PALIMPSZESZT
12. szám --[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]

AZARY Beatrix
Két haza -- egy szent


A címben említett szent nem más, mint Szent Márton, a koraközépkor egyik jelentős egyházi személyisége, aki a pannóniai Savarián (mai Szombathely) született 316/17-ben pogány római család gyermekeként. Gyerekkorát itt töltötte, fő tevékenysége azonban Galliához, legfőképpen Tours városához kötötte, lévén e város püspöke. Ám galliai tartózkodása idején sem feledkezett meg szülőföldjéről, ahová 357 körül vissza is tért. Először édesanyját, majd a város és a környék számos lakosát térítette meg. Életében, életművében ez a két, egymástól igen távol fekvő vidék játszotta a főszerepet.

Tisztelete természetesen messze túlnyúlt e két vidéken, de talán ott volt a legmarkánsabb. Elsősorban Galliában, ahol az egyházi, keresztény életben igazán maradandót alkotott. Már életének története is erről tanúskodik.

18 évesen keresztelik meg, s már a hadseregben papként viselkedik. A sereg amiens-i tartózkodása idején történik az az ismert esemény, amikor a város kapujában vacogó koldusnak adja köpenye felét. Éjszaka pedig Jézust látja e köpenybe burkolózva. Amikor a barbárok visszaverése után serege Julianus császár előtt sorakozik fel, Márton nem akarja átvenni a zsákmány neki járó részét, mire a felbőszült császár gyávának nevezi. Márton erre így reagál: Krisztus nevében akár fegyvertelenül is kész szembeszállni az ellenséggel. A történet hitelessége vitatott ugyan, mindenesetre remekül példázza Márton kereszténységét. Az azonban biztos, hogy egyházi pályafutását Poitiers püspöke, Hilarius mellett kezdi, aki exorcistává, ördögűzővé szenteli. Térítő tevékenysége mellett az ariánusok elleni küzdelme volt igen jelentős. Egy ilyen, ariánusokat ostorozó beszéde után meg is korbácsolják és még a városból is száműzik. Egy paptársával együtt a Genovai-öbölben, Gallinaria szigetén remetéskedik. Ezután, bár visszatér a városba, ez az életforma válik követendővé számára. Poitiers környékén telepszik le, s cellájához számos tanítvány érkezik, megvetve ezzel a ligugé-i kolostor alapjait és létrehozva Galliában az első szerzetesi közösséget. Itt mint igehirdető, ördögűző és gyógyító válik az emberek jótevőjévé. 371-ben meghal Tours püspöke és a város népe rögtön Mártont kéri fel. Ő nem akarja elfogadni a tisztséget, mire a nép a városba csalja egy beteg gyógyítása ürügyén. A legenda szerint Márton egy libaólban próbál elbújni, ám a ludak gágogásukkal "elárulják". Először egy templom melletti cellában lakik, majd a pusztaságba költözik 80 szerzetessel. Innen évente meglátogatja a környék egyházközösségeit és a falvakat, tanyákat, melyeket igyekszik egyházközösségekbe szervezni. Mindeközben elszántan küzd a pogányság ellen - leginkább a pogány szentélyek lerombolásával - és csodás gyógyításokat is végez : meggyógyítja Nolai Szent Pál szembetegségét, valamint a leprásokat, feltámasztja a halottakat. 397-ben, Candes-ban hal meg. (White 1993)

Összefoglalva tehát : élete a térítés, az eretnekség és pogányság elleni küzdelem, a kereszténység győzelemre vitele, gyógyítás és a szerzetesi életforma körül forgott. Hogy az utókor hogy reflektált erre a példás és követendő életre és személyiségre, ezt szeretném megvizsgálni, méghozzá a Márton életében mindkét kiemelkedő területen - Galliában és Magyarországon -, mely helyeken Mártont saját és egyik legfontosabb szentjüknek tekintették. Hogyan élt tovább Márton szelleme? Miben nyilvánult meg tisztelete? Többek között ezekre a kérdésekre próbálok választ adni. Előrevetítésként csak annyit : míg Galliában Márton kultusza jelentős politikai színezetet is kapott, addig Magyarországon kultusza főleg a nép körében, a néphitben vált erőteljessé.

