7.8. A hazai pedagógiai gondolkodás fejlődése

Főúri magánnevelők tanulmányai

Az első jelentősebb hazai pedagógiai tartalmú írások többsége a XVIII. század második felében elterjedt - általában a tanév elején vagy végén elmondott - iskolai vagy egyházi beszédekben található meg. Az ezzel párhuzamosan megjelenő korai, világi jellegű pedagógiai munkák elsősorban a korszak pedagógiai áramlatai és személyiségei - Rousseau, a filantropizmus, a neohumanizmus, Pestalozzi - gondolatait népszerűsítik, és elsősorban nemesi ifjak magánnevelésének kérdéseivel foglalkoznak. Ebbe a körbe tartozik Klobusiczky Antal (1739-1826) Illésházi József gróf titkára 1764-ben kiadott "Hasznos mulatság" című munkája, a francia nyelvű Livre des Enfants fordítása. 1771-benSzékely Ádám gróf Locke könyvének francia változatát ültette át magyar nyelvre "A gyermekek neveléséről" címmel, kiemelve Locke azon gondolatát, hogy igazi úriember csak magánúton nevelhető. További franciából fordított nevelésügyi munka Kováts Ferenc 1775-ben "Emberséges ember" címmel kiadott - gróf Eszterházy Jánosnak ajánlott munkája.

A főúri gyermekek nevelésében jelentős szerepet játszott a piarista rend, számos piarista foglalkozott a magyar főúri családoknál nevelői és titkári teendőkkel. (Festetich család nevelője Nagy Jeromos piarista, Bánffy György gyermekeinek nevelője Bolla Márton, Széchényi Ferenc nevelője és titkára Pállya István) Emellett továbbra is széles körben foglalkoztak a nemesi konviktusok főúri növendékeinek oktatásával. Ezzel kapcsolatos Cörver Nep. János Bécsben, francia nyelven kiadott, a főnemesi ifjak házi és konviktusi nevelésének elveit összefoglaló műve (Politique chrétienne ŕ l' usage des jeunes princes de la noblesse 1770)

A piaristák tanári feladatokra történő felkészítése a rend privigyei rendházában szervezett két éves tanfolyamon történt. Tanulmányaik során neveléstudományokat, nyelveket, matematikát és nyelveket tanultak. A növendékek megismerhették a korabeli legkorszerűbb pedagógiai, filozófiai munkáit, olvasták és jegyzetelték Locke, Wolff, majd Basedow és Campe műveit. Benyák Bernát (1745-1829), a korszak neves piarista tanárának ifjúkori jegyzetei szerint a privigyei intézet tanárai erőteljesen érdeklődtek a korabeli francia katolikus pedagógia törekvései - főleg a Port Royal -tankönyvei és szerzői - iránt, akik az anyanyelvű kultúrát és a természettudományok oktatását szorgalmazták. Nem véletlen, hogy éppen Benyák Bernát a pesti piarista gimnázium tanáraként 1777-ben három alkalommal is nagy sikerű magyar nyelvű filozófiai vetélkedőt és vitát szervezett, amelyen számos főúr és a város előkelőségei is megjelentek. Tanítványa Farádi Vörös Ferenc 1783-ban lefordítja és átdolgozza Brueys apát könyvét "Okos elméknek mulatozásai" címmel. II. József nyelvrendelete után Benyák - aki ebben az időben már a székesfehérvári piarista gimnázium igazgatója - megfogalmazza a felvilágosult rendiség oktatásügyi programját, amit 1790-ben a Fejér megyei közgyűléshez, majd 1791-ben a az oktatásügyi bizottsághoz nyújtott be (Theoria scholarum et rei litterariae pro Hungaria, Croatia et Transsylvania). Ebben az első Ratio továbbfejlesztése címén a tantárgyak csökkentésére, az ország tanügyének állami irányítás alá helyezésére, továbbá a magyar tanítási nyelv általánossá tételére tett javaslatot. Ugyancsak a Ratio továbbfejlesztését szorgalmazta egy másik piarista, a soproni gimnázium igazgatója Pállya István (1740-1802), aki többek között módszertani újításokra, a természetrajz tanításának életszerűbbé tételére és a közjog oktatására tett javaslatot (Super rationibus didacticis; De politico scholarum regimine). [327]

