(1400-as évek vége)[1]
1. Néhai való jó Mátyás
királ!
Sok országokat te bírál,
Nagy dicséretet akkoron
vallál,
Ellenségednek ellene
állál.
2. Hatalmasságodat
megjelentéd,
Bécsnek hogy városát te
megvevéd,[2]
Ékes sereged ott
féletéd,
Királi széked benne
helheztetéd.
3. Németországot mikort
kéványád,
Szent koronához
választád,
És nagy sok részre
hasogatád,
Magyari uraknak tisztül
mind elosztád.
4. Akkoron te lél oly
igen drága,
Téged kéványa cseh
Prága.
Meghervadozott szép zeld
ága,
Nem kellemetes neki
virága.
5. Terekektül nyerél
ajándokokat,
Ne pusztítanád
országokat,
Ne kerengetnéd
basájokat,
Ne fenyegetnéd ű
császárokat.
6. Igyekezel vala sok
országokra,
Es nagy hatalmas
városokra,
Az vizen álló Velencére,
És benne való belcs
olaszokra.
7. Magyarországnak
fényes csillaga,
És rettenetes bajnaka,
Nyumurultaknak kies
hajlaka,[3]
Nagy ékességnek es te
valál oka.
8. Nagy ékessége
tisztességenknek,
Nagy bátorsága
félelmenknek,
Ótalmazója magyar
népeknek,
Rettenetes lél az
lengyeleknek.
9. Királok kezett léll
te hatalmas,
És nagy igyeknek
diadalmas,
Néped kezett nagy
bizodalmas,
Légy Úristennél immár
nyugodalmas.
[1] Gerézdi Rabán ezt a verset is az egyházias típusú világi ének csoportjába sorolja. A verset a Mátyás halála utáni években ismeretlen szerző szerezte, valószínűleg egy ferencesrendi szerzetes. A vers forrása: Gyöngyösi-kódex 4, kritikai kiadása: Gerézdi Rabán, A magyar világi líra kezdetei, Akadémiai Kiadó, Bp., 1962, 195-196. A szöveget a kritikai kiadás nyomán közöljük.
[2] bevetted
[3] hajléka