Siralomének a tatárdúlta Magyarországról

(1242)[1]

 

Planctus destructionis regni Ungarie per Tartaros

 

Tu, qui deus es cunctorum,

iustus iudex meritorum

bonis reddens bona multa

mala nulla fers inulta

equa lance iustitie.

 

'Peccaverunt' 'nostri' 'patres'

tibi, nos et nostri fratres,

mala nostra succreverunt,

que nos nimis invenerunt

in diebus angustie.

 

Cuncti sumus neci dati,

sunt populi captivati,

sunt milites gladiati;

ad quid ergo sumus nati

tanta mala cernere ?

 

Fluit saguis feminarum,

pallet decor puellarum,

puerorum turba tacet,

senex, anus ense iacet

nephario funere,

 

Domum Saul Philistei,

genus Iacob Canopei,

gregem iusti Iob Sabei;

cum insontes oves dei

tanta cede sternitis.

 

Trucidatis matronarum

turbam, simul puellarum

neque clerum reverentes

neque senum miserentes

nec parvulis parcitis.

 

Que vos terra, qui parentes

genuerunt tales gentes

tam crudeles, tam feroces,

ad nocendum tam veloces

et sub armis vivere.

 

O natura mater dura,

quare tibi fuit cura

sevam gentem Tartharorum

ad flagellorum populorum

in hanc lucem ducere?

 

Cur non matres conclusisti;

cur conceptum concessisti,

nequam proles cur creatur,

per quam mundus conturbatur,

cultor Christi moritur?

 

Heu, quis aquas capitibus

nec non nostris luminibus

lacrimarum dabit munus

ad plangendum tantum funus,

quod nobis ingeritur?

 

Ierusalem mater, plange,

celi forum planctu tange,

mitte sursum suspirium,

vestem sume cilicium,

caput sparge cinere.

 

Grandis tibi venit dolor,

omnis a te fugit color,

funde fontem lacrimarum,

planctum tibi fac amarum

diro lesa vulnere.

 

Universi tui nati

probi, pulcri, delicati

sunt ab hoste iugulati,

vulnerati, vinculati

per ingens obprobrium.

 

Interfecti sepultura,

wlnerati carent cura,

vinculati solutore,

fugitivi protectore

pro timore gentium.

 

Arma duces acceperunt,

viri fortes convenerunt

hosti terga percussuri

vel ab hoste ruituri

cuncti pari prelio.

 

Set cum belli lux illuxit,

hostem Martem mox instruxit,

Hungarorum cor expavit,

castra timor perturbavit,

fugit mens et ratio.

 

Regnum nutat et corona,

Mars desevit et Bellona,

vibrat hastas, tela iacit

et in mensem cedem facit,

fusa iacent corpora.

 

Pontifices et primatos

una cadunt, almi vates

prosternuntur, viri fortes

disperguntur et cohortes,

instant dura tempora.

 

Summa nescit occisorum

mera claudi numerorum,

det bine, que venerunt,

cum sorore vix ruperunt

morientum licia.

 

Hungarorum pro ruina

celum stupet pro ruina,

chaos ferri mundi rebus

crederetur hiis diebus

hac visa miseria.

 

Est completum, Davitico

quod cantatur in cantico,

nullus fuit; magnatorum

carnes sive clericorum

qui telbari traderet.

 

Tabescentes putruerunt,

aves celi commederunt,

dentes canum consumpserunt,

ossa lupi disperserunt;

nemo, qui repelleret.

 

Non est mirum, quod sunt victi,

quod sic morti sunt addicti,

nam maiores et minores

corrumpentes bonos mores

sectabantur vitia.

 

Erant eneim viri duri

repugnantes omni iuri,

falsi testes et periuri,

mechi, fures, Epicuri,

quorum deus dolia.

 

Oppressores advenarum,

vastatores viduarum,

exactores egenorum

et predones pupillorum

repulsa iustitia.

 

In vestitu sumptuosi,

in ornatu studiosi,

compti, docti superbire,

curiosi lasciviri

prolventes mandacia.

 

Plorans plorat Rachel pia

non admittens solatia

Tartharo malitia

filiorum tot milia

cessa brevi spatio.

 

Nata Syon luget via,

venit ad se nemo quia

nec filius nec filia

matris agens solempnia

pacis in naufragio.

 

Truculentus hostis finit,

dei domus ignis unit,

tempus transit lucis feste

non honeste, set moleste

cum multa mestitia.