Tours városának első temploma, a katedrális a IV. század közepén épült, Márton tehát már itt misézett. (A Tours-ra vonatkozó adatokat May Vieillard-Troiekouroff tanulmányából gyűjtöttem, aki Tours-i Gergely művét használta fel kutatásához.) Számos, Mártonhoz kapcsolódó tárgyat őriztek benne a szent halála után. Többek között a két mártír, szent Gervasius és Protasius relikviáit, melyeket Márton kapott személyesen Ambrus püspöktől, a mártírok holttestének megtalálójától. Itt található ezen kívül egy zafír színű kehely, amit a császár ajándékozott Mártonnak. A szent emlékét idézik a katedrális festményei Márton hét csodájának ábrázolásával : meggyógyítja a leprást Párizs kapujában, Amiens kapujában köpenye egyik felét odaadja egy koldusnak, cellájában tunikáját adja oda egy szegénynek, halottakat támaszt fel, kidönt egy fenyőt, ledönti a bálványokat, leleplezi a hamis mártírt.

Természetesen a Szent Márton kultusz szempontjából legjelentősebb épület a városban a Szent Márton bazilika. Márton utóda, Szent Britius (magyarul Szent Bereck - tiszteletére emelt templomok Magyarországon is vannak) emeltetett egy kis kápolnát Márton sírja fölé. Ennek is voltak persze csodás előzményei. Britiust házasságtöréssel vádolták. Hogy ártatlanságát bizonyítsa, tüzes szenet vitt a ruhájában Márton sírjáig. Itt felfedte ruháját, melynek semmi baja nem lett, s ezzel igazolódott. Ezután kezdte el a kápolna építését. Perpetuus ezt a kis kápolnát alakítja bazilikává. Márton sírját is áthelyezteti, ám ez az aktus sem megy minden probléma nélkül. A környék összehívott papjai, abbéi, klerikusai mind csákányt ragadnak a sírhely mélyítéséhez, ami végül egy rejtélyes aggastyán segítségével sikerül csak. Ő azonban a munka befejeztével egyszerűen eltűnik. Perpetuus Paulin de Périgueux-vel szedeti versbe Márton csodáit Sulpicius Severus elbeszélései nyomán, és a verseket az új bazilika falára íratja.

A bazilika közepén helyezkedett el a szent sírja, melynek Peter Brown oly nagy jelentőséget tulajdonít a szentkultusz kialakulásában (Brown 1993). A sír volt tehát a bazilika legjelentősebb, központi része, ide tartottak a Mártontól gyógyulást, segítséget remélő zarándokok. Számos csodás esemény kapcsolódik a síremlékhez. Egy béna, aki Szent Márton ünnepére érkezett a bazilikába, saját lábán tudott elmenni a sírig, áldozásnál pedig egyedül ment az oltárig. Egy halott gyermeket megkeresztelése után a sírra fektettek és ott rögtön feltámadt. Egy vak ember hozzádörzsölte szemét a szent sírhoz és meggyógyult. Maga Tours-i Gergely is számos betegségből (fejfájás, torkán akadt halszálka, kelés, hasfájdalom) szabadult meg úgy, hogy a fájó részt a sír előtt lógó lepelhez érintette vagy a leplet ruhája alá tette.

E csodás jelenségek következtében a zarándokok a sír körül különféle relikviákat gyűjtöttek. Ilyen például a sírról lekapart por, ami vízben feloldva meggyógyította a beteget. De elvitték a sír körüli lámpások olaját, a gyertyaviaszt vagy azt a vizet, mellyel a sírt lemosták. Egy komoly vérhasjárvány során sokan meggyógyultak attól, hogy megitták a szent sírjáról gyűjtött port, mások pedig megkönnyebbültek attól, hogy bekenték magukat a sír melletti lámpák olajával. Máskor pedig egy állatokat megtámadó járványt sikerült megfékezni az említett olajjal. A VI. század közepén Galícia királya, Chararicus fordul a bazilika relikviáihoz segítségül, hogy azokkal meggyógyíthassa haldokló fiát.

