8.8. A pozitivizmus hatása a pedagógiára

A XVIII. század végén kibontakozó kettős forradalom jelentős mértékben átformálta a korabeli Európa életét. A polgári forradalmak nyomán a XIX. századra több országban megszűntek - a hatalmi ágak egy kézben történő koncentrálódását megvalósító, az uralkodói teljhatalomra épülő - abszolút monarchiák, és azokat az alkotmányos monarchia (Anglia) illetve köztársasági államforma (Franciaország) váltotta fel. A kettős forradalom gazdasági vetülete, az ipari forradalom szintén jelentős mértékben átalakította Európa életét, a század elejére elsőként Nagy Britannia, a század végére pedig Európa és az Amerikai Egyesült Államok jelentős részének arculatát is átformálta, megváltoztatva a legtöbb európai társadalom anyagi és szociális viszonyait, élet- és gondolkodásmódját.

A nyugat-európai népeknél (Franciaország, Anglia, Spanyolország) a francia forradalom időszakában, a felvilágosodás szabadságeszményei és közös hagyományaik nyomán kialakult a politikai nemzettudat. Ez a folyamat ott érzékelhető a legerőteljesebben, ahol a nemzet még nem jutott el az egységes állam stádiumába, mint például a század elején dinamikus gazdasági fellendülésnek induló német államok és Itália esetében. A monarchikus keretek között végrehajtott német belső reformok nyomán - a hagyományos hatalmi és viszonylag mozdulatlan, lassan változó társadalmi struktúrákat konzerváló - ellentmondásos fejlődésük talaján, a neohumanizmus és a klasszikus német idealizmus szellemi bázisán bontakozott ki Herbart pedagógiája. Az ennek nyomán megjelenő egyik sajátos XIX. századi nevelési ideál - az erkölcsös, fegyelmezett állampolgár, aki egyéni érdekeit, vágyait, érvényesülését képes összeegyeztetni, ha kell alárendelni a nemzeti állam érdekeinek, az állami intézmények és törvények nevelő fegyelmének - hátterében azok a jellegzetes német filozófiai gondolatok álltak (Fichte, Hegel), amelyek az állam központi szerepét, megerősödését, egységét elősegítő nevelés fontosságát hangsúlyozták.

A konzervativizmus Európa-szerte megfigyelhető térhódítása mellett elsősorban Angliában és az Egyesült Államokban kibontakozó polgári liberalizmus, a demokratizmus eszméi nyomán megszülettek az első polgári demokráciák, amelyekben a kibontakozó és háborítatlanul működő gazdasági és politikai pluralizmus egy új nevelési ideáltípus és nevelési gyakorlat kialakítását tette szükségessé.

Ennek létrejöttéhez jelentős mértékben hozzájárultak a századelő nagy természettudományos felfedezései hő és energia, elektromosság és mágnesesség, kémia és biológia terén, és ennek hatására a modern tudomány megjelenése, továbbá a virágzó gyáripar és az ezzel összefüggésben megjelenő, a technikai és gazdasági fejlődésbe vetett határtalan optimizmus, melynek nyomán általánossá vált az a vélekedés, hogy alig van olyan tudományos kérdés, amit a tudósok ne tudnának megoldani. Miként egy amerikai tudománynépszerűsítő munkában olvasható, a világmindenség "nem több egy áttekinthető felépítésű, szabályos gépezetnél, melynek múltját éppoly biztonsággal kiszámíthatjuk, és jövőjét ugyanúgy fölmérhetjük, mint a dinamóét vagy a vízikerékét. Mozgásában nincs semmi bizonytalanság, semmi rejtély" [399] Ez a felfogás jól érzékelteti a XIX. század jelentős filozófiai áramlata, - a felvilágosodás eszmerendszerében gyökerező - pozitivizmus gondolatvilágát.

