10. szám --[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]

---

HEGEDÛS Béla
Strófaképletek hagyománya a 18. század végén

(Nem csupán frázisnak szánom, de az, hogy ötödéves koromra valamit - szakmailag, naná! - elértem az egyetemen, mindenek elõtt Horváth Iván tanár úrnak köszönhetõ. Sõt, megkockáztatom, az elsõ két szemináriumnak, amit vele tölthettem. Az egyébként érdekes történet, hogy lettem tanítványa.

Nyíregyházi fõiskolai tanár barátom javasolta, hogy ha lehet, mindenképp járjak Horváth Iván órájára. Tanár úr hirdetett proszemináriumot, gondoltam feltétlenül hozzá kell mennem. Majd ugye feliratkozáskor láttam, hogy ez nem olyan egyszerû, felsõbb évesek ajánlása szükséges. Ez rendesen el is vette a kedvemet, mert nekem, ugye vidékrõl éppen felkerült elsõ éves egyetemistának egy felsõs ismerõsöm sem volt. (Akkor szidtam utoljára a pestieket.) Gondoltam jó lesz akkor a tanár úrral akkor még egy szobában "lakó" Hargittay Emil is. Bekopogtam a szobába - kicsit félve (1993), mert nem volt nálam index -, bent javában folyt egy szeminárium. Mondom proszemináriumra szeretnék járni. (Persze minden szem rám szegezõdik, aminél nincs iszonyatosabb érzés.) Ekkor a tanár feltette a kérdést: "Hajlandó ön megtanulni vakon tíz ujjal gépírni?" Mindenki nagyon kíváncsi volt, úgyhogy gyorsan rávágtam az igent és leültem. Közben azon gondolkodtam, hogy mégis inkább Horváth Ivánhoz kellett volna valahogy bejutni.

Egy hét múlva két további meglepetés is ért. Egyrészt a tanár megkérdezte, hogy tudjuk-e már, hogy mibõl is írjuk a szakdolgozatot, másrészt indexbeíráskor kiderült, hogy ez a tanár: Horváth Iván.

Azon a napon este az OSZK után tudtam, hogy Kalmár Györgybõl írom a szakdolgozatot. Most pedig becsukom a szemem, és vakon tíz ujjal gépírok pentium számítógépemen.

Szakdolgozatom egy fejezete valóban Kalmárról szól, de igazából hûtlen lettem akkori önmagamhoz. De az alább következõ részlet remélem bizonyíték arra, hogy Horváth Iván tanár úrhoz, módszereihez nem.

Dolgozatomnak a következõ részletével kívánok boldog születésnapot Tanár Úrnak!)

A mintaanyag

"Elvárási horizontunk" megalkotásához most már csak egy relatív sok verset tartalmazó mintaanyag összegyûjtése és összehasonlító elemzése szükséges.

A vizsgált anyag legnagyobb részét a 18. század nyolcvanas illetve kilencvenes éveiben megjelent versek jelentik. Nem tettem különbséget a versek irodalmi illetve "félirodalmi" felhasználása között: strofikus versnek tekintek mindent, ami a strofikus verset jellemzõ szabályok szerint építkezik. Így kerülhettek be kis "repertóriumomba" a korszak számára nagyon ismert - és akár mintául is szolgálható - vallásos énekeskönyvek. (Az irodalom amúgy sem tisztázott fogalom még ekkor, és ez a dolgozat nem is törekszik ennek rekonstruálására. Nem ezt tûzte ki célul!) Számba veszem továbbá a 18. század eleji, közepi elõzményeket - tehetem ezt egyrészt kis számuk miatt, másrészt a feltételezett hagyomány keresése ürügyén is. (Gondolok itt Ráday Pál és Faludi költészetére.) És a "nagyok", akiket nem vizsgálok: Kazinczy, Batsányi, Csokonai. A mintaanyagot követõ elemzésbõl ennek oka is kiderül.