Sok esetben a gyógyulás nem azonnal, hanem több hónapos, esetleg több éves várakozás után következett be. Egy gennyes pattanásokkal borított nő négy hónapot töltött a sírnál, egy néma hat hónapig feküdt a sír előtt, míg meggyógyult. Egy vak ember pedig három évi várakozás után nyerte vissza látását. Számos olyan példa ismert (például Gundulfus esete), amikor a meggyógyult személy a bazilika szolgálatába állt klerikusként.

Történt eset a sír meggyalázására is. Egyszer például egy dühöngő hun felkapta a szent sírjánál levő koszorút, mely Márton hatalmát jelképezte, mire megvakult. Egészen addig, míg vissza nem helyezte. Egy másik alkalommal rablók törtek a bazilikába, sok aranyat, ezüstöt és selymet loptak el. Tours-i Gergely kétségbeesetten fakad ki a történteken, mondván : hogy nem féltek ezek a rablók lábukkal taposni a szent sírt, melyhez más ember az ajkát alig meri hozzáérinteni.

A sír, mint Márton szentségének megtestesítője, hatalmas tiszteletnek örvendett. Köszönhette ezt egyrészt a körülötte végbemenő csodáknak, másrészt egyszerűen Márton személyének.

Az év legnagyobb ünnepei is a Szent Márton bazilikában zajlottak. Így például Szent Márton és Szent Britius ünnepe, Húsvét, Áldozócsütörtök, Karácsony, valamint szent János ünnepe. A bazilika tehát összehozta a népet - egyrészt a zarándoklatok, másrészt a közös ünnepek alkalmával, melyek szintén nem szűkölködtek a csodákban.

A bazilikában volt található egy kő is, melyről azt mondták, hogy Márton ült rajta. Leo pap felemelte, hogy magának síremléket csináltasson belőle, ám röviddel ezután meghalt.

Az oltár szintén jelentős szerepet játszott a bazilikában. A felette levő torony magasabb volt a többinél, mintegy ezzel szimbolizálva Márton mennybemenetelét. Egy bizonyos Brachio abbé egyszer éjfél körül tűzgolyót látott kicsapni az oltárra helyezett Márton-relikviákból.

Márton tisztelete nemcsak a gall nép, hanem uralkodóik körében is igen jelentős volt. Számos zarándoklattal és bazilikájának tett adománnyal igyekeztek elérni a szent rájuk, családjukra és hatalmukra kiterjedő védelmét. Klodvig például a vizigótok elleni küzdelem előtt adományokkal megrakott követeket küldött a bazilikába, hogy a szenttől győzelme előjelét kapja. Ezután természetesen győzelmét egyértelműen Mártonnak tulajdonította. Ezzel tulajdonképpen Márton Gallia politikai sorsának patrónusává vált (Pietri 1991). Klodvig halála után Clotilde királyné ment Tours-ba és a bazilika szolgálatába ajánlotta magát. Hátralévő napjait itt is töltötte, Párizsba ritkán térve vissza. Márton sírjánál imádkozott fiáért, Clotaire-ért, aki ellen két testvére, Childebert és Théodebert összefogott és polgárháborút indított. A csata közben azonban hatalmas vihar támadt, mely Clotaire hadait megkímélte, testvéreiét viszont szétzúzta. Az eset kapcsán senki nem vonta kétségbe Márton közbenjárását.

Ultrogothe és Radegonde királynék szintén elzarándokoltak Tours-ba, Ingoberga királyné pedig Gergely tanácsára tett jelentős adományt a Szent Márton bazilika javára. Merovechus, Chilpéric fia, a Saint-Calais monostorból (ahová apja zárta) megszökve a tours-i bazilikába menekült. Márton sírjára helyezte minden vagyonát és a szent segítségéért imádkozott.

Ingytrudis, Gontran király szövetségese és a bordeaux-i püspök anyja egy monostort alapított a Szent Márton bazilika atrium-ában. Ő többször összegyűjtötte a szent sírját lemosó vizet, mint gyógyító relikviát. Frédégonde szintén sok ezüstöt küldött a bazilikának, amikor fia, Chlotarius beteg volt.

