szövegei. Verselemzése inkább esszé, szabadon csapongó megállapítások sorozata. Pessoa magányosságát hangsúlyozza verseiből és A kétségek könyvéből vett idézetekkel. Az Ez című versnek fontos szerepet tulajdonít Pessoa életművében, mert úgy érzi, hogy polemizál a másik meghatározó verssel, az Autopszichográfiával.

1996-ban megjelent, válogatott írásait tartalmazó, Kedvenxc c. kötetében újra megjelenteti ezt az esszéjét[22], csatolva hozzá egy korábban, A Kétségek könyvéről írt recenzióját, amelyben sajnálkozik amiatt, hogy csak részletek jelentek meg a könyvből, azontúl viszont értőn és beleérzéssel elemzi Bernardo Soares jegyzeteit.

Pessoa saját életet élő heteronim figurái közül először Álvaro de Campos kapott önálló megszólalási lehetőséget. A Parnasszus című folyóiratban jelent meg róla és munkásságáról egy rövid ismertetés valamint négy versének (Oh, egy szonett, Réges-régi szonett, Lisbon revisited, Immár jő az éjfél) magyar fordítása.[23] Fernando Pessoának ezt a megjelenését egy sikeres rádiós bemutatás is kísérte a Kossuth Rádió Kilátó című világirodalmi magazinjában, amelynek szerkesztője, Erős László, Pessoa költészetének rajongója, félévenként lehetőséget biztosít arra, hogy ilyen vagy olyan formában szó essen Fernando Pessoa költészetének magyarországi fordításairól, ismertségéről.[24]

Az egyik ilyen lehetőség a Pessoa Ez az ősi szorongás című kötetének újrakiadása nyomán nyílt[25]. A Magvető könyvkiadó jelentette meg az 1998-as Könyvhétre Somlyó György 1969-es válogatását. A válogatás újrakiadása, bár szerencsés vállalkozás volt, mivel a majd' harminc esztendeje megjelent Pessoa kötet ma már gyakorlatilag hozzáférhetetlen, mégis bizonyos ellenérzést keltett, mivel a fordító - néhány apróbb javítástól eltekintve - változatlanul jelentette meg a korábbi kötet anyagát. Csupán egy jegyzetet illesztett kötetéhez, amelyben csak mellékesen vesz tudomást arról, hogy azóta több fordítás is készült és más kiadások is megjelentek, néhány más, általa kiválasztott költőével együtt a magáénak tekinti Pessoa költészetét is.[26] Ennek az elégedetlenségnek egyik kritikusa, Beck András hangot is ad az Élet és Irodalom című irodalmi hetilapban megjelent kritikája elején[27]. Beck András jó érzékkel mutat rá írásában arra a közhelyességre, amely a Pessoa-irodalmat jellemzi: "Pessoa költészetéről, vagy a költészet hatásáról írni tehát korántsem könnyű feladat. Nem csoda, hogy a versek helyett sokan inkább e különös költői én megsokszorozódásáról vagy éppen megosztásáról beszélnek." Utána pedig, híven a korábbiakhoz, saját rokonszenveinek útját járva Alberto Caeiro költészetét elemzi, kiemelve benne "a képtelenségig feszített józanságot és egyszerűséget", amelyben, szerinte, a 18. századi ír filozófushoz, George Berkeley-hez hasonlít: "Caeiro végletes materializmusa és Berkeley végletes idealizmusa azonban végtére összeér, mindketten azt állítják, hogy csak az van, amit látnak, s épp ezzel vonják ki világunkat az esztétikai szemlélet hatásköréből, hogy a filozófia színeibe öltöztessék". Ez az egyéni felfogás a közhelyes énsokszorozódáson való rágódást elutasítva s az általában mellőzött mester, Caeiro verseit elemezve új hangot jelent a Pessoa-ról szóló írások között.

E dolgozat megszületésének idején a legfrissebb Pessoa-publikáció A kétségek könyve I. kötetének megjelenése. Az Íbisz kiadó két kötetben Bernardo Soares én regényének teljes szövegét adja közre, a korábbi kiadás fordítását részben átvéve, részben átdolgozva. A szöveg egyes darabjainak elrendezésében az 1982-es Ática kiadás szövegsorrendjét követi. A kötethez írott bevezető a tájékoztatást szolgálja, nem vezet be új szempontokat A kétségek könyvének elemzéséhez.

