PALIMPSZESZT
7. szám --[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]

VARRÓ Dániel
Fordítások a középkor és a reneszánsz irodalmából

Sir Patrick Spens

The king sits in Dumferling toune,
Drinking the blude-red wine:
O whar will I get guid sailor,
To sail this schip of mine?

Up and spak an eldern knicht,
Sat at the kings richt kne:
Sir Patrick Spence is the best sailor
That sails upon the se.

The king has written a braid letter,
And signed wi his hand,
And sent it to Sir Patrick Spence,
Was walking on the sand.

The first line that Sir Patrick red,
A loud lauch lauched he;
The next line that Sir Patrick red,
The teir blinded his ee.

O wha is this has done this deid,
This ill deid don to me,
To send me out this time o the yeir,
To sail upon the se?

Mak hast, mak hast, my mirry men all,
Our guid schip sails the morne:
O say na sae, my master deir,
For I feir a deadlie storme.

Late late yestreen I saw the new moone,
Wi the auld moone in hir arme,
And I feir, I feir, my deir master,
That we will cum to harme.

O our Scots nobles were richt laith
To weet their cork-heild schoone;
Bot lang owre a' the play wer playd,
Thair hats they swam aboone.

O lang, lang, may their ladies sit,
Wi thair fans into their hand,
Or eir they se Sir Patick Spence
Cum sailing to the land.

O lang, lang, may the ladies stand,
Wi thair gold kems in their hair,
Waiting for their ain deir lords,
For they'll se thame na mair.

Have owre, have owre to Aberdour,
It's fifty fadom deip,
And thair lies guid Sir Patrick Spence,
Wi the Scots lords at his feit.

Sir Patrick Spens

Dumferlingben ül a király,
Ömlik torkán a bor:
Hajómra egy jó tengerészt
Ó, hol veszek, de hol?

Ült jobbjánál egy ősz lovag,
Már válaszolni kész:
Sir Patrick Spens a tengeren
A legjobb tengerész.

Írt a király hosszú levelet,
Rátette kézjegyét,
Sir Patrick Spensnek címezi -
Parton sétálgat épp.

Egy sort Sir Patrick olvasott,
Nevetve fölnevet,
Két sort Sir Patrick olvasott,
Szeméből könny ered.

Ki tette ezt, ki művel, ó,
Ilyen gonoszt velem,
Az év e részén hogy kiküld
Hajózni tengeren?

Hamar, hamar, legényeim,
Hajónk tengerre tart:
Ne még, ó, kérlek, jó uram,
Félek szörnyű vihart.

Az új holdat tegnap láttam én,
Karján a régi hold,
És félek, félek, jó uram,
Bajunk fog esni majd.

A skót urak cipőjüket
Áztatni restelik,
De a játszma végén már a víz
Felér kalapjukig.

Sok hölgy sokáig ülhet, ó,
Kezükben legyező,
Meglátni, hogy Sir Patrick Spens
Hajója hazajő.

Sok hölgy sokáig állhat, ó,
Hajukban drága csat,
Nem jönnek vissza már sosem
A várva várt urak.

Aberdour felé az út felén,
Lent ötven ölnyire,
Ott fekszik jó Sir Patrick Spens,
S a skót urak vele.

Edmund Spenser: Amoretti LIII

The Panther knowing that his spotted hyde
doth please all beasts, but that his looks them fray,
witihin a bush his dreadfull head doth hide,
to let them gaze whylest he on them may pray.
Right so my cruell fayre with me doth play,
for with the goodly semblant of her hew
she doth allure me to my owne decay,
and then no mercy will vnto me shew.
Great shame it is, thing so diuine in view,
made for to be the worlds most ornament,
to make the bayte her gazers to embrew,
good shames to be to ill an instrument.
But mercy doth with beautie best agree,
as in their mayker ye them best may see.