 

Non salutis officium

pro salute fidelium

in hac vita viventium

nec a carne migrantium

aguntur obsequia.

 

Blasphemantur sancti dei,

sacra tractant viri rei,

violantur ornamenta,

temerantur sacramenta

hostili nequitia.

 

Liber vite lacerantur,

sacerdotes trucidantur,

crux et calix confiscantur,

vasa templi prophanantur,

cessant ministeria.

 

Disturbantur heremite,

dissolvuntur cenobite,

loca pacis sine lite

frequentantur a milite,

nulla viget regula.

 

Vacant laudes matutine,

silent voces vespertine,

nulla sonat psalmodia

nec auditur melodia,

claustra fiunt stabula.

 

Cuncti fuge consulentes,

se salvare cupientes

aurum linquunt et argentum,

servos et equos et armentum,

cara fiunt vilia.

 

Mulieres delicate,

que vix ibant substentate,

metu mortis perturbate

currunt pedes longe late

per terrarum spatia.

 

Inter artam constitutam,

defensore destitutam

gentem sprevit Hungarorum

cetus omnis amicorum

in cucta vicinia.

 

Qui paganos evaserunt,

sclavi captos abduxerunt,

res preclaras nobilium

rapuerunt, flebilium

detraxerunt spolia.

 

Candit honon et honestas,

perit robur et potestas,

iura, leges abrogantur,

possessores spoliantur

rerum patrimonio.

 

Languit fides, spes tabescit

et caritas refrigescit,

pudor castus erubescit

et incestus invalescit,

pudor cedit vitio.

 

Contra pium ius nature

sunt infantes nimis dure,

per parentes interfecti

flammis, aquis vel abiecti,

quod est nefas dicere.

 

Olyim Nilus et Iudea

puerorum nece rea,

nunc et nostra Panonnia

superavit nec omnia

pari madens scelere.

 

Persequentis timens manus

intrat templum Christianus

matris sperans auxilium;

matrem simul et filium

consumit incendium.

 

Hostis ensis quos subtraxit

captivatos secum traxit,

clara natos genitura

servitutis ligant iura,

miles fit mancipium.

 

Olyim dives Hungaria,

dum fulgeres in gloria

firma tincta. potentia,

regna vincens felicia

rerum affluentia,

 

Regrum tibi latitudo,

rerum clara celsitudo,

pugnatorum fortitudo,

populorum multitudo

paxque per confinia;

 

Per te regna sunt vestata,

set tu nunqmam superata,

fama; laude dilatata,

paradiso comparata

cum bonorum copia.

 

Nunc in sena tempestate

te confusam vastitate,

rerum pressam paupertate

pre virorum paucitate

regna vincunt omnia.

 

Tibi versit hic eventus

tanta peste turbulentus

ob peccata, que fecisti,

messuisti,

meritorum premia.

 

Perdidisti fame florem,

grande nomen et honorem,

sanda tua sunt polluta,

sacra loca destituta

tua pro malitia.

 

Dives marcet egestate,

trabeatus nuditate,

fame, gelu fatigati

micas rogant delicati

pre panis penuria.

 

Qui sub cancro latuerunt;

port in Iano perierunt,

hastas, arcus qui fugerunt;

elementa perimerunt

illos clade varia.

 

In croceis enutriti

fuge longe via triti

tanta pena sunt puniti,

quod vixerunt, set inviti,

canum cadaveribus.

 

Ira dei non quievit

his patratis, ymo crevit,

nam fit fames, nigratur

os mandorum, quod cibatur

humanis corporibus.

 

Multi facti sunt Therei

et Thereo magis rei,

dunt parentes replent neti

sua per se iugulati

viscera visceribus.

 

Famis malo nemo tutus,

fratrem frater persecutus

et amicos amicorum

et ignotus ignotorum

nascitur de carnibus.

 

Visu pulcra perierunt,

pretiosa viluerunt,

ordo, sesus, etas ruit,

qui iuvaret, nemo fuit,

in hac pestilentia.

 

Surge, Christe, rex virtutis,

fuga rei, spes salutis,

arma, scutum apprehende

et in hostes manum tende

regali potentia.

 

Salva nostram Ungariam

gravem passam angariam,

quam gens lesit Thartharina,

tua sana medicina

per celestem gratiam.