A pozitivista gondolkodókat nem érdeklik a lét nagy metafizikai kérdései, mert véleményük szerint a világot nem lehet spekulációval "kitalálni". Nem kutatják a földi létezés végső okait, hanem a fizikai és társadalmi valóság tényét vizsgálják és ezek alapján akarják a tényeken uralkodó egyetemes, általános igazságokat, törvényeket meghatározni.

Meggyőződésük szerint az új, pozitív filozófia lesz képes véget vetni annak a szellemi válságnak, amelynek oka a szellemi anarchia, a vélemények, a felfogások, meggyőződések divergenciája. Általa érhető el a végső cél: a tudás egyesítése a legalapvetőbb elvekben, a "közlélek" egységében.

Ezt a célt csak a nevelés teljes átalakításával lehet elérni. Ezért a hagyományos teológiai, metafizikai, irodalmi jellegű nevelést meg kell szüntetni, és helyére a pozitív nevelésnek kell lépnie - véli Comte, az irányzat megalapítója -, ami megegyezik a kor szellemével és igazodik a modern polgárosodás szükségleteihez. A nevelés ugyanis "az eszméknek és szokásoknak azt a rendszerét jelenti, mely azért szükséges, hogy az egyesek a társadalmi rendre, amelyben élni fognak, előkészülhessenek." [400]

Erre a korabeli nevelés alkalmatlan, mert irracionális, hiányzik belőle a pozitív gondolkodás. Az egymástól elszigetelt, részleges ismeretek oktatása helyett a tudományok összefüggő rendszerére alapozott nevelést kell megvalósítani, amely az egész emberiségnek szól. Kikapcsolja az elhanyagolható egyéni vonásokat, az "Egység Szellemének" célkitűzései alapján állítja össze tananyagát.

August Comte

A pozitivista nevelésfelfogás első elméleti megalapozója a francia August Comte (1798-1857), az irányzat első jelentős képviselője volt. Montpellier-ben született konzervatív katolikus családban. Az "École Politechnique"-en folytatott tanulmányai után 1918-ban Saint Simon herceg titkára lett és matematikaoktatással foglalkozott. Már húszéves korában felvázolta életművének programját A társadalom újraszervezéséhez szükséges tudományos munkák terve címmel. Ezt két év múlva követte A pozitív filozófia rendszere című műve. Legjelentősebb munkáját, "A pozitív filozófia tanfolyamá"-t 1830 és 1840 között alkotta, majd 1844-ben filozófiai gondolatainak népszerű kifejtését a "Beszéd a pozitív szellemről" címmel írta meg. Clotilde Vaux asszonnyal történő megismerkedése után rés keletkezett szigorú racionalizmusán, érdeklődése a vallás kérdései felé fordult. A filozófiát egy sajátos - az emberiség kultuszát hirdető valláshoz akarta kapcsolni, amelynek alaptételeit a Pozitív katekizmus című művében összegezte.

A három fokozat törvénye

A Comte által kialakított nevelésfelfogás történetfilozófiai alapvetése a "három stádium törvénye" ismeretében érthető meg a legteljesebben. Az európai gondolkodás fejlődését áttekintve azt állapította meg, hogy az három stádiumra - fejlődési szakaszra - osztható: Az első - a teológiai - szakaszban az emberi szellem a dolgok belső természetének, végső okainak megválaszolására törekszik. Ennek során a vizsgált dolgokat, folyamatokat nem a törvények alá sorolja, hanem analógiákon keresztül magyarázza, amelyeknek alapját maga az ember alkotja. Ez a fejlődési stádium három egymásra épülő szakaszra tagozódik:

Az első az animizmus, mindent a szellemi erőkkel akar magyarázni, ebből jön létre a politeizmus, amely minden fontosabb természeti-társadalmi jelenséget isteni tevékenységnek tulajdonít, végül a monoteizmus, amely már csak egyetlen, legfőbb lényt ismer el.