Edmund Spenser: Amoretti LIII

A foltos párduc, minthogy tudja jól,
irhája szép, de pillantása vad,
fejével egy bokor mögé hajol,
s míg lesben áll, hátát mutatja csak.
Kegyetlen szépem is így játszogat,
csalóka módon incseleg velem,
szép külsejével csúnyamód becsap,
vesztembe csal, s aztán könyörtelen.
Gyalázat, hogy mi szép a felszinen,
s eredendően ékszernek való,
gyilkos csapdához csalétek legyen,
szégyen, ha gonosz célt szolgál a jó.
De kegy és szépség egyazon dolog,
mint azt teremtőjükben láthatod.

William Shakespeare: Sonnet 18

Shall I compare thee to a summer's day?
Thou art more lovely and more temperate:
Rough winds do shake the darling buds of May;
And summer's lease hath all too short a date.
Sometimes too hot the eye of heaven shines,
And often is his gold complexion dimmed;
And every fair from fair sometime declines,
By chance, or Nature's changing course, untrimmed:
But thy eternal summer shall not fade,
Nor lose possession of that fair thou owest,
Nor shall Death brag thou wand'rest in his shade,
When in eternal lines to Time thou growest.
So long as men can breathe or eyes can see,
So long lives this, and this gives life to thee.

William Shakespeare: 18. szonett

Most mondjam azt, hogy mint egy nyári nap,
Olyan vagy? Hisz te szebb vagy, szelidebb.
Május bimbói széltől hajlanak,
S a röpke nyár túl gyorsan ellibeg.
Olykor túl perzselő az ég szeme,
S arany kedélye gyakran elborul,
Mi szép, azt mind eléri végzete,
Komótosan bár vagy váratlanul.
De sosem múlik el a te nyarad,
Szépségedet nem hervaszthatja ősz,
Nem henceghet halál, hogy rabja vagy,
Mert versemmel a végtelenbe nősz.
Míg ember él, és lát, és lélegez,
Mindaddig él, és éltet téged ez.

William Shakespeare: Sonnet 35

No more be grieved at that which thou hast done:
Roses have thorns, and silver fountains mud;
Clouds and eclipses stain both moon and sun,
And loathsome canker lives in sweetest bud.
All men make faults, and even I in this,
Authorizing thy trespass with compare,
Myself corrupting, salving thy amiss,
Excusing thy sins more than thy sins are:
For to thy sensual fault I bring in sense
(Thy adverse party is thy advocate)
And 'gainst myself a lawful plea commence;
Such civil war is in my love and hate
That I an accessary needs must be
To that sweet thief which sourly robs from me.

William Shakespeare: 35. szonett

Ó, régi bűneid ne bántsanak,
Sáros minden patak, a rózsa szúr,
El-elfogy olykor mind a hold s a nap,
S édes bimbókban csúf féreg lapul.
Mindenki vét, én épp e versben itt,
Hasonlatokkal mentegetve téged,
Hibáid addig szépítgetve, míg
Nagyobbra nő a mentség, mint a vétek.
Mert szeszélyedre érvet keresek
(Lám ügyvédeddé lett a felperes),
És vádolom magam, hisz szeretet
S gyűlölet harca bennem oly heves,
Hogy cinkostársa én magam vagyok
Az édes tolvajnak, ki meglopott.

William Shakespeare: Sonnet 130

My mistress' eyes are nothing like the sun;
Coral is far more red than her lips' red:
If snow be white, why then her breasts are dun;
If hairs be wires, black wires grow on her head.
I have seen roses damasked, red and white,
But no such roses see I in her cheeks;
And in some perfumes is there more delight
Than in the breath that from my mistress reeks.
I love to hear her speak, yet well I know
That music hath a far more pleasing sound:
I grant I never saw a goddess go, -
My mistress, when she walks, treads on the ground.
And yet, by heaven, I think my love as rare
As any she belied with false compare.

