|
Kibédi Varga
Áron: Hántani, fosztani |
||
|
247 Aki átlát, annak a szeme elborul: hívatlan és keresetlen, mint az ünneprontó madár, mint a pehelysúlyú énekes. Ide-oda néz, aki átlát, a szemét félti, az otthonos hangokat: készül a kilátástalan napokra. Nappal már csak az van, amit szemmel befogni nem lehet, ami elszabadult. Így futunk a szentesítés elől, ilyen a vakulás tarthatatlansága. |
||
|
[címlap] |
|
|
2002