PALIMPSZESZT
7. szám --[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]

ÓBIS Hajnalka
Lorenzo Valla: A szerzetesi hivatásról


LORENZO: Csodálkozol, hogy inkább szektát mondtam, mintsem vallást, de nem csak a kifejezés választékosságát tartottam szem előtt, hanem a használhatóságát is. Úgy gondolom ugyanis, hogy a vallásos elnevezés, amit ti önmagatokra használtok nemcsak a ti életeteket illeti meg, és eltúlzottnak tűnik számomra, hogy foglalkozásotoknak ennyire szent és tiszteletreméltó nevet adtok. Ha ez nem így lenne, nem lenne ok itt semmiféle vitára. Mert ha egyedül ti vagytok vallásosak, el kell fogadni azt az állítást, hogy az összes ember között is ti vagytok a legjobbak. És mivel ez véleményem szerint nincs így, erről készülök vitát folytatni. Ezért beszélni fogok röviden e két elnevezésről, mivel szóhasználatom okát kérdezted tőlem. A szekta kifejezést főleg a filozófusoknál használják, bár a retorikában Theodorosz és Apollodorosz rétorok tanítványainál is voltak szekták, és jogosan használhatják más tudományágaknál is. Vannak azonban olyan szekták is, amelyeket görögül airesei-nek neveznek, ezek különféle módon adják át, fogják fel és gyakorolják a bölcsességet. Más-más módon gondolkodnak és élnek ugyanis a sztoikusok, a kürénéi, a peripatetikus és az akadémikus filozófusok és a többi. Hozzájuk hasonlóan tesztek ti is: nemcsak azért mert részben szerzetesek, részben barátok, részben remeték, részben agapeták vagytok, hanem azért is, mert ezt az ezerféle szerzetesfajtát eltérő öltözetükről lehet megkülönböztetni. Annyira így van ez, hogy néha nevetek, néha pedig bosszankodom mikor sokféle ruhátok színes kavalkádját látom végig a városon. A katonák között is alig találsz többfajta és többféle színű ruhát. Mert ha a filozófusok szektáknak nevezték azt a szokást, hogy különbözőket gondolnak és különböző módon élnek, nem kell csodálkoznod, ha én is szektáknak nevezem a ti életmódbeli különbségeiteket. Bár nem törődöm vele, hogy vajon te ezt a szót elfogadod-e, és nem arról vitatkozom veletek, hogy milyen nevet kellene nektek adni, hanem inkább arról a névről, amit már megadtak nektek, vagyis hogy benneteket kell-e vallásosnak nevezni; ez volt az általam javasolt második része vitánknak. Ezzel kapcsolatban engedd meg, hogy újra a filozófusokkal való párhuzamhoz forduljak. Tudniillik azok is maguknak követelik a bölcs elnevezést, senki mással nem osztoznak rajta, sem a törvényhozókkal, sem a legkiválóbb szenátorokkal, sem a legnagyobb szónokokkal, sem a legigazságosabb királyokkal, akiknek bölcsessége a filozófusok születése előtt és halála után is kormányzója volt mindig a városoknak; ki fogja végülis eltűrni, hogy ti sem tartotok igazán vallásosnak magatokon kívül senkit, sem papot, sem püspököt, sem mást? Ebben nem annyira elbizakodottak vagytok magatokkal kapcsolatban, mint inkább sértőnek tűntök a többiekkel szemben. Mi nagyobbat adhat meg ugyanis számomra a dicsőség, mint ha vallásosnak mondanak, vagy -- ami ennek az ellentéte -- miféle nagyobb kárhoztatás létezik, mint ha istentelennek neveznek valakit? Mert mi mást jelent vallásosnak lenni, mint kereszténynek, igazi kereszténynek lenni? Nem beszélek most arról az értelméről a szónak, amikor sírokra, vagy egy bíróra, vagy más egyébre használják ezt a [religiosus] kifejezést. Most a szent vallásosságról beszélek: és bár sok vallás létezik, mégis amelyek hamisak, azokat nem vallásnak, hanem babonaságnak tartják és mondják, legalábbis azok, akik ismerik az igazi vallást, amelyet egyszerűen vallásnak kell neveznünk anélkül, hogy hozzátennénk az igaz jelzőt, sőt még azt a szót sem kell mellétenni, hogy krisztusi, ahogy ugyanazt jelenti a vallás és a hit, a vallásos és a hívő, hívőt mondok, aki nem egy halott cselekedetek nélkül, hanem cselekedetekkel gyakorolja a vallást, olyan, akit valóban kereszténynek lehet nevezni. Ahogy Jakab mondja: "Ha valaki istentisztelőnek látszik köztetek, de nem zabolázza meg nyelvét, sőt megcsalja a maga szívét, annak az istentisztelete hiába való. Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát a világtól." És mivel csak magatokat, akik szerzetesi fogadalmat tettetek, tartjátok vallásosnak, és azt állítjátok, hogy a többiek nem vallásosak, mi mást tesztek ezáltal, mint azt, hogy csak magatokat valljátok kereszténynek, csak magatokat jónak, csak magatokat tisztának és szeplőtelennek, másokat pedig elítéltek, lenéztek, a Tartarosba taszítotok? De miféle más emberekkel teszitek ezt? Éppen azokkal, akik már bekerültek a szentek közé, vagy remélem, oda fognak kerülni. Mivel így állnak a dolgok, nem követtem el jogtalanságot ellenetek, mikor haboztam titeket vallásosnak nevezni, azért is, mert sokakat, akik nem követik ama szektát vagy regulát, vallásosnak kell nevezni, mivel igen szentül élnek, és közületek sokakat pedig nem illet meg ez az elnevezés, mert a legnagyobb bűnben...