Figyelemre méltó pedagógiai gondolatokat találhatunkMolnár János jezsuita atya 1776-ban írott "Petrovszky Sándor úrhoz Molnár Jánosnak tizenöt levelei, midőn őtet a jó nevelésről való írásra ösztönözné" című munkájában. A levelekben részletesen kifejtette véleményét a klasszikus görög nevelésről, és különös hangsúlyt helyez az erkölcsi nevelésre. Részletesebb pedagógiai fejtegetéseket a 7.,9. és 10. levél tartalmaz. Nagyra értékeli az úriházak és a szerzetes rendek nevelőintézeteinek gyakorlatát. A főúri magánnevelők hatásának titka: a tiszta erkölcsös élet, a tudomány és a "kellemetes úri alkalmaztatás". A nevelés legfőbb céljáról a következők szerint fogalmazza meg véleményét: "A jó nevelésnek és az erkölcsös életnek tárgya a boldogság. Boldog mindenek felett s valóság szerint az isteni természet; az élő emberek között pedig a boldogság az isteni szépséghez, jósághoz, szentséghez való hasonlatosság" [328] A tanító (nevelőmester) kötelességei között kiemeli növendékei olvasásra, írásra, keresztény tudományra való megtanítását. Az anyanyelvet a gyakorlat útján kell megtanulni, legcélszerűbb és könnyebb a cselédektől elsajátítani azt. Ezt követően kell a "deáknyelvet"(latint), számtant, földrajzot, rajzot, történelmet, esetleg a görög nyelvet tanítani. A vallásos nevelés mellett Molnár már sokat foglalkozik a reális tárgyakkal melyek tanításához mintaleckéket is mellékel.

A főúri magánneveléssel függ össze az a XVIII. század végéről származó két nevelési utasítás, amelyeket felvilágosult főurak írtak gyermekeik nevelői számára. Az egyik, gróf Teleki László 1796-ban írt "Tanácsadás gyermek nevelés ügyében", ami az ifjú Wesselényi Miklós neveléséhez is útmutatóul szolgált. 1799-ben állította össze gróf Festetich György "Fiam nevelését tárgyazó plánuma" című előírás-gyűjteményét, amelynek pontos betartását szerződésben írta elő gyermekei nevelőinek. A nevelési útmutatóban az apa John Locke nyomán a főúri gyermekek rangjukhoz méltó nevelését hangsúlyozva, fontosnak tekintette a sporton és testgyakorláson túl a latin, német, francia, angol, olasz nyelv mellett számos hasznos ismeret elsajátítását is.

Figyelemre méltó az evangélikus Fábri Gergely (1718-1779), az eperjesi gimnázium igazgatója 1773-ban Bécsben megjelent latin nyelvű munkája (Considerationes rei scholasticae ad publicum juventutis patriae emolumentum in melius vertendae), melyben a hazai tanügyirányítás és köznevelési rendszer szakszerű bírálatát, továbbá annak újjászervezésére vonatkozó javaslatait fogalmazza meg:

1. Felfogása szerint a tanulás helyes rendjének meg kell felelnie az "ésszerű természetnek", a gyermek életkorának, mely alapelvnek végig kell vonulnia az iskolai oktatás egészén. Ezért az iskolába kerülő gyermeket nem szabad rögtön tanulásra kényszeríteni, hanem először ki kell alakítani az ehhez szükséges alapvető szokásait (hallgatás, csendes ülés, helyes beszéd stb.). A latin nyelv alapjait ne könyvekből, hanem a tanító élő előadása alapján tanulják meg, később használjanak a nyelvtani szabályokat rendszerező táblázatokat. A retorikai osztályokban fordítsanak figyelmet a magyar történelem és irodalom oktatására is.

