1. szám --[ címlap | impresszum | keresés | mutató | tartalom ]
Egy adott terület városai általában a környezetükkel való kapcsolat elemzésén keresztül jelennek meg a tudományos kutatásban. Minden egyes város kapcsolatrendszert határoz meg egyrészről a többi várossal, másrészről saját vidékével. Az előbbi városrendszerként ill. városhálózatként, az utóbbi pedig a város(i)-vidék(i) ellentétpárként szerepel az elemzésekben. Bár a világ városai bizonyos közös jellemzőkkel bírnak, az adott civilizációtól, régiótól, történeti kortól függően a kutatók megkülönböztetnek a város szerkezete, a városrendszerben elfoglalt helye és vidékével való kapcsolata szerint európai, iszlám stb. ill. középkori, koraújkori, preindusztriális, indusztriális stb. városokat. Az európai vagy nyugati várost középkori strukturális eredete teszi egyedivé, amit az autonómia valamilyen formája, a lakókat szervező társulás községi jellegzetességei és valamilyen kulturális-gazdasági központi szerep jellemez" [2]. Mivel Erdélyben a vizsgált időszakban a középkori eredetű közösségi(-városi) és személyi kiváltságok meghatározó erejűek, az erdélyi koraújkori várost, mint a nyugati várostípus egy helyi változatát, az európai történeti és társadalomtudományi eredményekkel összevetve kívánom vizsgálni. A jelen dolgozat célja kettős: egyrészt azt szeretném megvizsgálni, hogy az 1750-es és az 1850-es évek között eltelt száz év alatt hogyan módosult az erdélyi városok rendszere, másrészt azt, hogy ennek elemzésére milyen, a helyi viszonyokat figyelembe vevő módszert lehet kidolgozni a rendelkezésünkre álló források segítségével.
Az 1960-as évekig a nyugati újkori várost [3] a középkori város utóképének ill. az indusztriális város előképének tekintette a történetírás [4] a nyugati város történetében nyilvánvalóan meglévő folytonosságot egyenes vonalú fejlődésként értelmezve. Ebben a megközelítésben ez a város óhatatlanul a középkori városi fejlődés kudarcaként ill. az indusztriális város fejletlen formájaként jelent meg. Az újkori város önálló entitásként való vizsgálata ugyanakkor lehetővé teszi, hogy meghatározzuk ennek a városnak a jellegzetességeit, és ezeket alapul véve vessük össze elődjével, valamint az időben utána következő várostípussal. A városi fejlődés lineáris modelljével szembeni kritika arra is felhívja a figyelmünket, hogy a kutatás tárgyát csak külső és túlzottan szimplifikáló szempontok szerint vizsgáló, az idő- és térbeli sajátságokat mellőző modellek nem állják meg a helyüket. Az erdélyi városok esetében például "a tengeri vagy hálózatos (réticulaire) és a kontinentális vagy adminisztratív modellek, melyek általában arra szolgálnak, hogy a preindusztriális városrács (armature urbaine) leírását és megértését megkönnyítsék" [5] sem használhatók. A nagy szász városoknál például egyszerre találjuk meg a hálózatos rendszerre utaló jegyeket a belszász kapcsolatok ill. a dél-kelet-európai kereskedelem megszervezésének tekintetében, ugyanakkor a város és a szék közötti viszony inkább adminisztratív. A városrendszer elemzéséhez elkerülhetetlen a rendszer tagjainak, azaz a városoknak a meghatározása. Mit tekinthetünk városnak egy adott időben és területen? A történeti városdefiníció kialakításánál egyszerre vettük figyelembe a kortársak és a szakirodalom [6] véleményét. Ennek eredményeképp négy alapvető város-meghatározást lehet elkülöníteni:
Elemzésemben megpróbálom a fenti négy meghatározást egyszerre érvényesíteni. A hatvanas évektől kezdve megnőtt a történészek érdeklődése a városrendszerek kvantitatív elemzése iránt. A továbbiakban ennek a hagyománynak a felhasználásával és kritikájával szeretném kialakítani azt a módszert, mely lehetővé teszi az erdélyi városrendszer vizsgálatát. Az ilyen jellegű kvantitatív elemzés egységes, számszerűsíthető forrásokat kíván, melyek alapján összeállítható egy adatbázis. A kutatás időhatárait a bécsi hatóságok által megvalósított, a Habsburg Birodalom részét képező Erdélyi Nagyfejedelemség (1690-1867) országos jellegű összeírásai (1750, 1786, 1857) jelölték ki.
