Szabács viadala

(1476-nál nem korábban)[1]

 

[…]

 

De az fejől[2] mondott Pál Kenezsi,[3]

Ároknak mélységét igen nézi;

 

Ki Szabács erős voltát elméllé,[4]

Honnég[5] minemő álgyú kell mellé.

 

Szorgost megyen Nándorfejérvárra,

Hol királ erről bizon hírt vára.

 

Legottan számtalan sok hajókat,

Fejérvárnál az Dunán valókot,

 

Nagy hamar felvontata az Száván,

És Szabácsvár táját hoztatá számán.

 

Nép számtalansága környől állván,

Nagy erősséget[6] víz felől csinálván,

 

Hajókat mond árokba vontatni,

Környől pattantyúkval falt bontatni;

 

De ment[7] az hajókot felvontatá,

Sok felől Szabács falát bontatá.

 

Vízárokból viadalt es tartottak,

Azzal Szabácsnak ígyen sem árthattak,

 

Mert mondhatatlan szakálosokval,[8]

Sok nyilakval, sőt számtalan sokval,

 

Kézi puskákval, nagy pattantyúkval,

És külömb-külömb álgyúkval,

 

Sebes és úgyan szűnetlen lőttek,

Sőt menden erejekvel rajtonk löttek.

 

Nu, azért strumlottak[9] kémélletlen,[10]

Hogy belől sérelm lött mértékletlen.

 

Affelett sokszer harcolást töttek,

Azzal magoknak sok sebet vöttek,

 

Halált es vallottak hát némellyek,

Király nagy tisztességét mellett.

 

Elő[11] egy ifjú Várdai Simon,

Kinek anyja énaponkéd[12] sír honn.

 

Bizon ő kegyes úrfiú vala,

Ki pattantyú miá[13] ott hala.

 

Más cseh vitéz, Franc főtisztes hadnagy.

Kik bizon kegyes Istennél vadnak.

 

Ebbe sonha senkinek nincs kétség –

Vagy tisztúlat helén[14] őköt értsék;

 

És az többi; ottolyal[15] kik haltak,

Isten [...] szeretetesek kik voltak.

 

Ma immár őérettek imádjonk,[16]

Afelett Istennek nagy hálát adjonk,

 

Mindennemő nagy sok jótételéről,

És erős Szabács megvételéről;

 

Ki alatt volt népnek válogatotta,

Dolgát menden ment vitéz tartotta.

 

Kit meg nem mondhat emberi állat,

Mely nagy harcolás volt Szabács alatt!

 

Menden ott vitézségét mutatta,

Mert királ őköt hozzá núgatta.

 

Egy idén nagy jeles strumlást tőnek,

Azzal magyarok jó nevet vőnek,

 

Kin hát cseh vitéz népek nem voltak,

De azokba oszton sokan holtak,

 

Mert tulajdon hát önmagok, mikor

Volt volna setét előálomkor,

 

Szabácsba nagy vesztegség[17] lött volna,

Vitéz cseh nép azért beljőtt volna,

 

Szertelen magokot ott rekesztvén,

Egy házat viadalhoz gerjesztvén,

 

Legottan túl belől török népek

Nagy viadalt velek törlétének.[18]

 

Sok közőlök, kik ott benn valának,

Nékik[19] kezen, nékik[20] vízbe halának.

 

Ó navalyás, hitván keménség!

Mit tőn nekik es az kevélség!

 

Meghalának nagy vakmerőségbe,

Bizon nem vitézlő merészségbe.

 

Ezt mi hagyjuk mind úgyan azonba,

Mert semmit nem hoz nekönk haszonba,

 

De jelentsük Ali bég jövését

És onnaton ment való [...]

 

Volt olyha tizenötezer lóval,

Mind válogatott nép lovaglóval.

 

Szabácshoz nem messze egy kis halmon

Megsereglék, hogy beszédet halljon.

 

Szabácsba nagy felszóval kiáltnak.

Arról bölcsessége lőn királnak:

 

Hagya nagy sok dobot doboltatni,

Trombitákval es trombitáltatni.

 

Olyha hasad volt ég mind ezektől,

És volt nagy kiáltás vitézektől,

 

Hogy szózatot ők ne vehessenek,

Onnaton annálkűl mehessenek.

 

Ali bég jőtö[21] lőn csak önkára,

Meg sem fardóla[22] semmi munkája.

 

Ott ezen ők nagyon ohajtának,

Egyenbe es mind fejet hajtának.

