12.1. Harc az iskoláért

Az iskolarendszer átformálása

A második világháború után a politikusok többsége egyetértett abban, hogy az államberendezkedést korszerűsíteni kell: a feudális hagyományok elhagyásával ki kell alakítani a modern, polgári demokratikus jogállamot. Egy ilyen jogállamban a világnézeti pluralizmus elve érvényesül: fontos szerep jut az egyházaknak, de tág mozgástérhez jutnak az egyéb felfogások, köztük a materialista-ateista világnézet is.

Heroikus erőfeszítésekkel építették újjá az országot, s küzdöttek egy emberibb világ, a demokratikus társadalmi rend megteremtéséért. Ebben a harcban a világi és egyházi erők kezdetben egymás mellett álltak. Egyetértettek abban, hogy az iskolarendszert demokratikus irányba kell továbbfejleszteni. A széles tömegeknek lehetővé kell tenni a kultúra elsajátítását, a munkások és parasztok tehetséges gyermekeinek is biztosítani kell iskolai oktatásban való részvételt az elemi szinttől egészen az egyetemig.

Az oktatás demokratizálásának helyes alapelve vezette az iskolaügy irányítóit akkor, amikor 1945. augusztus 18-án elrendelték a nyolcosztályos általános iskola megszervezését.

A nyolcosztályos iskola - mint már láttuk - nem volt előzmények nélkül való a magyar iskoláztatás történetében. A gondolat már a húszas években felmerült, de akkor a gazdasági válság volt a megvalósítás akadálya. Az 1940. évi 20. törvény elrendelte a nyolcosztályos népiskolák létesítését, de a háborús viszonyok hátráltatták ennek tömegessé válását.

Döntő különbség volt a már helyenként működő nyolcosztályos népiskolák és a felállítandó új általános iskola között. Az előbbi megőrizte népiskola jellegét (mellette létezett a négyosztályos polgári iskola és a nyolcosztályos gimnázium), továbbtanulásra nem jogosított. Az utóbbi viszont a polgári iskolákat és a gimnáziumok alsó négy osztályát magába olvasztotta. Az általános iskola egységes jellegű: egyazon műveltségi anyag (egységes alapműveltség) közvetítését tűzi ki célul minden 6-14 éves gyerek számára.

A nyolcosztályos általános iskola megteremtése nem ment zökkenők nélkül. A tanév kezdete előtt két héttel kibocsátott rendelet váratlanul érte az iskolafenntartókat, az egyházakat. Az átalakítást nem készítették elő, legtöbb helyen hiányoztak a magasabb szintű oktatáshoz szükséges személyi és tárgyi feltételek.

Kis településeken, az egy-két tanítós osztatlan iskolákban nehéz volt megszervezni a külön tanítóval és tanteremmel működő ötödik osztályt. Olyan helyeken viszont, ahol polgári iskola vagy gimnázium működött - ezeket beolvasztva - azonnal rá lehetett térni a szaktárgyi rendszerű oktatásra.

Az új iskolatípus célja tehát az volt, hogy általános alapműveltséget nyújtson minden tanulónak, amelyre 14 éves kor után a középiskolai és felsőfokú tanulmányok, illetve a szakmai képzés épülhet. Az általános iskola nyolc osztályának kiépülésével párhuzamosan a gimnáziumok és a szakjellegű iskolák fokozatosan négyosztályossá alakultak. Tanulóik tehát 14-18 éves fiatalok voltak.

A háború után széles körű mozgalom bontakozott ki az alapműveltség terjesztése érdekében. Folytatták a korábban megkezdett harcot az analfabétizmus felszámolására. Az írás-olvasástanítás a felnőttekre is kiterjedt. Az intézményes oktatás kereteit kiterjesztették felnőttkorra (Dolgozók Iskolája), de lehetővé tették a magasabb műveltség elsajátítását is.