Az újkori preindusztriális városrendszerek elemzésének legelterjedtebb kvantitatív történeti elemzési módszerei a sorrend-méret eloszlás (rank-size distribution) [7], mely a város demográfiai megközelítéséből indul ki, valamint a cluster- és a faktoranalízis [8], melyeket a város funkcionalista értelmezésénél alkalmaznak a kutatásban. A sorrend-mérték eloszlást általában nemzetállamok, vagy nagyobb egységek városrendszerének elemzésére használják, az Erdélyi Nagyfejedelemség ugyanakkor sosem vált nemzetállammá, és területe és népessége egyébként is túl kicsi ehhez a módszerhez. A központi helyek funkcionalista elméletének alapján álló történeti elemzések módszerei, a cluster- és faktoranalízis sok, egységesíthető gazdasági adatot kíván meg. Olyan erdélyi forrás azonban nem áll rendelkezésünkre, mely ilyen információkat tartalmaz. Ezeknek a korlátoknak az ismeretében kell kialakítanunk egy olyan módszert, mely figyelembe veszi az újkori Erdély sajátságait, és mely egyszerre érvényesíti a már említett városdefiníciókat.
Ezeknek a városdefinícióknak egyszerre kell kijelölniük a "városias" és "falusias" települések közötti határt. Ez a határ természetesen nem jelent egy áthághatatlan, két, egymással élesen szemben álló entitást elválasztó vonalat, ezért módszerünk kialakításában a határmetaforát az átmenettel fogjuk helyettesíteni. Egy régió fővárosa és a legkisebb falu között számos városiasodottsági fokot lehet megkülönböztetni. Ezeknek számát természetesen csökkentenünk kell ahhoz, hogy egy, a történeti elemzés számára is alkalmas városhierarchiát határozhassunk meg. A város kvalitatív jellemzői (a jogállás és az adminisztrációs hierarchiában elfoglalt helye) jól elkülöníthető határokat szabnak meg, hiszen egy település egy adott időpillanatban vagy szabad királyi város, vagy mezőváros vagy falu az összeírás szerint. A város kvantitatív mutatói (a kézművesek és kereskedők aránya, az idegenek aránya, a népességszám stb.) ugyanakkor különböző sorrendekbe rendezik a városokat. Ebben az esetben a kutatónak kell eldöntenie, hogy hol határozza meg a településállomány belső határait. A városállomány modellezésére használhatjuk a matematika halmazelméletét. Legyen a kiváltságos települések halmaza "A", az egy adott népességküszöböt átlépőké "B", a piacközpontoké és a kézművesipari termelési központoké "C", a foglalkozási szempontból tagolt társadalmúaké "D", a közigazgatási központoké pedig "E". A legvárosiasodottabb települések ezeknek a halmazoknak a metszetében helyezkednek el.
