MIKES KELEMEN: TÖRÖKORSZÁGI LEVELEK ÉS MISSZILIS
LEVELEK. 0071
[43.]
rodosto. 16 apr. 1722.
szép dolog ahálá
adatlanság. és a restség. már egy nehány levelemre nem
vettem választ. mi az oka, betegé kéd. haragsziké kéd.?
nekünk nem kel ugy tennünk mint arosz házasoknak, akik háal
fordulnak egymáshoz, a mikor nem jól vannak egymással. de
édes néném, most nem kel haragudni reám, mert mi most
keserüségben, és sirásban vagyunk, és az ollyanokra, nem kel
haragudni. hanem még az ollyanokal sirni kel. azt nem kivánom
kédtöl, inkáb sirok kéd hellyet. a mi szomoruságunknak pedig
az, az oka, hogy tegnap vettük hirit a fejedelem aszszonyunk
halálának, aki is párisban. 18 februarÿ holt ( holt
[hogyból javítva.] ) meg. 43 esztendös korában, a valohogy
a fejedelem szivesen bánnya. de már egy nagy butól. meg
menekedet; mert a fejedelem aszszony állapottyán. mindenkor
kelletet busulni. avalo hogy igen keveset laktanak együtt. de
akoteleség mindenkor fent volt. és a gondviselésnek, meg
kelletet lenni, noha a héjával. a szegény fejedelem
aszszonynak. nagy nyomoruságal. és szegénységel kelletet
életét tölteni, édes néném. nem vigasztalására vagyoné
az, egy szegénynek, amidön azt láttya. hogy a fejedelmi nagy
házbol valok is. szükséget szenvednek. és hogy ezekel is ugy
bánhatik az Isten, valamint [p 0072] mint övéle. és ha ezek
kételenek szenvedni. ö is könnyebben szenvedhet. vallyon ha
a szegények mindenkor boldogságban látnák a fejedelmeket. és
más nagy urakot, nem gondolhatnáké azt felöllök, hogy talám
az Istennek rendelése nem bir vélek., és aláb nem teheti
öket,.? solon, a hét bölcsek közül valo, a cresus udvarában
menvén, cresus nagy becsületel fogadá. és meg mutatá néki
a kincsét, és mondá néki a király. látodé micsoda gazdag
és boldog vagyok, de a philosophustol semmi dicséretet nem
véve. a mely nehezen esék akirálynak., gondolván, hogy majd
fel fogja ötet magasztalni, és még több kincset is mutata
néki. de solon. mind ezekre. csak azt mondá. akirálynak.
nemo ante mortem beatus: senki holtáig nem boldog. eha nem
tettzék is a királynak. el kelletég halgatni. esziben is juta
idövel, mert cyrus fel prédáltatván kincsét, és országát.
és magais rabságban esvén. és halálra itéltetvén. akoron
esziben juta a solon mondása. mint hogy historiábol beszéltem
kédnek. még ez iránt két rövid példát hozok elö. hogy meg
lássa kéd. hogy mi is tudgyuk az a. b. cét. osiris. az
egyiptumi leg hireseb király, meg gyözvén. öt vagy hat
királyokot. és rabságában tartván. a midön valahová ment.
a szekerét ezekel vonattya vala, és az asztala alat étette
öket. egyszer a többi közöt a midön vonták a szekeret.
egyik ahat közül. csak a kereket nézte. osiris a szekérben
lévén, aztot észre vévé. és kérdé tölle, hogy miért
nézne mindenkor a kerékre. a rab király felelé néki. azt
nézem hogy a mely része akeréknek fent vagyon. a le fordul.
és amely, alat vagyon. a fel megyen. az egyiptumi király,
elmélkedvébn erröl a feleletröl. azonnal fel szabaditá a
királyokot, és mindenikét nagy becsülettel a maga
országában viszá bocsáttá. ha szinte meg unné is kéd. de
hozok még egy példát elé. mert nem mindenkor vagyon ollyan
jó kedvem. hogy historiábol beszéllyek. ( [beszéllyékbõl
javítva.] ) egy számosi király. a neve nem jut eszemben.,
soha leg kiseb szomoruságot. vagy szerencsétlenséget. meg nem
kostolván. egyszer maga magának akart szomoruságot okozni,
hogy had busulhasson ö is valaha valamin. valamint mások,
azért egy igen kedves gyürüit ki huzván az ujjábol, a
tengerben veti. már önéki is buja volt gyürün. de más nap.
