(1494-nél nem később) [1]
Nap-támadásának sarkátúl
Mind ez világnak végeig,
Krisztust énekeljük, fejedelmet,
Szíz Máriának szilöttét.
Bódog ez világnak szerzője,
Szolgai testet reá vőn,
Hogy testtel testöt megváltván,
Ne vesztenéje kiket teremte.
Szilének[2] tiszta béleit
Mennyei malaszt meghatá,
Leánynak hasa viseli,
Titkokat, kit nem tud vala.
Tiszta mellének ő háza,
Lőn hamar Isten temploma,
Szeplőtelen, férfiat nem tudván,
Igével fogadá fiát.
Szilé gyermek-szilő, mint Gábriel
Elől megmondotta vala,
Kit anyjának méhében örvendvén,
Bérekesztett János megérze.[3]
Szénán feküdni szenvede,
Jászoltól meg nem kibék,[4]
És kicsiny téjjel tartaték,
Ki miatt madár sem éhezik.
Örül mennyeieknek kara,
És angyalok énekelnek Istennek,
És nyilva lész pásztoroknak,
Pásztor, mindennek teremtője.
Dicsőség néked, Uram,
Ki sziletél Szíztel,
Atyával és Szentlélekvel,
Erökköl erőkké. Amen.