Közvetlenül a háború után, 1945 nyarán Londonban új nemzetközi szervezet jött létre. A 24 ország részvételével megalakult az UNESCO (United Nations Educational, Scientific and Cultural Organisation), az Egyesült Nemzetek Szervezetének Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete. Tagállamai kötelezték magukat arra, hogy "mindenki számára biztosítják a neveléshez való teljes és egyenlő hozzájutást, az igazság szabad kutatását, az eszmék és ismeretek szabad kicserélését". Létrejött az első olyan szervezet, amely a pedagógia, a nevelés-oktatás világméretekben felmerülő kérdéseivel foglalkozik. Magyarország 1948 óta tagja a világszervezetnek.

Az UNESCO szakemberei (köztük később a magyarok is) elsősorban a "harmadik világ"-ban, az elmaradott, volt gyarmati országokban tettek sokat az analfabétizmus felszámolásáért, az iskoláztatás fejlesztéséért.

A magyar iskolaügy demokratikus fejlődésének másik iránya a közép- és felsőfokú oktatásban tanuló fiatalok segítésére irányult. Paraszt- és munkásgyerekek tömegei előtt nyíltak meg az intézményes nevelés korábban eléggé szűk lehetőségei: a középiskolák, a főiskolák, az egyetemek.

A demokratikus reform során átalakultak a középiskolák. A fokozatosan négyosztályossá váló gimnázium tanterve is lényegesen módosult elődjéhez képest. Megszűnt a német nyelv kiemelt szerepe, a választható élő idegen nyelvek közé felvették az orosz, francia, angol és olasz nyelvet. Eltörölték a honvédelmi ismeretek, a szépírás és a gyorsírás tanítását. A latin nyelv és a testnevelés óraszámát csökkentették, emelkedett viszont a magyar nyelv és irodalom, a történelem, a föld- és néprajz, a természettudományi tárgyak, az egészségtan, az ének-zene és a rajz óraszáma. Az 1945/46. tanévtől kezdve építették ki a gimnáziumok reál tagozatát, ahol latin helyett vegytant, ábrázoló geometriát tanítottak.

A háború után sor került a magyar felsőoktatás átszervezésére is. Az első újonnan létrehozott egyetem az Agrártudományi Egyetem volt. A nők előtt megnyitották valamennyi felsőoktatási intézmény kapuit: ezt az 1946. október 21-én közzétett 1946. évi 22. törvény mondta ki.

"Nők az egyetemek valamennyi karára, valamint a főiskolákra hallgatókul a megállapított létszám keretén belül minden korlátozás nélkül felvehetők. A nőknek az egyetemekre és főiskolákra való felvételéhez a férfi hallgatókéval azonos előfeltételek szükségesek. Az első bekezdésben foglalt rendelkezés nem érinti a hittudományi karokra való felvétel tekintetében eddig fennálló jogszabályokat." [628]

Két közoktatási reform-tervezet

Még 1945-ben számos elképzelés született arról, hogyan lehetne végrehajtani a magyar iskolaügy átfogó reformját. Ezek közül való a Kisgazdapárt reform-programja, valamint Németh László iskolakoncepciója. [629]

A Kisgazdapárt iskolareform-terve

A tervezet még 1943-ban készült. Szerzője Ortutay Gyula későbbi vallás- és közoktatásügyi miniszter (1947-1950) volt, de a szerkesztésben többen részt vettek. A kidolgozásba részt vevők közé tartozott Baróti Dezső és Tolnai Gábor irodalomtörténész, Radnóti Miklós költő, de kifejtette véleményét a tervvel kapcsolatban Bajcsy Zsilinszky Endre is. A projektum 1945 tavaszán jelent meg nyomtatásban.