William Shakespeare: 130. szonett

Hölgyem szeme a nappal föl nem ér;
Ajkánál pirosabb minden korall:
Keblei barnák, bár a hó fehér;
Haja fekete drót, ha drót a haj.
Láttam már rózsát, pirosat, fehéret,
De az ő arcán rózsák nincsenek,
Illatánál, mit én csodásnak érzek,
Néhány parfümben több az élvezet.
Imádom hallgatni hangját, noha
Tudom, hogy vannak bódítóbb zenék,
Istennőt járni nem láttam soha
Hölgyem, mikor sétál, a földre lép.
Mégis hiszem, szerelmem többet ér,
Mint akit hamis hasonlat dicsér.

Iacopo Sannazzaro: Se pel colpa...

Se pel colpa del vostro fiero sdegno
Il dolor che m' afligge,
Madonna, mi transport' all' altra stigge
Non avró duol del mio suplizio indegno,
Ne de' l' eterno foco;
Ma di voi che venete al simil loco,
Perché sovente in voi mirando fiso
Per virtú del bel viso
Pena non via la giú che il con mi tocchi
Sol' un torment' avró di chinder gli occhi.

Iacopo Sannazzaro: Madrigál

Szép hölgyem, ha fölényes büszkesége
Addig bánt szúrva-fájva,
Míg átsegít e kín a túlvilágra,
Nem az alázat fog gyötörni mégse,
Nem is az örök lángok,
Hanem hogy újra látnom kell magát ott;
Mert bár míg bájos orcáját csodálva
Tekinthetek magára,
Kín addig nem talál utat szivemhez,
Szemem lehúnyni szörnyü gyötrelem lesz.

Anonimo: Quel sguardo sdegnosetto...

Quel sguardo sdegnosetto,
lucente e minaccioso,
quel dardo velenoso
vola a ferirmi il petto,
bellezze ond'io tutt'ardo
e son da me diviso.
Piagatemi col sguardo,
sanatemi col riso.

Armatevi pupille
d'asprissimo rigore,
versatemi sul core
un nembo di faville,
ma il labbro non sia tardo
a ravvivarmi ucciso,
feriscami quel sguardo,
ma sanimi quel riso.

Begli occhi all'armi, all'armi,
io vi preparos il seno,
gioite di piagarmi
in fin ch'io venga meno,
e se da vostri dardi
io resteró conquiso,
ferischino quei sguardi,
ma sanimi quel riso!

Ismeretlen olasz költő: E pillantás, e büszke...

E pillantás, e büszke,
tündöklő és kegyetlen,
e mérges nyíl, e tüske
repül, hogy megsebezzen,
elégek vágyaimtól,
az érzés kétfelé vesz.
Egy pillantás legyilkol,
egy kaccantás feléleszt.

Fegyverbe, szép pupillák,
forduljatok ridegre,
ezer hétágu villát
zúdítsatok szivemre,
hiszen felold a kíntól
e száj, és újraébreszt,
egy pillantás legyilkol,
egy kaccantás feléleszt.

No, rajta, szép szemecske,
a keblemet kitárom,
gyötörj meg kéjelegve,
míg elröpít az álom,
s ha lelkem mind e nyíltól
már-már a végzeté lesz,
egy pillantás legyilkol,
egy kaccantás feléleszt.

Ben Jonson: Song
That women are but mens shaddowes

Follow a shaddow, it still flies you;
Seeme to flye it, it will pursue:
So court a mistris, shee denyes you;
Let her alone, shee will court you.
Say, are not women truely, then,
Stil'd but the shaddowes of us men?

At morne, and even, shades are longest,
At noone, they are or short, or none:
So men at weakest, they are strongest,
But grant us perfect, they're not knowne.
Say, are not women truely, then,
Stil'd but the shaddowes of us men?

Ben Jonson: Dal
Melyből kiderül, hogy az asszony a férfi árnyéka csupán

Elfut az árny, ha futsz utána,
Szaladj el, és követni fog.
Szeresd a nőt, minden hiába,
Felé se nézz, szeretni fog.
Mi hát az asszony, kérditek?
Árnyék, amit a férfi vet.

