ELSŐ FEJEZET

Az itt következő versforma-mutatók a XVII. század halotti költészetében előforduló strófaformákat és előfordulásuk gyakoriságát adják meg. A mutatók a sorok szótagszámának növekedési sorrendjében sorolják fel a versformákat.

A metrikai táblázatok több elemet (231) tartalmaznak, mint amennyi vers (211) a katalógusban szerepel. Ez abból adódik, hogy egyes, a szövegkiadás szempontjából egyetlen szövegegységnek látszó művek metrikai szempontból több, különböző szövegből állnak. Ilyenek a prózai vagy verses búcsúztatók verses betétei, amelyeket a kritikai kiadás egy szám alatt, kis latin betűkkel jelölve közöl.

A táblázatokat elemző mondatokban használt fogalmak magyarázata: a., izometrikus az a strófa, amelynek minden sora ugyanannyi szótagból áll b.,heterometrikus az a strófa, amelynek legalább egy olyan sora van, amely nem azonos szótagszámú a többivel c., (a Balassi-versszaktípusra való tekintettel) kvázi-izometrikus az a heterometrikus strófaképlet, amely egész számú heterometrikus strófarészből áll, viszont ezek a heterometrikus strófarészek tökéletesen egyformák, izometrikusak.

versforma	előfordulás
4 4 3 4 4 3 4 4 3	2
4 4 4 4 4 4 4 4 4	1
4 4 7	3
4 4 7 4 4 6 4 4 7	1
4 4 7 4 4 7	3
4 4 7 4 4 7 4 4 7	1

A négyes sorfajjal kezdődő strófaformák közül leggyakoribbnak egy heterometrikus és egy, ugyanabból az elemből felépülő kvázi-izometrikus képlet mutatkozik; őket követi egy kvázi-izometrikusnak nevezett képlet. Az egyszer-egyszer előforduló képletek mind három periódusúak, kettő kvázi-izometrikus és egyikük heterometrikus.

versforma	előfordulás
6 6 6 6	2
6 6 6 6 6 6	1
6 6 6 6 6 6 6 6	1
6 6 7	2
6 6 7 6 6 7 4 4 7	1
6 6 7 6 6 7 6 6 7	22
6 6 7 6 6 7 6 6 7 6 6 7	1

A hatossal kezdődő strófaformák (30 darab) több mint háromnegyedét a kvázi-izometrikus Balassi-strófa teszi ki. Ezenkívül négy darab heterometrikus, és négy izometrikus strófát találtunk.

versforma	előfordulás
8 7 8 7 8 8 8	1
8 8 6 6 6 6 8	1
8 8 8 5	9^[1]
8 8 8 6	1
8 8 8 8	7
8 8 8 8 8	1
8 8 8 8 8 8 8	1

A nyolcassal kezdődő versszakoknál egy heterometrikus képlet vezet kilenc előfordulással, a második helyen (7 előfordulás) az egyforma belső szerkezetű 4x8-as izometrikus képlet áll. A fennmaradó öt sorfaj közül három szintén izometrikus.

versforma	előfordulás
9 9 12 9	1

Kilencessel mindössze egy darab, heterometrikus sorfajt találtunk.(Érdekes, hogy a megelőző századok magyar versformái között – igaz, tematikus határoltság nélkül, és 1500 verset vizsgálva – 17 különböző, kilencessel kezdődő képlet található.)

versforma	előfordulás
10 11 10 11	1
10 16 16 16	1

Tízessel mindössze két, heterometrikus képlet kezdődik. (A megelőző századok 32 találatához képest!)

versforma	előfordulás
11	2
11 11	1
11 11 11	5
11 11 11 5	1
11 11 11 11	4

A tizenegyessel kezdődő képletek közül négy izometrikus, és csak egy heterometrikus.

versforma	előfordulás
12 12 4 6 10	7
12 12 6 6 9	1
12 12 12	2
12 12 12 4	1
12 12 12 12	130

A tizenkettessel kezdődő képletek közül három heterometrikus és kettő izometrikus, ez utóbbiak előfordulásának aránya viszont 129:9! (Míg az 1700 előtti 1500 darab vers közül 108 íródott 4x12-esben, az általam vizsgált anyag több mint fele ezt a képletet használja.)

versforma	előfordulás
13 8 8 8	1
13 13 13 13	2

A tizenhármassal kezdődő képletek közül alig többször fordul elő izometrikus képlet.

versforma	előfordulás
14 14 14	1

Az egyetlen, tizennégyessel kezdődő forma izometrikus.