A terv készítői a régi iskolarendszer hibájául rótták fel, hogy konzerválja a társadalom meglévő rétegződését. Az új nevelésnek ezzel szemben a nemzet egésze számára hozzáférhetőnek kell lennie. "Nem osztályokat akarunk nevelni - olvashatjuk a tervben -, hanem az egységes alapműveltség feltételeit kívánjuk megteremteni az egész magyarság számára." [630] Tanulságos a tervezetben szereplő nevelési cél-meghatározás is. A nevelés célja eszerint nem más, mint "...a maga képességeit harmonikusan és lehető teljességében kifejteni tudó, öntudatos magyar ember, aki ezekben a képességeiben társadalmáért vállalandó eszközét és nem egyéni kívánságainak lehetőségeit találja meg." [631]

A reformtervezet az új köznevelési rendszerrel szemben hat alapvető követelményt határozott meg. A nevelés legyen 1. általános, 2. kötelező, 3. a szakmára való képzés előtt egységes, 4. a tanítás minden iskolafajban ingyenes, 5. minden fajta nevelői munka felelős tevékenység, 6. a nevelői munka törvénnyel elismert kiemelt fontosságú szociális tevékenység.

A Kisgazdapárt koncepciója szerint a tankötelezettség 12 esztendőn át tart, minden gyermek (fiúk és lányok egyaránt) 6-tól 18 éves koráig kötelező iskoláztatásban vesz részt. A fiúk és lányok számára falun és városon egységes nevelés-oktatás központilag előírt tantervek alapján folyik.

A teljes iskolarendszer szerkezetét a következőképpen vázolták fel a szerzők:

Gyermekfoglalkoztatók és óvodák 4-től 6 éves korig. A foglalkozások anyagát beszédgyakorlat, ének, tánc és mozgásos játék alkotja.

Elemi fokú oktatás 6-tól 10 éves korig. A tananyag az elemi ismereteken kívül: ének és sport. Az ismeretfeldolgozás módszereit illetően a munkáltató, "gyakoroltatva tanító" iskolák módszereit kell követni.

Az általános középiskola 10-től 14 éves korig tart. A művelődési anyag elemei közül középpontba kerül a magyarságra és a világtörténelemre vonatkozó ismeretek együttese, fontos a természettudományok tanulmányozása, de tanulni kell az angol vagy orosz vagy francia nyelvet is. A Kodály-módszer alapján tanított ének-zene éppígy fontos szerephez jut ebben a pedagógiai programban.

Az eddig egységes oktatás 14 éves kortól elágazik. A 14-18 éves kor között a fiatalok szellemi, ipari vagy mezőgazdasági szakiskolába járhatnak. Az iskolatípus kiválasztásában az egyéni szándékon és tehetségen túl szerepet játszik az osztályfőnök és a körzeti neveléslélektani intézet véleménye. A tanulás minden valamennyi iskolatípusban ingyenes.

A tervezet szerzői az érettségi vizsga eltörlését javasolták, emellett azonban úgy látták jónak, hogy a felsőoktatási intézményekbe felvételi vizsga után jussanak be a hallgatók. Az egyetemeken folyó középiskolai tanárképzés színvonalát pedig a gyakorlati képzés előtérbe állításával kívánták fejleszteni.

Németh László tervezete

A Kisgazdapárt iskolatervezeténél jóval ismertebb az a mű, amelyre azóta is sokan hivatkoznak, s amelynek szerzője Németh László (1901-1975) író volt. Az író-orvos-pedagógus - a Nemzeti Parasztpárt felkérésére - 1945 őszén megjelent "A tanügy rendezése" című írásában foglalkozott az iskolarendszer átalakításának lehetőségeivel. A pedagógiai kérdésekkel is magas színvonalon foglakozó író a hatosztályos elemi iskola elkötelezett híve volt, ezért több nyomós érvet sorakoztatott fel az akkor már elfogadott nyolcosztályos általános iskola koncepciójával szemben.

