A német romantika különleges személyisége Jean Paul (Jean Paul Friedrich Richter, 1763-1825), akinek nem csupán regényei, hanem a filantropizmus gondolatait a romantikával összekapcsoló eredeti hangvételű pedagógiai művei is figyelemreméltóak.
Wunsiedelben született, apja tanító, később evangélikus lelkész volt. Lipcsében teológiát és filozófiát tanult, majd 1790-94 között Schwarzenbachban magániskolát nyitott. Ebben az időben jelentek meg első pedagógiai művei (Schulmeisterlein Maria Wuz, Leben des Quintus Fixlein), melyekben a korabeli német tanítók finom humorral megrajzolt típusait formálta meg. Regényeit (Die unsichtbare Loge, 1793; Hesperus, 1795; Titan, 1803; Flegelsjahre, 1804) gyakran visszatérő művelődéssel, oktatással kapcsolatos motívumok mellett a nagyszerű gyermekábrázolás jellemezte. 1804-től haláláig nagy megbecsüléssel övezve Bayreuthban élt. 1807-ben jelent meg legjelentősebb pedagógiai munkája, Levana oder Erziehungslehre (Levana vagy neveléstan) címmel. (Levana, római istennő volt, akihez az anyák fohászkodtak, azért hogy az apák karjukba vegyék újszülött gyermeküket [lat. levare], ezáltal sajátjuknak elismerve azt.) [297]
A három nagyobb fejezetre tagolódó mű első része a - gyermek bimbókorával - a kisgyermekkorral foglalkozik. Ezt az időszakot tekinti a nevelés szempontjából a legfontosabbnak: "A csírátvető magot, nem a virágzó fát kell a leggondosabban ápolni" - írja könyvének bevezetőjében. "Az első hibák következményeikben mindig a legvégzetesebbek. A szellemi betegségek minél korábbi keletűek, annál károsabbak. Minden nevelő kevesebbet tehet elődjénél, s ha az egész világot egy óriási nevelőintézetnek tekintjük, tény hogy aki a Földet körülhajózza, egész útja során sem nyer nevelődés tekintetében annyit, mint dajkájától" [298]
A könyv második és harmadik fejezete a gyermekek virágkorával foglalkozik, külön-külön részekben kifejtve a fiú- és leánynevelés kérdéseit. Felfogása szerint ebben a szakaszban a nevelés már felesleges, illetve arra csak "ellennevelés" formájában, a nevelődés természetes hibáinak kijavításaként van szükség. A filantropistákhoz hasonlóan - Rousseau felfogásából kiindulva - Jean Paul is meggyőződéssel vallotta, hogy az ember természetéből adódóan jó, ezért a gyermek - Isten legtisztább teremtménye - szent dolog. A nevelésnek ezért nem lehet fontosabb feladata, mint ezen a romlatlan állapot minél zavartalanabb kibontakozásának elősegítése. A negatív nevelés szellemében úgy vélte, hogy a nevelő tevékenységének legfeljebb a gyermeki önművelődés elősegítésére szabad irányulnia. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy követnie kell a gyermek erre irányuló természetes ösztöneit, a gyermek egyediségének megnyilvánulásait. A gyermeki egyediségben megnyilvánuló individualitás megfoghatatlan organikus egység, mindaz amit a különböző esztétikai, erkölcsi, értelmi erők lélekben létrehoznak. Minden ember énjében hordozza saját művelődésének, nevelődésének céljait, mindenkiben ott rejtőzik egy emberideál, aminek szabad és természetes megvalósítására törekszik ifjúkorától kezdődően. A gyermek nem a jelen, hanem a jövő számára nevelődik ezen saját lényében szunnyadó ideál által.
A korszerű pszichológia igazolta Jean Paul azon megállapításait, melyek szerint a gyermeki személyiség szempontjából különösen jelentősek életének első évei, csak az válik teljes emberré akinek megadatott a gyermekkor teljességének megélése.
"Minden első benyomás örökké megmarad a gyermekben; az első szín, az első zene, az első virág színezik ki élte előterét" [299] A gyermeki lét kibontakoztatásához, az egészséges fejlődéséhez emellett a vidámság természetes melege is szükséges:
"A vidámság azon ég, mely alatt - a mérget kivéve - minden tenyészetnek indul. Csak ne legyen élvvel összekeverve, mert minden élvezet, még a műélvezet is önzést fejleszt az emberben és kiirtja belőle a részvétet [...] a vidámság - a bosszankodásnak és komorságnak ellentéte - az erény talaja és virága egyszersmind koszorúja." [300]
A gyermeki vidámság mindenek előtt a játékban nyilvánul meg: "A játék az ember első költészete (evés, ivás prózája s a törekvés ezek után, első szolid kenyértanulmánya és üzletélete); következőleg a játék minden erőt képez, anélkül hogy valamelyiket győztes irányba terelné. A gyermeki játékteremben nem törvényadók, legfeljebb intézők lehetünk. Az első hónapokban a gyermek nem ismer teremtő, csak érző játékot. Csak nézni, figyelni, fogni, tapintani akar. Ha tele van is a keze, nem tud anyagából valamit alakítani. Csak később, ha az öt érzék, öt aktusában világismeretre tett szert s a szellem lassanként felszabadult, áll be az öntevékeny játék nagyobb szabadsága. Megizgul a képzelem, melynek szárnycsontjait csak a nyelv tollasítja meg. Szó által hódít a külvilággal szemben a gyermek egy belvilágot, melyben ő a külsőt mozgásba hozhatja." [301]
A játék kiválasztásakor a nevelőnek arra kell törekednie, hogy egyszerű játékokat adjon a gyermek kezébe, mert csak az fejleszti fantáziáját és teremti meg általa a játékvilág költőiségét: "De a gazdag valón elhervad, elárvul a képzelet" - írja. "Következőleg legyen minden játékbaba és játékvilág csak kenderrokka, melyről a lélek tarka öltözetet fon le. A gyermek előtt egy játékszer gyakran minden szerepet játszik. Következőleg ne vegyétek körül a gyermeket, mint a fejedelmi gyermekeknél szokás, az esztergályos kis világával, - a tojást ne tarkán, hanem fehéren adjátok kezébe, - majd befesti ő." [302] Nagyon fontosak az élettelen játékszerek, melyeket a gyermek maga varázsolhat élővé. A kisgyermek szívesen játszik a homokban, amit építőkockaként, hajítógépként, vízesésként, írótáblaként, rajzlapként egyaránt fel tud használni. A játszótársakkal folytatott játék felkelti a gyermek társadalmiságát; uralkodói hajlamait, ellenállását, megbocsátását, szelídségét, a társadalom virágait és gyökereit: "Iskolázzátok a gyermekeket gyermekek által. Ha szolgalelkeket akartok kovácsolni, úgy kössétek a gyermeket 15 évig a nevelő karja és sarkához." [303] A gyermek nevelődése során fontos szerepe van a táncnak a "test költészetének", továbbá a zenének. Ezek jelentősége abban nyilvánul meg, hogy "a zene a testnek és szellemnek metrikai rendet szab. A zene a költői mozgás métruma, láthatatlan tánc, a tánc pedig néma zene".
Jean Paul költői képekben gazdag, romantikus ihletettségű pedagógiája elsősorban a német reformpedagógia gyermek és nevelésfelfogására, különösen a művészetpedagógiai törekvésekre és Rudolf Steiner pedagógiai koncepciójára volt jelentős hatással.