SZERZETES: Mondjuk: ha a többi dolog párba állítható is, mégis mi, akik fogadalmat tettünk, nagyobb érdemet szerzünk magunknak az élet ugyanazon cselekedeteiben, mint a többiek. így gondold csak meg, hogy nekem több érdemem van, mint neked, ha példának okáért feltesszük, hogy mi ketten lelkünkben, testünkben, életünkben és a többiben is ezen egy dolog [a fogadalomtétel] kivételével hasonlók vagyunk...

LORENZO: Hogyan lehetnénk egyformák az élet egyes cselekedeteiben, mikor annyira különbözőek vagyunk az életünk tekintetében? Téged a szegénység, az önmegtartóztatás, az engedelmesség fogadalma köt, engem nem. így mások a te cselekedeteid, mások az enyémek, mások lesznek a te erényeid, és mások az enyémek, és nincs semmi közös bennünk, mintha te jó festő lennél, én pedig jó építész, ezeket nem lehet összehasonlítani, és igen ostoba dolog az egyiket a másik elé helyezni, különösképpen akkor, ha a maga nemében mindkettő tökéletes...
De mit nevezel te engedelmességnek [oboedientia]? Jól ismerem ennek a szónak az eredetét. Az oboedio-ból ered, ami az obaudio-ból származik. Ennek pedig az a jelentése, hogy meghallom azt, amit mondtak, vagyis szót fogadok, a mondottakhoz igazítom cselekedetemet, vagyis követem az általa adott szabályt, engedelmeskedem, amiből az engedelmesség szó is ered. De gyakran találkozom ezzel a szóval úgy, hogy rossz értelemben vett engedelmességet jelent, mint például Marcus Tullius Cicerónál: "ha szolgaság van, miként most az van, az engedelmesség a megtört, megalázott lélekre jellemző, amely meg van fosztva döntési képességétől". És még: "Ha pedig ő a becstelenségnek és a gyalázatnak fog engedelmeskedni, nemcsak hogy saját maga vezetőjének nem kell őt tartani, hanem még szabad embernek sem". Most azt kérdezem tehát tőled, melyik engedelmességre gondoltál. Az hiszem, hogy nem arra gondolsz, ami gyalázatos és az erénytől távol van, hanem arra, amely Istennek tetsző.

SZERZETES: Helyesen hiszed. Mert másképp az ördögnek való engedelmességre térnénk itt át. Mi pedig azt fogadjuk meg, hogy elöljáróink tisztességes és szent parancsainak engedelmeskedünk.

LORENZO: Vajon előtte már nem tettél-e ígéretet Istennek, mikor a keresztségben részesültél, hogy tisztességesen és szentül fogsz élni minden parancsának engedelmeskedve? Mire jó akkor ez a második ígéreted? Miért teszel ünnepélyesen ígéretet az embereknek, mikor már megtetted azt Istennek? Hogyan ajándékozhatod el azt, amit már egyszer elajándékoztál?

SZERZETES: Nem teszek még egyszer fogadalmat, és nem adom egy embernek azt, amit már odaadtam Istennek, és nem ígérem meg ismét Istennek azt, amit már előtte megígértem. Hanem mindabban, amiben eddig Istent szolgálva szabad döntésem volt, mint a ruházkodásban, evésben, jövés-menésben, a cselekvésben, a heverészésben, alvásban, virrasztásban, és végül a beszédben, mindezek feletti rendelkezés szabadságát, ahogy mondtam, másnak adom át, és hogy ez mekkora türelmet igényel, tudják, akik megpróbálták, és te is elképzelheted.

LORENZO: Neked ezek súlyosak és nehezen elviselhetők, számomra azonban semmi jelentőségük nincs.

SZERZETES: Hogyhogy?

LORENZO: Mert ki az, aki Krisztus katonájának tartja magát és nem parancsol magának ezeknél nagyobb próbatételeket?

SZERZETES: De többet ér más parancsára tenni ilyesmiket, mint a magunk akaratából.

LORENZO: Vigyázz, nehogy kevesebbet érjen, mivel nehezebb önmagunknak megparancsolni azokat a dolgokat, amelyektől az esendő emberi lélek visszariad, mintha mások parancsára tennénk meg azokat, annál is inkább, mert az első esetben mindkét szerep ránk hárul, mert mi vagyunk a parancsoló és az engedelmeskedő is. Vagy számodra könnyű dolognak tűnik amit Pál önmagának parancsolt? Ha pedig a ti helyzeteteket nehezebbnek tartjátok, ügyeljetek rá, nehogy az a gyanú merüljön fel, hogy ti inkább tűréssel, mintsem szabadon szolgáljátok Istent. Most nem beszélek itt arról, hogy senki sem parancsol nektek olyat, hogy főtt ételeket enni fényűzés, és hogy életmódotok egyáltalán nem tűrhetetlen. De arról nem hallgatok, hogy ha csak parancsra cselekedtek, hasztalanul akartok egyenlők lenni azokkal, akik szabad akaratukból "bujdostanak juhoknak és kecskéknek bőrökben, kik elhagyattattak, szorongattattak, nyomorgattattak, kikre nem volt méltó e világ, pusztában bujdostanak, hegyeken, barlangokban, és földnek hasadékiban". De hogy ne gondold beszédemet túlságosan magasröptűnek, elhagyom a szenteket és visszatérek témánkhoz, hogy vajon többet ér-e engedelmességet fogadni, és hogy azok, akik nem lehetnek engedelmeskedők, mint a királyok, főpapok vagy sokan mások, nem részesülnek-e ama jóból? És mit mondjak másokról? Vajon a ti elöljáróitok kötelezik magukat az engedelmességre?