Németh László első érve a nyolcosztályos rendszer ellen biológiai. Megfigyelése szerint a serdülés városi fiúknál 13, lányoknál 12 éves korban kezdődik. "Az emberi életben ez a legnagyobb sormetszet - írja -, egész másképp érdeklődik, gyúl, tanul, aki előtte áll a serdülésnek, mint aki utána. Alsóbb és felsőbb fokú oktatás között természetes határ a 12 év. A hatosztályos elemi a gyermeki műveltséget építi fel; a hatosztályos középiskola - a serdüléssel meglódult erőkből a felnőttet." [632] A biológiai érv mellett tanulmányi jellegű érvvel is szolgál a szerző: a nyolcosztályos általános iskolában tizenkét éves koron túl megnövekszik a lemaradók, az "elhenteredett elmék" száma, olyanoké, akik "kényszerűen vonszolt tömeg kolonccá" válnak a sebesebben haladók számára. A középiskolára pedig kevés a négy esztendő. A legfontosabb ellenérv a társadalmi: a nyolcosztályos általános iskola társadalmi célját sem érheti el. A tovább nem tanulók egy ideig csak hátráltatják a továbbtanulókat, majd teljesen lemaradnak mögöttük.

Németh László tehát a hatosztályos elemi iskola mellett érvelt. Ennek első három - alapozó - esztendeje alatt a gyerek "megtanulja a beszédet leírni s olvasni, följut az egyszeregy tetejébe, s a beszéd- és értelemórákon szókincsét bővítve leltárocskát készít a világról." [633] A rákövetkező három év már a középiskola előkészítője: "A beszéd- és értelemgyakorlat most bővül természetrajzzá, történelemmé. Fölépíti tanítójával gyermeki fokon a világ épületét [...] megpróbálja elképzelni benne az élet kibomlását; körülnéz a Földet benépesítő állat- és növényfajok közt, hall valamit az emberiség történetéről s főként a magyarságról, s tud annyi földrajzot, amennyit egy mai első-második polgárista. A beszédnek és írásnak most már a törvényeit is érti: a nyelvtant, helyesírást, fogalmazást, sőt a perspektívát és kottaolvasást is megtanulja, sík- és téridomok között forog, otthonos lesz a kamatszámításban." [634]

A hatosztályos elemi elvégzése után Németh László a következő lehetőségeket kínálja a továbbtanulni szándékozóknak: A gyengébb tanulók számára háromosztályos ipari vagy mezőgazdasági szakelemi iskola áll rendelkezésre. A tehetségesebbek az "értelmiségi", az adminisztratív, az ipari és mezőgazdasági középiskolában tanulnának tovább, amelyek mindegyike 12-től 18 éves korig, tehát hat esztendőn át oktatja diákjait.

A négyféle iskolatípus tantárgyai (melyek közt tekintélyes részt kapnak a készségfejlesztő gyakorlatok) azonosak, csak arányuk más és más az iskola arculatának megfelelően. Az így elsajátított műveltség - Németh László kifejezésével élve - nem "általános", hanem "közös műveltség" lesz. Ilyen értelemben lesz a technikum is általánosan képző középiskola és viszont: az értelmiségi középiskola is helyet ad a gyakorlati-politechnikai képzésnek. Az értelmiségi középiskolában például éppúgy tanulnak kertészetet, mint ahogyan a mezőgazdasági középiskolában foglalkoznak a történelemmel - csak kisebb óraszámban.

Az értelmiségi középiskola első három éve után szétválik a diákok útja: természettudományi vagy történeti-nyelvi csoportba kerülhetnek.

Az ipari középiskolában a gyerekek csak az első három évben járnak iskolába, ezután ipart választanak és mesterhez kerülnek. Ezt követően csak két napot töltenek az iskolapadban, a többit a műhelyben. A mezőgazdasági középiskola internátus jellegű; ez megkönnyíti, hogy a felső három év alatt a tanulók birtokról birtokra kerülve minél többet tapasztalhassanak. Végezetül az adminisztratív, hivatalnokképző középiskola lesz a korábbi "felső kereskedelmi" iskola utóda, ahol az üzemi és szövetkezeti tisztviselők egyre gyarapodó rétegét képzik. Az ő tananyaguknak középpontjában a könyvelés, gépírás, gyorsírás, levelezés állna az élő idegen nyelvek intenzív tanulása mellett. Németh László ezt az iskolatípust tartotta annak, "amelyre a női természet alkalmasabb a férfiaknál".