A matematikai halmazelmélet ugyanakkor a halmazokat határait áthághatatlannak tekinti. Egy elem helyét ebben a rendszerben mindig egy dichotómia szerint jelöli ki, azaz "x" vagy eleme, vagy nem eleme "A"-nak. Ezt az ellentétet elkerülendő vezessük be az "odatartozás" fogalmát, melynek szellemében az előző a kérdés már nem úgy vetődik fel, hogy "x" eleme vagy sem "A"-nak, hanem, hogy "x" milyen szinten tartozik "A"-hoz. Ez a megközelítés a városiasodottság kutatásában azt jelenti, hogy egy település értékelésénél nem azt kérdezzük, hogy város-e vagy sem, hanem, hogy milyen szinten bír az adott városi mutatóval. Az erdélyi városrendszert - más városrendszerekhez hasonlóan - a városok térben való elhelyezkedésének bizonyos stabilitásával és a városrendszer időbeli változásával jellemezhető. [9] Tanulmányunk alaphipotézise ennek alapján a következő: a városrendszerben bekövetkező változások két, egyszerre ható folyamat eredményeként jönnek létre. Az első folyamat lassú, évszázadok alatt hat, és jellemzője a városhierarchia stabilitása. A második ennél rövidebb, az összeírások közötti időtartamok alatt ható, az előbbinél változékonyabb és kevésbé előrelátható.
Az elemzésben felhasznált adatbázis bizonyos szempontok alapján kiválasztott erdélyi településeket tartalmaz, melyeket a három összeírásból nyert adatok jellemeznek. Az elemzés során ezek az adatokat mutatókká alakítottuk át statisztikai módszerek alkalmazásával. Ezek a mutatók kijelölik minden egyes település helyét az adott városhierarchián belül. Az erdélyi városok összevethetőségét feltételezve, a települések városiasodottsági fokát a városi mutatók fejezik ki. Az elemzés a következő lépések szerint valósul meg:
Az adatbázisba bekerült minden olyan kiváltságos település, melyet legalább egy összeírásban szabad királyi városként vagy mezővárosként írtak össze ill. minden olyan település, melynek népessége több volt, mint 400 háztartás 1750-ben ill. 4000 fő 1786-ban és 1857-ben. A továbbiakban a települések városiasodottsági mutatóinak kódolását ismertetem.
Az erdélyi feudális jog három városkategóriát különböztetett meg: a szabad királyi várost, a nemes várost és a mezővárost. [13] Ha egy város korszakunkra rendelkezett valamilyen kiváltsággal igen kis eséllyel veszítette azt el. A három összeírás alapján 74 város és mezőváros került be az adatbázisba, melyek közül 13-nak (17,6%) változott meg a jogi státusza a vizsgált időszakban. (1. Táblázat)
| Év | Város | Nemes mezőváros | Mezőváros | Összesen |
|---|---|---|---|---|
| 1750 | 10 | 18 | 39 | 67 |
| 1786 | 11 | 17 | 41 | 69 |
| 1857 | 12 | 18 | 41 | 71 |
1750 és 1786 között - az összeírások szerint - három mezőváros vesztette el kiváltságát, míg hat város nyert valamilyen kiváltságot. A szabad királyi városok között jelenik meg a Józsefi népszámlálásban a két legfontosabb örmény város (Erzsébetváros és Szamosújvár), melyeknek az 1790-es országgyűlésen majd a rendekkel is meg kell erősíttetniük ezt a császári kiváltságot. Problémát jelent Szászsebes státusza, mely 1750-ben és 1857-ben szabad királyi városként kerül összeírásra, ám 1786-ban semmilyen privilégium nem szerepel a város neve mellett, mivel épp jogi státuszának értelmezése folyik az udvarnál. A két népszámlálás között eltelt időszakban mindössze egy új kiváltságos mezőváros (Szentegyházasfalu) jelenik meg az állományban, a városi kiváltságok rendszere tehát igen keveset módosul korszakunkban.
Minden olyan település, melynek valós népességszáma az adott évben átlépett egy előre meghatározott küszöböt meghaladt bekerült az állományba. Az újkori városok esetében a szakirodalom általában a 2000 fős népességszámot tekinti határértéknek. [14] Mivel az 1750-es adóösszeírás háztartásonként írja össze az adózó népességet, ezért ebben az évben a 2000 főnek megfeleltethető 400 háztartást tekintettem alsó értéknek. A forrásból hiányzó egy szabad királyi város és 12 mezőváros népességét az Acsády Ignác-féle forráskiadvány [15] és a Józsefi népszámlálás adatait felhasználva interpolációval [16] számítottam ki.