egy nagy halat visznek asztalára, ( asztalára, <és a tor> a
torkában ) akinek a torkában meg talállya gyürüit, de
idövel ez a király nagy nyomoruságokban esék. és akkoron
észre vévé. hogy a jó idök után, esö szokot lenni, és
hogy azt a szomoruságot kel mi nekünk jo neven venni. a melyet
onnét fellyül küldenek [p 0073] reánk, és ( és
[Beszúrás.] ) nem azt a melyet mi csinálunk magunknak. édes
néném többet nem beszéllek historiábol. hanem csak azt
mondom. hogy ne essünk kettségben. ( kettségben. az
Isten ) az Isten meg vigasztalhat bennünket. mivel
nyomoruságban vetheti a nagy fejedelmeket. de itt még más rosz
hirek is vannak. mert a pestis itt igen kezd sétálni. azt
mondgyák hogy kéteknél bövségel vagyon. az egésségre édes
néném. az egésségre kel most igen vigyázni. soha sem volt
nagyob szükségünk reá mint most. szüntelen valo félelemben
leszek kédért. mert a nem tréfa. bercsényinek két vagy
három cselédgye már meg holt., a jésuitájok is utánnok
ment. a ki méltó pap volt. magais az aszszonyal hozánk jönek
lakni, mint ha már közöttünk bátorságosab volna., de én
nem bánom mert a kis susi közeleb lesz, ( lesz, [l - f-
betûbõl? jav.] ) erre azt fogja kéd mondani, jaj hogy
gondolkodik illyen pestises idöben az ollyanrol. édes néném.
a még élünk. addig csak magunkban hordozzuk atermészetet, és
az oldal csontunkot. csak kel szeretnünk, vagy akarjuk. vagy
sem., édes oldal csontbol valo néném. arra vigyázon kéd.
hogy a csont egésséges legyen., és tzinteremben ne vigyék,
azért nem kel aházbol ki menni. othon kel ülni. és
reméllyük hogy a jó Isten meg tart bennünket. amen.
[44.]
bujuk álli. 24. junÿ. 1722.
Édes néném. éppen nem kel
nevetnünk. néze kéd honnét irok. meg láttya kéd abbol. hogy
vagyon abban valami. abban avagyon. hogy ide három mély
földnire kelletet jönnünk. és avárost el hadnunk apestis
miat., vagyon immár két napja. hogy itt vagyunk sátorok alat,
egy nyomoru falu mellet, bercsényi ur. minden pereputyostol. a
faluban. egy nyomorult udvar házban. vagy is majorban, vagyon
szálva. a városban a pestis egészen el hatot. vagyon ollyan
nap. hogy más fél száz embert is el temetnek. közöttünk
még senkit nem temettek noha a cselédek közül. kettön (
[kéttön-bõl javítva.] is volt pestis. de ki gyogyultak
belölle, mind azon által már továb ( továb nem ) nem
maradhatván a városban. már két naptol fogvást itt
táborozunk. egész ház népestöl. avalo hogy szép helyt
vagyunk szálva. de aza rut nyavalya. el vette minden kedvünket.
és csak idétlenül nevetünk, ugyan is ocsmány nyavalya ez.
[p 0074] reggel jol vagyon az ember, estve felé meg betegszik.
és harmad napjára el temetik. kéd iránt is nagy félelemben
vagyok. mert tudom hogy kéteknél is nagy a pestis., de már
ebben benne vagyunk, uszni kel amint lehet. és mindenek felet.
bizzunk az urban., mert el nem hágy bennünket, igy kel a
keresztnek uttyán járni. a bujdoso magyaroknak. a bujdosásban
is bujdosni kel. hogy valamiben hasonlok lehessenek az Istennek
bujdoso fiához. ezután hogy lészen dolgunk Isten tudgya.
eszterházi ur. nincsen velünk, rodostohoz közél egy rétre
ment szállani sátorok alá. a feleségivel, többet nem
irhatok, mert az irás is izetlen., a micsoda állapotban
vagyunk. az Isten tarttson meg bennünket, és életére. és az
egésségire vigyazon kéd. nem lehet hogy még is illyen
szomoruságunkban meg ne nevetéssem kédet, mert mi is azon
eleget nevettünk. meg irtam vala kédnek, hogy bercsényi ur.
az aszszonnyal hozánk jötek vala lakni. a pestis elött. a
mikor már nálunk laktanak. annak az öreg uri aszszonynak., az
ágyékán valami kis dagadás volt. mindgyárt azt gondolta hogy
talám pestis. senkinek nem szollot; még csak az aszszonyoknak
sem mondotta meg. valamely orvosságot sem mért kérni. hanem
a jó buzgo aszszony, estve mikor le feküt. az ágya mellet valo
szentelt vizel kentemeg adagadást, mind addig valamég el nem
oszlot. és mindenkor nagy titkon. és csak akor mondotta meg az
urnak. a mikor el mult adagadás, ( adagadás, el
hitette magával) el hitette magával hogy pestis volt.
az ö áitatos orvosságán. mind a fejedelem. mind mi eleget
nevettünk. egy keveset nevessen ked is. isten hozzád. édes
néném. 5 majd el felejtettem volna kédnek meg irni, hogy mi
a szomoru állapotunkhoz valo szinü könöst fel vettük. mert
mindnyájan feketében vagyunk. a fejedelem aszszonyt
gyászollyuk. a micsoda állapotban vagyunk. a bizonyos hogy
hozzánk illik agyász, ha szinte senki haláláért nem
viselnxök is.