SZERZETES: A legkevésbé sem!

LORENZO: És ezért kevesebb érdemük van?

SZERZETES: Egyáltalán nem.

LORENZO: Vigyázz, nehogy még inkább nekik legyen több. Tehát vannak olyanok, akik az engedelmesség kötelezettségétől mentesen képesek ugyanannyi érdemet szerezni. És most gyere, mondd el, mi jó van az engedelmességben!

SZERZETES: De a főpapok akkor szereznek érdemet, ha jól parancsolnak, mi pedig, ha jól engedelmeskedünk.

LORENZO: Tehát nincs középút, vagy szolgákat kell tartanunk, vagy magunknak kell szolgává lennünk, és ebből az következik, hogy ha nem jut nekünk osztályrészül a másokon való uralkodás, akkor nem marad más hátra, mint hogy mi engedelmeskedjünk másoknak? Ám nem mindenki úr, és nem mindenki szolga, nem mindenki tanár, és nem mindenki tanítvány, és nincsenek alacsonyabb fokon az érdemben azok, akik középen helyezkednek el. És amennyire kívánatos a főpapok és a tanárok helyzetébe jutni, annyira nyomorult dolognak számít az alávetettek és a tanítványok soraiban maradni, ami sokkal kevesebb méltóságot jelent, amint mondtam, mint középen lenni, és képesnek lenni önmagunktól úr és tanár nélkül az életre és a tudásra. Merném azt mondani, hogy alacsonyrendű és műveletlen lélekre vall, és olyanra, aki nem bízik saját magában, ha gyerek módjára rábízza magát oltalmazójának védelmére vagy tanítójának gyámolítására. Ha valaki alkalmas ugyanis arra, hogy másokat intsen, tanítson, irányítson, miért vetné alá magát másoknak, különösképp ami gyakran megesik, tudatlan és arra méltatlan embereknek? Mert ha igazat akarsz mondani, nem fogod tagadni, hogy ilyet gyakran tapasztaltál, és bosszankodtál is gyakran miatta.

SZERZETES: Egyáltalán nem tagadom. De a legkiválóbbakat és legméltóbbakat kell elöljáróvá tenni.

LORENZO: Helyes. Úgy érted tehát, hogy az elöljárók nem az engedelmességre hivatottak, hanem a parancsolásra, az alávetettek pedig az engedelmességre; de mégis valljuk be, nagyobb jutalom illeti azokat, akik kiválóan irányítanak, mint azokat, akik kiválóan engedelmeskednek. Bár nem mondom azt, amit mondhatnék, hogy nem kell, hogy mi az emberek szolgáivá váljunk, mivel azt mondja rólunk a Biblia, hogy "nagy áron vétettetek" [Krisztus vére árán], és ahogy Pál mondja ugyanott: "szolgai állapotban hivattattál el?, ne gondolj véle: de ha szabadossá lehetsz, inkább élj azzal". Mert a ti engedelmességi fogadalmatok egyfajta szolgaság.

SZERZETES: Nekünk inkább maga a regula, amit megfogadtunk, parancsol és irányít, mintsem az emberek.

LORENZO: Hol van itt tehát az engedelmeskedés dicsősége és nehézsége, amelyről beszéltél? A regulának engedelmeskedni azt jelenti, hogy nem egy embernek, hanem Istennek engedelmeskedni, amit mi is megteszünk, és nem lehet jobb regula annál, mint amit Krisztus és az apostolok adtak.

SZERZETES: De azt is látjuk, hogy sokan jobbá váltak a fogadalomtétel miatt.

LORENZO: Nem vagyok annyira makacs, hogy ezt tagadni akarnám; de ez nem bizonyítja azt, hogy másképp nem lettek volna képesek ilyenné vagy jobbá válni. De miért kell még hozzátenni az engedelmesség kérdéséhez azt, hogy nemcsak emiatt, hanem még a szegénység és az önmegtartóztatás miatt is jók vagytok?

SZERZETES: Rajta, vizsgáljuk meg most ezt a kettőt, először azt, hogy mit gondolsz a mi szegénységünkről, hogy megfosztjuk magunkat az uralkodástól, a birtoktól, a javak élvezetétől nemcsak a jelenben, hanem a jövőben is. Ezért lehet hallani rólunk ama gyakran emlegetett mondásban is, hogy "akaratlagosan elszenvedjük a száműzetést és a te győzelmed [Isten országának] polgáraivá fog bennünket tenni".

