KÓNYI JÁNOS: ELME-FUTTATÁSOK. 0161
Midön illy elmélkedésben fondorlódna, ímé ott termett
a' JUhásza, ki néki a' parton, a' hol legeltetett, utánna
tsammagott. Egy szép virágból való bokrétát adott néki.
Hol tévelygel olly régólta, kedves Juhászném! úgy mond,
már régtöl fogva kereslek, és alig akadok reád. Édes
barátom! felele ö, valamelly álmélkodtató dolog vala oka,
és meg-nem bocsáthatnék magamnak, ha töled azt el-
halgatnám. De azt mondom, hogy a mit tölem hallassz, azt
úgy tartsd, mint leg nagyobb titkot. Gondold-meg! én
Printzeszné vagyok! mellyet úgy-is tudtam; de hogy a'
Juhász Sublimis, KIrály, és az én Atyám, ezt most tudom.
A' Printz ezen az újjságon annyira meg-komorodott, hogy egy
szót sem szóllott, valamíg a' Juhászné a'
történetét hoszszan elö-beszéllette. Valójában
volt-is néki oka szomorkodni, mert majd attól félt, hogy
Sublimis, mint KIrály, a' Leányát töle könnyen meg-
foghatja, majd pedig, hogy magának-is, mint Printzesznének,
más gondolatja jönne. (Mert másképp' gondol az ember a'
szerentsétlenségben, és másképp' a' szerentsében) Oh,
kegyelmes Printzeszném! fel-kiálta, tehát én oda vagyok,
oda az én éltem-is! Te a' Trónusra születtettél! felséges
Szüleidet meg-találtad! de én, oh nyomorodott! sem Szüleim,
sem Hazám! Egy Sas nevelt, Anyám helyett, fészke vala
a' bötsöm! Eddig kedveltél, de oh! talám már
[p 0162] ezután meg-szünöl attól. Kárpilló egy kevesé
gondolkodvá n, osztán fog egy darab szenet, és egy fának
oldalára ezt írá:
Ha te-is úgy szeretsz, mint én-is
szívellek,
Ki téged elmémböl soha ki-nem vetlek.
A' Juhász pedig tsak hamar alája írja:
Tsak éretted
égek szerelem langjával,
Sebheted szívemet szíved'
fullánkjával.
A' Printzészné ismét alája ír:
Élj
a' szerentsének leg-nagyobb kintsével,
Szeress,
szerettessél szívemnek betsével.
Az örömében
magán kivül lévö Juhász a' Printzesznének lábaihoz
esett, kezeit tsókolgatván, monda: Oh drága kintsem! ismét
újjra elevenítesz, ha fogadásodat meg állod! Én nem
szoktam, felele ö, szavamat meg-másolni; bizzál az én
szívemben, melly inkább a' te javadra, mint-sem az anyimre
gondol. Az éjtszakának közelítése félben-hagyatta édes
beszélgetéseket, azért nyájjakat haza hajtani siettek.
Az alatt a'két Öregek oda haza tanátskozván az ö Leányok
és a' Juhász eránt. Addig míg nem tudták, hogy ki légyen,
öröxmest látták a' Juhászhoz való szeretetét, és
örökké való egyességeket kivánták. Egészen meg-
fordúlt a' dolog, miólta Kárpillót magok Leányának
esmérik, a' Juhász felöl pedig olly vélekedésben vagynak,
hogy ö valami el-vettetett árva gyermek. Rövideden, el-
végezték magokban, Leányoknak azt meg parantsolni, hogy a'
Juhászról egészen le-mondjon.