versforma	előfordulás
16	2

Bár nem strofikus költeményről, hanem egyforma szótagszámú sorok egymásutániságáról van szó, az izometrikusság fogalma itt is érvényes.

versforma	előfordulás
metri varia^[2]	7

Erre a hét költeményre nem érvényesek a fent bevezetett fogalmak, így sem a metrikai vizsgálatban, sem később a rímsorozat-analízisben szerepelni nem fognak.[3]

Az egyféleség szabálya, vagy izo-szabály azt a törvényszerűséget jelenti, amely szerint

minden, nagy gyakoriságú strófaszerkezet izometrikus vagy legalább kvázi-izometrikus (a XVI. század magyar költészetére vonatkoztatva). Ezt igazolja, hogy a nyolcassal kezdődő sorfajoktól felfelé haladva a négysoros-izometrikus, majd a háromsoros-izometrikus strófaformák kiugróan gyakori előfordulása figyelhető meg a heterometrikus strófaformákhoz képest.[4] Második helyen a Balassi-strófa áll, amely annyiban izometrikus, „hogy a periódusok, a nagysorok egyformák”[5].

Az izo-szabály erre a korpuszra is érvényes. A versformák megoszlása nem mutat akkora különbséget: húszféle izometrikus (köztük a kvázi-izometrikusak is) és alig kevesebb, tizenhatféle heterometrikus formát találhatunk.

Ha a mindig vezető gyakoriságú 4x12-es képletet és a Balassi-strófát nem számítanánk, eggyel több heterometrikus (33) mint izometrikus (32) előfordulásunk lenne; a 130 darab 4x12-essel és a 30 darab körüli Balassi-strófa típussal azonban 190:33-ra változik az arány, az izometrikusok javára. Elmondhatjuk tehát, hogy a XVII. század magyar nyelvű halotti költészetének 85%-a izometrikus strófákból áll.

Nézzük meg most a rímsorozatokat. Az említett verseken (metri varia) kívül a rímsorozat-analízisből kimaradnak még a metrikus, de rímtelen[6] és a nem strófikus[7] versek, a versbetétek egyes képletei pedig hozzáadódnak a versek számához (ld. fentebb). Így a rímsorozatok száma 207, kevesebb mint a katalogizált versek száma.

Egy típusú elemi eseményekből (a) álló sorozatok:

rímsorozat	gyakoriság
aa	1
aax	3
aaa	6
aaaa	146
aaaaa	7
aaaaaaaa	1

Két típusú elemi eseményekből (a,b) álló sorozatok:

rímsorozat	gyakoriság
aab	2
aaba	1
aabb	2
aabbaab	1
aabbb	1

Három típusú elemi eseményekből (a,b,c) álló sorozatok:

rímsorozat	gyakoriság
aaabbC^[8]	1
aabbc	1
aabccb	4
ababccb	1
abbC	1

Négy típusú elemi eseményekből (a,b,c,d) álló sorozatok:

rímsorozat	gyakoriság
aabccbddb	25
aabccbddx	1

Öt típusú elemi eseményekből (a,b,c,d,e) álló sorozatok:

rímsorozat	gyakoriság
aabccbdde	1

Hat típusú elemi eseményekből (a,b,c,d,e,f) álló sorozatok:

rímsorozat	gyakoriság
aabccbddbeef	1
aabccbddeffe	1

A rímsorozat-analízist Szigeti Jacques Roubaud-nak a trubadúrok poétikáját vizsgáló módszerei közül emeli ki.[9] Ezt alapvetően alkalmazhatónak tartja a régi magyar vers formális jellemzőinek kutatására, mivel régi magyar költészetünk versszemlélete ugyanúgy strofikus alapozottságú, mint a trubadúroké vagy más nyugat-európai középkori költészeté.[10] A trubadúr canso úgy épül fel sillaba-ból, bordos-ból és coblas-ból, ahogyan a régi magyar ének („cantio”) szótagokból („sillabák”), verssorokból („ritmusok”) és strófákból („versek”).[11] A tipológiai hasonlatosság ellenére a kétféle strófafelfogás teljesen különböző.

A trubadúr canso olyan arányossággal bír, amely a versnek bizonyos, mélységében hierarchizált felépítést ad (ezen nem csupán a rímek által sorokra tagolt strófát értjük), és amelyet az ab-nyitás, a c-elem és az FC-szabály fogalmaival lehet leírni.