LORENZO: Nevezzük tehát, ahogy mondjátok, szegénységnek azt az életet, ahogy éltek; ti, akiknek semmitek sem hiányzik, sem étel, sem ruházat, sem tető a fejetek fölött, még a bor sem, és mindezek munka nélkül; ezek a dolgok sokkal könnyebbé teszik a szegénységet; habár ahogy Horatius mondja, nem szegény az, aki nem szenved hiányt semmiben. Ám legyen, mondjuk azt, hogy valóban szegények vagytok; eléggé nagy a ti erényetek, de azért mégsem nagyobb, mint azoké, akik nem tettek szegénységi fogadalmat. De miért kellene nekem a szegénységet választani, ha a gazdagságban is élhetek a legtisztább módon? Ugyanis nem erény szegénynek lenni, és nem erény gazdagnak lenni; hogy másokat ne említsek, Ábrahám, Izsák és Jákob gazdagok voltak. A lelki szegényeket, nem pedig a vagyonban szegényeket dicséri az evangélium, és megrója a lélekben gazdagokat, akik már megkapták életük enyhítőszereit, a vigasztalásukat, és nem azokat kárhoztatja az evangélium, akik miközben bővelkednek a földi javakban, mégis megőrzik szegényként lelküket, és életük nem sokban különbözik a szegényekétől. Látod, hogy milyen gyakran nevezi magát a Zsoltárokban Dávid, minden királyok közül a leggazdagabb, szegénynek és szűkölködőnek. Mit keresel? Ha tehát közted és köztem semmi különbség nincs abban, hogy mértékletesen és egyszerűen élünk, hogyan lehetséges akkor, hogy te szegény vagy, én pedig gazdag, amely két tulajdonság nagyon is különbözik egymástól?

SZERZETES: Miért nem adod el mindenedet és osztod szét a szegények között?

LORENZO: Vajon a könyveimet is adjam el és osszam szét? Az apostoloknak lett ez megparancsolva, és azoknak, akiknek megadatott, hogy könyvek nélkül, tanulmányok nélkül, előzetes megfontolás nélkül válaszoljanak a fejedelmeknek. Nekem azonban szükségesek a kódexek és a pénz, és nem is kevés pénz, hogy abból sok kódexet és más, az élethez szükséges dolgot vásároljak magamnak. Mert mi fonákabb dolog van annál, mint ha javaidat a koldusoknak adod, aztán pedig te magad mégy koldulni? Pál azt mondja: "nem azért kell gyűjteni, hogy másoknak könnyebbségük, néktek pedig nyomorúságtok legyen". Nem mindenki képes vagy köteles ugyanis fáradozni, ahogy Pál mondja, a keze munkájával dolgozni. így elegendő tehát, ha nem élvezem a javakat, nem gyönyörködöm bennük, és nem ténylegesen, hanem a lelkemben mondok le róluk.

SZERZETES: íme, éppen a te szavaid bizonyítják, hogy elismered, a mienk az apostolok élete, mivel a vagyonról lélekben is és a valóságban is lemondtunk.

LORENZO: Egyáltalán nem. Azt mondtam, hogy nekem szükségem van pénzre, hogy kódexeket vegyek. Ha te másképp cselekszel, és azt a pénzt a szegényeknek adod, ostoba vagy, mivel nem szereted magad úgy mint felebarátodat. "Zászló fölöttem a szerelme!" mondja Salamon. Mert te is szegény vagy, ha hiányt szenvedsz azokban a dolgokban, amelyekre szükséged van: ha megvannak a megfelelő kódexeid és szétosztod azokat mások között, magaddal szemben követsz el jogtalanságot. Azt mondtam, hogy pénzre van szükség az élet többi igényéhez is. Te mikor megfosztod magad javaidtól, jól tudod, hogy a másét öltöd majd magadra. Szép kis szegénység a tietek, amiben semmi baj nem ér, annyira, hogy nem szűnik meg soha a táplálékotok, a ruhátok, ágyatok, házatok és a többi. Gondold csak meg, testvérem, miért és mit adományoztál te Istennek. Bizonytalan dolgokat adsz, és biztosakat kapsz érte cserébe, felhagysz a másokról való gondoskodással, és más visel gondot terád, lemondasz a vagyonszerzés reményéről, de az aggodalomról is, ami vele jár, nem fogsz jobb dolgokat birtokolni, de a mostani állapotodnál rosszabbakat sem elviselni. Nem említek ezenkívül sok előnyt, melyek rendelkezésetekre állnak mindig, akár egészségesek, akár betegek vagytok. Mindez oda vezet, hogy nyilvánvaló, ti nem adtatok sokkal többet annál, mint amit kaptatok. És nem kevesen vannak olyanok is, akik a kolostoraitokba, mint egy vadaskertbe menekülnek, hogy elkerüljék a keményebb életet, és sovány vadgalambból kövér házigalambbá váljanak...

SZERZETES: De te félsz lemondani a kincseidről félvén a jövőtől és mindig aggodalmaskodva a holnap miatt.