A fentiekből kiderül, hogy Márton jelentős szerepet töltött be Gallia politikai életében is. A Meroving uralkodók szinte Gallia urának tekintették őt, ezt bizonyítják zarándoklataik, adományaik, imáik. Mártontól remélték személyes védelmüket, családjuk, nemzetségük folytonosságát és hatalmuk biztosítását. Ebben a politikai szerepben Márton a királyi szerződések kezese is lett egyúttal, a herceg pedig fontosabb intézkedései előtt a szenthez fordult, mint egy jóshoz és a sírján elhelyezett Szent Írásokból keresett választ kérdésére (Pietri 1991).

Szent Márton bazilikájában sok jelentős egyházi személyiség is megfordult. Többek között Párizs híres püspöke, Szent Germain, rajta kívül Auxerre, Nantes püspöke, Piousat abbéja, valamint Szent Yrieux. Márton óta egyébként minden tours-i püspököt ide temettek, úgyhogy a Szent Márton bazilika tulajdonképpen Tours püspöki temetkezőhelye is lett.

Tours-i Gergely szerint Szent Márton az a szent Galliában, akinek a legtöbb szentélyt szentelték. Ezek a szentélyek egyrészt a tours-i egyházmegyében találhatók, a legtöbb azonban ezen kívül van, sőt akadnak külföldön is : Spanyolországban, Portugáliában és Itáliában. (Ezen kívül persze számos, Márton számára szentelt templom akadt a Kárpát-medencében is, amiről azonban Gergely nem tudhatott.) Ezektől külön kell választani a Márton által alapított szentélyeket, melyek még tovább növelik a nevéhez fűződő templomok számát. (A Melléklet Márton kultuszának galliai elterjedtségét, az általa alapított és neki szentelt templomokat ábrázolja, valamint a zarándoklatok kiindulópontjait.)

Márton kultuszának elterjedése komoly következményekkel járt. A Szent Mártonba vetett hit közösséggé formálta Gallia lakosságát, politikai öntudatot ébresztett bennük, a politikai egység érzete nyilvánult meg előttük. És ezt az egységérzetet támasztotta alá az a történelmi reflexió is, mely Tours-i Gergely nevéhez kapcsolódik. Eszerint a zsidók és a rómaiak után a frankok Isten új választott népe, Gallia pedig a nekik ígért föld, amit Klodvig hódított meg mintegy új Mózesként. A vizigótok elleni küzdelem tulajdonképpen egy új Exodus, a csodák pedig Márton közbenjárására történtek. A szövetség megpecsételésének helye : Tours városa (Pietri 1991).

Galliában tehát Szent Márton kultusza egy fontos, politikai elemmel bővült, mely a zavaros helyzet konszolidálódására adott lehetőséget.

Most Márton tiszteletének magyarországi vonatkozásait venném figyelembe. Márton Savariában, pontosabban annak külvárosában született. A helyet egészen 1885-ig Szent Márton községnek nevezték (azóta a város része). Mint a lemondás apostola, Árpád-házi szentjeinkig ő a magyarok legtiszteltebb szentje. Ezt bizonyítja a Lajtától az Erdélyi Kárpátokig húzódó számos település és egyház Szent Márton elnevezése. Így a Magyar Királyság első monostora is Pannonhalmán az ő tiszteletére emeltetett (mint ahogy később a mogyoródi kolostor is).

Márton jelentőségét és befolyását bizonyítja, hogy Szombathely hivatalos kultuszhelye nem a városban (a vártemplomban), hanem a városon kívül, a Szent Márton községben alakult ki, amely fontos kegyhely lett és az éves búcsúk is jelentős eseménynek számítottak. A XVII. századig Szombathelynek csak a községében van plébánia és iskola!

