MIKES KELEMEN: TÖRÖKORSZÁGI LEVELEK ÉS MISSZILIS LEVELEK. 0071


[43.]

rodosto. 16 apr. 1722.

szép dolog ahálá adatlanság. és a restség. már egy nehány levelemre nem vettem választ. mi az oka, betegé kéd. haragsziké kéd.? nekünk nem kel ugy tennünk mint arosz házasoknak, akik háal fordulnak egymáshoz, a mikor nem jól vannak egymással. de édes néném, most nem kel haragudni reám, mert mi most keserüségben, és sirásban vagyunk, és az ollyanokra, nem kel haragudni. hanem még az ollyanokal sirni kel. azt nem kivánom kédtöl, inkáb sirok kéd hellyet. a mi szomoruságunknak pedig az, az oka, hogy tegnap vettük hirit a fejedelem aszszonyunk halálának, aki is párisban. 18 februarÿ holt ( holt [hogyból javítva.] ) meg. 43 esztendös korában, a valohogy a fejedelem szivesen bánnya. de már egy nagy butól. meg menekedet; mert a fejedelem aszszony állapottyán. mindenkor kelletet busulni. avalo hogy igen keveset laktanak együtt. de akoteleség mindenkor fent volt. és a gondviselésnek, meg kelletet lenni, noha a héjával. a szegény fejedelem aszszonynak. nagy nyomoruságal. és szegénységel kelletet életét tölteni, édes néném. nem vigasztalására vagyoné az, egy szegénynek, amidön azt láttya. hogy a fejedelmi nagy házbol valok is. szükséget szenvednek. és hogy ezekel is ugy bánhatik az Isten, valamint [p 0072] mint övéle. és ha ezek kételenek szenvedni. ö is könnyebben szenvedhet. vallyon ha a szegények mindenkor boldogságban látnák a fejedelmeket. és más nagy urakot, nem gondolhatnáké azt felöllök, hogy talám az Istennek rendelése nem bir vélek., és aláb nem teheti öket,.? solon, a hét bölcsek közül valo, a cresus udvarában menvén, cresus nagy becsületel fogadá. és meg mutatá néki a kincsét, és mondá néki a király. látodé micsoda gazdag és boldog vagyok, de a philosophustol semmi dicséretet nem véve. a mely nehezen esék akirálynak., gondolván, hogy majd fel fogja ötet magasztalni, és még több kincset is mutata néki. de solon. mind ezekre. csak azt mondá. akirálynak. nemo ante mortem beatus: senki holtáig nem boldog. eha nem tettzék is a királynak. el kelletég halgatni. esziben is juta idövel, mert cyrus fel prédáltatván kincsét, és országát. és magais rabságban esvén. és halálra itéltetvén. akoron esziben juta a solon mondása. mint hogy historiábol beszéltem kédnek. még ez iránt két rövid példát hozok elö. hogy meg lássa kéd. hogy mi is tudgyuk az a. b. cét. osiris. az egyiptumi leg hireseb király, meg gyözvén. öt vagy hat királyokot. és rabságában tartván. a midön valahová ment. a szekerét ezekel vonattya vala, és az asztala alat étette öket. egyszer a többi közöt a midön vonták a szekeret. egyik ahat közül. csak a kereket nézte. osiris a szekérben lévén, aztot észre vévé. és kérdé tölle, hogy miért nézne mindenkor a kerékre. a rab király felelé néki. azt nézem hogy a mely része akeréknek fent vagyon. a le fordul. és amely, alat vagyon. a fel megyen. az egyiptumi király, elmélkedvébn erröl a feleletröl. azonnal fel szabaditá a királyokot, és mindenikét nagy becsülettel a maga országában viszá bocsáttá. ha szinte meg unné is kéd. de hozok még egy példát elé. mert nem mindenkor vagyon ollyan jó kedvem. hogy historiábol beszéllyek. ( [beszéllyékbõl javítva.] ) egy számosi király. a neve nem jut eszemben., soha leg kiseb szomoruságot. vagy szerencsétlenséget. meg nem kostolván. egyszer maga magának akart szomoruságot okozni, hogy had busulhasson ö is valaha valamin. valamint mások, azért egy igen kedves gyürüit ki huzván az ujjábol, a tengerben veti. már önéki is buja volt gyürün. de más nap. egy nagy halat visznek asztalára, ( asztalára, <és a tor> a torkában ) akinek a torkában meg talállya gyürüit, de idövel ez a király nagy nyomoruságokban esék. és akkoron észre vévé. hogy a jó idök után, esö szokot lenni, és hogy azt a szomoruságot kel mi nekünk jo neven venni. a melyet onnét fellyül küldenek [p 0073] reánk, és ( és [Beszúrás.] ) nem azt a melyet mi csinálunk magunknak. édes néném többet nem beszéllek historiábol. hanem csak azt mondom. hogy ne essünk kettségben. ( kettségben. az Isten ) az Isten meg vigasztalhat bennünket. mivel nyomoruságban vetheti a nagy fejedelmeket. de itt még más rosz hirek is vannak. mert a pestis itt igen kezd sétálni. azt mondgyák hogy kéteknél bövségel vagyon. az egésségre édes néném. az egésségre kel most igen vigyázni. soha sem volt nagyob szükségünk reá mint most. szüntelen valo félelemben leszek kédért. mert a nem tréfa. bercsényinek két vagy három cselédgye már meg holt., a jésuitájok is utánnok ment. a ki méltó pap volt. magais az aszszonyal hozánk jönek lakni, mint ha már közöttünk bátorságosab volna., de én nem bánom mert a kis susi közeleb lesz, ( lesz, [l - f- betûbõl? jav.] ) erre azt fogja kéd mondani, jaj hogy gondolkodik illyen pestises idöben az ollyanrol. édes néném. a még élünk. addig csak magunkban hordozzuk atermészetet, és az oldal csontunkot. csak kel szeretnünk, vagy akarjuk. vagy sem., édes oldal csontbol valo néném. arra vigyázon kéd. hogy a csont egésséges legyen., és tzinteremben ne vigyék, azért nem kel aházbol ki menni. othon kel ülni. és reméllyük hogy a jó Isten meg tart bennünket. amen.