Nem törekszem "radikális empirizmusra", a mintaanyag a rekonstruálandó elvárási horizonttal szemben jelent valamit. Ez leglátványosabban a statisztikákból derül ki. Vallom azt, hogy a leggyakoribb elõfordulásokkal szembeállítható hapaxok nem véletlen elõfordulások, következtethetünk belõlük kiválasztási szabályokra, az "újítás vagy egyedítés költõi invenciójára."[1]

Különválasztom a három és a több elemei eseményt (rímet) tartalmazó strófákat. Elõször megadom az egy bizonyos strófaszerkezethez tartozó verseket. Ezt követi minden esetben egy rímszerkezet-statisztika, majd egy "megvalósulási statisztika" (ami figyelembe veszi a szótagszámokat is): "Tudott tény, hogy a rímek strófaszervezõ ereje nagyobb, mint a szótagszámoké. ... A kettõ közti kölcsönhatás azonban letagadhatatlan, így szükséges az eredmények szintetizálása is."[2]

Ezután következik az összes rímképlet diszkretizált statisztikája, majd az összes megvalósult strófa szintetizált elõfordulási statisztikája.

Leválasztom a teljes anyagról a vallásos énekeket, majd az így maradt halmazon szintén elvégzem az utóbbi mûveletet.

Elkülönítés

Az anyag kijelölése során eleve nem törekedtem teljességre, hiszen az elõfordulások tendenciájára voltam kíváncsi. A kiválasztott szerzõktõl nem az összes verset vizsgálom, hanem elkülönítve azokat, amelyek tudatos - hagyományba illeszkedõ, újító - strófaszervezõ elvekrõl tanúskodnak.

A rövidítéseket is feloldva, a következõ szerzõk mûveit vizsgáltam tehát (a könyvek teljes adatai a bibliográfiában, az évszám az általam használt kiadás megjelenésének éve):

A vizsgált anyag rendszerezése és feldolgozása

(abc)-elemet tartalmazó strófák

(abc) rímstatisztika

(abc) megvalósulási statisztika

(abcd+)-elemet tartalmazó strófák

(abcd+) rímstatisztika

(abcd+) megvalósulási statisztika

Rímképletek elõfordulási statisztikája

Összes elõforduló strófaképlet

Strófaképletek az énekeskönyvek nélkül

A táblázatok elemzése

Az elemzésnek az elsõ része megvalósítja a "szerzõ nélküli" irodalomtörténet-írás álmát. Azon túl, hogy egy jó statisztika vizuális élmény is egyben, azon túl nagyon sokat elárul, ha jól - nem öncélúan - kezelik a vizsgált anyagról. De kezdjük mindjárt egy kitérõvel.

Jogos lehet a kérdés, hogy miért nem szerepelnek Amadé strófaszerkezetei az anyagban. (Egyszer, Kreskay énekeskönyvében elõfordul.) Ennek az egyik oka igen egyszerû: mindmáig nincsenek hiánytalanul összegyûjtve versei, rengeteg lappang még kéziratokban.[3] A másik ok pedig strófaképleteivel kapcsolatos, hiszen azok összetettek bár, de nagyrészt nem felelnek meg az általunk felállított kritériumoknak, tudniillik a tömbösödésnek. "Az 1600-as évek utolsó két évtizedétõl halványan bár, de megjelennek az ú.n. strofikus gólemek, azaz olyan, az átlagosan négysorosnál jóval terjedelmesebb strófák, melyek korábban ismert két-három különbözõ strófa mechanikus egyesítésével állnak elõ, s amelyek nagy tömegben majd Amadé László költészetében találhatók meg, késõbb még ott vannak Csokonai Vitéznél is."[4] A Faludival való szembeállítás során általában Faludié a dicsõség, hiszen - ebben szinte minden történeti munka megegyezik - õ vált egy késõbb igen sikeres hagyomány alapjává.[5] De térjünk vissza statisztikáinkhoz.

Foglalkozzunk elõször az (abc) és (abcd+) rím- és megvalósulási statisztikákkal. Már elsõ látásra is megdöbbentõ az a tény, hogy feldolgozott anyagunk gyakorlatilag csak hapaxokat és leggyakoribb elõfordulásokat tartalmaz. Számszerûen óriásiak a különbségek.