A második - metafizikai - szakaszban megszűnik a természetfeletti isteni lényre történő hivatkozás, helyébe a különböző evilági jelenségek, erők mint absztrakt tényezők lépnek fel. Itt is érvényesül az egységes magyarázatra való törekvés, a sokféleség egyetlen őselvből történő levezetése.

A harmadik - pozitív - szakaszban az emberi szellem, miután felismerte a teológiai és metafizikai spekuláció haszontalanságát, a megfigyelés és értelem segítségével törekszik a tények egymásutániságán, hasonlóságán alapuló törvények felismerésére. Elsődleges feladat az előrelátás. A magyarázatot a törvényekre való hivatkozással korlátozza, ennek alapján a világot egyetlen elmélet alapján szeretné értelmezni.

Comte szerint az egyén fejlődésének menete is megegyezik az emberi gondolkodás fejlődésének fokozataival. Gyermekkorában minden ember a teológiai, ifjúkorában pedig a metafizikai stádiumot éli át. A nevelés feladata az, hogy ezt a folyamatot tovább vigye a pozitív gondolkodás irányába oly módon, hogy ezáltal az egyén megérezze szoros kapcsolatát a társadalommal. Minden ismeretét a "Nagy Lény"-re - az egész emberiségre - tudja vonatkoztatni, és ezáltal megtanuljon önzetlenül, másokért élni. A teljes önzetlenség csak a pozitív erkölcs (morale de l'humanité) elsajátítása eredményeként érhető el, mert az nem a jogot, hanem az embertársak iránti kötelességet helyezi középpontba: a szeretet mint elv, a rend mint alap, a haladás mint cél jellemzi ezt az erkölcsi felfogást.

A pozitív nevelés folyamata

A gyermek fejlődése a pozitív gondolkodás kialakulásáig - biológiai alapon - három szakaszra osztható: az első a fogváltásig (kb. hetedik életév), a második a pubertásig (14 éves kor), a harmadik pedig a nemi érettségig (21 év) terjed. A nevelés első két szakasza - a társadalom legfontosabb alapközösségében - a családban zajlik, ahol a gyermek megtanul másban, másért, más által élni.

A bensőséges családi élet lényege a nô alárendeltsége a férfinak. A két nem egyenrangúsága eltérő lelki alkatuk miatt nem lehetséges. A nőkben az affektív lelki tényezők vannak túlsúlyban, a férfiban pedig az értelmi tényezők dominálnak.

Ezért a gyermeknevelés legfontosabb színtere a család, amelyben az anyák játsszák a legnagyobb szerepet, az intézményes nevelés csupán annak kiegészítője lehet. Az első szakaszban a családi nevelés legfontosabb feladata a gyermek gondozása mellett érzelmi életének kibontakoztatása. Csak a második szakaszban kezdődhet meg az értelmi nevelés alkalomszerű oktatás formájában, ami túlnyomórészt esztétikai jellegű: költészet, ének-zene, rajzolás, mintázás, a képzőművészeti alkotások megismerése.

A családi nevelés menetét Comte "Pozitivista katekizmusá"-ban a következő módon írja le:

"Ezen időpontig (a hetedik életévig) egyedül az anya irányítja a teljesen önkéntelen nevelést (éducation entičrement spontanée), mégpedig a fizikai, értelmi és erkölcsi nevelést egyaránt. Habár ekkor még a test fejlesztésének kell túlnyomónak lennie, csakhamar a nevelésben elhatározó helyet kell juttatnia a szívnek, ami éreztetni fogja hatását a növendék egész életében. A házias érzelmek keletkezése már a gyermeket is odavezeti a pozitív kultúra kezdetéhez azzal, hogy a gyermek imádja anyját (pal l'adoration de sa mčre), aki szükségképp megjeleníti előtte az emberiséget, amelynek határozott túlnyomósága a nyelv elsajátítása révén válik reá nézve értékessé. Ugyanakkor a szellem tapasztalati úton mindennemű ismereteket gyűjt, melyek majdan az igazi rendszerezésnek anyagot szolgáltatnak. [...] A végleges fogzástól a serdülésig a házi nevelés kezd rendszeres alakot ölteni, [...] a rendes tanulmányok sorának fokozatos bevitelével. Mindamellett a nevelést még mindig az anya irányítja, aki könnyen vezetheti a tisztán esztétikai munkálatokat, feltéve, hogy neki magának is kellő mértékben része volt az egyetemes nevelésben. Ezen időpontig [a pubertásig] gondosan el kell tiltani minden tulajdonképpeni tanulmányt, az olvasást és írást is, kivéve az igazán spontán módon szerzett ismereteket. [...] Az ilyen tanulmány, amely lényegében ment marad bárminő szabályozástól, csakis esztétikai gyakorlatokból áll, melyekben a költői olvasmányok bölcsen kapcsolódnak az énekhez és a rajzhoz." [401]

A pubertást követően kezdődik meg az intézményes nevelés-oktatás - továbbra is az anya felügyelete alatt - elsősorban az értelmi képességek fejlesztése útján. Az ifjú ebben a szakaszban rendszeresen látogatja a "humanitás templomát", ahol az "emberiség papjai", a filozófusok nevelik. Az újabb hét évig tartó rendszeres iskoláztatás menetét a "pozitív tudományok hierarchiája" szabja meg, hét alapvető elvnek megfelelően.

Az első, a dogmatikus elv azt jelenti, hogy az egyes tudományokat egymástól való függőségük sorrendjében kell tanítani, hogy a korábban tanult ismeret készítse elő a rákövetkezőt. A második a történetiség elve azt jelenti, hogy az egyes tudományokat kialakulásuk sorrendjében kell tanítani, a régebbiektől haladva az újabbak felé. A növendékek évente 40 előadást hallgassanak, a fennmaradó időt a vizsgákra való felkészülésre és pihenésre fordítsák. A tudományos képzés mellett továbbra is nagy szerepet szán az esztétikai nevelésnek, és ekkor tanulják a modern nyelveket is.

A legalapvetőbb tudomány, amelynek oktatására hét évet szán, a matematika, melynek főbb ágai a geometria, mechanika, kiegészítése és alkalmazása a csillagászat. A szervetlen világ megismerésének tudományai a fizika és a kémia. Az élő természettel és az emberrel ismerteti meg a növendéket a biológia, amely szoros kapcsolatban áll az anatómiával és a fiziológiával. Ezt követi a legfontosabb pozitív tudomány, a társadalmi jelenségek törvényeit kutató szociológia. Ezen pozitív tudományok ismerete - véli Comte - teszi alkalmassá az ifjút a társadalmi élet végcéljára, a teljesen önzetlen, érdek nélküli emberszeretet szükségességének belátására.

A "tökéletes élet pedagógiája" - Herbert Spencer

Az angol gondolkodást már a középkortól kezdődően jellemezte a tények tisztelete, az újkorban pedig jóformán alig találunk számottevő angol gondolkodót, aki ne vallotta volna magát empiristának. A baconi hagyomány a dolgok, az anyag létezése felé fordította a gondolkodást. Hobbes materializmusa, Locke szenzualizmusa, Hume szkepticizmusa, Bentham utilitarizmusa - a gyakorlatias, szorgalmas élet témájának egy-egy variációjának tekinthető. Nem csoda, hogy Comte filozófiáját és pedagógiai gondolatait Angliában mély rokonszenvvel fogadták, többen csatlakoztak hozzá, mint hazájában.

Kedvezett a pozitivizmus eszméinek angliai elterjedésének az a körülmény, hogy a szigetország fejlődése az adott időszakban viszonylag mentes volt a társadalmi konfliktusoktól. Az ipari forradalom eredményeként szinte "Európa műhelyévé" vált.

