KÓNYI JÁNOS: GELLERT' PROFESSORNAK ERKÖLTSÖS
MESÉI ÉS ELÖ-BESZÉLLÉSEJ. 0050
A' PÓK.
Mint egy fuvalkodott ö mesterségében,
Ülvén egy pók ritkás hálója fészkében;
[p 0051]
A' mellyböl hunyorgó nagy szemekkel hátra
Tekingetett
gyakran egy selyem-bogárra;
Pittyegetni száját, mint
némelly kérkedö,
Saját munkájában hogy nagy
mesterkedö:
Ditsekedvén soha meg-nem áll a'
szájja,
És az aláb-valon el-nem vész tsudája;
Alatsonnyab' rendü hogy ha szóll hozzája,
Tsak fél-
vállra beszél széllel béllett szája.
A' selyem-
bogár-is, a' mellyet a' gazda
Tsak nem igen régen hogy
házába hozuta,
Meg-látá, a' pókot, és sokáig nézi,
'S végre nem türhetvén, ötet igy kérdezi:
Jó barátom!
valyon miben fáradozol?
Balgatag! felel ö, 's arról
tudakozol!
Hát nem hallottad-é, hogy munkám miben áll!
Az én szövevényem mind örökkön fenn-áll.
Alig hogy
ki-mondá ezeket a' szókat,
Hozá a' szolgáló a'
tisztoagatókat,
Sepröjét egy hoszszú páltzára
ragasztá, 'S hálot mesterével egygyüt le-szakasztá.
[p 0052] Fontos mesterséged akár-melly fennyen száll,
Da tsak nevetséges, ha másnak nem használ.
Nem
méltó-é, ugy mond egyszer egy kérkedö,
Az én munkám
betsre 's hát nem érdemlendö?
Nem! mert annak hasznát
senki sem veheti,
Tsak olly, mint ki napját henyélve
el-tölti.