Ha elkülönítve nézzük a három elemi eseménybõl álló rímképletek statisztikáját, megállapíthatjuk, hogy szinte egyeduralkodó az (ababcc)-képlet. Az összes többi elõfordulása együtt nem éri el ennek a felét! (Meg kell jegyeznem: ez az a strófaképlet, amit nem látott még Dante, hiszen a frons rész meghaladja a cauda rész terjedelmét.) A maradék rímképletekbõl az (axaxbb)-t is ebbe a csoportba kellene sorolni, hiszen struktúrájuk teljesen egyforma. A négy elõfordulást felvonultató (ababccb) kizárja magát: ebben a strófában nincs szó tömbösödésrõl, hiszen nincs diesis. Az (abbacc) forma tekinthetõ - a magyar verselési hagyományt szem elõtt tartva - a csoport legfejlettebb tagjának, de ez a három elõfordulás igencsak kevés! És ez a látszólagos második helye is eltûnik, mihelyst szemügyre vesszük a megvalósulási statisztikát.

Ebbõl ugyanis végképp kiderül az (ababcc) strófa egyeduralma: egyedül a nyolcas és hetes sorok sorrendiségének váltakoztatásából 17 strófa található.

Nagyjából hasonló a helyzet a négy vagy több elemei eseményt tartalmazó strófák esetében is. Az (ababcdcd) strófa elõfordulási gyakoriságának a többi strófa még a közelébe sem ér. Jelentõs számban fordul még elõ az (ababccdd) strófa, ne feledjük, ez a 42. zsoltár rímképlete! Az (ababccx) és (ababccD) strófák rokon szerkezetûek, és inkább a három elemi eseményt tartalmazó strófákhoz állnak közelebb. A harmadik "helyezést" elért (abbacddc) strófa diszkretizált alstruktúráit tekintve a leggyakoribb (ababcdcd) strófával mutat rokonságot: tömbösödés nincs, csupán alstruktúrák, ahol is a második gyakorlatilag leképezi az elsõt. A negyvenkettedik zsoltár rímképletének elõfordulásait nem számítva két négyelemû strófaszerkezet van, amelyik határozott tömbösödésrõl tanúskodik: (ababcddc), (abbacdcd). Ez a kettõ a maga négy elõfordulásával eltörpül az összes többi mellett. Az öt elemi eseményt tartalmazó strófák igen impozáns szerkesztésûek, azokra majd visszatérek.

Az elképesztõ elõfordulási aránytalanság a megvalósulási statisztikát szemlélve válik nyilvánvalóvá. Míg a nyolcas-hetes váltakozású (ababcdcd) strófa eléri a 106 elõfordulást, addig a többinél a legtöbbet a 11 jelenti. Ebbõl is 20 - kombinálva a nyolcas-hetes sorok sorrendiségét - a 42. zsoltár képletét takarja. (A maradék "legtöbb" 11 újra egy (ababcdcd) képlet!)

(ababcdcd)

A rímképletek összevont statisztikáját szemlélve megállapítható tehát az (ababcdcd) képletû strófa abszolút egyeduralma. A diszkretizálást elvégezve - [(01)(01)] [(01)(01)] - láthatóvá válik, hogy ebben a strófában szó sincs igazi tömbösödésrõl: két teljesen azonos alstruktúrából áll. Ezt a konkrét megvalósulásai még inkább alátámasztják. Felfogható tehát két négysoros keresztrímes strófa egyszerû összetoldásaként is. Ez - a régi magyar vershagyomány ismeretében nyugodtan kijelenthetjük - az egyformaság szabályának - más szerkezeti szinten - való továbbélését bizonyítja. Alátámasztásul - mármint, hogy a 18. században is így érezték - jó példa lehet Szõnyi Benjámin LIII. énekéhez írt nótautalása. Egyszerre adja meg a 140. zsoltárt (a9b8a9b8) és a 66-at is (a9b8a9b8c9d8c9d8), természetesen nála ez utóbbiról van szó. (A dolgozat elején már megjegyeztem: én csak a versformákkal foglalkozom, a dallomokat nem veszem számításba.)

Az elõbbiek vonatkozhatnak az (abbacddc) strófaképletre is. A kevesebb elõfordulásra ok lehet a magyar versérzék számára akkor még szokatlanabb ölelkezõ rímes szerkezet, de itt is két azonos alstruktúrából áll a strófa.