Míg 1750-ben 2000 fős népességszám jelentette a városállományba jutás alsó értékét, addig 1786-ban és 1857-ben ehhez már 4000 fős népességszámot kellet elérni. Az alsó küszöbérték megduplázását egy előzetes vizsgálat tette szükségessé, mely bebizonyította, hogy a 2000 és 4000 fő közötti falvak más szempontból nem kerültek volna be az állományba, és így a felvételük jelentősen csökkentette volna a városiasodottsági alapértékeket. Ezt a döntés az elemzés értékelése során is beigazolódott. Végül 15 falu került be az állományba, melyek közül kettő (Nagydisznód és Resinár) mindhárom időpontban, három két-két, a többi tíz pedig csak egy-egy alkalommal jutott be. [17]
A kiváltságos települések és a jelentős népességkoncentrációk összegyűjtésével befejeződött az állomány összeállítása, melyben 1750-ben és 1786-ban 81, 1857-ben pedig 83 település szerepel. Sajnos ezt a számadatot nehezen lehet összevetni a korszak erdélyi városaival foglalkozó munkák eredményével. Söllner szerint (jogi definíció) 37 város [18], Miskolczy szerint (funkcionalista-kommercialista definíció) szintén körülbelül "három tucat" város [19] volt a korszak Erdélyében, igaz egyikük sem indokolja becslését. Bár Bácskai Vera és Nagy Lajos, az 1828-as Magyarország piackörzeteit vizsgáló műve nem érinti az Erdélyi Nagyfejedelemség területét, [20] talán nem haszontalan - a piackörzetek arányos elhelyezkedését feltételezve a Kárpát-medencében - eredményüket Erdélyre is kiszámítani. Ennek alapján Erdélyben körülbelül 32 piacközpont meglétét feltételezhetjük. Az állományunkban szereplő településszám tehát jóval nagyobb, mint az említett munkák becslései. Véleményem szerint a városias településeknek az állomány tagjai között kell lenniük, kiválasztásuk a módszer feladata.
Mindhárom összeírás együtt járt egy közigazgatási ill. adóreformmal, ahol a bécsi udvar alig törődve Erdély hagyományos beosztásával saját, "racionális" szempontjait érvényesítette. A modern közigazgatási egységek meghatározása magával vonta az adminisztratív központok meghatározását. Itt kettős elv érvényesült: egyrészt "objektívan" próbálták kijelölni a közigazgatási központokat, azaz egy adott terület leggazdagabb és legnagyobb települését választották ki, ugyanakkor szerepet játszott a egy "szubjektív" szempont, az udvarhoz való lojalitás, különösen az 1850-es évek közigazgatási reformjánál. Az 1750-es adóreform tervezet nem érintette a Nagyfejedelemség hagyományos közigazgatási beosztását, igaz az emporiumok meghatározásánál merkantilista elvet érvényesítettek. A Józsefi reform létrehozott ugyan egy új közigazgatási rendszert, de az az uralkodó halálával megszűnt visszaadva helyét a régi rendszernek, mely lényegében érintetlen maradt az 1850-es évekig. Mivel a régi és az új rendszer egyszerre volt jelen Erdély közigazgatásában, a települések kódolásánál mindkettőt érvényesítettem. (2. Táblázat)
| Kód | 1750 | 1786 | 1857 |
|---|---|---|---|
| 1 | emporium classis 1. | kerületi központ | főváros |
| 2 | emporium classis 2. | Józsefi megye székhelye | megyeszékhely |