Az F a strófa nyitó részét (frons) jelenti, a C a zárórészt (cauda – dantei fogalmak). A kettejük közötti határt az új elem megjelenése, a c-elem jelzi. Az ab-nyitás akkor valósul meg, ha a strófa első sora a-, a második pedig b-rímű, így a sorok feletti és a frons-cauda-szint alatti lábak (pedes) szintje ab-vel kezdődik. Ezek alapján a trubadúr költésről elmondható, hogy szigorú hierarchiájú, alárendelő típusú, zárt kompozíciójú műveket hozott létre.

A régi magyar énekre nem jellemzőek ezek a megállapítások.

A monorímelésű strófák túlsúlya óriási a többivel szemben. „Részint, de javarészt a trubadúrok költői gyakorlatát tartva szem előtt, Dante Alighieri igen elítélően írt már többször hivatkozott traktátusában [t.i. a De vulgare Eloquentia című művében – Sz.D.] a monorímelésű (egyrímű) strofikáról: »Van aztán egy más stanza, melynek minden verssora ugyanazon rímet adja, és nyilvánvaló, hogy ebben fölösleges bármiféle arányos elrendezést kutatni« (DANTE,1962, II.12.)”[12] A tapasztalatok azt mutatják, hogy „a rímsorozat belső változatossága nagyban függ a sorozat kezdetétől”, vagyis „az ab-nyitás többnyire hetero-sorozatot indít be, az aa többnyire izo-sorozatot”.[13] A Horváth Ivánék által készített repertórium is ilyennek mutatja az 1600 előtti magyar költészetet: aa-nyitásúnak és monorímeléses folytatásúnak. Még a Balassi-strófa, amely a legzártabb, s így a leginkább közel áll a reneszánsz lírai formákhoz, metrikáját (kvázi-izometrikus, ld. fentebb) és rímelését (aa-nyitás) tekintve is a fővonalhoz, az egyféleséghez igazodik. „Nem is sikerülhetett. Amíg van izo-szabály, addig nincs zártság; ezt könnyű belátni”, írja Horváth.[14]

Az általam vizsgált anyag tanulságai megegyeznek a Horváth és a Szigeti által a régi magyar verssel kapcsolatban leírtakkal. A versek legnagyobb része monorímű: az első táblázat 164 verset tartalmaz. A második táblázat két típusú elemi eseményből álló (a,b) versei közül egy sem kezdődik ab-nyitással (7 darab). Változást a harmadik csoport hoz, amelyben megjelenik a c-elem. De az itt található 8 sorozat közül 6 szintén aa-nyitású, 2 ab-nyitású pedig csak elsőre tűnik izgalmasabbnak: az abbC csak annyiban háromelemű, hogy a negyedik sor teljes egészében ismétlődik, vagyis refrén. Egy olyan képletet találunk, amely érdeklődésre tarthat számot: az ab ab ccb-sorozatot, melynek ritmusa 8 7 8 7 8 8 8. Ez nagyon hasonlít ahhoz a trubadúr példához, amelyet Szigeti mutat be (ababccd)[15], de a b-rím visszatérése, és a cauda rímváltozását nem követő ritmus erősen gyengíti a felfedezés örömét. A negyedik, ötödik és hatodik csoport többelemű sorozatai (29 darab) mind aa-nyitásúak, sőt mind a Balassi-strófa valamilyen változatai, amelyről megállapítottuk már, hogy a „lelke mélyén” izometrikus és kvázi-monorímelésű.

Horváth Iván a XVI. századi magyar költészet formakincséről megállapítja, hogy „közelebb áll az ezredforduló latin egyházi költészetéhez, mint a középkori Nyugat népnyelvű alkotásaihoz”.[16] Ennek okát kutatva nem tud megnyugtató választ adni, de ajánlja fontolóra venni Zemplényi Ferenc elgondolását a középkori magyar költészet klerikus jellegéről.[17] Szigeti is hasonlót mond a Balassi-strófa kapcsán: „A strófa alkata arra mutat, hogy nem trubadureszk eredetű: rokonait a klerikus-vágáns regiszterben kell keresnünk.”[18] Ennek a kérdésnek az eldöntése már nem ennek a dolgozatnak a feladata.

---

[1] Ebből egy strófaváltó: a vers második felének képlete: 12121212, rímelése a vers első felével azonos.

[2] A metri varia változó szótagszámú sorokat jelent.

[3] Ezek: RMKT XVII/9. 11.sz. vers 52-55.p.; RMKT XVII/11. 69.sz. vers 197-200.p.; RMKT XVII/14. 136.sz. vers 499-501.p.; RMKT XVII/9. 133.sz. vers 343-344.p.; RMKT XVII/2. 40.sz. vers 62-65.p.; RMKT XVII/9. 143.sz. vers 365.p.; RMKT XVII/1. 83.sz. vers 360-361.p.

