(1526-nál nem később)[1]
Ó, kegyes Szíz Mária,
Te vagy szép tiszta rózsa,
Bín nélkül fogantatál,
Mert mennyből te adatál.
Anyádtúl mikor sziletél,
Istentől úgy tiszteltetél,
Hogy méhében megszenteltetél,
Szeretettel ípöltetél,
Kétség nélkül eredet-bűntől
Szeplőtelen őriztetél,
Szíz Mária, ékes viola,
Bűnösöknek vigassága!
Ó, kegyes Szíz Mária,
Te vagy szép tiszta rózsa,
Szentháromságnak leánya,
Istennek édes anyja.
Gábrielnek mikoron te hűl,
Szizességedben ípölél,
Malasztval ottan megtelíl.
Csudálatos az szizesség,
Kivel érdemléd,
Istenséget méhedben
Úgy viselhetnéd.
Szíz Mária, ékes viola,
Bűnösöknek vigassága!
Ó, kegyes Szíz Mária,
Te vagy szép tiszta rózsa,
Szeplőtelen megmaradál,
Jézust ha nékönk adád.
Ó, mely méltó szíz akkor lől,
Mikor Istent-embert szüléd,
Mert angyelok imádának,
Szeretének, tisztelének,
Szolgálának mendeneknek,
Bódognak hírzetének.
Szíz Mária, ékes viola,
Bűnösöknek vigassága!
Ó, kegyes Szíz Mária,
Te vagy szép tiszta rózsa,
Mennyeknek dicsősége,
Szenteknek nagy öröme.
Halálod mikor közelejtvén,
Fiad Jézus úgy szerete,
Hogy halálodra lejöve.
Angyeloknak, mártíroknak,
Pátriárkáknak,
Mend az szenteknél felette
Magasztaltatál.
Oly örvendetes az te Szent Fiad,
Mendörökkön örökké. Ámen.
[1] A vers forrása: Peer-kódex 236-240, kritikai kiadása: RMKT I2 213-214, szövegközlésünk forrása: Szöveggyűjtemény 511.