LORENZO: Miért félnék, ha egy kolostorban lennék, a szegénység veszélyétől biztonságban, ahogy az előbbi fejtegetésemben megmutattam. Annak, hogy nem teszem ezt, az az oka, hogy remélem, a vagyonról való lemondás nélkül is tetszem Istennek annyira mint te. És nem kell a mások tetteit rosszabb irányba magyaráznod. Vagy miért nem parancsolod ugyanezt a királyoknak, és rendeled el, hogy csuklyába és szőrcsuhába öltözzenek: mi lenne ennél nagyobb balgaság? miért nem parancsolod ugyanezt az optimatáknak? hát a szenátoroknak? Nem az ember külseje, hanem a belseje tetszik Istennek. Miért nem rendeled el ugyanezt a főpapoknak és a papoknak, akikre a javak és a gazdagság kezelése van bízva, amit a diakónusi hivatal és a ministerium elnevezés is mutat. Lőrinc diakónus is, akit az apostolok mellé kell állítani, az egyháznak azokat a kincseit, amelyekről látta, hogy el fogják rabolni őket, szétosztotta. Az egyháznak is vannak tehát kincsei, és nem azoknak birtoklását vagy használatát szokták elítélni, hanem a javakhoz való túlzott ragaszkodást és az azzal való visszaélést. Amit az egyházról mondtunk, ugyanazt kell mondani a magánvagyonról is és az egyes emberekről, leginkább az adott személy jelleme szerint. Nem vagyok köteles mindent szétosztani, azért, hogy ne hiányozzon nekem az, ami az élethez szükséges, az élethez -- mondom --, nem pedig a gyönyörökhöz és a kedvtelésekhez. Te sem osztottad szét mindenedet, te, akinek van miből megélni. Nem vagyok köteles mindenemet szétosztani, mivel katona vagyok és a vallásért, az egyházért, és érted is fráter és szerzetes, a csatasorban állok, és remélem, hogy Istennek sem tetszik kevésbé az, amit én cselekszem, mint az, amit te csinálsz. Nem vagyok köteles mindenemet szétosztani, nehogy kegyetlené váljak. Mert ha szüleim öregek és betegek lesznek, és vagyonomat a szűkölködőknek osztottam szét, vajon miből fogok gondoskodni a nyomorult öregek kiadásairól és költségeiről? Ugyanez a helyzet a feleséggel és a gyerekekkel is. Ebből az következik, hogy gyalázatosan cselekednék, ha miközben szüleim ilyen helyzetben lehetnek, fogadalmat tennék, és méltán sújtana rám Pálnak ama mondása: "Ha pedig valaki az övéiről és főképpen az ő házanépéről gondot nem visel: a hitet megtagadta és rosszabb a hitetlennél". Képzeld el tehát, hogy én koldulni kényszerülök, hogy gondoskodhassak a szüleimről: talán rosszabb leszek nálad? Vagy magasabbrendű lennék amiatt, hogy miközben én magam rosszabbá leszek, magaménak vallom a te reguládat, de nem az isteni bölcsesség, hanem a versengés miatt? Pál mondja önmagáról: "mert hát az általam szóló Krisztusnak bizonyságát keresitek?", ő saját kezével dolgozott, kereste és költötte a pénzt, nem úgy mint ti, akik féltek, akik a pénzt, mintha tűz lenne, érinteni sem akarjátok. Sok más esetet lehetne még felsorolni, miért nem kell odaadni mindent, bár mindent odaad [szerintem] az, aki önmagát odaadja. De tegyük fel, hogy én mindenemet szétosztom a szegények között, és megígérem Istennek, hogy nem lesznek soha kincseim, és örökké szegényen fogok élni, vajon ettől szerzetessé vagy baráttá leszek, azaz valamelyik rendbe fogok tartozni?

SZERZETES: Nem, csak olyan leszel, mint egy szerzetes vagy barát.

LORENZO: Mit akarsz mondani azzal, hogy "mint egy szerzetes vagy barát"? Az első [monachus] a magányosságról, a másik [frater] a sorsközösségről kapta a nevét. És azonban sem az elsőhöz, sem a másodikhoz nem hasonlítok, sőt ami a szegénységet illeti, minden szerzetesen és baráton túlteszek. De nincs értelme, hogy Istennek szegénységet ígérjek egész életemre. "Elég minden napnak a maga baja." Honnan tudhatnám, hogy mi fog velem történni holnap, mit kell tennem, mit kell eltűrnöm? Bőségesen elég ilyen módon ígéretet tenni: megígérem neked ég és föld Istene, hogy olyan szentül fogok élni, amennyire csak tudok: te segíts szándékom véghezvitelében. Mert sem az apostolok, sem a mártírok, sem mások nem gondolták úgy, hogy a kényszert kell inkább alkalmazni, mint a szabadságot.

SZERZETES: Mit mondasz? Talán nem kötelezték el magukat az önmegtartóztatásra?

LORENZO: Ez egy másik kérdés, amely még megtárgyalásra vár. Akarod, hogy most tárgyaljunk erről?

SZERZETES: Akarom.

LORENZO: Kötelezték magukat az önmegtartóztatásra -- mondod. Hogyhogy?

SZERZETES: A papi hivatallal, vagyis hogy presbiterek és diakónusok voltak.

LORENZO: Vajon nem volt-e szabad azoknak is feleséget venni maguk mellé? "Tisztességes minden tekintetben a házasság -- ahogy Pál mondja -- és a szeplőtelen házaságy." Bárcsak engedélyezett lenne ez nekünk latinoknak is, mert attól tartok, hogy éppen miattunk, mert ki más miatt, mondta Pál: "A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén, hazug beszédűeknek képmutatása által, kik megvannak bélyegezve saját lelkiismeretökben, akik tiltják a házasságot."

SZERZETES: Nem jobb-e a házasságnál az önmegtartóztatás? Szintén Pál mondja: "Ha asszonyhoz vagy kötve, ne törekedj elválni, ha azonban nem kötötted magad asszonyhoz, ne keress feleséget."