2. Az iskolában lehetőleg reális, a tanulók felnőtt élete során jól hasznosítható ismereteket oktassanak: pl. az alapvető "hazai" nyelvek (magyar, német, tót), a keleti és nyugati nyelveket, a történelem- és egyháztörténet, kereskedelmi és ipari ismeretek, gazdaságtan stb. Összesen 53 tárgyat sorol fel, melyeket felfogása szerint 3-4 éves kurzusokban lennének elsajátíthatók.

3. Az iskola fordítson nagyobb súlyt az egyes gyermekek jövendő életpályájához szükséges ismeretek elsajátítására. Véleménye szerint ugyanis a korabeli iskoláknak az a legnagyobb hibája, hogy mindazoknak, akik először jönnek a "szent lélek e műhelyébe" egyazon "mozsárba gyömöszölik", egyforma tanulási szabályokra kényszerítik, mindenkinek ugyanazt tanítják, nem veszik figyelembe a gyermekek különböző "tehetségeit".

Fábri értekezésében már erőteljesen érzékelhető a korszak új szellemiségének, a különböző, elsősorban német pedagógiai mozgalmak és személyiségek hatása. Erőteljesen érzékelhető abban a filantropizmus szellemisége, például a hasznossági szempont, a tanulást megkönnyítő módszertani megoldások, a gyakorlatias tárgyak és a világiasabb szellemben hangsúlyozásában. Többször idézi Basedow Philalethiáját, Gesnert, Rollint, továbbá Locke, D'Alambert és La Chalotais műveit. [329] A pedagógiai érdeklődés elmélyülésére utal, hogy ebben az időben a filantropizmus több pedagógiai alapművét is lefordították: Szatsvay Sándor J. H. Campe művét "Ifjabbik Robinson" (1787), egy további művét Földi Ferenc dolgozta magyarra "Erkölcsi könyvecske" (1789) címmel.

Módszertani művek

Campe gondolatai nyomán alkotja Genersich János (1761-1825) a késmárki evangélikus líceum, majd a bécsi protestáns teológiai akadémia tanára 1792-ben Bécsben jelent meg alapvető pedagógiai munkája a "Beiträge zur Schulpädagogik". A magyar protestáns iskolaügy kritikai áttekintését adja másik, szintén német nyelvű munkája, az 1803-ban megjelenő "Ueber die jetztige Verfassung der protestantischen Schulanstalten in Ungarn". A könyvben megfogalmazott reformjavaslatai a középfokú polgári iskolától kezdődően, a kémia oktatására, a műhelymunka és a kirándulások szervezésének kérdéseire is kiterjednek. A német neohumanizmus hatására a görög nyelv oktatásának fontosságát is hangsúlyozza. C. G. Salzmann a filantropizmus másik jeles személyisége, aki 1784 óta új típusú nevelôintézetet működtetett schnepfenthali birtokán, mind gyakorlati példájával, mind pedagógiai szakmai, és erkölcsnemesítő gyermekkönyveivel hatott Magyarországon. Utóbbiak közül "Okosdi Simon" (1797) Igaz Dániel átdolgozásában, "Erkölcsi kezdőkönyv" (1803) Berzsi Mihály fordításában, az "Okos gyermeknevelés"(1805) Faludi Mihály, "A menyország itt e földön" pedig Eöri Fülep Gábor munkája eredményeként látott napvilágot.