Az árnyak reggel, este nyúlnak,
Kurták, ha delelőn a nap.
Ha fonnyadunk, a nők virulnak,
Ha éledünk, lehajlanak.
Mi hát az asszony, kérditek?
Árnyék, amit a férfi vet.

Richard Corbett: Nonsense

Like to the thund'ring tone of unspoke speeches,
Or like a lobster clad in logic breeches,
Or like the fray frieze of a crimson cat,
Or like a moon-calf in a slipshoo hat,
Or like a shadow when the sun is gone,
Or like a thought that ne'er was thought upon,
Even such is man, who never was begotten
Until his children were both dead and rotten.

Like to the fiery touchstone of a cabbage,
Or like a crablouse with his bag and baggage,
Or like th'abortive issue of a fizzle,
Or like the bag-pudding of a plowman's whistle,
Or like the four-square circle of a ring,
Or like the singing of hey down a ding,
Even such is man, who, breathless without doubt,
Spake to small purpose when his tongue was out.

Like to the green fresh fading withered rose,
Or like to rhyme or verse that runs in prose,
Or like the humbles of a tinder-box,
Or like a man that's sound, yet hath the pox,
Or like a hobnail coin'd in single pence,
Or like the present preterperfect tense,
Even such is man, who died and then did laugh
To see such strange lines writ on's epitaph.

Richard Corbett: Nonszensz

Mint elmaradt beszédek dörgedelme,
Vagy mint a rém, kinek sityakja ferde,
Vagy mint bíbor cicák cemende bolyha,
Vagy mint gatyába bújt, szofista bolha,
Vagy mint az árny, ha nincs fönt már a nap,
Vagy mint kigondolatlan gondolat,
Olyan az ember, míg világra tévedt,
Száz sarja elrohadt és semmivé lett.

Mint a káposzta, mit próbára tettek,
Vagy mint szatyros, tarisznyás, kósza tetvek,
Vagy mint lapos fingok csatározása,
Vagy mint szegénylegény fütyülte kása,
Vagy mint négysarku gyűrű foka, perce,
Vagy mint a sejhaj kukoricaderce,
Olyan az ember, járt, csak járt a csőre,
Míg minden szufla elfogyott belőle.

Mint üde, nyíló, kókadt, kajla rózsa,
Vagy mint talpszegek bús kovácsolója,
Vagy mint mimózalelkü bőrzeke,
Vagy mint a himlős jó közérzete,
Vagy mint a vers, miben se rím se ritmus,
Vagy mint egy addentális szigmatizmus,
Olyan az ember, elnémult örökre,
S e gyászbeszédet holtan is röhögte.

Ferenc Apáti: Song of Reproach*

You, who thought that my heart would be full of anguish
You, who'd been my cherished, trusted friends you brandish
Frequently many a noble word before me
You have sore deceived me!

He who trusts a liar gets plenty of trouble,
Gently spoken, smooth words his misfortune double;
His polite double-talk snares you like some wild game
So you're steeped in deep shame!

There are folks who sell out and tell lies that flatter,
They never feel scruples during their cheap chatter;
They disguise their meanness by their gentle speeches
Their tongues suck, like leaches.

Great and mighty Lordships! Please don't mind my saying
Your great silver sabres in their jobs are failing
Of the pagan folks, please, stop the mindless slaying
For what are you gaining?

Students, stop your bawdy, lewd, and dirty verses,
Quit combing your hair, quit chasing after nurses,
You chase girls in vain, for you indeed overtly
Screw your own poverty.

Don't have any dealings with the ordained clergy,
For they will abduct your daughter to an orgy,
Having gained your trust, they'll even spurn your money;
Honest this ain't funny!

Your hard dancing daughter she will surely flounder,
Though we think her virtues couldn't have been sounder;
Should her whirling motions get a little wilder
They will have defiled her!

Don't fly, like butterflies, too far from your houses
See to your brooding hens, be virtuous spouses,
It is good to garden! Rock your babies' cradles
Spin and thread your needles!