Németh László tanügyi reformelképzelései nem valósulhattak meg, a magyar iskolaügy átalakulásának eredménye 1945 őszétől a nyolcosztályos általános iskola és az arra épülő négy évfolyamos középiskola lett. A pedagógiát szívügyének tekintő író ugyanazon év őszétől három éven keresztül egy hódmezővásárhelyi középiskolában tanított. Tanári működésének tapasztalatait számos művében megörökítette. A személyes élményeken túl fontos ezeknek az esztendőknek a hozadéka a tantervelmélet szempontjából is. Keresztury Dezső kultuszminiszter ugyanis engedélyezte az írónak, hogy kísérletképpen bármely tárgyat taníthasson, és azok tartalmát-tantervét tapasztalatai alapján módosíthassa.

Németh László itt a gyakorlatban is kipróbálhatta régi álmát: a tananyag átfogó egységekbe rendezését: a tantárgy-összevonást. Iskolában szerzett tapasztalatai alapján végül a következő tantárgycsoportokat alakította ki: történelem (beleértve az irodalom- művelődés- és gazdaságtörténetet, a tudomány, a technika és a zene történetét), természetismeret (ide értve a fizikát, vegytant, állat- és növénytant, élettant, patológiát), matematika és alkalmazásai (beleértve a matematika történetét, geometriát, algebrát, trigonometriát, analitikus mértant, differenciál és integrál-számítást, ezek fizikai alkalmazásait, kvantumelméletet, hullámmechanikát, végezetül a matematikai logikát), anyanyelv és idegen nyelvek (a sorrend: magyar, latin, francia, angol, orosz). Mindegyik tananyagtömb hatalmas terjedelmű ismeretanyagot tartalmaz.

A monumentális tananyag-együttesek közös szervező elve, "összetartó sátorrúd"-ja a történetiség: az egyes tananyagrészeket olyan sorrendben tanította, ahogyan azok az emberi kultúra fejlődése során egymásra rétegződtek. [635]

Németh László a reformpedagógia ösvényein haladt, amikor az amerikai reformiskolákból jól ismert életszerű projektekre és komplexekre emlékeztető tantárgycsoportokat hozott létre. Másrészt viszont e komplex egységek tághatárú kereteit hatalmas ismeretanyaggal töltötte meg: ezen a ponton a művelődési anyagnak jelentős személyiségformáló erőt tulajdonító Herbartra, vagy az enciklopédikus mindentudást pedagógiai céllá avató Apáczaira emlékeztet szintetizáló törekvése.

Némileg ellentmondani látszik az előbb bemutatott grandiózus tudásblokkok elméletének az a felfogás, amelyet Németh László a tudásról, a műveltségről kialakított. "A tudás: képesség - hangzik az író-pedagógus véleménye -, amely azt rendezi és tartja áttekinthető állapotban, amit a civilizáció az agyra rászemetel." Az iskola dolga eszerint csak az lenne, hogy a megtanítsa növendékeit arra, hogyan teremthetnek rendet a hétköznapi életben összeszedegetett ismerettöredékek, civilizációs ismeretmorzsák között. A tudás ezek szerint úgy értelmezhető, mint a már megszerzett ismeretek összerendezésének képessége.

Hasonlóképpen érdekes a vásárhelyi tanár-író tanulásfelfogása is. A tanulást szerinte leginkább a számára ismeretlen városba "berohanó" turista módszeréhez hasonlítható: "Az ember egy új várost nem úgy ismer meg, hogy kezdi a szélső házon, s azután megy házról házra, amíg az egész a fejében nincs. Így hadseregek vesznek be várost; a turista berohan a főtérre, szétszáguld a sugárúton, széttekintést szerez az egészen, s elméláz egy-egy személyesen kiemelt részen. Tudományokat is így kell megismerni." [636] Ez a fajta "szenvedélyes", magas hőfokon végzett tanulás eredményez igazán használható tudást. Nem haszontalan ismerethalmazt, meddő könyvtudást, hiszen "ma a kutató tudós is polcon tartja az emlékezetét, azt tudja, hová kell nyúlnia". A tudás - Németh László értelmezésében - képesség és tájékozottság.