Sajátos pedagógiai műfajjal kísérletezik a szepességi evangélikus Glatz Jakab, aki Schnepfenthalban több évig Salzmann munkatársa, "Freymüthige Bemerkungen eines Ungarns über sein Vaterland" (1799) című pedagógiai útirajzában az ország több jelentős iskoláját bejárva, azokról filantropista szemléletű kritikát formálva. Helyesnek és követendőnek ítéli például Tessedik működését, de nyomasztónak találja a református kollégiumok, főleg Debrecen légkörét. Hiányolja a megfelelő szintű természettudományos oktatást, a műhelymunkát és sokallja a mindent eluraló teológiát. [330]

A Göttingenben tanuló komáromi evangélikus tanító, Perlaki Dávid (1754-1802) Rousseau, Locke és a filantropizmus hatása alatt írja meg neveléstani munkáját "A gyermekek jó nevelésről való rövid oktatás" (1791) címmel, amelyben az intézményes tanítóképzés és a falusi mezőgazdasági, természetrajzi oktatás fontosságát hangsúlyozza. [331] Ezek a szempontok a legteljesebben a korábbi részben bemutatott Tessedik életműben nyernek gyakorlati megvalósulást

A nemzeti, anyanyelvi nevelés gondolatai fogalmazódtak meg - a későbbi egyetemi tanár - Vályi András (1764-1801) Kassán 1789-ben kiadott "A norma és levélíró" című munkájában. Miként megfogalmazza: "Nem az a czélja s tulajdonsága a nemzeti oskoláknak, hogy azokban mély tudományokkal felruházott emberek neveltessenek, éppen nem, a Haza és a közönséges nép boldogsága, az Isteni és felebaráti szeretet, a könnyebb élet módjának terjedése fôczélja az új oskoláknak" [332]

A Ratio Educationis megjelenését követő időszakban a szakmai közvélemény érdeklődése egyre inkább a népiskolai oktatás kérdései - és ezzel párhuzamosan - Felbiger módszere felé fordult. Ennek alapján írta meg Török Lajos 1789-ben pedagógiai munkáját "Etwas von der Erziehung" címmel. A sagani apát hatását tükrözte Szakonyi József pápai evangélikus lelkész "Oskolai vezér" (1792) című módszertankönyve is.

A Ratio-k nyomán kiteljesedő népoktatás metodikai segédanyagai voltak a századforduló után megjelenő népiskolai útmutatók, tanítói segédkönyvek, melyek közül az egyik figyelemre méltóSimon Antal, a váci siketnéma-intézet igazgatójának "Igaz Mester" című, 1808-ban kiadott könyvecskéje, amelyben az írás olvasás párhuzamos oktatását javasolta. Friedrich Schlez nyomán készítette el Józsa János erdélyi református lelkész egyháza népiskolái számára szánt kézikönyvét, az "Oskolai vezér avagy a nevelők s főként az oskolamesterek számára való útmutatás" (1817) címmel. Hasonló céllal készült "Schlez után szabadon" Böszörményi Pál "A falusi oskola tanítók számára írt kézikönyve (1822), továbbá Beke Kristóf katolikus paptanár "Kézikönyv a magyar falusi mesterek számára" (1828) című módszertani útmutatója. [333]

A századfordulótól kezdődően egyre szélesebb körben hatottak Pestalozzi pedagógiai gondolatai is. A Pestalozzi-recepció hazai történetéhez hozzátartozik, hogy a nagy svájci nevelő rokonaHeinrich Johann Fäsi több éven át Balmazújvárosban tevékenykedett. Brunszvik Teréz, a magyar kisdednevelés nagy alakja 1808-ban hat hetet töltött Yverdonban, és az ott szerzett tapasztalatai döntő módon befolyásolták első budai kisdedóvó intézetének megalapításában. A hazai szerzők szemében Pestalozzi pedagógiai koncepciója szervesen kapcsolódik a korábbi filantropista törekvésekhez. Jól példázza ezt Fáy András egyik korai műve ("Próbatétel a mai nevelés két nevezetes hibájáról" 1816), amelyben az író a nevelőket képző iskolák felállításával kapcsolatban megjegyzi: "De ha ez nem lehetne, csak egy-két nevelő institutumunk volna is mustrául a hazában, mint Rochowé Reckahnban, Salzmanné Schnepfenthalban, Pestalozzié Yverdonban."