| 3 | emporium classis 3. | -------- | -------- |
| 4 | szász szék központja | vármegye vagy szék központja | járási székhely |
| 5 | nincs közigazgatási funkció | nincs közigazgatási funkció | nincs közigazgatási funkció |
A funkcionalista városszemlélet a német földrajztudomány által kidolgozott központi hely elméletből alakult ki, mely az indusztriális város gazdasági, kereskedelmi, közigazgatási stb. központi funkcióira helyezve a hangsúlyt hierarchikusan kapcsolódó városkörzeteket határozott meg egy adott területen, és ezeket a városkörzeteket geometriai síkidomokkal (Thünen-féle körök, Christaller-féle hatszögek) modellezte. [21] Ez a megközelítési mód igen hasznosnak bizonyult városrendszerek és városhálózatok szinkron elemzésénél, ám az időben való változás nehezen értelmezhető, mivel korszakonként változik a központi funkció jellege. Melyek a központiság legfőbb kritériumai? Ha minden időpillanatban más kritériumokat határozunk meg, akkor összevethetők-e az így kialakított funkcionalista városhierarchiák? Az 1750-es adóösszeírás eredményei alapján kialakított classificatio a városok központi gazdasági - főleg kereskedelmi - funkciójára helyezi a hangsúlyt, erre utal a bécsi hivatalnokok által a legjelentősebbnek ítélt 22 város emporium elnevezése is. A kézművesek és kereskedők az erdélyi települések egy szűk körében, a szabad királyi városokban és egyes mezővárosokban fordulnak elő nagyobb számban. A települések funkcionalista hierarchiájának kialakításánál a városállomány tagjainak locatios koefficiensét [22] számoltam ki a kézművesek száma alapján. Ez a mutató azon az elven alapul, hogy a város egy helyi hierarchiában való elhelyezkedése az ott megtalálható minél speciálisabb "szolgáltatások" számával mérhető. Egy város központi szerepére utalhat a város vonzásának elve, mely szerint a központi szerep szintjét az bevándorlók ("idegenek") száma ill. aránya mutatja meg. Véleményem szerint az idegenek aránya hasznosabb mutató, mint az idegenek száma, mivel így megőrizhetjük a módszer során végig alkalmazott arányossági elvet. A központi szerep 1786-ra és 1857-re alkalmazott mutatója az "idegenek" aránya.
A szociológiai definíció szerint a preindusztriális újkori várost - hasonlóan az indusztriális városhoz - a nem mezőgazdasági tevékenységet (is) folytatók nagyobb aránya különbözteti meg a vidéktől. A nem mezőgazdasági tevékenységet folytatók meghatározása felveti a kategorizálás problémáját. Az összeírások mely kategóriáiban találhatók a városi társadalom általunk keresett rétegei? Ezek a kategóriák vajon csak ezeket a rétegeket fedik-e le?
A központi hatalom által alkalmazott eltérő elvek szerint módosulnak a három összeírásnál meghatározott társadalmi kategóriák. Erdély társadalmát 1750-ben jogi-funkcionalista, 1786-ban jogi, 1857-ben foglalkozási elv szerint írják össze, és azt is figyelembe kell vennünk, hogy a társadalom csak egy bizonyos részét sorolják be ezekbe a kategóriákba. A nem-mezőgazdasági tevékenységet folytatók aránya így csak az adott összeírás évében értelmezhető, ezek az adatok egymással nem összevethetők.