 

Virgo mater, roga natum

et peccatis irritatum

tua prece fac placatum,

nostrum solvat ut reatum

et pellat mestitiam,

 

Perdat, hostem furibundum,

reddat regrum letabundum,

hastas, arcus, tela terat,

veram nobis pacem ferat

post tantarum miserias.

 

Nostram, deus, sume precem,

harc a nobis aufer necem

et, fecisti quam lugere,

terso luctu fac gaudere

populi reliquias.

 

Et cetera. Amen.

 

 

1. Isten, ki vagy mindenbíró,

Érdem szerint igaz bíró,

Jóknak jót mérsz szakadatlan,

Rosszat nem hagysz bosszulatlan

Mérve jognak mérlegén.

 

2. Teirántad vétkezénk mind,

Mind atyafink, mind testvérink,

Bajunk nőtt és sokasulva,

Terhe szakadt a nyakunkba

Szomorúság éjjelén.

 

3. Mindnyájan halálra szánva,

Népek jutva bús rabságra,

Vitézek kardélre hányva,

Mért is jöttünk e világra,

Látni ennyi bajt, nyomort!

 

4. Asszonyoknak vére omlik,

Szüzek pírja elhalódik,

Gyermekajkak elnémulnak,

Vének, aggak porba hullnak,

Szívökbe zord vas hatolt.

 

5. Saul házát filiszteus,

Jákób népét Canopeus,

Sabeus a Jóbnak nyáját,

Isten ártatlan bárányát

Pusztítják ily szörnyü mód!

 

6. Lekoncoltak egy tömegben

Asszonyt és lányt nagy kegyetlen,

Nem tisztelve a papot sem

És nem szánva az aggot sem,

Nem kímélve csecsszopót.

 

7. Mely föld termett ilyen népet,

Minő anyák is szülének

Ilyen hadat, ilyen vadat,

Kik csak mindig pusztítanak,

Örökösen fegyver alatt.

 

8. Oh természet, hihetetlen,

Hogy volt kedved a kegyetlen

Tatárnépet fényre hozni,

Nemzeteknek bajt okozni,

Ostorául lenni csak.

 

9. Anyák méhét el nem zártad,

Nyitál utat fogamzásnak,

Nemzedéket hozni létre,

Egy világot döntve vészbe

Keresztyének vesztire.

 

10. Ki nyit forrást a fejünkben

Fakaszt könnyet a szemünkben,

Amely nekünk elég volna

A sok gyászban siratóra,

Mely ránk szakadt ennyire?

 

11. Jeruzsálem sírva sírjál;

Panaszszóval panaszkodjál,

Sóhajtva kell esdekelned,

Szeges inggel vezekelned,

Fődre hamut hinteni.

 

12. Mert reád száll nagy búbánat,

Arcád egyre haloványabb,

Sűrű könnyed záporozzon,

Panaszszavad felzokogjon,

Hogy szíved tőr tépdeli.

 

13. Kit te szültél, egész tábor

Kedves és szép, jó és jámbor

Ellenségtől ölve, verve,

Megsebezve, bilincselve...

Míly gyalázat, emberek!

 

14. A halottnak nincsen sírja,

Sebesültnek nincsen írja

Bilincset nincs ki megoldjon,

Menekültet nincs ki ójjon,

Más nép látva ezt remeg.

 

15. Hős vezérek fegyvert fogtak,

Hős vitézek összefogtak,

Ellenségre rontva törni,

Vagy ellentől porba dőlni

És elveszni egy csatán.

 

16. Ám hogy a harc napja felsüt,

Ránk miként Mars ront ellenünk,

Magyaroknak szíve reszket,

Tábor érez vad félelmet,

Eszét veszti valahány.

 

17. Ing az ország s a korona,

Mert dühöng, dühöng Bellona,

Dárdát forgat, kelevézt vet,

A csata ér szörnyű véget,

Hull a hulla mindenütt...

 

18. Főpap is hull, főúr is hull,

Költő is hull, vérbe megfúl,

Hős vitézek esnek porba,

A csapatok szerteszórva,

Végromlás órája üt.

 

19. Holtakat itt ki számlálna?

Nincs azoknak szeri-száma.

Dolgozott itt csak két Parca,

Egyik nyújtá, másik vágta,

Az elemek fonalát...

 

20. Jaj, magyar nép végromlása!

Pusztulását az ég lássa

Hiheti: világ felbomlott,

Újra őskáoszba omlott

Ily nyomort ki látva-lát.