LORENZO: "Nem mindenki veszi be ezt a beszédet, hanem akinek adatott.", és sokkal jobb biztosan meglenni egy közepes helyzetben, mint a csúcson a romlás veszélyével együtt. Bár adná az ég, hogy a főpapok, presbiterek, diakónusok olyan férjek lennének akiknek egyetlenegy feleségük van, és nem pedig -- bocsáss meg a kifejezésért -- olyan szeretők, akiknek sok a szajhájuk. Senki sem haragudhat ezért rám, legfeljebb az, aki tudván tudva nem akarja bevallani vétkét. Sok derék ember van, de -- és ezt fájdalommal mondom -- többen vannak a hitványak. Rólatok is, már ne haragudj meg érte, ilyet gondolok, ha egy kicsit jobbat is. De térjünk vissza témánkhoz. A papi hivatal és a diakónusi tisztség kényszerít bennünket az önmegtartóztatásra?

SZERZETES: Nem tudod, hogy a szentség tisztelete és méltósága azt követeli, hogy az istentiszteletet a lehető legtisztább testtel és lélekkel gyakoroljuk?

LORENZO: Mégsem lesz több érdeme a papnak az önmegtartóztatása miatt mint nekem. Mert így a nők például alacsonyabb rendűek lennének, mivel nem lehetnek papok, miközben Isten előtt nincs sem zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabad, sem férfi, sem nő. És az egykori papok és leviták sem értek el többet másoknál, és nem voltak jobbak csak azért, mert a papi méltósággal voltak felruházva. És ha a papi hivatal szentsége azokban a régi időkben nem tette szentebbé a házasságot, ma sem teszi ezt az önmegtartóztatás, és a fogadalmak sem teszik az önmegtartóztatást nagyobb jutalomra méltóvá.

SZERZETES: Miért teszünk akkor ígéretet, hogy Venus adományaitól megtartóztatjuk magunkat?

LORENZO: Micsoda? Te úgy érted az önmegtartóztatást, hogy tartózkodni mindenféle szerelemtől?

SZERZETES: Igen.

LORENZO: Nevetséges. Mintha én inkább házasságtörő lehetnék mint te. Én ugyanúgy bűnös lennék egy ilyen dologban, mint te.

SZERZETES: Nem így van. Én sokkal inkább [bűnös lennék]. Nemde súlyosabban kell megbüntetni engem, mint téged, mert esküszegő lettem.

