4. A siratók versformái

A tizenkét sirató közül tíz tulajdonképpen izometrikus és monorímelésű. A fennmaradó kettő a strofikusság hiánya miatt nem vizsgálható ezekben a táblázatokban: mindkettő páros rímelésű –

egyikük nyolcas, másikuk változó szótagszámú – sorokból áll. Ellentmondhat a siratókról elmondott személyességnek az, hogy ezek a versek a leggyakrabban előforduló, szokásos formákat használják. Úgy is értelmezhetjük azonban ezt a tényt, hogy pontosan a szenvedélyességet, a fájdalom szabad áramlását, áradását leginkább kifejező, azonos hosszúságú és monorímelésű sorokból álló strófák mellérendelő formáit ítélik alkalmasnak a XVII. század versfaragói a siratás kinyilvánítására.