A kétségek könyvének új magyar nyelvű közreadása feltűnteti az eredeti portugál szövegben található - a kihagyott szavakra, olvasási és értelmezési nehézségekre utaló - jelzéseket. A jegyzetekben szerepelteti az Ática kiadása szerinti szövegsorszámokat, a szövegek tudható vagy feltételezett keletkezési időpontját, valamint azt, hogy Pessoa feltüntette-e vagy sem, hogy A kétségek könyvébe szánta őket. A jegyzetekben ezen kívül szerepelnek a portugál utalások magyarázatai is, és a szövegek első szavai portugálul, a visszakeresés vagy azonosítás céljából. A tartalomjegyzék helyén a szövegek abc-sorrendbe szedett kezdő szavait találjuk, ugyancsak egy-egy rész visszakeresésének megkönnyítése céljából.

A kétségek könyve Pessoa magyarul megjelenő válogatott műveinek első két kötete.

Budapest, 1998. május 25.

Jegyzetek


[1] Csupán zárójelben szeretnénk megjegyezni, hogy az 1955-ben alapított, majd 1957-től fogva rendszeresen megjelenő folyóirat az 1956-tól 1989-ig fennálló Kádár-rendszer szofisztikáltabb kultúrpolitikájának része volt, és viszonylag zártabb terjedése folytán lehetővé tette a tágabb és sokrétűbb kitekintést a világirodalomra. A hatvanas évek első fele a lap felívelő szakaszának kezdete volt, amikor a megelőző másfél évtizedben Magyarországra el nem jutó nyugati irodalmat visszamenőleg is bemutatva a magyar értelmiség tájékoztatásában jelentős szerepet játszott.
[2] A bevezető gondolatmenete alapján valószínűleg a Fernando Pessoa ou l'Homme Quadruple c. tanulmány lehetett, amely a költő Tengeri óda c. versének francia kiadását kísérte, Pierre Seghers kiadása, Paris, 1955.
[3] Fernando Pessoa: Obra Poética. José Aguilar kiadása, Rio de Janeiro, 1960. Különös sorsa ez a portugál klasszikusoknak. Camőes Luziádokja-nak mai magyar fordítása, amely 1984-ben jelent meg, ugyancsak egy brazil kiadás alapján készült. Ezt utóbb, az 1997-es 2. kiadásban egy portugál kiadásra változtatták. Nem így az Ez az ősi szorongás 1998-as második kiadásánál, amely betűhív változata az 1. kiadásnak.
[4] A Magvető Könyvkiadónál megjelent könyvben megtalálhatjuk a tanulmányok eredeti megjelentetésének a helyét és évét. Némi módosítást csak az utószóként szolgáló szöveg címénél és eredeténél találunk. A címből elmarad a költő neve, így "A négyarcú költő"-re változik, a kötetcím pedig - bizonyosan figyelmetlenségből - "Pessoa Válogatott versei"-re [sic!] módosul.
[5] A második ciklus egy helyütt a Modernek, más helyütt pedig a XX. század címet viseli. A Szélrózsa antológiát, amelyben Somlyó György versfordításait adja közre, 1958-ban jelentette meg először a Magvető Könyvkiadó. Ebben Pessoa természetesen még nem szerepel. Az 1973-as válogatást mindenki idézi, de ma már a legtöbb könyvtárból hiányzik, annál is érthetőben, mert a Tevan kiadó újra megjelentette Somlyó Györgynek ezt a válogatását néhány évvel ezelőtt. Ebből a három kötetesnek feltűntetett könyvből azonban hiányzik a Modernek ciklus. A régieket magába foglaló első kötet után, másodikként (?) rögtön a hetvenes évek elejei kiadás francia fordításokat egybegyűjtő harmadik kötete következik.
[6] Az antológia első, terjedelmesebb kötetében a félszigeti spanyol és katalán nyelvű, valamint a dél-amerikai spanyol nyelvű költők verseiből válogatott a kiadó, a második kötet pedig a félszigeti portugál és galego nyelvű valamint a brazil költészetből mutatja be a jelentősebb költőket. 67 költő szerepel benne egy vagy több verssel, és megtalálhatunk benne két ismeretlen szerzőtől kiválasztott verseit is, ezek: A Catarineta gálya és A Tejo folyóhoz.
[7] Érdemes egy pillanatra elidőznünk a kötet végén található rövid életrajzi jegyzetnél (Benyhe János munkája), amely inkább a pessoai költészet felszíni, festői elemeit emeli ki, és bizonyos megállapításaival ("versei... kutatják a portugálság helyét a világban", "költészetének szivárványló intellektuális fénytörései a húszas-harmincas évek társadalmi, eszmei és erkölcsi válságát fogalmazzák meg") inkább félrevezeti, mintsem ténylegesen tájékoztatja az olvasót.
[8] Idézi Ablonczy László Futva élt, de egyenesen (Ruttkai Éva emlékezete) c. cikkében. In: Magyar Nemzet, 1997. december 27. (szombat), 18. o.
[9] Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1980.
[10] Magvető kiadó, Budapest, 1987.
[11] "Ez a trafik egy versben van, amely amellett, hogy a világirodalom egyik legnagyobb filozófiai költeménye, még azzal is büszkélkedhet, hogy ebben a versben van a legőszintébb zárójel is, amit valaha olvastam. Így hangzik: "(Ha a mosónőm lányát feleségül venném, talán boldog lehetnék.)"
Mit szóltok ehhez? Egy portugál költő írta, aki valaha Lisszabonban szemben lakott egy trafikkal "mindig egy valami, szemben másvalamivel, / mindig valami, ami ugyanolyan hasztalan, mint másvalami... / ...vagy ez a valami se meg az se." Valahogy így."
[12] Csak néhány példát idéznék. Az Ela canta, pobre ceifeira... kezdetű vers 8 szótagos sorait az Ő, az az aratómunkásnő énekel... kezdetű változatban 10, 11, 12 szótagos sorokká alakította.