Azt gondolhatnánk, hogy ez a reformpedagógiából kölcsönzött pragmatikus tudás-felfogás ellenpontozza az ugyancsak Németh Lászlói komplex ismeretkörök klasszikus tartalom-tudását. De ha jól belegondolunk a modern didaktika gondolatai bukkannak itt fel szemléletes, költői ábrázolásban: képességfejlesztés nem létezik gondosan kiszemelt tartalmak elsajátítása nélkül. Arról, hogy e tartalmak ne pusztán az egyes tantárgyak Prokusztész ágyába kényszerített ismeretek legyenek, gondoskodnak az átfogó tantárgyblokkok. Hiba volna azonban az egyes tantárgycsoportokban foglalt irdatlan ismeretmennyiséget válogatás nélkül bebiflázni. A pedagógus dolga, hogy megmutassa: mi lényeges, mi lényegtelen, melyek a továbbhaladáshoz szükséges rendszerező elvek; hogy ezzel tanítványait rávezesse az igazi tudáshoz vezető útra.

A NÉKOSZ

A dualizmus idején, a két világháború között, s 1945-1948 között is tekintélyes számú kollégiumot tartottak fenn az egyházak a középiskolás és főiskolás-egyetemista tanulóifjúság számára. A háború utáni időszak magyar nevelésügyének jelentős újításai voltak a népi kollégiumok, amelyeknek megszervezésével az alsóbb néprétegekből származó gyerekek tanulását kívánták segíteni. A kezdeményezés még a háború éveiben született, s a Győrffy-kollégisták érdeme, de hamarosan országos méretűvé terebélyesedett a mozgalom. A kollégiumokban egységes nevelési elveket kívántak megvalósítani főleg a Magyar Kommunista Párt és a Nemzeti Parasztpárt vezető ideológusainak elképzelései alapján. Az alapvető cél ugyanis a felépítendő új szocialista társadalom elkötelezett értelmiségének képzése volt.

1946 júliusában meghirdették a Népi Kollégiumokat Építő Mozgalmat (NÉKEM). A népi kollégiumok szervezete alkotta a NÉKOSZ-t, vagyis a Népi Kollégiumok Országos Szervezetét. Az 1947/48-as tanévben már 160 népi kollégium működött, mintegy nyolcezer fiatal számára teremtve meg a tanulás feltételeit. (A népi kollégisták száma 1945 és 1949 között elérte a 15000 főt - ide értve az általános iskolás, középiskolás és egyetemista fiatalokat egyaránt.)

A kollégiumokban tanuló fiatalok származását tükrözi egy 1948 márciusában készített kimutatás. Eszerint a felsőoktatásban tanuló kollégisták 12,6%-a ipari proletár, 12,7%-a agrárproletár származású. 25%-uk kisparaszti, 3,5%-uk középparaszti családból való. Kisiparos, kiskereskedő szülők gyermekei 14%-uk, értelmiségi és értelmiségi közalkalmazott szülők gyermeke volt a kollégisták 18,1%-a. A középiskolás kollégisták körében nagyobb volt az ipari- és agrárproletár származású fiatalok részaránya; több mint 1/3-uk jött ilyen családból - fele, fele arányban.

Nem véletlenül választották a NÉKOSZ jelmondatául Illyés Gyula következő sorait: "A magyar értelmiség cseréje is folyik. De semmi lényeges csere - semmi lényeges változás - nem fog történni, ha adataik bediktálása közben a belépők nem ejtik ki valamelyikét a két szónak: munkás, paraszt. Ez a legdöntőbb, legnehezebb, legsürgetőbb. Ettől az új szellemi rétegtől függ az új szellemi front sorsa." [637]

A népi kollégiumok újszerű pedagógiai törekvéseknek adtak otthont. A kollégium alapsejtje a 8-10 növendékből álló szövetkezet volt. Tagjai maguk választották meg vezetőiket, saját ügyeikben felelősséggel döntöttek. A szövetkezetek egymáshoz kapcsolódva alkották a kollégiumi közösséget. A kollégiumokban az önkormányzat elve érvényesült.