A természettudomány fejlődése is itt volt a legdinamikusabb, miként ezt Will Durant népszerű művében jellemzi: "Eközben az ipari forradalom, amely egy kis tudományból született, viszonzásképpen ösztönzést adott a tudománynak. Newton és Herschel közel hozták Angliához a csillagokat, Boyle és Davy feltárták a vegytan kincseit, Faraday megcsinálta azokat a felfedezéseket, amelyek később elektrifikálták a világot, Rumford és Joule kimutatták az erő átalakíthatóságát és egyenértékűségét, s az energia megmaradását. A tudományok a bonyolultság olyan stádiumába jutottak, hogy a megdöbbent világ örvendve fogadta a szintézist. De mindezeket a szellemi hatásokat [...] fölülmúlta az élettan növekedése és a fejlődés tana. A tudomány példaadó módon nemzetközi volt ennek a tannak a kifejlesztésében: Kant beszélt arról a lehetőségről, hogy majmok emberré válhatnak; Goethe "a növények metamorfózisáról" írt; Erasmus, Darwin és Lamarck azzal az elmélettel álltak elő, hogy a faj egyszerűbb formákból fejlődött ki a használat és elhanyagolás eredményeinek átöröklése útján; s 1830-ban St. Hilaire megdöbbentette Európát, és boldoggá tette az öreg Goethét, amikor majdnem diadalt aratott Cuvier-vel szemben a fejlődésről szóló híres vitában, akárcsak egy másik Hernani, szintén forradalomnak látszott ama klasszikus gondolatok ellen, hogy a változatlan világban változatlan törvény és rend uralkodik." [402]

Az evolúciós elvet még Darwin előtt megfogalmazta és az emberi kultúrára is kiterjesztette a jelentős angol pozitivista gondolkodó, Herbert Spencer (1820-1903), aki ezzel összefüggésben egy sajátos nevelési koncepciót is kidolgozott.

Herbert Spencer eredetileg vasúti mérnök, később újságíróként tevékenykedett. Egyetemi tanulmányokat nem folytatott, hatalmas tudására önképzés útján tett szert. Darwint megelőzve hirdette az evolúció eszméjét, ez alkotja fő művének, a kilenc kötetes A szintétikus filozófia rendszerének vezérgondolatát. Ezen belül külön köteteket szentel a biológiai, pszichológiai, szociológiai, etikai alapelvei kifejtésének. Pedagógiai rendszert nem alkotott, nagy bölcseleti rendszerében sem szerepel külön neveléstan, de 1854-ben, 1858-ban és 1859-ben néhány népszerű cikket írt a témával kapcsolatban. Ezeket később összegyűjtve könyv formájában is kiadta Education: intellectual, moral and physical (Értelmi, erkölcsi és testi nevelés) címen. Műve később hatalmas népszerűségre tett szert, 20 nyelvre lefordították. Újszerű elképzelései nagy hatással voltak az angol neveléstudomány későbbi fejlődésére.

A nevelés: felkészítés a tökéletes életre

Spencer nagy francia elődjéhez hasonlóan egy egyetemes tudományos rendszer megteremtésére törekedett. A végső okokat - a többi pozitivista gondolkodóhoz hasonlóan - ő sem kutatta. Comte-tól az választja el, hogy nem fogadja el a tudományok hierarchiájának elvét és a három stádium törvényét.

Egész felfogásának alapelve, hogy az anyagnak minden állapota - az ősködtől a modern ipari társadalomig - a fejlődés eredménye és megnyilvánulása. A természeti folyamatok összekapcsolódása, amelyeket állandóan új formákban megnyilvánuló erők váltanak ki. E folyamatok az anyag fejlődési szakaszainak egymást ciklikusan követő és egymásra épülő állomásai. Ezek hosszabb-rövidebb időtartamokat fognak át, de mindenkor törvényszerűen zajlanak le. Amit változásnak nevezünk, nem más, mint a mozgás megszűnését követő integráció, illetve a mozgás megújulásával együtt járó dezintegráció - vagyis az örökös fejlődés és feloldás ritmikus váltakozása.