A nem-mezőgazdasági tevékenységet folytató népesség arányát a kézművesek és kereskedők és adózó háztartások számának hányadosa jelenti 1750-ben. Számos történeti munka emeli ki a kézművesek agrártevékenységét, különösen a városok szőlő- és bortermelésének jelentőségét. [23] A nem-mezőgazdasági tevékenység a mutató elnevezésében tehát nem arra utal, hogy az ebbe a csoportba soroltaknak semmilyen agrár tevékenysége sincs, pusztán az egyszerűség kedvéért emeltük ki azt a foglalkozásukat, mely a jelen elemzés számára a legfontosabb. Sajnos az összeírás nem említi a hivatalnokokat és az értelmiségieket, ezek száma feltehetően igen csekély, így nem módosítja érdemben az arányokat. Az 1786-os népszámlálás kategóriái közül a papokat, a hivatalnokokat, a polgárokat, a polgárok örököseit minden település esetében a nem-mezőgazdasági csoportba soroltuk, a nemeseket pedig ott tekintettük ide tartozónak, ahol az említett kategóriák aránya meghaladta az öt százalékot. Az összeírók figyelembe vették egyes kiváltságos mezővárosok (például Szék) közösségi alapon kapott privilégiumát, és minden szabadot nemesnek tekintettek. A nemesi kategóriának más kategóriák alapján való értékelésével elkerültem, hogy ott is bekerüljön a kiváltságos lakosság a városinak tekintett rétegbe, ahol a helyi társadalom egyébként nem tekinthető tagoltnak. Az így számított értéket a valós népességszámmal elosztva számoltam ki a mutató értékét. Az 1857-es népszámlálás foglalkozás és jövedelem alapján csoportosítja a társadalmat. Mutatónk ebben az esetben a papok, hivatalnokok, írók és művészek, ügyvédek és jegyzők, egészségügyi személyek, ház- és járadéktulajdonosok, gyárosok és iparosok, kereskedők, mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi segédmunkások, szolgák a férfiak számára számított aránya.
A települések kvantitatív mutatóinak összeállítása során az adatbázis formája jelentősen egyszerűsödött. Minden települést három kvantitatív (össznépesség, a nem-mezőgazdasági népesség aránya, locatiós koefficiens/az idegenek aránya) és két kvalitatív (városjog és a gazdasági/közigazgatási hierarchiában megállapított szerep) mutató jellemez. A mutatók a sorrend-mérték és a gyakorisági hisztogramm módszerekkel való megjelenítés során kapták meg végső értéküket, melyeket a "bolyhos" logika szerint soroltuk a városiasodottság öt csoportjába ("teljesen" városi, "nagyon" városi, "eléggé" városi, "nem eléggé" városi/"eléggé" falusi, "egyáltalán nem" városi/"nagyon" falusi). A "teljesen" falusi szint hiányzik, mivel az adatbázisba beválogatott településeknél legalább egy városi jellemző meglétét feltételeztük. A szinteket 1-5 között fordítottan arányosan kódoltuk, azaz a legmagasabb városiasodottsági fokot a legkisebb számérték jelöli. Az adatbázis végső formáját három településlista jelenti, ahol minden egyes települést öt számkód és azok összege, a "városiasodottsági mutató" jellemez. A három összeírás évére vonatkozóan a városiasodottsági mutató emelkedő sorrendjében rendeztük a településeket. A mutató értéke 5-24 között változik:
A módszer szerint városnak tekinthető egy település, ha "városi" mutatója kevesebb, mint húsz. Az erdélyi városok a három összeírás évében A kialakított városhierarchiák egyszerre érvényesítik a bevezetőben említett öt városdefiníciót, és a módszernek köszönhetően azok összevethetővé váltak. Az eredmények értékelésénél a következő kérdésekre keressük a választ:
Erdély földrajzi és hagyományos jogi-közigazgatási kerete, valamint a kortársak és a kutatók véleménye is arra int, hogy előre megkülönböztessük a hegyvidék, a Királyföld, a Székelyföld és az Erdélyi-medence északi részének városait. A vizsgált korszakban Erdély városrendszere nem változott meg látványosan. Mind a változás üteme, mind maga a városok növekedése lassúnak tűnik. Hogyan lehet megfigyelni egy ilyen lassú változásnak a jellegzetességeit? Ennek megválaszolása lesz a módszer első próbája.