A kollégisták - a tanulás mellett - bekapcsolódtak az őket körülvevő társadalmi környezet életébe. Ha kellett, fizikai munkát végeztek, ismeretterjesztő műsorokat tartottak, írni-olvasni tanították az analfabétákat stb.

1948 végén megerősödtek a NÉKOSZ-t érő kritikák, a Magyar Dolgozók Pártja egyre élesebben támadta a szervezetet. Végül a politikai változások nyomán, 1949-ben a népi kollégiumokat "önfeloszlatásra" ítélték, azaz adminisztratív úton felszámolták.

Az iskolák államosítása

A népi kollégiumok megszüntetése már annak a szovjet mintára megszervezett totalitariánus uralomra törő, állampárti diktatúrának a védekezve támadó lépése volt, amely eleve gyanúsnak tartott minden spontán formálódó tartalmas közösséget, még a baloldali eszmék jegyében szerveződő kollégiumi közösségeket is.

Ezek a szélsőséges baloldali erők nem tűrték - nem tűrhették - az eszmék, a gondolatok, a szabad cseréjét, a "másként gondolkodást", a kritikát. Totális irányításra és ellenőrzésre törtek a társadalom életének minden területén, így a közoktatás területén is. A háború után ezért hamarosan megindult a küzdelem az iskolák feletti ellenőrzés birtoklásáért is.

Az 1946/47. tanévben egy jól szervezett és irányított, de ugyanakkor sokszínű iskolarendszer működött Magyarországon. A részleteket az alábbi kimutatás tükrözi:

Óvodák száma:

állami 457
községi 517
katolikus 193
református 3
izraelita 1
egyéb 70

Összesen: 1246

Népiskolák, általános iskolák:

állami n = 594 á = 1187
községi n = 340 á = 469
katolikus n = 1216 á = 1669
református n = 513 á = 496
evangélikus n = 168 á = 158
ortodox n = 14 á = 1
unitárius n = 1
izraelita n = 11 á= 15
egyéb n = 33 á= 115

Összesen 7016

Polgári iskolák száma:

állami143
községi 95
katolikus 86
református 14
evangélikus 1
izraelita 6
egyéb 19

Összesen:354

Fiú- és leánygimnáziumok:

állami 66
községi 14
katolikus 48
református 24
evangélikus 11
izraelita 4
egyéb 6

Összesen: 173

Ipari, mezőgazdasági és kereskedelmi középiskolák:

állami 57
községi 39
katolikus 22
református 4
evangélikus 2
izraelita 1
egyéb 4

Összesen: 129

Tanító-, tanítónő- és óvónőképző intézetek:

állami 15
katolikus 35
református 8
evangélikus 3
izraelita 1

Összesen: 62 [638]

Látható, hogy a magyar iskolarendszer többségében felekezeti iskolákból állt. Az egyházi iskolák fenntartói határozott erőfeszítéseket tettek iskoláik fejlesztésére, korszerűsítésére, a társadalmi változások követésére.

Mindemellett az is hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy bizonyos pártok, baloldali politikai erők (kommunisták, szociáldemokraták, polgári radikálisok különböző csoportjai, a Nemzeti Parasztpárt és a Független Kisgazdapárt egyes tagjai) az egységes, állami iskolarendszer megteremtését tűzték ki célul.

A hatalomért küzdő politikai erők és az egyházak kezdeti békés együttmunkálkodása után tehát hamarosan megindult a felekezeti iskolák elleni támadás. 1946 tavaszán a baloldali sajtóban már megjelentek olyan írások, amelyek kétségbe vonták az egyházi iskolák létjogosultságát.

A támadás éle főleg a katolikus egyház iskolái és iskolán kívüli nevelő-oktató szervezetei ellen irányult. 1946 nyarán "adminisztratív", állami intézkedéssel oszlatta fel a belügyminiszter az összes katolikus egyesületet - a "hitbuzgalmi jellegűek" kivételével. Feloszlatták a katolikus paraszt- és munkásszervezeteket, betiltották a katolikus ifjúsági folyóiratokat.