[4] Horváth, i.m. 154-166.p.

[5] Uo. 166.p.

[6] RMKT XVII./5. 83.sz. vers 212-218.p.; RMKT XVII./5. 86.sz. vers 235-238.p.; RMKT XVII./9. 95.sz. vers 256.p.; RMKT XVII./9. 94.sz. vers 256.p.; RMKT XVII./2. 38.sz. vers 60-61.p.; RMKT XVII./2. 34.sz. vers56.p.; RMKT XVII./8. 69.sz. vers207.p.;

[7] RMKT XVII./2. 29.sz. vers 52-53.p.; RMKT XVII./2. 24.sz. vers 47-48.p.; RMKT XVII./8. 15/c.sz. vers 24-25.p.; RMKT XVII./8. 43.sz. vers 151.p.; RMKT XVII./13. 34.sz. vers 519.p.; RMKT XVII./13. 26.sz. vers 477.p.;

[8] C= refrén

[9] Az alábbiakban röviden megpróbálom összefoglalni a módszert ill. annak alkalmazását és az ebből következő tapasztalatokat. Ezt bővebben ld.: Szigeti, i.m. 1.1-1.4 fejezet.

[10] Szigeti, i.m. 38.p.

[11] Uo. 39.p. A zárójelekben a korabeli megnevezéseket olvashatjuk.

[12] Uo. 51.p.

[13] Uo. 56.p.

[14] Horváth, i.m. 186.p. Ld. még Szigeti, i.m. 53.p. „A Balassi-strófa konstrukciós elve az egyes periódusokat nem hierarchizálja, nem sorolja két tömbbe őket, pusztán egymás mellé helyezi. S bár kétségtelenül összetettebb, mint a legtöbb régi magyar strofikus alakzat, szerveződése ‘innen’ van az FC-szabályra épülő szerveződésen.”

[15] Szigeti, i.m. 42-43.p.

[16] Horváth, i.m.

[17] V.ö. Zemplényi Ferenc: Régi magyar irodalom és európai közköltészet In: ITK 1992/5-6, 554-568.p.

„[...] a középkori magyar irodalomban a populárison kívül csak a klerikus regiszterek fejlődtek ki. A szintén latinos műveltségű humanizmus nálunk valahogy a klerikus regiszter folytatójaként lép fel, mintegy annak helyébe lép és a reformációval szekularizálódik.[...] a magyar irodalom felemás, klerikus-humanista fejlődése, ahol hiányzik az udvari-lovagi ellenpont. Innen a magyar irodalom latinossága és innen, elsősorban a vágáns költészetből, metrumainak izoríműsége, amely még a populárisabb nyugat-európai formáktól is elválasztja [...]”

„A magyar lírában – láttuk már – a középkori latin, liturgikus és vágáns hagyomány érvényesül, mind a versszerkezetben, mind a metrikában. Mondhatnánk: az udvari szerelem költészetének meglétét a magyar vers jellege és évszázados hagyománya önmagában tagadja. És nem csak az izo-szabályról van szó. A középkori költészet (udvari és klerikus egyaránt) mellérendelt, egymástól többé-kevésbé független versszakok hosszú sora.[...] Ez az a formai hagyomány és költői iskolázottság [t.i. a trubadúroké – Sz.D.], amelyet a magyar költészet nélkülözött kialakulása idején, a 16-17. században és amelynek hiánya bizonyos tekintetben máig érezhető [...] A régi magyar költészet számos jellemző vonása megmagyarázható a vágáns- és himnuszköltészet formai hatásával. Egyszerű izomorf és monorímű versszakok, paralellizmusok, amelyek jellegüknél fogva nem hierarchikusan építkeznek, hanem mellérendelőek: fejlődés vagy belső feszültség játéka helyett mindig rövid, egymástól független egységek sorozata. [...] Nem véletlen, hogy Balassi nagy formai újítása, a Balassi-strófa, erős filozófiai és teológiai implikációi ellenére is strófaépítő és nem versépítő jellegű. Gazdag belső rímeivel annál erőteljesebben paralellisztikus. Jellemző rímképlete és belső bontása, amely teológiai jelentését hordozza, a viktorinus szekvenciából származik, tehát nem udvari, hanem liturgikus jellegű [...].”

„A magyar irodalom döntően közköltészeti kora, közköltészet és magas költészet együttélése tovább tart, mint Nyugat-Európában.” Zemplényi idézi Peter Burke-t: „mint a lengyelek, a magyar arisztokraták és nemesek is a 18. században vonultak ki a népi kultúrából.”

[18] Szigeti, i.m. 53.p.