Szekvencia Szent István királyról

Corde voce mente pura

(13. század)[1]

Corde, voce, mente pura

solvens Deo laudis iura

idolorum spreta cura

laetare, Pannonia.

De supernis illustrata,

verbo vitae satiata

crucis Christi fers iam grata

libens testimonia.

Ergo, per quem tibi datur

salus, caelum reseratur,

via vitae demonstratur

et iter iustitiae,

hunc extollas digna laude,

huius festum colens gaude

et gaudenti iam applaude

cantico laetitiae.

Hic est Geisae ducis natus,

visione praesignatus

ante ortum est vocatus

Stephanus a Stephano;

credit pater et miratur,

parit mater et laetatur,

infans crescens exaltatur,

ut cedrus in Libano.

Nam, ut puer adolevit,

mox virtutum donis crevit,

caelos amans ima sprevit

haerens Dei Filio;

huius carnis tecta velo

mens intenta semper caelo

ardet tota Dei zelo,

instat evangelio.

Per hunc Christus praedicatur,

turba credens baptizatur,

fides Christi dilatatur,

in tota Pannonia.

Hic ad instar Salomonis

struit templa, ditat donis,

ornat gemmis et coronis

cruces et altaria.

Ad docendum hic praelatos

viros ponit litteratos,

iustos, fidos et probatos

ad robur fidelium.

Sic talentum sibi datum

Deo reddens duplicatum

ab aeterno praeparatum

sibi scandit solium.

Ubi Christo sociatus

et a Christo sublimatus

regnat semper coronatus

in superna patria.

Hunc devote veneremur,

hunc ex corde deprecemur,

ut per ipsum sublevemur

ad caelorum atria.

Amen.

Tiszta szívvel, szóval, ésszel,

zengjük Istent szent beszéddel,

a bálványokat verve széjjel

vigadozz Magyarország.

Égi jókkal ékesítve,

tiéd az Élet igéje,

rajtad Krisztus szent keresztje

a felvállalt bizonyság.

Dicsérd őt, ki üdvöd hozta,

szemed égre irányozta,

élet útját megmutatta

s az igazság ösvenyét.

Dicsérjed őt méltó dallal,

tartsd ünnepét vigalommal,

mondd te is a vigadóval

az örömnek énekét.

Géza vezér volt az atyja,

látomásban hírül kapta,

nevét István mártír adta, [2]

mielőtt megszületett.

Hisz az atyja, s csodálkozik,

szül az anyja, vigadozik,

nő a gyermek, magasodik,

cédrus Libanon felett.

S ahogy egyre nő a gyermek,

erényben is gazdagabb, szebb,

megvetvén a földi kincset

Isten Fiát követi.

Testben él bár, mint ruhában,

lelke fent jár ég honában,

Istenért ég hő imában

és a jó hírt hirdeti.

Mindig Krisztust prédikálja,

hisz a népe, hallgat rája,

Krisztus hite mind bejárja

az egész Pannóniát.

Mint Salamon réges-régen,

templomokat rak serényen,

gyöngyökben és ékességben

ragyogtatja oltárát.

Tanítónak, vezetőnek

tudós férfit rendel főnek,

igazat, ki a hívőnek

szolgál mindig javára.

Talentumát[3] így forgatja,

vissza kétszeresen adja,

s Isten szívesen fogadja

örök királyságába.

Ott él, Jézus a barátja,

Ő vitte ily magasságba,

mindörökre koronázva

a mennyei hazában.

Tiszteljük őt kegyelettel,

könyörögjünk hű szívekkel,

hogy ott éljünk majd a szenttel

az egek hajlékában.

Amen.

Fordította Csanád Béla

[1] A szekvencia (sequentia) a mise menete közé iktatott ének az ünnep szentjéről. A műfajt a 9. századtól ismerjük. A nemzeközi irodalom híres szekvencia-szerzői közül Notker Balbulus (†912) a régi stílusú", Adam de Sancto Victore (1130 k. – 1192)pedig az "új stílusú szekvencia" ismert képviselője. A szekvencia három részből áll: 1. Felhívja a népet, hogy örvendjen a szentnek. 2. A szent története. 3. Könyörgés a szent közbenjárásáért.

A Szent Istvánról szóló szekvenciát a Szöveggyűjteményből közöljük: 259-261.

[2] Első királyunk védőszentje az Apostolok Cselekedeteiből ismert István, első keresztény vértanú volt. (Ap. Csel. 7.)