Az egyes jelenségek magyarázata csak úgy lehetséges, ha ismerjük kialakulásukat és lefolyásukat. Ez egyaránt érvényes a nagy világtörvényekre és az emberiség fejlődésére is. A nevelés feladata ezért az, hogy az egyént a fejlődés törvényei alapján felkészítse a természeti és társadalmi környezethez való legtökéletesebb alkalmazkodásra, a tökéletes életre. Miként ezt Spencer megfogalmazza: "Hogyan éljünk? reánk nézve ez a lényeges kérdés" (How to live? that is the essential question for us). [403]

A hagyományos nevelés nincs tekintettel az élet követelményeire, az iskolában nem azt tanítják, ami előkészít a tökéletes életre - ami hasznos és szükséges -, hanem amit fitogtatni lehet, ami divatos. Az új típusú nevelés megvalósítása előtt legelőször azt kell tisztázni, melyek azok az értékes ismeretek, amelyek előkészítenek a tökéletes életre. Spencer szerint ezek az egyetemes, emberi tevékenységekben gyökereznek, és öt alapvető tevékenységkört alkotnak: 1. azok az ismeretek és készségek, amelyekkel az egyén saját létét fenntartja, 2. amelyek közvetve szolgálják fennmaradását, 3. amelyek a fajfenntartásra, a családalapításra és a fiatal nemzedék nevelésére irányulnak, 4. amelyek a társadalmi rend fenntartására vonatkoznak, és végül 5. amelyek az érzelmi élet körébe tartoznak. Mindehhez az alapokat a tudomány adja - miként ezt Spencer megfogalmazza:

"Eszerint, a kiindulási pontul szolgáló kérdésre, melyik ismeret a legbecsesebb, nincs más felelet, mint a tudomány (science). Bármerre tekintsünk is, csak ez lehet a döntő válasz. Közvetlen összetartozás okából éppúgy, mint az élet vagy egészség megőrizhetése szempontjából a legfontosabb ismeretfaj a tudomány. Ha a közvetett önfenntartást - azt amit a közéletben életmódszerzésnek mondanak - vesszük tekintetbe, itt is a legnagyobb értékű ismeretet a tudomány adja. A szülői hivatást kellőképp csak a tudomány vezérlete alatt teljesíthetjük. A nemzet múlt és jelen életének magyarázatához, mely nélkül a polgár a maga cselekvésmódját helyesen nem irányíthatja, - a tudomány adja meg a nélkülözhetetlen kulcsot. Ha pedig arról van szó, hogy a művészet bármely ágában mi módon jöhet létre a tökéletes műalkotás és a legmagasabb műélvezet, e részben megint a tudomány a szükséges előkészítő eszköz." [404]

A cselekvésmódokhoz kapcsolódó ismeretek

Ennek alapján jelölhetők ki az egyes cselekvésmódokhoz kapcsolódó ismeretek:

1. Az önfenntartást közvetlenül szolgáló cselekvésmódok. Erre a nevelőnek nem kell sok gondot fordítania, mert ezek megszerzéséről a természet gondoskodik: ha éhes a gyermek, eszik, ha fázik, felöltözik, ha fáradt, pihen. A sok apró alkalmazkodási tevékenységben elegendő tapasztalási lehetőséget kell nyújtani a gyermeknek a természettel, tárgyakkal és emberekkel kapcsolatban.

2. Az önfenntartást közvetve szolgáló cselekvésmódok kialakítását segítik elő a további tudományok. Ezek közül a legfontosabb a fiziológia, mivel a boldogság minden másnál fontosabb feltétele a jó egészség. Emellett fontos szerepet szán a termeléssel-kereskedelemmel kapcsolatos tudományoknak; a matematikának, fizikának, kémiának, geológiának, földrajznak, biológiának, közgazdaságtannak.