Ezzel szemben 1946. június 2-án kimondták a magyar úttörőmozgalom megalakulását, amely 1948 szeptemberétől kezdve a 6-14 éves korosztály egyedül engedélyezett ifjúsági szervezeteként működött.

A megszüntetett szervezetek között volt a cserkészszövetség is. Ennek jogutódját néhány nappal később, a vallásos pedagógia képviselőinek a vezetésből való eltávolítása után - rövid időre - életre hívták.

1946. július 19-én a belügyminiszter feloszlatta a Magyar Cserkész Szövetséget, majd három nap múlva megalakult ennek jogutódja, a Magyar Cserkészfiúk Szövetsége. Elnöke a már betegeskedő Karácsony Sándor lett, a mozgalmat ténylegesen Färber József ügyvezető elnök és Jánosi Sándor vezetőtiszt irányította. Az új cserkészmozgalmat teljes mértékben laicizálták: vezetői között már nem szerepeltek egyházi személyek, az alapszabályból, a programokból és próbaanyagokból kiiktatták a vallásos elemeket.

1947 nyarán már az új szövetség küldött ki 200 fiatalt a franciaországi cserkész világtáborba, a Jamboree-ba. Egy évvel később, 1948-ban a Magyar Cserkészfiúk Szövetsége a centenárium alkalmából Negyvennyolcas Nagytáborra készülődött. "Kelet-Európai Jamboree"-nek szánták ezt, meg akarták hívni rá a lengyel cseh és román cserkészeket, de várták az albán a bolgár és a szovjet úttörőket is. Erre azonban már nem kerülhetett sor. Az 1948. június 27-én tartott országos közgyűlésen a cserkészszövetség vezetősége felajánlotta, hogy a szervezet beolvad a Magyar Úttörők Szövetségébe. [639]

1947 márciusában a koalíciós pártok értekezletén a kisgazda párt képviselője az addigi kötelező hitoktatás helyett a fakultatív hitoktatás bevezetését indítványozta. Nagyszabású kampány indult a fakultatív hitoktatás népszerűsítésére, de a tervezett lépés akkor még, az vallásos tömegek egységes ellenállása miatt meghiúsult.

A "fordulat évében", 1948-ban azután már a hatalom birtokába jutott baloldali politikai erők nem tűrhették tovább az iskolai nevelés ideológiai-vallási-világnézeti pluralizmusát. A döntő lépés elkerülhetetlenné vált: sorozatos támadások után sor került az egyházi iskolák államosítására. 1948. június 16-án életbe lépett az iskolák államosításáról szóló 1948:33. t. c.

A baloldali politikai erők - elvileg - a meglévő pluralista iskolarendszer keretei között is elérhették volna céljukat. Ehhez azonban évekre, évtizedekre lett volna szükség. Ha a meglévő állami iskolarendszert fejlesztik tovább, a modern iskolák kiszoríthatták volna azokat a felekezeti iskolákat, amelyek nem bírnak lépést tartani a versenyben. Az állam ugyanis - felügyeleti joga révén - bezárhatja azokat az iskolákat, amelyek nem felelnek meg a megemelkedett követelményeknek. A polgári demokráciák többségében ezt a megoldást alkalmazzák.

Jellemző Ortutay Gyula kultuszminiszter véleménye (1947 márciusától 1950 februárjáig volt a tárca birtokosa), amelyet már az államosítás után hangoztatott egy beszédében: "... az iskolaügy elsőrendű politikai és hatalmi ügy, az elemi oktatástól kezdve a felső fokig, mert az elemi fokon is éppen úgy, mint az egyetemen arra tanítják a növendéket nyíltan vagy burkoltan, hogy az államhatalom különböző posztjain, a szellemi, gazdasági, politikai és egyéb irányító posztjain hogyan viselkedjék és vezesse a hatalom érdekében az ország népét... Az iskolaügyön keresztül az állami apparátusnak módja van, ha tetszik bármiféle eszmét begyakoroltatni, beidegeztetni..." [640]