 

21. Bételt mit szent Dávid jósolt,

Énekszóba amiről szólt,

Nem lesz sírja főnemesnek,

Szent papot el nem temetnek,

Sírt ki ásson senki sincs.

 

22. Elsenyvedve rothadának,

Prédául égi madárnak,

Ebek foga marcangolta,

Farkas csontjuk szerteszórta,

Ki elűzze senki sincs.

 

23. Nem csoda, hogy legyőzettek,

S mindannyan halálnak estek,

Mert az ifja, mert a véne,

Megromolva erkölcsébe,

Csak a bűn után szalad.

 

24. Durvák voltak és kevélyek,

Törvényt vakmerőn szegének,

Hamis tanúk, esküszegők,

Pogány Epikur[2] követők,

Lator, torkos, léha had.

 

25. Vendégeket fosztogató,

Özvegyeket sanyargató,

Szegény embert elzaklató,

Árva vagyont elsikkasztó,

Eltiporva szent jogot.

 

26. Öltözetben fényelegtek,

Piperében hetykélkedtek,

Fennhéjázni, csak ezt tudtak,

A gyönyörben úszva-úsztak,

Hamis nyelvük hazudott.

 

27. Sirton sír a kegyes Ráchel,

Neki már a vigasz sem kell,

Fiainak annyi ezre

Tatároktól kivégezve

Rövid időn elveszett.

 

28. Sion is sír utcahosszat,

Vigaszt neki vaj' ki hozhat,

Anyját aki eltemesse,

Lány, fiú nincs közel, messze,

Harcban, vészben nem lehet.

 

29. Ellenség dúl véres kézzel,

Templomot bősz tűz emészt fel,

Ünnepnap múl, nincsen ünnep,

Ünnepet ugyan ki ülhet,

Hogyha nem lesz béke itt?

 

30. Áldozatnak szent malasztját

Most immár nem osztogatják,

Üdvére az élő népnek,

Azoknak, kik sírba térnek,

Sírját meg nem szentelik.

 

31.Szentség is megfertőztetve,

Mert jutott bűnös kezekre,

Papi ruhát bemocskolnak,

Akik istent káromolnak

Gonosz szájjal botorul.

 

32. Élet könyvét szertetépték,

Áldozó pap véréi vettek,

Elkobozták a keresztet,

Megfertőzték a szent kelyhet,

Templomokra csend borul.

 

33. Remetéket űznek szerte,

Hadi nép ront szerzetekre,

Békés otthont fölforgatnak,

És megszállja fegyveres had,

Nincs se törvény és se jog.

 

34. Istent reggel nem dicsérnek,

Vége van a vecsernyének,

Szent zsolozsma már nem hangzik

Ájtatos dal nem hallatszik,

Istállók a klastromok.

 

35. Mind menekszik futvást-futva,

Hogy éltét megmentni tudja,

Aranyat ezüstöt, szolgát,

Lovat, barmot mindent otthágy,

Drágaság veszti becsét.

 

36. Gyönge nők, kik henyén éltek,

Kik ijedten alig léptek,

Félelemtől úgy reszketve,

Mostan futnak messze-messze,

Puszta földön szerteszét.

 

37. Sanyarú bús helyzetében

Magyar népet nincs ki védje,

A szomszédja nem barátja,

Ki távol van, úgyse bánja,

Elhagyatott árva nép!

 

38. Ki pogánytól megmenekült,

Szolganép kezére került,

Úrnak kincsét elrabolták,

Szegény rongyát lefosztották

Ha egy rongya volna még.

 

39. Porba hull a rang, tisztesség,

Porba hull erő, tehetség,

Törvény és jog eltiporva;

És a birtok bitorolva,

Idegen kezére jut.

 

40. Hit megrendül s a szeretet

És reménység már kiveszett,

Szűz szemérem pírja lobban,

A parázna bírja jobban,

Ellenállni úgyse tud.

 

41. Természet törvénye ellen

Gyermek elvész a kegyetlen

Szülők által vízbe lökve,

Lángba dobva vagy megölve,

Elbeszélni szörnyűség.

 

42. Gyermekgyilkosságnak átka

Szállt Nílusra s Judeára

Hajdanában, mostanában

Száll szegény Pannoniára;

(Őket túlszárnyalta még!)