Peasants thought they were as strong as mighty Samson,
In their angry madness held their lords at ransom.
Grab their grubby beards and confiscate their holdings,
Quell their lowly loathings!

In the olden days priests were respected duly,
For they kept their vows and served religion fully;
When they weren't enamored by their cloak-like garments
Or red-capped ornaments.

Now their dress is fancy, money's made them crazy,
Though their speech may please you, all their deeds are lazy;
They collect their gold coins, save them in their hiding
They shun work and building.

In the old days, our kings governed with a fair hand
As long as they lived did justice rule this poor land,
They faithfully worshipped Hungary's Holy Crown
To it they prayed, knelt down.

So should the great lords act now, watching with much care,
When the cunning fox hides deeply in his woods lair;
Greyhounds have no way to catch the foxes out there
Death awaits the poor hare.

They are thin on hair, but their treasure it is ample,
Though they're rich on rites, they won't sing in the temple,
All their fancy servants walk in velvet habits
They're the Master Abbots!

(translated by Adam Makkai)

Apáti Ferenc: Panaszének

Ti, kik azt hittétek, csupa félsz a szívem,
Ti, sok becsben tartott, dédelgetett hívem,
Kik nemes szavakkal óvtatok a bútul
Rászedtetek rútul.

Ki hisz a hazugnak, sok baj köszön arra,
Hízelkedő beszéd könnyen tőrbecsalja,
Mézes-mázos szavak kettőzik a gondját
És szégyenbe hozzák.

Vannak hitvány népek, bókolnak hazudva,
Nyájasság palástját kerítik magukra,
Olcsó fecsegések nem fúrják a lelkük
Kétágú a nyelvük.

Nagyurak! Ha szólok, ne bántsatok érte,
Elvéti a dolgát szablyáitok éle
Minek azt a pogányt kaszabolni folyton?
Mit nyertek a bolton?

Ti pedig, diákok, hagyjátok a fésűt,
Ne írjatok verset, pajzán ihletésűt,
Ki szemet vet minden asszonyra, leányra
Felkopik az álla.

Felszentelt papokkal soha ne állj szóba,
Elszöktetik lányod duhaj dáridókba,
Nem kérik a pénzed, elég a bizalmad
Bizony, léprecsalnak.

Hinnéd, hogy a lányod nem szökken a táncba,
Szeplőtlen erénye mégsem szedi ráncba,
Ha többet ficánkol annál amit illik
Megbecstelenítik.

Ne röpködj, te leány, akár a pillangó,
Legyen szemed házi gondokra pillantó,
Egyenek a tyúkok, aludjon a gyermek
Zöldüljön a kerted.

Azt hitte a pórnép, hogy erős, mint Sámson,
Nem félt, hogy urai ellen fegyvert rántson.
Kapd el a szakállát, foglald le a földjét,
Altasd el a gőgjét.

Hajdan tiszteletnek örvendett a papság,
Tették a dolgukat, nem úgy mint manapság,
Nem vettek magukra galléros palástot,
Bíbor kacifántot.

Most cifra ruhákban, kincsben gyarapodva,
Keveset végezve, sokat tanakodva
Minden pénzük titkos rekeszekbe dugják
Szégyellik a munkát.

A régi királyok jó kézzel itéltek,
E szegény országban rend volt, amig éltek,
A szent koronához mindig hűek voltak
Máshoz nem hajoltak.

Nincsenek vigyázó uraink azóta,
Erdő sűrűjében rejtőzik a róka,
Szürkeagár onnan soha ki nem túrja
Halál vár a nyúlra.

Bár kopasz a búbjuk, zsebük sose feslett,
Regulázni buzgók, imádkozni restek,
Szolgáik is ékes palotákba laknak
Az apát uraknak.

Jegyzet

[*] Apáti Ferenc 1523 körül írt Feddőénekének angol fordítása. Ezt fordítottam vissza magyarra a Herz-féle szalámi jegyében.



[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]