Ómagyar Mária-siralom

(1300 körül) [1]

 

Betűhű közlés áttördelve:

 

Volek syrolm thudothlon

syrolmol sepedyk.

buol ozuk epedek.

 

Walasth vylagumtul

sydou fyodumtul

ezes urumemtuul.

 

O en eses urodum

eggen yg fyodum,

syrou aniath thekunched

buabeleul kyniuhhad.

 

Scemem kunuel arad,

en iunhum buol farad

the werud hullothya

en iunhum olelothya

 

Vylag uilaga

viragnac uiraga.

keseruen kynzathul

uos scegegkel werethul.

 

Vh nequem en fyon

ezes mezuul

Scegenul scepsegud

wirud hioll wyzeul.

 

Syrolmom fuhazatum

therthetyk kyul

en iumhumnok bel bua

qui sumha nym kyul hyul

 

Wegh halal engumet

eggedum illen

maraggun urodum,

kyth wylag felleyn

 

O ygoz symeonnok

bezzeg scouuo ere

en erzem ez buthuruth

kyt niha egyre.

 

Tuled ualmun

de num ualallal

hul yg kynzassal,

Fyom halallal.

 

Sydou myth thez turuentelen

fyom merth hol byuntelen

fugwa huztuzwa

wklelue kethwe ulud.

 

Keguggethuk fyomnok

ne leg kegulm mogomnok

owog halal kynaal

anyath ezes fyaal

egembelu ullyetuk.

Egykori kiejtés szerinti szöveg Pais Dezső olvasatában:

 

Volék sirolm tudotlon.

Sirolmol sepedik,

buol oszuk, epedek,

 

Választ világumtuul,

zsidou fiodumtuul,

ézes ürümemtüül.

 

Ó én ézes urodum,

eggyen-igy fiodum,

sírou anyát teküncsed,

buabeleül kinyuhhad!

 

Szemem künyüel árad,

junhum buol fárad.

Te vérüd hullottya

én junhum olélottya.

 

Világ világa,

virágnak virága,

keserüen kinzatul,

vos szegekkel veretül!

 

Uh nekem, én fiom,

ézes mézüül,

szégyenül szépségüd,

vírüd hioll vizeül.

 

Sirolmom, fuhászatum

tertetik kiül,

én junhumnok bel bua,

ki sumha nim hiül.

 

Végy halál engümet,

eggyedűm íllyen,

maraggyun urodum,

kit világ féllyen!

 

Ó, igoz Simeonnok

bezzeg szovo ére:

én érzem ez bútürüt,

kit níha egíre.

 

Tüüled válnum;

de nüm valállal,

hul igy kinzassál,

fiom, halállal!

 

Zsidou, mit téssz türvéntelen,

Fiom mert hol biüntelen.

Fugvá, husztuzvá,

üklelvé, ketvé ülüd!

 

Kegyüggyetük fiomnok,

ne légy kegyülm mogomnok!

Ovogy halál kináal

anyát ézes fiáal

egyembelű üllyétük!

 

 



[1] Első magyar nyelvű versünk szövege a Leuveni-kódex 134v lapján található. A vers műfaja: planctus, azaz siralomének. Közlésünkben verssorokra tördeltük az eredtilag folyószövegként leírt siralomverset. Mészöly Gedeon értelmezése szerint mai magyar nyelven a következő a szöveg jelentése:

Nem tudtam, mi a siralom. Most siralommal zokogok, bútól aszok, epedek.

Zsidók világosságomtól, megfosztanak én fzamtól, az én édes örömemtől.

Ó, én édes Uram, egyetlenegy fiam, síró anyát tekintsed, bújából őt kivonjad!

Szemem könnytől árad, szívem bútól fárad. Te véred hullása szívem alélása.

Világnak világa, virágnak virága, keservesen kínzanak, vas szegekkel átvernek!

Jaj nekem, én fiam! édes vagy, mint a méz, de szépséged meggyalázzák, véred hull, mint a víz.

Siralmam, fohászkodásom belőlem kifakad, én szívemnek belső búja, mely soha nem enyhül.

Végy magadhoz engem, halál, egyetlenem éljen. Maradjon meg az én Uram, világ tőle féljen!

Ó, az igaz Simeonnak bizony érvényes volt a szava. Én érzem e bú tőrét, melyet egykor jövendölt.

Tetőled válnom kell, de nem ily szörnyű valósággal, mikor így kínoznak, én fiam, halálosan!

Zsidó, mit téssz törvénytelenül? Fiam miért hal bűntelenül? Megfogván, rángatván, öklözvén, kötözvén megölöd!

Kegyelmezzetek fiamnak, nem kell kegyelem magamnak! Avagy halál kínjával, anyát édes fiával vele együtt öljétek!

A versben említett Simeon története Lukács evangéliumában található. (Lukács 2, 25-35.) Simeonnak a Szentlélek kinyilatkoztatta, hogy addig nem hal meg, míg a Megváltót nem látta. Mikor a kis Jézust körülmetélésekor bemutatták a templomban, Simeon megjövendölte Jézus küldetését s Mária szenvedéseit azzal, hogy lelkét majd tőr járja át.

           Közlésünkben a kétféle s-betűt nem különböztettük meg. A betűhű szöveget az alábbi kötetből közöljük: Simon Györgyi, Szemelvények a magyar nyelvemlékekből, Tankönyvkiadó, Budapest, 1991, 13-14. l. Pais Dezső olvasatát a Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalomból I. c. kötetből közöljük. (Tankönyvkiadó, Bp., 1963, 58.) Mészöly Gedeon értelmezését a Szöveggyűjteményből vettük át.( 321-322.)