LORENZO: Most nem beszélek arról, mekkora hiba volt esküt tenned. Túl sokra tartjátok a ti büntetéseteket: mert ha ti több büntetést érdemeltek, ha megszegitek a fogadalmatokat, és több jutalmat, ha nem szegitek meg azt, ebből az következik, hogy mi semmi jutalmat nem kaphatnánk, mivel nem vagyunk kitéve annak a veszélynek, hogy megszegjük a fogadalmunkat. Ez hamis állítás, mivel az alamizsnaosztással én sok jutalmat érdemlek ki, de ha nem osztok alamizsnát, akkor semmiféle büntetést. De miután egyenként megcáfoltam a vizsgált állításaidat, és most te sem egyenként tárgyalsz már róluk, itt az idő teljességében megválaszolni és megmutatni, mi is a jó a szerzetesi fogadalomtételben. Rád -- ahogy mondod -- az esküszegés és a hűtlenség veszélye leselkedik. Feltételezzük, hogy a fogadalomtétel körültekintően, szent és vallásos módon történt. Ez az egész a te erényed, a te dicsőséged, a te büszkeséged. Ó, ez kiváló dolog, és olyan, amit magasztalva kell említeni, hogy az ember csak egy bűn kockázatának tette ki magát. Emiatt járna ki nektek a többieknél több szeretet, emiatt adnátok többet Istennek, és emiatt kellene több jutalmat kapnotok? Ó, gondoljátok meg, mennyire csekélység, amit megfogadtok. Hasonlítsuk csak össze a te személyedet az enyémmel példának okáért, hogy annál jobban kitűnjön, hogy a ti fogadalmaitok eredete a félelem, nem pedig a szeretet. Démoszthenész, mivel nem tudott leszokni arról a hibájáról, hogy beszéd közben mindig felhúzza a vállát, otthon úgy szónokolt, hogy a mennyezetről egy lándzsa lógott le a válla fölé, hogy ha a beszéd hevében elfelejtkezne magáról, a dárda szúrása figyelmeztesse, hogy hogyan tartsa a vállát. És most egy másik, ezzel ellentétes példa. Marius, amikor az orvosok ki akarták metszeni a lábán lévő visszércsomókat, nem hagyta, hogy lekötözzék, és úgy, hogy nem volt lekötözve, azt tette, amit őelőtte még senki sem, magának vágta ki, és a beavatkozás alatt még meg sem mozdította a lábát. Most azt kérdezem tőled, kettejük közül melyikük tette a kiválóbb. Az egyik a dárda szúrásától javult meg, a másik mindenféle erőszakos beavatkozás nélkül, az egyik dicsérendő, a másik még dicséretesebb, amannak a tette -- bevallom -- biztonságosabb, emennek veszélyesebb, téged ahhoz kell hasonlítani, engem pedig ehhez, te Démoszthenészhez, én pedig Mariushoz vagyok hasonló. Te engedelmeskedtél; én másra viseltem gondot, te szegényen és önmegtartóztatásban éltél, én csaknem úgy éltem mint te, te kötelezted magad ezek megtartására, én úgy gondoltam, hogy nekem az a szolgaság nem szükséges; te a szükség miatt cselekedtél jól, én szabad akaratomból, te az istenfélelem miatt, én pedig Isten szeretete miatt: a tökéletes szeretet elűzi a félelmet. Ha nem féltél volna, hogy másképp nem tetszhetsz Istennek, sohasem kötelezted volna el magad. Mert mi más indított titeket a fogadalomtételre, vagy mire volt jó ígéretet tennetek, hacsaknem azért, hogy semmilyen ügy se távolítson el titeket a szabad akarat révén Isten tiszteletétől? Ezért látod azt, hogy közösségetekhez szinte csak olyan ember csatlakozik, aki bűnös, elvetemült, nyomorult, gyámoltalan, és aki már lemondott arról, hogy más módon Istennek vagy a saját testének jó szolgálatot tehet. Ezért a kolostort asylumnak [menedékhely] is lehetne nevezni, mint a Romulusé amilyen volt, ahová a városok minden söpredéke, az emberek minden mocska összegyűlt: akiket Latiumban adósság terhelt, mind a rabszolgák, mind a nyomorultak, mind a kapzsik, mind a bűnösök, csak úgy rohantak oda, hogy jobb életkörülményeket érjenek el, amit máshol nem remélhettek. így akik a ti asylumotokba menekülnek, most hallgatok a szegényekről, mind ugyanebben reménykednek, hogy Isten színe előtt jobban fognak élni vállalva a hamis eskü és a hitszegés veszélyét, a szabadosságtól való félelem miatt megfosztják magukat a szabadságtól, egy törvényt szabnak ki maguknak csak, mint ama híres Nagy Sándor, aki mohó vágyában el akarta pusztítani Lampszakosz városát, és mikor látta, hogy tanítója, Anaximenész a falakon kívülre jött, félvén, hogy annak kegyes könyörgései arra késztetik, hogy akarata ellenére megbocsásson a városnak, megesküdött, hogy nem fogja megtenni azt, amit Anaximenész kér tőle. De Anaximenész így szólt: Kérlek, pusztítsd el Lampszakoszt! És így a legbátrabb király az esküszegéstől való félelem miatt arra kényszerült, amit nem is gyanított. Ugyanis mindenféle fogadalom, mindenféle böjtölés, minden eskü és végül minden törvény, mert a fogadalomtétel is egyfajta törvény, a félelem miatt lett kitalálva, azaz, hogy világosabban beszéljek, a hitványak miatt. És te még a nagylelkűségeddel és a türelmeddel dicsekszel? Talán kétségeid vannak efelől? Nemde azt mondja Pál: "Micsoda tehát a törvény? A bűnök okáért adatott"; mert a gonoszok, nem pedig a jók miatt visel fegyvert a Király. Valaha a zsidók törvény nélkül éltek. Nos, Ábrahám és a többiek, akik a törvény megadása előtt éltek, Jób, Kürosz király, Sába királynője és mások, akik nem voltak a törvény alá vetve, vajon kisebb jutalmat szereztek, mint azok, akik már a törvény alatt éltek? A legkevésbé sem, hanem legalább ugyanannyit. És viszont, hogy megadjam neked, amit fentebb ígértem, ha vétkeztek volna, hasonló büntetést szenvedtek volna? Kétségkívül nem, hanem kisebbet. Hagyjatok fel tehát a zajongással és a méltatlankodással; mert ugyanannyi tisztelet jár azoknak is, akik a büntetések kisebb veszélyét kockáztatják, mintha vádolnátok Istent, mint azok, akik zúgolódtak, hogy ugyanazt a bért kapja az első és az utolsó munkás is. És hogy emberi szintről vegyek egy példát, vajon az emberek körében kisebb dicsőség jár ki annak a királynak, aki tisztán éli életét, mint egy közembernek, mert a király képes büntetlenül vétkezni, amaz pedig nem? Bizony nem jár neki kisebb dicséret, sőt még nagyobb, mivel egy király esetében