[44.]

bujuk álli. 24. junÿ. 1722.

Édes néném. éppen nem kel nevetnünk. néze kéd honnét irok. meg láttya kéd abbol. hogy vagyon abban valami. abban avagyon. hogy ide három mély földnire kelletet jönnünk. és avárost el hadnunk apestis miat., vagyon immár két napja. hogy itt vagyunk sátorok alat, egy nyomoru falu mellet, bercsényi ur. minden pereputyostol. a faluban. egy nyomorult udvar házban. vagy is majorban, vagyon szálva. a városban a pestis egészen el hatot. vagyon ollyan nap. hogy más fél száz embert is el temetnek. közöttünk még senkit nem temettek noha a cselédek közül. kettön ( [kéttön-bõl javítva.] is volt pestis. de ki gyogyultak belölle, mind azon által már továb ( továb nem ) nem maradhatván a városban. már két naptol fogvást itt táborozunk. egész ház népestöl. avalo hogy szép helyt vagyunk szálva. de aza rut nyavalya. el vette minden kedvünket. és csak idétlenül nevetünk, ugyan is ocsmány nyavalya ez. [p 0074] reggel jol vagyon az ember, estve felé meg betegszik. és harmad napjára el temetik. kéd iránt is nagy félelemben vagyok. mert tudom hogy kéteknél is nagy a pestis., de már ebben benne vagyunk, uszni kel amint lehet. és mindenek felet. bizzunk az urban., mert el nem hágy bennünket, igy kel a keresztnek uttyán járni. a bujdoso magyaroknak. a bujdosásban is bujdosni kel. hogy valamiben hasonlok lehessenek az Istennek bujdoso fiához. ezután hogy lészen dolgunk Isten tudgya. eszterházi ur. nincsen velünk, rodostohoz közél egy rétre ment szállani sátorok alá. a feleségivel, többet nem irhatok, mert az irás is izetlen., a micsoda állapotban vagyunk. az Isten tarttson meg bennünket, és életére. és az egésségire vigyazon kéd. nem lehet hogy még is illyen szomoruságunkban meg ne nevetéssem kédet, mert mi is azon eleget nevettünk. meg irtam vala kédnek, hogy bercsényi ur. az aszszonnyal hozánk jötek vala lakni. a pestis elött. a mikor már nálunk laktanak. annak az öreg uri aszszonynak., az ágyékán valami kis dagadás volt. mindgyárt azt gondolta hogy talám pestis. senkinek nem szollot; még csak az aszszonyoknak sem mondotta meg. valamely orvosságot sem mért kérni. hanem a jó buzgo aszszony, estve mikor le feküt. az ágya mellet valo szentelt vizel kentemeg adagadást, mind addig valamég el nem oszlot. és mindenkor nagy titkon. és csak akor mondotta meg az urnak. a mikor el mult adagadás, ( adagadás, el hitette magával) el hitette magával hogy pestis volt. az ö áitatos orvosságán. mind a fejedelem. mind mi eleget nevettünk. egy keveset nevessen ked is. isten hozzád. édes néném. 5 majd el felejtettem volna kédnek meg irni, hogy mi a szomoru állapotunkhoz valo szinü könöst fel vettük. mert mindnyájan feketében vagyunk. a fejedelem aszszonyt gyászollyuk. a micsoda állapotban vagyunk. a bizonyos hogy hozzánk illik agyász, ha szinte senki haláláért nem viselnxök is.