Pestalozzi nevelési koncepciójának elméletét és gyakorlatát a korabeli pedagógiai irodalomban legrészletesebben magyar tanítványa, Váradi Szabó János (1780-1864) ismertette, aki 1810-ben 10 hónapot töltött a svájci nevelő yverdoni intézetében. 1817-ben írt, "A hazabeli kisebb oskoláknak jobb lábra állításokról" című pedagógiai munkája ennek következtében elsősorban Pestalozzi illetve Tessedik hatását tükrözte. A könyv megjelenése után az 1817-ben induló Tudományos Gyűjteményben Folnesics Lajos támadó cikket írt (Észrevételek a Pestalozzizmus ellen) a munkában megfogalmazott nevelési törekvések ellen. Az új szellemiségű pedagógiának azonban olyan tekintélyes pártfogói is akadtak, mint Schedius Lajos, a pesti egyetem tanára, aki válaszcikkében védte meg a svájci nevelőt a méltatlan támadásoktól.  [334]

A Tudományos Gyűjtemény a későbbiekben is előszeretettel közölt pedagógiai témájú értekezéseket, elsősorban a népoktatás témaköréből: Figyelemreméltóak ebből a szempontból Kis János a pedagógiai módszerek fejlődését ismertető tanulmányai (A nevelésnek különbféle módjai és némelyeknek mi haszna van, továbbá A testet tárgyazó nevelésről Niemeyer után 1817). A folyóirat foglalkozott továbbá a korszak széles körben elterjedt tömegoktatási módszerével a Bell-Lancester-féle kölcsönös tanítási metódussal (Kis Pál: Új tanítási módszer Bell és Lancaster szerint, 1819, Fejér György: A tanítványok által folyó tanításról, 1820). [335]

A tanulmányok bizonyítják, hogy a hazai pedagógiai gondolkodás a főnemesi magánnevelés programjától eljutott pedagógia elméleti tudományos diszciplínaként való elismerés igényéig. Jól bizonyítja ezt, hogy Révai Miklós a magyar tudós társaság "Planumában" [Tervezetében] (1790), a pedagógiának, mint a "hazának jobb polgárokat nevelő tudománynak" kiemelkedő szerepet szán. Decsi Dániel szintén 1790-ben megjelenő röpiratában a "Pannoniai féniksz"-ben javasolja, hogy a főiskolák külön tárgyként vegyék fel tanulmányi rendjükbe a pedagógiát: "A paedagogia új tudomány Európában, legalább ennekelőtte való százakban teljességgel nem gyakoroltatott. - írja - Ennél sem szükségesebb, sem hasznosabb tudomány nincsen e világon, és vajha a mi magyar iskoláinkban is taníttatna. Papok, gyermektanítók és nevelők, atyák, anyák leszünk, holott teljességgel nem értyük a gyermekek nevelésének mesterségét" [336] Az egyetemi oktatás kérdéseivel foglalkozik, az 1792-ben német nyelven megjelenő munka (Philosophischen Bemerkungen über das Studienwesen in Ungarn, [Filozofikus megjegyzések a magyar oktatásügyről]), aminek ismeretlen szerzője az egyetem bölcsészkarának szervezeti és tanulmányi kérdéseiről értekezik. A mindenki számára előírt rendes előadások közé a logikát, morálfilozófiát és a gyakorlati metafizikát sorolja fontosnak tartja továbbá a történelem oktatása során a filozófiai szempontok érvényesítését, mert ebből emberismeretet és erkölcsi okulást meríthetnek a hallgatók. Az empirikus pszichológiát - Wolff rendszerezési törekvéseinek szellemében -, mint természettudományt a fizika részének tekinti. A jozefinizmus radikális szellemét tükrözi radikális megjegyzése, mely szerint a történelemtudomány és a filozófia tanszékei csak úgy szolgálják a felvilágosodást, ha professzorai teljesen elfogulatlanok és pártatlanok, azaz nem egyházi, hanem világi személyek. [337]