nehezebb az önmegtartóztatás erénye, és ha vétkezik, kisebb a büntetés, mert egy király könnyebben esik az igazságtalanság elkövetésének vétkébe, mint egy magánember. Ugyanez a helyzet az isteni dolgokban is. De te a veszélyért járó jutalmat követeled, mintha egy katona jutalmat követelhetne azért a veszélyért, hogy halálra ítélhetik, ha az ellenségnek elárulja saját táborát. Ennek mi mást válaszolna a király, mint ezt: ha a halálbüntetéstől való félelem miatt nem árultad el táborodat, vedd jutalomként, hogy nem öllek meg téged, elégedj meg a zsoldoddal, amivel megelégszik az is, aki nem félelemből, hanem szeretetből nem árulta el táborát. Ki nem látja ezt? Azért tettél fogadalmat, hogy elnyerd az örök életet; íme megtörtént, mit lelked kívánt; megtartottad azt, amit fogadalmad követel, mindezzel tartozol a veszélynek, amit vállaltál. A hamis esküvés veszélyének tetted ki magad, de ezzel megmentetted magad a pusztulástól. Gyakran reszkettél. De most ujjongsz. Féltél, hogy megszeged a fogadalmat: látod, másképp nem voltál képes megúszni. Ezért nem értem, mi mást követelhettek Istentől, mint az engedelmesség, szegénység, és önmegtartóztatás gyümölcsét. Ám ti ezzel nem megelégedve követelitek, hogy a többiek elé helyezzenek benneteket a veszély miatt. Mert ha magaddal kapcsolatban a büntetés veszélyére gondolsz, velem kapcsolatban gondolj a könnyebben való vétkezés veszélyére, mivel semmiféle félelem bilincse nem köt meg: ami azt eredményezi, hogy bennem dicséretre méltóbb ugyanaz az erényes cselekedet, mint benned. Én téged annyival múllak felül, mint Démoszthenészt Marius, amennyivel egy közembert vagy katonát egy király. És ne tedd most azt az ellenvetést, hogy néhányan a fogadalomtétel után elérik, hogy elűzzék a félelmet: bizony, amikor még fogadalmat tesznek, akkor még nem ilyenek. És amikor már szinte tökéletesek, nem tartja lelküket fogva sem az esküszegéstől való félelem, sem a büntetéstől való rettegés, hanem szabadon és megszabadulva Isten lelke által indíttatva cselekszenek, és úgy élnek, mintha nem tettek volna fogadalmat. Ezért úgy ti, mint ahogy mi, Pál szavaival, aki beszélvén azokról is, akik esznek, és azokról is, akik nem esznek, azt mondja: "kövesse mindenki a meggyőződését", tegyünk hasonlóképp, és vonjuk le a következtetést, hogy a fogadalomtételek nem teszik jobbá az embereket, mint ahogy a diakónusi, presbiteri, püspöki vagy pápai tisztség sem. Nem azért vagytok jobbak, mert beiktattak benneteket a diakónusi vagy papi tisztségbe, hanem azért akartatok abba bekerülni, hogy jobbá váljatok; és nem azért van sok érdemetek, mert esküt tettetek, hanem azért tettetek esküt, hogy sok érdemetek legyen; és nem azért vagytok jók, mert büntetés van kilátásba helyezve számotokra, mert lehetnétek hitványak is, hanem azért vetettétek alá magatokat a büntetés veszélyének, hogy jobbak legyetek. Vajon Lőrinc kisebb-e Sixtusnál a szentség tekintetében? Én nem félnék Istvánt az apostolok közül sokkal egy szintre helyezni. Vajon Ferenc mögötte maradt-e erényben hívei, testvérei, vagy fiai közül valakinek, mert nem akarta elfogadni a presbiteri tisztséget? Vajon Mártont, aki végig hitújonc volt, mögé kell-e helyezni mindazoknak, akik annyi szerzetesrendet és kolostort alapítottak? Vajon, hogy egyszerre kimondjam, Keresztelő Jánost, aki nem volt sem püspök, sem pap, és nem tett fogadalmat sem, alábbvalónak lehet-e mondani egy püspöknél, papnál vagy szerzetesnél? És jól tudom, hogy azokat, akik rendházaitokat alapították, az a megfontolás vezette, hogy a szent élethez a legnagyobb kényelmet biztosítsák számotokra, ez szent és dicséretreméltó szándék, ami miatt sokan kapták meg Istentől a nekik járó dicsőséget, bár nem akkora számú ember, mint amit ti mondtok. Mindazonáltal másokat nem fosztottak meg a hasonló kényelemtől emiatt, ti pedig jórészt eltértetek az ő nyomdokaiktól. Ahogy a régiek mondták egykor a delphoi Apollóról, hogy az felhagyott a jóslatmondással, így ti is, szerzetesek, felhagytatok a csodatevéssel: bár vannak olyanok, akik azok közül [a csodák közül] többet képesek kétségbe vonni. Ezt én azonban semmiképp sem fogom tenni, mert feladatom ebben az ügyben a védelmezőé, nem pedig a támadóé. Én ugyanis csak azt akartam megcáfolni, hogy először is nektek több érdemetek lenne azért, mert a bűnök és büntetések nagyobb veszélyének vagytok kitéve, másodszor, hogy fogadalmatokkal, vagy eskütökkel többet ígértek meg, és végül, hogy előjogaitok vagy kiváltságaitok vannak azért, mert engedelmességet, szegénységet és önmegtartóztatást fogadtatok. És most, hogy ne gondold, hogy ellenséged vagyok, és hogy visszanyerjem jóindulatodat, a szerzetesek dicséretéről fogok szólni. A szerzetesek azok, akik Isten omladozó templomát -- ahogy ábrázolni szoktátok -- megtámasztják, a szerzetesek azok, akik szónoklatot tartván a népnek, ami a püspökök és a papok kötelessége lett volna, a férfiakat és nőket eltérítik a bűntől, megszabadítják a hamis vélekedésektől, a kegyességhez és tudáshoz vezetik, ebben én a legnagyobb mértékben hasonlónak tartom őket az apostolokhoz; a szerzetesek azok, akik csodálatos ceremóniákkal, himnuszokkal, énekekkel szíveinket megtöltik vallásos áhítattal, a szerzetesek azok, akik az erkölcsökről, erényekről, szentségekről írnak műveket, és azt szeretném, hogy ezt kiműveltebben tegyék, inkább szónokok, mint filozófusok módjára, ahogy a régiek is írtak; a szerzetesek azok, akik a bűnüket megvallókat vagy bölcsen feloldozzák, vagy a feloldozás megtagadásával megrettentik; a szerzetesek azok, akik felvilágosítva és megerősítve bocsátják el azokat, akik tanácsot kértek tőlük a helyes életmódról; és végül a szerzeteseknek sokkal tartozik az egész földkerekség, és még többel is tartozna, ha jobbak lennének, olyanok, amilyenek, kezdetben is voltak.




[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]