Az elemzés eredménye egyaránt megmutatja a városrendszer változásait és stabilitását. A stabilitás egyrészt a városok térben való elhelyezkedésében (az Erdélyi-medence déli része korszakunkban végig sűrűbben városodott, mint az északi rész vagy a hegyvidék), másrészt a városhierarchia felső két szintjén figyelhető meg. A három vizsgált év legalább egyikében városnak minősült 51 település közül 26 a "teljesen" vagy "nagyon" városi szinten helyezkedik el. Ezen a két szinten alig módosul a városállomány tagjainak köre, mindössze egy "új" város (Balázsfalva) jelenik meg, és egy város (Zalatna) kerül ki ebből a csoportból. Zalatna az 1857-es városhierarchiában már nem minősül városnak. Ebben valószínűleg nagy szerepe van a várost súlyosan érintő 1848-as román parasztfelkelésnek, melynek során Zalatna lakosságának nagy része elpusztult, vagy elmenekült. [24] A bányaváros legfontosabb jövedelmi forrását jelentő aranybányák pedig már a 19. század elejétől fogva egyre kevesebbet termeltek, és más városi funkció hiányában a település nem vonzotta a bevándorlókat. Balázsfalva az idegenek igen magas arányának köszönheti, hogy 1857-re a "nagyon" városi szintre kerül. A kisváros az erdélyi görög katolikusok kulturális központja, ezzel magyarázható megjelenése a városok között. A városi hierarchia harmadik szintjén az előző két szinthez képest jóval nagyobb a települések mozgása. A kisvárosok kiesnek, belépnek, visszatérnek a városinak minősült települések legalsóbb kategóriájába. A vizsgált időszakot az 1786-os népszámlálás osztja ketté. Az elemzés eredményeit vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a városok növekedése a 18. század második felében jelentősebb, mint a 19. század első felében. (3. Táblázat)
| Év | 1750 | 1786 | 1857 |
|---|---|---|---|
| Városszám | 36 | 40 | 42 |
| A városok átlagnépessége | 2500 | 3800 | 5200 |
| Városi népesség | 89000 | 152000 | 218000 |
| A városi népesség aránya | 8,9% | 10,6% | 10,9% |
Igaz, hogy az első periódusban jelentősebb a városok növekedése, a 19. század első felében ugyanakkor jelentős strukturális átalakulás ment végbe a városnak minősülő településekben, amit a városi szintek minimális értékeinek erős növekedése jelez a kvantitatív mutatók esetében. (4. Táblázat)
| Szint | N50 | A&M | LK | N86 | NN86 | ID86 | N57 | NN57 | ID57 |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 8000 | 67% | 900 | 10000 | 36% | 10% | 15000 | 55% | 25% |
| 2 | 2400 | 33% | 200 | 3500 | 25% | 3,6% | 4500 | 37% | 14% |
| 3 | 1400 | 17% | 80 | 1800 | 9% | 2,3% | 3000 | 20% | 6% |
Módszerünk az egyes városok "sorsának" bemutatására is alkalmas. Kiválaszthatunk egy adott várost, vagy valamely városcsoportot, és a különböző definíciók alapján kialakított mutatók összevetésével elemezhető a belső változás. A jelen dolgozat terjedelme csak egy illusztratív példa rövid ismertetését teszi lehetővé, ezért két kis bányászváros párhuzamos fejlődésén keresztül szeretnénk bemutatni a módszer alkalmazhatóságát. (5. Táblázat)
| Év | Központi hierarchia | Jogi státusz | Népesség | Nem mg. népesség | Központi funkció | Városi mutató |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1750 | 5 | 3 | 3 | 3 | 4 | 18 |
| 1786 | 5 | 3 | 3 | 5 | 4 | 20 |
| 1857 | 5 | 3 | 4 | 5 | 5 | 22 |
| Év | Központi hierarchia | Jogi státusz | Népesség | Nem mg. népesség | Központi funkció | Városi mutató |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1750 | 5 | 2 | 3 | 4 | 5 | 19 |