A reprezentatív 42. zsoltár gyakori elõfordulásával kapcsolatban az lehet érdekes, hogy ebbõl mennyi a vallásos regiszteren belüli. Errõl még szó lesz.

A három elemi eseményt tartalmazó strófák közül egyedül az (ababcc) képlet vehetõ számításba. Az összes relatív elõfordulásból is ez képviseli az egyik "nyerõ" helyet.

A hapaxokat mindenek elõtt a rímképletek alapján lehet elkülöníteni. A legérdekesebbek az (ababccdd), (abbacdcd) és a két öt elemi eseményt is tartalmazó strófák. Lássuk az elõbbieket.

(ababcddc) - (abbacdcd)

Mindkét rímképlethez két külön elõfordulás tartozik: hapaxok a javából! Vajon az "egyedítés költõi invenciójáról" van-e szó? Haladjunk szótagszám szerint.

Az (a8b9a8b9c8d9d9c8) képlettel kapcsolatban a táblázatból a következõket tudjuk meg: Dayka Gábor verse: Az esztendõ elsõ napján, I. versszak). Vegyük a következõt (a11b10a11b10c10d10d10c10). Ez Szõnyi Benjáminnak a IX. éneke. Szenci Molnár 27. zsoltárának képlete. A Daykáénak nincs elõzménye.

Az (a10b11b11a10c11d10c11d10) képlet is egy Dayka verset takar: Titkos bú. Sõt a következõ (a11b10b10a11c10d11c10d11) is: Bárdosy Jánosné halálára, 2. versszak.

Megállapítható tehát, hogy Szõnyi tudatosan - szövegkörnyezetébõl következve - fordul a hagyományhoz, míg ezzel szemben Dayka újító, tudatosan újító. Ezt bizonyítják az "1. versszak", "2. versszak" megjelölések is. Arról van szó, hogy Dayka idézett verseiben különbözõ strófaképleteket használ, variálva a rímsorrendet. Tudatosan alkalmaz bizonyos szabályokat, és ezzel addig nem ismert - a magyar hagyományra értve - képleteket hoz létre.

(ababccddee) - (ababccdeed)

Nagyon tetszetõs mindkét strófaképlet, várnánk a híres verselõt, holott nem másról van szó - mind a három (!) elõfordulás esetében -, mint Kónyi Jánosról, akit mint lírikust nem igazán tart nyilván az irodalomtörténet. Az elsõ képlethez mindössze egy verse (fordítása?) tartozik: (a8b7a8b7c8c8d6d6e7e7). Talán azt gondolnánk, hogy ez egy jelölt diesisszel rendelkezõ strófa (cc), de éppen a szótagszámok bizonyítják, hogy nem errõl van szó. Ez egy olyan kéttömbû strófa, amelynek cauda részében a nyolcas és hetes sorok két - más rímelésû - hatost fognak közre. Ez nem von le semmit - formai - értékébõl.

A másik képlete - amelyhez két vers is tartozik - talán még az elõzõt is felülmúlja formai lelemény szempontjából: (a8b8a8b8c8c8d7e8e8d7) és (a8b7a8b7c6c6d8e6e6d7). Felmerül újra a gyanú, hogy jelölt diesises szerkezettel állunk szemben. De nem. A cauda részben inkább felismerni vélek egy kétszeres Balassi-szekvenciára utaló kezdeményt. Ez leginkább a második képlet utolsó három sorában látszik. (Elõtte egyszer hibázik, a cauda elsõ lábának utolsó sorában egy szótaggal több van, de ez bocsánatos hiba ahhoz képest, hogy az Euriditze-szó számára rímhelyzetben *ojridice, ld. német eredeti.) Feltételezésünket az egy versszakos vers értelmi tagolása is alátámasztja. Nagyon rossz vers, de szívesen idézem, mert Kónyi leleménye egyedülálló:

Hogy ha kegyes Euriditze
Még e' nagy mélység körûl
Lappangsz, mint egy bús Gerlitze,
A' melly szároz ágon ûl;
Oh! hald-meg férjedet,
Ki keres tégedet
Iszonyú fáradozással;
Tekintsd könyvezésit,
Szíve' kesergésit
Enyhítsd szánakozással.