Ela canta, pobre ceifeira,
Julgando-se feliz talvez;
Canta, e ceifa, e a sua voz, cheia
De alegre a anonima viuvez,

Ó, az az aratómunkásnő énekel,
Szegény talán boldog is, azt hiszi;
Arat, s az ének száll az égbe fel,
Derűs és névtelen özvegységgel teli.

Az O andaime, Az állványzat című vers abaab rímképlete pedig ababa, abbab, ababb-ra változik:

O tempo que eu hei sonhado
Quantos anos foi de vida!
Ah, quanto do meu passado
Foi só a vida mentida
De um futuro imaginado!
....
A múltamból hány hosszú évet,
Mennyi időt is álmodoztam el!
Ó, milyen hamis volt az élet
S még mennyi sok hazugságot cipel
A jövőről, hány furcsa képet!
....
A remény is milyen keveset ér!
Milyen vágyat érlel jó alkalom
Egy labda, hogy megpattan a falon,
A reménynél is messzebb, az égig felér,
S a magasban forog, ott, túl a vágyakon.
......
Könnyű a hullám, oly könnyű a víz,
Hogy szinte nincs is hullám, nincs folyó,
Órák, napok, évek, mily messze visz,
Elmúlnak gyorsan zöldek, el a hó,
A nap éleszt s megöl, mi csak való.

