KÓNYI JÁNOS: GELLERT' PROFESSORNAK ERKÖLTSÖS MESÉI
ÉS ELÖ-BESZÉLLÉSEJ. 0013
A' TSIKÓRÓL.
Egy vad Tsikó, melly még az
ostorozástól
Ment volt, 's a' meg terhelt szekér
hordozástól,
Mellyet sarkantyúja büszke Katonának
Nem tsiklandott, 's nem volt sebe oldalának.
A'
tündöklö kantyárt ohajtozva nézé.
Mert a' tanult lóvak'
betsének idézé;
És majd mind untalan az ollyan Ló után
Utott, futott mellynek ember ült a' hátán.
Ohajta, hogy
bár már paripává lenne,
'S a' Katona kantárt 's nyerget
hogy réá tenne!
[p 0014] Melly szükön esméri a' pompra
vágyódás,
A' szerntsét, mellyre van olly nagy aggódás.
A' nyargalló eszköz és tzifra szerszámok
Fel-
rakatnak réá ki-varatott hámok.
Simogatván ide 's tova
vezettetik,
Mig meg-szokik 's tanul addig kényeztetik.
A'
Tsikó kevélyen fellyeb' alább ugrál,
Hánnya veti magát,
majd nem tudja hogy áll:
Örömmel jön viszsza, tzifra
szökdözése,
A' többi lovakat gyüjté nyerítése.
Mellyeknek kérkedett nagy betsben létével,
Ditsekedett
gazdag pompás ételével.
Ah! ugy mond nevetve egy öreg
kantzának:
MIndenek ditsértek kik engem látának.
Egy
szép piros kantár fejembe huzatott,
Feke [!] serényem
tzifrán be-fonyatott;
De más napra kelvén mint lett néki
dolga?
Fülét le-eresztve dádjattan ballaga;
És
izzadván, igy szoll: melly nagy nyomorúság!
[p 0015] A'
képzett boldogság, melly kínos Uraság! Igaz hogy a' kantár
tzifra bogláros volt,
De a' zabla igen kinosan ki-koholte;
A' rajtam ülö azt hasznára találta,
Nékem rabságomra
keményen tsinálta.
Mit nem kér az ember ifjú idejében?
Minden boldogságot, melly tünik szemében.
Noha
pompássága nem soká tartandó,
Tisztsége napjával
egygyütt el-mulandó.
A' poltzra fel-mászni ki ki
igyekezik,
Egy kis urasághoz a' miglen férkezik.
Hüségtelen lészen sép [!] szabadságának,
Örül,
vigad, tapsol bajos rabságának.