3. Az utódok felnevelését szolgáló cselekvésmódok kialakításához nevelési ismeretek és tapasztalatok szükségesek, amelyek a fiziológiára és a lélektanra épülnek.

4. A társadalmi-politikai tevékenységgel kapcsolatos cselekvésmódok kialakulását főként a történelmi tanulmányok segítik elő. Gyakorlati értéke azonban csak annak a történelemnek van, amit "leíró szociológiának" lehet nevezni, amely bemutatja a társadalmi berendezkedés és intézmények fejlődését, belső összefüggéseit.

5. A szabadidő színvonalas eltöltésére szolgáló cselekvésmódok szintén viszonylag értékesek. Ezek fontos eszközei a művészetek - irodalom, zene, festészet, szobrászat, a természet szépségei - teszik teljessé, széppé az ember életét.

ormanentum

Spencer a kapitalizmus magas fokán álló angol burzsoázia nevelési elveinek képviselőjeként nagy hatással volt az angolszász országok későbbi nevelésfelfogására, és a századfordulón kibontakozó gyermektanulmányi és reformpedagógiai mozgalom pedagógiai-pszichológiai koncepcióinak alakulására.

Alexander Bain pedagógiai rendszere

A Spencer evolúciós gondolatait tükröző teljes pedagógiai koncepció kidolgozása Alexander Bain (1818-1903) nevéhez fűződik.

Az angol - közelebbről skót - tudományosság jelentős egyénisége szülővárosában, Aberdeen-ben, a Marishal College-ban végezte tanulmányait, és a város egyeteméhez fűződik későbbi tanári működésének legjelentősebb része is. Gazdag tudományos tevékenysége részben az egyetemen oktatott tárgyaival (logika, angol nyelv) kapcsolatos, másrészt pedig a filozófia, pedagógia és pszichológia körébe tartozik. 1879-ben jelent meg "Neveléstudomány" (Education as a Science) című műve - a XIX. századi angol pedagógia egyik legjelentősebb alkotása -, melynek bevezető pszichológiai alapvetése korábban a "Mind" című folyóiratban már napvilágot látott. A könyv később számos kiadást ért meg, hamarosan németre és franciára is lefordították. Így a benne kifejtett újszerű, egzakt pszichológiai alapokon nyugvó pedagógiai gondolatok nagy hatást gyakoroltak az európai pedagógiai gondolkodás és gyakorlat későbbi alakulására.

Neveléstudománya

A laza szerkezetű - a jellegzetes, gyakorlatias angol gondolkodásmódot tükröző - mű nagyon részletesen tárgyalja és rendkívül jól használja fel a fiziológia és pszichológia tapasztalati elemeit pedagógiai gondolatainak megalapozásakor. Jóllehet az angol neveléstudomány hagyományainak megfelelően elsősorban a középfokú nevelés-oktatás - a gentleman-nevelés - kérdéseivel foglalkozik, alig van a pedagógiának (főleg didaktikának) olyan problémája, amelyet ne tárgyalna. Éppen olyan alapossággal beszél az írás-olvasás tanításáról, mint a középiskolai tantárgyak tanításának módszereiről vagy az egyetemi oktatás kérdéseiről. Ennek hátterében hatalmas elméleti és gyakorlati felkészültsége áll. Hosszú pályafutása alatt tanított természettudományokat, humán tárgyakat, matematikát és filozófiai diszciplínákat; alapvető logikai, angol grammatikai, retorikai műveket alkotott. Pszichológiai műveiben úttörő gondolatokkal gazdagította a lélektant.

Didaktikai elvei

Művének - felfogásából adódóan - legjobban kidolgozott részei a didaktikai-módszertani fejezetek. Az oktatási anyag kiválasztásával kapcsolatban Spencer felfogását követve megállapítja: azt kell tanítani, ami a növendékek életismereteit és szellemi erőit gyarapítja.

