A keret bezárása

[47] Nagy Lajos: Lecke

(Novellák. Építők Könyvtára. Budapest, 1930. – 1.50 P.)

NOVELLÁK a szó és a műfaj eredeti értelmében. Külsőre, belsőre ujdonságok, eredeti összetételek, leleményes kidolgozások és ami ezzel természetszerüen összefügg, az anyagnak, az általános emberinek és társadalminak önálló minősítései. Önállóságuk azonban nem érinti szocialista mivoltukat, mindössze annyit jelent, hogy Nagy Lajosnak nem csupán az értelme mozog a szocializmus gondolatkörében, amint az művéből kitetszik, hanem a fogalmakkal nem irányítható művésziség is úgy szabja meg benne tevékenysége irányát, hogy a szocializmus ennek inkább utólagos tudatosítása. Másfelől meg önállósága nem jelent többet annál, minthogy írótársaitól különül el, mert1 szemlélete nem egyéni, hanem egyetemes, vagyis voltaképpen Nagy Lajos módjára kéne szemlélődnünk, ha adnánk valamit a tárgyilagosságra.

E művészet tárgyiassága, noha semmi köze az új német „Sachlichkeit”-hez, szembeszökő. Anyagának porcikái száraz adalékok, igéi szintelenek, jelzői majdnem mindenütt elemzők, úgyhogy mondatai külön-külön a leghétköznapibbak. Azonban egymás utáni kapcsolódásuk végtelenül izgalmassá teszi az egészet. Motívumai annyira egyszerüek és pusztán, önmagukban állóak, hogy sem nem közhelyek, sem nem szólamok, még csak nem is Nagy Lajos egyéni megfigyelései. De amikor az egyik motívum helyét átadja másikának, a szatira és a keserüség olyan szinjátékát látjuk, hogy nevetni és bánkódni egyaránt elfelejtkezünk. Egyetemesnek2 vélt hagyományos kategóriákat finom fokozással tesz valóban egyetemessé, amikor persze kiviláglik ürességük és nevetségessé válnak azzal az eszmével együtt, amelynek képviselői. „Napirend” cimü novellája így kezdődik:

„1927. október 19., szerda. (Bruno Schwarzkopf, az önműködő akasztófa feltalálója, született 1845-ben. Áldás poraira.) Róm. kath.: Péter. Prot.: Lucius. &Ógörög – október 6 – : Tamás. Izr. – ajaj – 23 Szimh. tho. Buddhista: Cso-cso. Dugóhúzóimádók: Pilili. A Nap kél 6 óra 23 perckor. Nyugszik 17 óra 7 perckor. Munkás kél 6 óra 5 perckor. Hivatalnok kél 7 óra 36 perckor. Nagyságos úr kél 10 óra 16 perckor. A kapitalizmus élősdije kél d. u.3 5 óra 7 perckor. A Hold kél 6 óra 51 perckor. A Hold nyugszik reggel 5 óra 2 perckor. Költő sunyít a Holdra éjjel 12-kor. Ebből valami esztétikai szépség jön ki. „Ni hold!” – csodálkozik a költő. Ir. Kisasszony olvassa a verset. Cseléd mos”.

E sorokban még az olyan szólamszerű kifejezés is, mint „a kapitalizmus élősdije” a motívumok értékváltása révén tárgyi megjelöléssé válik. Szimultanizmusnak nem mondható, mert nem egyidejü, hanem részben ellentétes dolgokat köt egybe, részben pedig a polgári szemlélet

által külön csoportokba osztályozott tényeket és mozzanatokat foglalja egységbe.

A kritikusnak az a dolga, hogy fogalmat adjon a műről. Ám Nagy Lajos könyvéről bajos fogalmat adni így röviden, mert találékonysága kifogyhatatlan. Aki a művészetben nem a szellem anyagformáló teremtő erejét csodálja, hanem érzelmeket keres, Nagy Lajos könyvét az sem teszi le elégedetlenül. Csak képes legyen arra, hogy egyik szemével sírjon, a másikkal nevessen, mert ha a novella elején nevethetnékje támadt is, a végén szívdobogást kap. Persze nem mindenütt. A vezető írásban nyoma sincs az akasztófahumornak – Beöthyvel szólván tragikus fensége nyűgözi le az olvasót. A Jeremiáda is a Bibliára, Jób könyvére emlékeztet, a különbség mégis néhány ezer év mélysége: kozmikus hasonlatok nélkül kelti hatását egy kishivatalnok rengeteg apró bajának seregszámlájával. A Disznóképü, a tőzsér aprólékosan epikus arcképe, a mozzanatok legfinomabb kifejlésével. Utána a Harag, a túldolgoztatott gépkocsis feleségére támadó dühe s az úr előtt való hirtelen megjuhádzása – kompoziciója kissé elsietett, de legalább is lírai. A Razzia szintén korlátolt kategóriák egyetemessé való kiszélesítése. Gonosztevőkre, notórius munkakerülőkre és „züllött életet élő nőkre” szoktak razziázni, nos Nagy Lajos tart egy ilyen razziát, – összefogdostatja az Előkelők Klubjának tagját, mint notórius munkakerülőt, az ifjú és szép művésznőt, mint titkos prostituáltat, az ujságírót, a csendéletfestőt, mint szélhámosokat, a „márkit”, a szelvénynyírót, – akik tehát beletartoznak abba a hivatalos kategóriába, amely a társadalomra veszedelmes. Legkevesebb eredetiségről a Kastély címü novella tanuskodik, jóllehet témája maga uj, kidolgozása és fejlesztése azonban szokottabb. A Tanya gyönyürű tájkép, csak éppen hogy lakói, a két béres család, minden kizsákmányoltságukkal együtt nem rózsabokrok között, hanem a társadalom soraiban állanak. A kötet utolsó darabja, a Január szerkezetében a Napirendhez kapcsolódik, bár emelkedése romantikus és lelkes, magasra törő.

A kötet úgy külső mint belső értékeire nézve kiváló. Történeti helyét kijelölni nehéz, ősei nincsenek. Mégis, ha figyelemmel kísérjük a három utolsó nemzedék életformáját, magyar viszonylatban uralkodó társadalmi kérdéseit, úgy tünik fel, hogy Mikszáth Kálmánhoz és Móricz Zsigmondhoz kapcsolódik, noha nem folytatója egyiknek sem.