Ma is áll az ősi kápolna, melyet Márton szülőháza fölé építettek, a közkút, ahol Márton keresztelt, valamint a keresztény temető, melynek eredete szintén Mártonig nyúlik vissza. Szombathely piacterén pedig, a Szentháromság szobor közelében áll a várostorony Márton képével díszítve, rajta egy verssel, mely a várost Szent Márton védelmébe ajánlja (Paulovics 1944).

Mint a fentiekből kiderül, Szent Márton szülővárosában, Szombathelyen is megkapta a neki járó tiszteletet, elismerést. Kultusza azonban hazánkban is (hasonlóan a gall példához) túlnyúlt ezen a városon és az egész országban virágzott. Ennek alátámasztására a Márton napi ünnepségeket, szokásokat hoznám példaként, melyek országszerte elterjedtek és a legtávolabbi vidékeken is nagyon hasonlóak voltak. November 11-e egy XIV. századi krónika szerint a tisztújítás, fizetés, jobbágytartozás lerovásának határnapja. A Márton napi járandóság a pap, a felköszöntés a tanító javadalma volt. Egy 1649-es céhszabályzatban a következő áll : "Szent Márton napján (...) valamint régi szokás volt, most is, akiktül mi lehet, megadassék" Ez az idézet a pásztorok járandóságára vonatkozik, vagyis ezen a napon a gazdáknak segíteniük kellett pásztoraikat. Szent Márton ünnepe Magyarországon tehát pásztorünnep volt. Ilyenkor a pásztorok vesszővel (általában nyírfából) járták végig a gazdák házait, ahol köszöntőket is mondtak. Például : "Adjon Isten szerencsés jóestét! Megjött Szent Márton püspök szolgája. Adjon Isten bort, búzát, bikessiget, lölkünknek üdvössiget!" A pásztor ezután a gazdának adta a vesszőt (ez az ún. Szent Márton vesszeje), hogy tavasszal ezzel hajtsák ki az állatokat. Ahány ága volt a vesszőnek, annyi utóda kellett hogy legyen az állatoknak. Néhol a vesszőt a gazda a disznóól tetejébe szúrta dögvész ellen. A gazda is megajándékozta a pásztort, élelmet, esetleg pénzt adott neki.

Baranyában ezen a napon nem lehetett mosni és teregetni, különben elpusztult volna a jószág - tartotta a néphit. Egyes vidékeken Márton ünnepe a cselédfogás, a legeltetés határnapja, valamint vásárnap volt. (Márton napi vásárnapjairól Dunaszerdahely volt híres.) Kalotaszegen pedig a jószág behajtása alkalmából Márton napi bált rendeztek. Ezen a vidéken igen gyakori volt a Márton név, e napon őket névnapköszöntőkkel ünnepelték.

E jeles napon országszerte nagy lakomákat rendeztek, hogy egész évben bőven ehessenek, ihassanak. Úgy tartották, hogy minél többet isznak, annál erősebbek és egészségesebbek lesznek. Ezen a napon lehetett levágni a tömött libákat (Szent Márton lúdja). Ehhez is fűződött egy népi mondás : "Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik." A liba mellcsontjából az időjárásra jósoltak. Ha a csont fehér és hosszú volt, havas telet ígért, ha pedig barna és rövid, az sáros telet jelentett. Szintén a lakomákkal függött össze, hogy ez a nap volt az újbor megkóstolásának ideje is. "A bornak Szent Márton a bírája." Az áldomásivásokra, gyógyító célú borozgatásokra utal a Szent Márton pohara kifejezés.

Magyarországon is fellelhető a középkortól Szent Márton tisztelete, természetesen egészen más formában mint Galliában. Ennek oka elég egyértelmű : más a helyszín, mások a politikai viszonyok, más Márton szerepe is. Márton nálunk nem elsősorban vallási vezetőként vagy testi-lelki gyógyítóként tisztelt, hanem inkább mint a pásztorok és javaik (állatok, bor) védelmezője, védőszentje. A sok különbség ellenére mégis van közös vonás a két terület Márton-kultuszában : a Márton iránt érzett mély tisztelet. Az pedig, hogy ez milyen formában, milyen keretek között nyilvánul meg, csak másodlagos kérdés.

Bibliográfia




[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]