| 1786 | 5 | 2 | 3 | 3 | 5 | 18 |
| 1857 | 5 | 2 | 3 | 3 | 5 | 18 |
A mutatók sor szerinti elemzése megmutatja egy adott évre vonatkozóan a város "erős" (mutató = 1-3) és "gyenge" (mutató = 4-5) jellemzőit, azaz az adott definíció szerinti városiasodottság fokát. Az oszlopok elemzése az időbeli változást mutatja. A két város értékeinek összehasonítása alapján pedig egymáshoz képest való változásukra következtethetünk a városrendszer egészére értelmezve. A két város központi funkciója korszakunkban végig igen gyenge maradt (a központi hatalom által meghatározott hierarchia, központi funkció). Jogi státuszuk, népességszámuk és társadalmuk tagoltsága ugyanakkor biztosította helyüket a városi hierarchia alsó szintjén a 18. század közepén. Egy évszázad múlva azonban Torockó kikerül a városállományunkból, míg Vízaknának sikerül benn maradnia. Miből ered ez a különbség? Vízakna jogi státusza kedvezőbb, mint Torockóé. Ennek köszönhetően a város szabadabban irányíthatja belső ügyeit, könnyebben fogadhatja a betelepülni szándékozókat, akik nagy számban érkeznek a városba, és így az végig megőrzi "eléggé" városi jellegét a demográfiai definíció szempontjából. Torockó ezzel szemben hiába kéri több alkalommal is a nemes mezővárosi jogot. A népességnövekedés itt főleg a belső szaporodás eredménye. Ez a jelenség, valamint a helyi bányák kimerülése magával vonja a kisváros kiesését a városhierarchiából.
Mivel dolgozatom célja egy városhierarchia elemzési módszer bemutatása volt az összegzésben csak a metodológiai eredményekre kívánok kitérni. A kialakított városhierarchiák mindenesetre igazolják a történeti szakirodalom Erdély újkori urbanizációjára vonatkozó megállapításait (az örmény kereskedővárosok 18. századi jelentőségét és 19. századi hanyatlását, [26] a szász város kézműves iparának nehézségeit [27], a központi hatalom az urbanizációban játszott egyre erősödő szerepét, a románok megkésett integrálódását a városiasodottság folyamatába stb.). Mivel a módszer egyszerre alkalmaz több lehetséges városdefiníciót és Erdély jellegzetességeit figyelembe véve alakítottuk ki, megmutatta a helyi városrendszer belső átalakulásának szerkezeti elemeit. A városdefiníciók együttes szerepeltetésének köszönhetően ezek megbízhatóságát is lemérhetjük az egyes definíciók által kijelölt városok és a városi mutató által meghatározott városok arányának összevetésével. (6. Táblázat)
| Év | Központi hierarchia | Jogi státusz | Népesség | Nem mg. népesség | Központi funkció |
|---|---|---|---|---|---|
| 1750 | 100% | 49% | 68% | 97% | 100% |
| 1786 | 100% | 55% | 70% | 100% | 87% |
| 1857 | 100% | 53% | 75% | 91% | 96% |
A kutatás az eddigi eredmények tükrében több irányba indulhat tovább. A két funkcionalista és a szociológiai meghatározás megbízhatónak bizonyult, és úgy tűnik, hogy a nagyobb népességkoncentrációk is egyre inkább városoknak tekinthetők ahogy időben közeledünk az indusztriális korszakhoz. A kiváltságos településeknek ugyanakkor csak mintegy fele szerepel a városhierarchiánk felső három szintjén, holott a kortársak a jogi meghatározást igen fontosnak tartották. Miből származik ez az eredmény? A módszer gyengesége mutatkozik meg itt, vagy inkább a városfogalom időbeli változására hívja fel figyelmünket? A kutatás folytatásának lehetséges iránya tehát az újkori városfogalom vizsgálata a kortársak, a helyi szereplők véleménye, megnyilvánulásai alapján.