Ezzel kapcsolatos felfogását jól tükrözi az alábbi idézet: "A ki a klasszikusokat tanulmányozza, az mértéken felül hatása alatt áll a görög és római írók nézeteinek, mert hiszen oly sok időn keresztül foglalkozik velük. Aristoteles tekintélye, mely valamikor feltétlen uralkodó volt a gondolat világában, már rég elvesztette csalhatatlanságát, mégis sokkal gyakrabban hivatkoznak még mindig a neki tulajdonított nézetekre, mit a mennyire becsük, melyre manapság számot tarthatnak, megérdemli. Nézetei, melyek a legjobb kormányformára, a boldogságra és a kötelességre vonatkoznak, érdekesek mint elméleti ismeretek, de gyakorlatilag semmi hasznuk." [405]

Az iskolának azokat a tárgyakat kell tanítania, amelyek egyrészt az életre készítenek elő, másrészt fejlesztik a gondolkodást. Ennek megfelelően Bain tantervében az alábbi tantárgyak szerepelnek:

a) A gondolkodást fejlesztő deduktív, demonstratív tudomány: a matematika, b) a megfigyelésre késztető induktív, kísérleti tudományos tantárgyak: fizika, kémia, fiziológia, c) osztályozó és rendszerező tudományok tantárgyai: a különböző természetrajzi tárgyak, d) a vegyes természetű tárgyak: történelem, földrajz, e) az anyanyelv, f) és hozzá kapcsolva a világirodalom, g) a technikai tárgyak: írás, olvasás, kézimunka.

Az idegen nyelveket csak olyan mértékben kell tanulniuk a növendékeknek, amennyiben hasznukat veszik. Az egyetemes tantervben nem tárgyalja ezt a kérdést - a nyelv az érintkezés és ismeretszerzés eszköze csupán - a tanulással járó gondolkodási műveletek gyakorlására elég az anyanyelv. Bain az első angol író, aki az antik nyelvek tanításának kérdéseit a pozitivista felfogás szemszögéből - annak minden vonatkozásában - tüzetesen és részletesen tárgyalja.

Sorra igyekszik megcáfolni azokat az érveket, amelyeket elődei a klasszikus nyelvek oktatása mellett sorakoztattak fel. Nevezetesen: 1. a latin és görög művek értékes ismereteket tartalmaznak, 2. a görög és római irodalom művészeti kincsei csakis a nyelvek révén közelíthetőek meg, 3. a klasszikus nyelvek a gondolkodás fejlesztésének eszközei, 4. segítségükkel lehet legjobban felkészülni az anyanyelv oktatására, 5. bevezetésül szolgálnak a filológiába. A fenti érveket tagadva fogalmazza meg a klasszikus nyelvek oktatásával kapcsolatos kifogásait: 1. nem engednek elegendő helyet a más tárgyak oktatására, 2. az ezzel kapcsolatos ismeretkörök összevegyítése (logikai, anyanyelvi, általános irodalmi, filológiai) árt a megfelelő tanulói haladásnak, 3. hiányzik a klasszikus nyelvek érdekessége, 4. hajlamosít a tekintélytől való függésre.

Bain nem híve a hagyományos történelemoktatásnak sem. Úgy véli, hogy az ellentétes álláspontok miatt különösen nehéz a történelem újabb kori részeinek tanítása. Amit történelemnek lehet nevezni, valójában társadalomtan, a politikai társadalom elmélete, a legfőbb intézmények áttekintő ismerete, a történelmi hatalmakban mutatkozó erők vizsgálata, de ennek tanulmányozása meghaladja a serdülőkor szellemi színvonalát.

Miként tantervi koncepciója is tükrözi - akárcsak Comte és Spencer - Bain is a pozitív, egzakt tudományokat tekinti az alapvető művelődési tartalmaknak, ezeknek tulajdonítja a legnagyobb nevelő értéket. Felfogása szerint ezek döntik el az egyén műveltségi fokát.