Ezek a fentebb említett példák lennének tehát a valóban egyszeri elõfordulások, amelyekhez csak ez a pár idézett vers tartozik konkrét megvalósulásként. Ha megnézzük az összes elõforduló strófaképlet statisztikáját, akkor azonban azt tapasztaljuk, hogy az óriási többség egyszeri vagy nagyon ritka elõfordulás (háromnál kevesebb, szemben egy képlet 106 elõfordulásával!) Ezeknek az elemzésére javaslom a következõ módszert.

Szenci Molnár képletek a vizsgált anyagban

Nézzük meg, hogy Szenci Molnár Albert strófaszerkezetei milyen arányban fordulnak elõ vizsgált anyagunkban. A következõ eredményt kapjuk:

Készítsük el az összes elõforduló strófaképleten - 57 - belül a Szenci Molnárra visszavezethetõk és az "újak" arányát:

Jóval több tehát az olyan megvalósult strófaképlet, ami nem szerepel a zsoltároskönyvben. De hasonlítsuk ezt össze az elõfordulások számát figyelembe véve.

Újra egy elképesztõ aránytalanság. Ennek okát, ha megnézzük az elõforduláshoz tartozó verseket, az énekeskönyvek, mint hagyományhoz leginkább ragaszkodó "félirodalmi" termékekben kell keresni. Szabadítsuk meg tehát anyagunkat az énekeskönyvektõl (Ráday Pál, Szõnyi Benjámin, Ányos Pál: lásd a legutolsó nagy statisztikát)! Továbbra is fennáll az (ababcdcd) strófa javára az aránytalanság, bár már nem olyan nagy mértékben. Második helyen az (ababccdd) strófa, a szótagszámokból kiderül, hogy ez már nem pontosan a 42. zsoltáréval azonos strófa. Elõkelõ helyét megtartja az (ababcc) strófa is. Milyen arányban fordulnak elõ ebben az elkülönített anyagban a Szenci Molnár-féle szerkezetek?

A 42. zsoltár képlete tehát elveszti elõkelõ helyezését. Ez az egy elõfordulás Molnár Borbála verse (Egynehány Bús Szívbõl eredett Énekek) témáját tekintve szintén a vallásos énekköltészeti hagyományhoz köthetõ. Megjegyzendõ, hogy a képletnek van egy katolikus elõfordulása is az Énekek könyvében. Arra a következtetésre juthatunk, hogy ez a konkrét képlet hagyományánál fogva a vallásos énekköltõi regiszter egyik kiemelt fontosságú tagja. Ezt bizonyítja az is, hogy rímképletének más szótagszám szerinti megvalósulása gyakran elõfordul a vallásos regiszterhez nem köthetõ versekben is. Ennek egyik legjelentõsebb példája Ráday Gedeon Egy török ifjú éneke versformája is.

Az elõbbiek nem mondhatók el viszont az (ababcc) és az (ababcdcd) formákról. Úgy tûnik, hogy ezeket versíróink mint bármely regiszterhez köthetõ formákat kezelik.

Végezzük el az összehasonlításokat az énekeskönyvek nélküli anyagon is. A strófaképlet (összesen 37)

Jóval több tehát az olyan megvalósult képlet, amelynek hagyománya nem köthetõ Szenci Molnár Alberthez. De folytassuk tovább az összehasonlítást. Az összes elõfordulásból (89)

Az ellenkezõ eredményt kapjuk, mint amit várnánk. Az elõfordulások számát tekintve kiegyenlítõdik a nagy különbség. A versírók gyakrabban fordulnak a már megszokott - hagyományba illeszkedõk - strófák felé, minthogy "újat" alkotnának.

A fenti elemzések alapján megállapítható tehát a Szenci Molnár által megteremtett hagyomány igen erõs hatása. Ezzel szemben viszont felhívja magára a figyelmet az egyedítés jelenléte is. Igenis nagy számban fordulnak elõ hapaxok az elkülönített anyagban, amelyek erre utalnak. Mennyiségileg azonban egyértelmûen az egyszerûbb strófaszerkezeteké a vezetõ szerep.[6]

Énekeskönyveinkben - a 18. század végére a katolikusban is - kanonizáltnak mondható a Szenci Molnár-képletekhez való fordulás.

Jegyzetek