 

Nagy bús jonhhal[23] meg visszatérének

Viadalt kezdeni sem merének.

 

Az főhajtásról vevék eszékbe,

Hogy nincs segedelm már több ezekbe.

 

Azon kezde menden vélekedni,

Sőt főhajtáson sem elégedni,

 

Azért igen ifjú török, Hamza,

Gondolván, hogy volt magyar, ott haza,[24]

 

Erős Szabácsból, törökök közől

Nagy siettetességvel kiszökni készöl.

 

Kiszökvén szorgost királhoz juta,

Legottan neki egy helet muta,

 

Honnég alkób[25] Szabácsot veretni,

És könyveb leszen őt megvehetni.[26]

 

Az helről kezdék szörnyen veretni,

Mind környől nagy erőssen töretni.

 

Jóllehet affelől volt sok kötés,[27]

De azért ingyen[28] menden-menden vetés[29]

 

Ment arról immár török nép beszél:

Lött nekik menden vetés nagy veszél,

 

Mely nagy mondhatatlan veszedelmbe

Lőnek azután es kegyes kegyelmbe.

 

Mert esmerék, hogy meg nem bírhatják,[30]

Sőt császárnak azt meg sem írhatják,

 

Azért tökéllet tanálcs lőn köztök,

Hogy menden szabad lenne önköztök:

 

Ki akarna, az válnék császárhoz

Avagy magyari Mátyás királhoz;

 

Az kéncset, ki ott császárt illetné,

Sem egy kéz köztök azt ne illetné,

 

Azon szerént Szabácsba benn hadnák,

És Szabácsot királnak megadnák;

 

Ment fejedelmnek belől tolmácsolja,

Ezt senki kívől meg se másolja.[31]

 

Mert ez lőn nálok hát tökélletes,

Királnál kedig[32] nagy kellemetes,

 

Sőt jónak teték[33] őfelségének

És hozjá tartó nép kösségének,

 

Mert nagy míltó az menden felségnek,

Nagy kegyelmes legyen ellenségnek,

 

Jelesől kediglen mind azoknak,

Kik kegyes kegyelmnek esni szoknak,

 

Akarattyak szerént tőn kegyelmet

És nagy míltóságos engedelmet.

 

Így megadák Szabács erősségét,[34]

Benne hagyák álgyúnak bőségét,[35]

 

Mely álgyúkat királ többözteté,

És nagyon Szabácsot erőssözteté,

 

Hagyván benne vitézeknek javát,[36]

Hogy ne látná továbbá az kárát.

 

Ez mind ezen szerént hát meglévén,

Töröknek és mendennek kegyelmet tévén,

 

Királ vígan Budára eredvén,

Török sereg környölő terjedvén,

 

Hát valának nékik[37] nagy csudába,[38]

Hogy Budának menden utcájába,

 

Jelennen királnak odvarában

Láttyák török népet kazdag ruhában

 

Kiralnak ékessen odvarlani,

Ment kel piacon várban állani.

 

Ezt meghallák mind Törökországba,

Török császár lőn nagy bosszóságban.

 



[1] Históriás énekeink korai emléke a Száva melletti Szabács várának a megvételéről szól. A várat Mátyás király katonái 1476. február 15-én vették be. A vers rímei helyenként meglepően jók. A vers hitelességét Imre Samu bizonyította. A szöveget az ő átirata nyomán közöljük: A Szabács viadala, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958, 18-21.

[2] fölül, fent, imént

[3] Kinizsi Pál

[4] átgondolta, mérlegelte

[5] honnét

[6] harcállást

[7] mind

[8] várpuskák, melyek lecsüngő kampójukról kapták a "szakállas" nevet

[9] ostromlottak

[10] kíméletlenül

[11] első

[12] éjjel-nappal

[13] miatt

[14] a tisztítótűzben (purgatóriumban)

[15] ott rajjal

[16] imádkozzunk

[17] nyugalom (vö.: veszteg marad)

[18] szerzének, rendezének

[19] némelyek

[20] némelyek

[21] jötte

[22] meg sem térült

[23] szívvel

[24] volt olyan magyar a foglyok között, aki várbeli volt

[25] alkalmasabb

[26] elfoglalni

[27] harcgát

[28] hiába

[29] lövés

[30] meg nem kaphatják (a várat)

[31] meg se másítja

[32] pedig

[33] tetszék

[34] erődítményét, várát

[35] sok ágyút hagytak benne

[36] a vitézek legjavát, a legjobbakat

[37] némelyek

[38] nagyon csodálkoztak