KÓNYI JÁNOS: MAGYAR HADI ROMÁN. 0200
Bátor sziv, a' ki hiv az ö Istenéhez,
Nem ugy
rágaszkodik földnek mindenéhez,
Hogy bizzék a' könnyen
muló szerentséhez,
Vagy az el-veszendö Világnak
kintséhez.
Ha fordul kereke bal szerentséjének,
Hálát
ád szívéböl az ö Istenének,
Ha boldog sorsa van
's öröme szívének,
Vigan köszöni ezt Egek'
vezérének.
Ha akarja Isten hogy boldogul éljen,
Szép
fényes sugáru napokat szemléljen,
Ezt örömmel veszi;
de ha esik mélyen
Kūr-vallás vermébe, még ettöl se
félyen.
Isten kezében van mind jó 's bal szerentse,
Tudja fiját mikor 's mitöl hogy meg-mentse,
Ámbár mint
Dánielt verembe-is ejtse;
De nem kell azt vélni hogy benne
felejtse.
Tsak hogy meg-probálja álhatatosságát,
Ostorozza benn romlott gonoszságát,
Midön ideje
leszsz, adja szabadságát,
Örömre fordítja nagy
szomoruságát.
Ha boldog sorsban vagy Isten' akaratja,
Bal szerentsédet-is egyéb nem adhatja,
Mind örömöt 's
ürmöt Isten osztogatja,
Szent tetszése szerént
világot forgatja.
[p 0201] Azért jó barátom mostani
eseted'
Olly nagy epedséggel nem keseregheted, Mert ha
szemeidet az egekre veted,
Minden örömödet leg-ottan
veheted.
Ártatlan szent Jóbot Isten sanyargatta,
Szív fájdalmakkal majd halálra faggatta,
Testét fekély,
Lelkét bú bánat szaggatta,
De az Isten még-is el-
veszni nem hagyta.
Söt meg-jutalmazta kettös
áldásokkal,
Meg-áldotta ujra fiakkal 's Leányokkal,
Igaz szívességü kedves barátokkal,
Az el-vesztek
helyett még annyi barmokkal.
Téged-is az Isten még meg-
vigasztalhat,
Alatsony sorsodbul még fel-magasztalhat,
A' ki most sanyargat még kedvet-is adhat,
Az utolsó
székröl föb' poltzra állíthat.
Tudd-meg a' rosz ember
hogy Isten' ostora,
Ideig fetsegö ördög' prokátora
De meg-jön, tsak hidd-el nem sokáig tora,
Torkára forr
néked elegyített bora.
MInden örömödet látom most' el-
zárva,
Kesereg a' szíved több és több bút válva,
El-vagy hagyattatva mint egy szegény árva,
Bús és
halavány vagy mind ülve 's mind járva.