[13] Az 1997-98-as tanévben tartott műfordítási kurzuson Pessoa fordításait elemezték a hallgatók. Az alábbiakban a három Autopszichográfia fordítás elemzéseit adjuk közre.
[14] Ahol külön nem tüntettük föl a fordítót, a válogatót, az elő- vagy utószó szerzőjét, ott minden esetben a jelen tanulmány írójának a neve értendő.
[15] Egyed Orsolya: Fernando Pessoa: Harmadkor, 9. sz. 1988. 67-71. o.
[16] Érdekeségként idézzük a Könyvszemle rovatban megjelent írás teljes szövegét: "Az emberi tudatban kalandozik egy másik költőnek, a modern portugál líra századunk első felében élt kimagasló egyéniségének, Fernando Pessoának a regénye, a Kétségek könyve is. A mű szövegéből a fordító, Pál Ferenc készített válogatást. Neki kell tehát elsősorban köszönetet mondanunk, illetve vele együtt az Eötvös alapítványnak, amely támogatást nyújtott a fordítói munkához.
Fiatalok körében jósolok sikert ennek a könyvnek. Tíz évvel ezelőtt valószínűleg rám is másképp hatott volna, ma azonban már nem vagyok híve a harsány szubjektivista bölcseletnek. Pontosan a kételkedést nem érzem a könyvben. A szerző halálosan komolyan veszi saját gondolatait. Igaz, vannak halvány utalások arra, hogy a szerző nem azonosul teljesen a szöveg nárcizmusával. Ezért adja gondolatait egy fiktív hős, bizonyos Bernardo Soares szájába. A formai megoldás persze izgalmas kísérletként is értelmezhető: feltárható-e egy ember lelki világa, személyisége, élete a világról alkotott gondolatain keresztül?
Nem tudom, mire vállalkozott pontosan Pessoa, mindenesetre a mű bölcseleti szövegére nem kerülnek más rétegek. Amit olvasok, az az álmodozás, a lélekbezártság pozitív filozófiája. A szubjektív idealizmus megdicsőülése. Márpedig az igazi kételkedés az önmagunkba vetett hit megingásánál kezdődik. Könnyű megvetéssel, szkeptikusan tekinteni a világra, ha van benne egy biztos pont, s az történetesen saját tudatunk.
De még egy ilyen narcisztikus világképben is legalább volna valami szemtelen merészség. Ám minden kijelentés leértékelődik és erőszakolttá válik attól, hogy Pessoa-Soaresnek szüksége van Isten létére. Ha az Én mellett még Isten is valóságos, akkor végképp eltűnik minden hősiesség a történelemmel, a cselekvéssel való szembefordulás pózából. Isten az Énben nyilatkozik meg. A legkényelmesebb, a legönzőbb képlet. Azt is illúziót kelti, hogy miközben szüntelenül saját lelkünkkel, álmainkkal foglalkozunk, Istent kutatjuk, vagyis a világgal törődünk. Hol itt a szellemi kihívás? A szubjektív idealizmusnak a tagadás adja a pátoszát. Aki erre az útra lép, az ne higgyen Istenben, csak önmagában. Vagy ne higgyen semmiben.
[17] Móra Könyvkiadó, Budapest, 1994. 418-425. o.
[18] Ictus, Szeged, 1994. 83 oldal.
[19] Régi dicsőségünk, Könyvvilág, XXXVIII. évfolyam, 1994. augusztus, 9. o.
[20] Tiszteletpéldány az olvasónak. Könyvvilág, XXXVIII. évfolyam, 1994. szeptember. 5. oldal.
[21] Lord Könyvkiadó, Budapest, 1995. 283-285. o.
[22] Jelenkor Kiadó, Pécs, 1996. 204-210. o. Az esszé A Douradores utca. Fernando Pessoáról címmel jelenik meg. 1. tétele az Autopszichográfia c. vers magyar fordítása, a 2. Kukorelly Endre találkozása Fernando Pessoával, a 3. az Ez c. vers elemzése, 1995. június 16-22-i dátummal, a 4. a Kétségek könyvéről írt recenzió, amely 1990. szeptember 22-i dátumot viseli, és szerzőjének szóbeli közlése szerint a Szabó Ervin Könyvtár könyvtárosokat informáló periodikája számára készült.
[23] Álvaro de Campos versei elé + 4 vers. Parnasszus (költészeti folyóirat) II. évfolyam 4. szám. 1996. december, 107-111 o.
[24] Csak zárójelben szeretnénk megemlíteni Pessoa ismertségével kapcsolatban, hogy Kertész Imre 1977-ben a Magvető Könyvkiadónál, Budapesten megjelent Valaki más címet viselő krónikájának egyik mottóját Fernando Pessoa A kétségek könyvából választotta. Montaigne, Rimbaud, K. I. [Kertész Imre] egy-egy idézete mellett ott szerepel a következő mondattöredék "... s bár soha nem léteztem, tűnékenyen és formátlanul bolyongok egy olyan valakinek az álmaiban, aki soha nem volt képes megformálni." Az 1982-es Ática kiadás 28. szövegéből vett részlet.
[25] Az 1998. május 19-én a Kossuth Rádióban 14.40-től 15 óráig elhangzott Kilátó című műsor Somlyó György Pessoa-kötetének kapcsán az egyéb Pessoa fordítások kérdését járta körül, és szót ejtett a készülő A kétségek könyvének megjelenéséről.
[26] "Szerénykedés és szerénytelenség nélkül elmondhatom, hogy a század néhány meghatározó költői teljesítménye - elenyésző előzmények után - az én (másképpen nem nevezhető) versfordítói megszállottságomnak köszönhetően került be a magyar olvasói és írói véráramokba. Közülük számomra Pessoa felfedezése a legfontosabb. Minden sanda "kisajátítási" szándék nélkül (és amúgy is csak áttételesen értelmezhető módon), Octavio Paz és Borges fordításaimmal együtt, a saját költészetem részének tekintem." 129. o.
[27] "... a kiadó századunk egyik legnagyobb költőjének az eddigieknél teljesebb gyűjteményét is hozzáférhetővé tehette volna az újabb olvasóknak. Nem tudom, mi az oka annak, hogy nem így történt..." Költők, szavak, dolgok, Élet és Irodalom, 1998. május 1. 12. o.



[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]