 

43. Üldözőtől futva félve,

Keresztyén templomba tér be,

Anyjának segélyét várva,

De emésztő tűz lángjába

Fiú, anya odavesz.

 

44. Kiket fegyver foglyul ejtett,

Szíjra fűzve menni kellett.

Mit ér ősi nemes volta?

Szolgaságnak jármát hordja,

Hős vitéz rabszolga lesz.

 

45. Magyarország gazdag voltál,

Dicsőségben fennragyogtál,

Hatalomban voltál ékes,

És javakban oly bőséges,

Mint senki más, jól tudom.

 

46. Az uralmad messzi széles,

A királyod messzi fényes,

Erős vala vitézséged,

Tömérdek a népességed,

Béke volt határidon!

 

47. Más hatalmat porba döntél,

Le nem vertek, mindig győztél,

Híred-neved messzi terjedt,

Paradicsom volt a földed;

Tejjel-mézzel folyt vala.

 

48. Most e szörnyű zivatarban

Pusztaságra letaroltan

Nagy ínségre jutva végre,

Legyőz a föld minden népe,

Az erőd úgy megfogya.

 

49. Zivatarja szörnyű vésznek,

Rádszakadva sodor téged.

A sok bűntől, mit műveltél,

Mindaz, amit érdemeltél,

Learatva mit sem ér.

 

50. Porba hull a hír virága,

Neved fénye, tisztasága,

A szentségre tapad szennyfolt,

Elrabolva ami szent volt,

Mindez özön vétkedér'.

 

51. Gazdag is lesz koldus, árva,

Fényes ruhát rongy fölváltja,

Kényes urak ázva-fáznak,

És örülnek egy morzsának,

Úgy hiányzik a kenyér.

 

52. Rák havában kik bujkáltak,

Januárban pusztulának,

Harcból aki megmenekvék,

Az elemek tönkretették,

Kiki más-más véget ér.

 

53. Kik viseltek sárga selymet,

Azoknak most futni kellett,

Éhinségtől elepedve

Rászorultak ebtetemre,

Sorsuk így bánt el velük.

 

54. Ég haragja most se szűnt meg,

Enyhe nem lett nagy éhüknek,

Foguk is már feketéllik,

Mert már az emberhúst élik,

Emberhús lett ételük.

 

55. Tereusok[3] sokan lettek,

Nála is még vétkesebbek,

Mert a szülők gyermeköknek,

Akiket maguk megöltek,

Fölemészté tetemét.

 

56. Az iszonyú éhínségben

Testvér gázol testvérvérben,

Barát barátjától sem ment,

Ismeretlen ismeretlent

Öl, mert húsán élne még.

 

57. Szemre szépek végét érnek,

Vége már a kincs becsének,

Rang, nem és kor minden semmi,

Aki védne, nincsen senki

E borzasztó vész alatt.

 

58. Jók királya, Krisztus, látod,

Ki a bűnt is megbocsátod,

Üdv reménye, kelj föl, ébredj,

Szent kezedbe pajzsodat vedd,

Mutasd meg hatalmadat!

 

59. Mentsd meg mi magyar hazánkat,

Közepéből nyomorának!

Lásd a tatár űzi, nyomja,

Vedd őt égi oltalomba,

Szent irgalmad védje meg!

 

60. Szűzanya, te fiadat kérd,

Ki haragszik vétkeinkért,

Csillapítsad szent haragját,

Kérjed az ő bocsánatját,

Űzze el e felleget!

 

61. Bősz ellenünk elpusztítsa,

Országunkat fölvidítsa,

Dárdát, íjat törjön össze,

Békét hozzon itt e földre,

Mely nyög sorscsapás alatt.

 

62. Isten, halld meg szent imánkat,

Űzd a vészt el, szép hazánkat

Hagyd örülni, eleget sírt,

Sok sebére hints te gyógyírt

Népnek, mely még megmaradt.

 

Fordítota Hegedűs István

 


[1] A latin eredetit a kritikai kiadásból közöljük: Planctus destructionis regni Ungarie per Tartaros, Ed. Ladislaus Juhász, Scriptores rerum Hungaricarum, Vol. II., Budapestini, 1938. 589-598. A magyar fordítást a következő helyről vettük át: Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalomból I. Tankönyvkiadó, Bp., 1963, 39-43.

[2] A görög Epicuros filozófus itt mint az élvhajhászat mintaképe szerepel.

[3] Mitológai király, aki saját gyermekeit falta fel.